Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-10 / 83. szám, szerda
Sport 19 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 10. Folytatódik a szlovák hokisok vb-felkészülése Stümpel újra válogatott SITA-JELENTES Pozsony. A szlovák jégkorong-válogatott tagjai tegnaptól Pozsonyban folytatják a közelgő májusi világbajnokságra való felkészülést. Az edzések harmadik hetét megkezdő keretbe új játékosok is érkeztek: Július Hudáček, Peter Čerešňák, Tomáš Záhorský, Tomáš Surový és Jozef Stümpel. „Utóbbi tapasztalt, 40 esztendős center, akinek nyugalmat kéne vinnie a játékunkba. Nagyon erős a bedobásoknál, ami rendkívül fontos a mai hokiban. A svédországi felkészülési meccseken kitűnően szerepelt a pozsonyi Slovan támadója, Marko Daňo is, aki egyelőre marad a csapatban, pedig korábban nem igazán számoltunk vele” - mondta Vladimír Vűj- tek, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya. A cseh szakember szerint az északiak elleni két meccsen (1:6, 1:5) sem játszottak rosszul, de a pénteki és szombati, fehéroroszok elleni két találkozón jobb teljesítményre számít. „Most már az eredmény is fontos lesz” - tette hozzá Vűjtek. Ötvenötén buktak le a tavalyi világversenyeken Doppingoló súlyemelők MTl-JELENTÉS Taskent. Tavaly 55 súlyemelő produkált pozitív mintát a világversenyeken elvégzett doppingteszteken -jelentette be a sportág nemzetközi szövetsége (IWF) hétfőn, a Taskentben zajló junior-világbajnokságon. A lebukottak közül 43 sportolót azonnali eltiltással büntettek, míg a maradék 12 versenyző esetében még nem zárult le az eljárás. Az IWF közlése szerint az idei esztendőben az előre be nem jelentett doppingellenőrzések közül ötvenkettőt nem tudtak elvégezni, mert az érintett súlyemelőket nem találták a megjelölt tartózkodási helyükön. A tavalyi évben 43 ilyen teszt maradt el hasonló okokból. Nem sértésnek szánták a meztaposást Román bocsánatkérés Görbicz-ügyben MTl-JELENTÉS Kolozsvár. A ProSport napilap főszerkesztője az újság internetes oldalán közölt cikkének utóiratában bocsánatot kért azoktól, akik sértőnek érezték a lapban szombaton közölt képriportot, amelyben az Oltchim Valcea-Győr női kézilabda Bajnokok Ligája- elődöntő felvezetéseként olimpiai érmes román sportolók Görbicz Anita mezét tépték, taposták meg. „Megértem, hogy voltak olyan magyarok, akik megharagudtak a fotók miatt. A ProSport nevében ezúton kérek bocsánatot, ha sértőnek érezték a képeket. Biztosíthatok mindenkit, hogy nem volt sértő szándék bennünk” - írta kommentárjában Lucian Li- povan főszerkesztő. Az újságíró cikkében magával a 24:22-es győri győzelemmel zárult mérkőzéssel is foglalkozott. Szerinte a magyar kézilabdacsapat nyugodtan „Györbiczre” módosíthatná a nevét, hiszen a gárda sztárja olyasmit nyújtott Bukarestben, amihez hasonlót ritkán látni. ,Annyira elegáns megoldásai vannak, hogy ellenfélként is ösztönösen megtapsolod” - fogalmazott Lipovan, aki azt is megállapította, hogy Görbicz jelenléte egy időben „ébreszt bizalmat és mutat felsőbbrendűséget. E tulajdonságok alapján Cristiano Ronaldóra hasonlít, még ha az egyéb tulajdonságai alapján inkább Lionel Messihez hasonlítható is. De inkább nem hasonlítanám egyikükhöz sem, mert nem lenne igazságos. Miért ne lehetne Messit vagy Ronaldót hozzá hasonlítani?” A BL-elődöntő visszavágóját holnap játsszák Veszprémben. Csak a cseh Most gárdája (feketében) tudott győzni Vágsellyén a WHIL alapszakaszában (zeny.chf.cz-felvétel) Hazai pályán csupán egyetlen vereséget szenvedtek a vágsellyei kézisek Négy pont hiányzik az elégedettséghez A vágsellyei női kézilabdacsapat a hatodik helyen zárta a cseh-szlovák bajnokság (WHIL) alapszakaszát. A szombaton rajtoló szlovákiai playoffban a Partizánske lesz a Duslo ellenfele a döntőbe kerülésért. OROSKY TAAAÁS 15 győzelem, 1 döntetlen, 8 vereség - így fest a vágsellyeiek mérlege a WHIL alapszakasza után. A hatodik hely azt jelenti, hogy a hazai csapatok közül egyedül a nagymihályiak tudták megelőzni a Duslót. ,A keletiek mellett az első helyen végző cseh Most és a Poruba lehetőségeivel nem vehetjük fel a versenyt. A második hármas, melybe rajtunk kívül a Veselí és a prágai Slavia tartozik, viszont nagyon kiegyenlített - mondta lapunknak Tomáš Kuťka, a vágsellyei csapat vezetőedzője. - Két fölösleges vereségünk volt, a szenciek (29:27) és a Písek (27:25) gárdája ellen elhullajtott négy ponttal rögtön az első hármas mögé ugor- hattunk volna a táblázaton.” A 63 éves tréner szerint a vágsellyeiek megfiatalított csapata még nem mindig képes egyszerre jól és eredményesen is játszani. „Ha rosszul kézüab- dázunk, akkor biztosan elvesztjük a meccset, de ha jól, akkor nem feltétlenül tudunk győzni. Elég csak a Veselí, a Most vagy a Poruba elleni találkozókra gondolni, amikor megmutatkozott a fiatalok tapasztalatlansága - magyarázta Kuťka. - A tabellán ez kevéssé mutatkozik meg, de a lányok sokat fejlődtek tavaly nyári érkezésem óta. A klub jó úton jár, nem igazol idegenlégiósokat, és leginkább környékbeli fiataloknak ad lehetőséget. Ezt a törekvést szurkolóink is értékelik, kellemes meglepetésünkre ugyanis mintegy 300-zal nőtt az átlagos nézőszám a hazai meccseinken.” A drukkerek lelkesedése nem véletlen, a vágsellyeiek hazai pályán csak egyetlenegyszer, a zárófordulóban szenvedtek vereséget a favorit Mosttól (emellett a nagymihályiak tudtak pontot szerezni a Duslo otthonában egy 27:27-es döntetlenért). A csapat sokat köszönhet Simona Szarkovának, aki 155 találatával a harmadik a WHIL góllistáján, a labdaszerzésből induló gyors lerohanásokból pedig az egész bajnokságban Lucia Súkenní- ková (52) és Lucia Bérešová (50) szerezte a legtöbb gólt. „De a többi fiatal is kiveszi a részét a játékból, s így modern kézilabdát mutathatunk be” - tette hozzá Kuťka. Az edző azonban óva int a túlzott elbizakodottságtól a már szombaton kezdődő szlovákiai playoff első fordulójában: „Igaz, hogy a szezon mindkét meccsén, 26:22-re és 34:20-ra legyőztük a Partizánske csapatát, és kétszer a felkészülés során is megvertük őket, de elég csak a tavalyi rájátszásra gondolni, amikor szintén ellenük játszottunk a döntőbe kerülésért, és a sorozat 3:l-es végeredménye ellenére kétszer is hosszabbításban dőlt csak el a meccs. Nem szabad lebecsülnünk az ellenfelet, és akkor remélem, hogy bejutunk a döntőbe.” A három győzelemig tartó sorozat időpontjai: április 13., 14. (Vágsellye), április 20., 21. (Partizánske), április 24. (Vágsellye). Szabó Zsolt játékvezető a vasárnapi bajnokin csak rendet akart teremteni a Videoton és a Diósgyőr dulakodó focistái között Az MLSZ szerint a bíró nem fojtogatta Juhász Rolandot MTl-JELENTÉS Budapest. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) megítélése szerint Szabó Zsolt játékvezető nem fojtogatta Juhász Rolandot, a Videoton válogatott védőjét vasárnap a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen. Az MLSZ honlapján olvasható közleményben a szervezet még a Videoton FC beadványának megérkezése előtt leszögezte, hogy Szabó Zsolt remek, de nehéz mérkőzésen végezte munkáját, s a fehérvári klub által említett szituáció is roppant nehezen kezelhető volt. ,A szabálytalanság után kialakuló csetepaté miatt a játékvezető a rendteremtés szándékával állt a dulakodó játékosok közé azért, hogy megelőzzön bármüyen nagyobb incidenst, egy esetleges durvaságot. Ebben a pillanatban Szabó Zsolt nem minden játékostól kapott támogatást, a rend fönntartása és megteremtése pedig nem csak a játékvezetők, hanem elsősorban a labdarúgók feladata. Az incidens során Szabó Zsolt valóban távol tartotta karjával a mellette álló, nála jóval magasabb Juhász Rolandot, ám e mozdulat semmilyen értelemben nem nevezhető fojtoga- tásnak” - olvasható a honlapon. A közlemény beszámol arról is, hogy Szabó Zsolt az eset után azonnal jelezte, miközben eltolta karjával az indulatos játékost, valóban hozzáért a Videoton FC védőjéhez, de mindenképpen távol akarta tartani őt a dulakodástól, már csak azért is, mert már rendelkezett sárga lappal. Az MLSZ ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet azzal, hogy kéri a futballistákat, edzőket, sportvezetőket, a hangulatkeltés helyett a sportszerűség és a partneri viselkedés vezérelje cselekedeteiket, „mert ez szolgálja a magyar futball föl- emelkedését, nem az ehhez hasonló ügyek értelmetlen felnagyítása. Azok ugyanis rombolják azt”. SPORTMENÜ ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, visszavágók 20.45: FC Barcelona-Paris St. Germain (az első meccsen: 2:2), Juventus-Bayem München (0:2). NB 1,20. forduló, pótolt meccsek-16.00: Haladás- Videoton (játékvezető': Solymosi); 18.00: Pápa- Debrecen (Oláh) ■ Röplabda NŰI EXTRALIGA, döntő. 2. mérkőzés -18.00: Dop- rastav Bratislava-Slávia EU Bratislava (a 3 győztes meccsig tartó sorozat állása: 0:1). EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, visszavágók: a tegnapi meccsek lapzárta után értek véget. SL0VNAFT CUP (Szlovák Kupa), elődöntő, t. mérkőzések: Košice-Slovan Bratislava 0:3, g.: Milinko- vics (48.), Halenár (73.), Grendel (90.). Žilina-Trnava 3:2, g.: Leitner (3.), Majtán (34.), Piaóek (41.), III. Vlasko (9.), Kaščák (81.). NB 1,20. forduló (pótolt mérkőzések): Pécs-Ka- posvát 0:2, g.: Waltner (49.), Pavlovics (61.); Eger-Paks 2:2, g,:Horváth Z. (12.), Koós (35.), illetve Pap (69.), Éger (79., 11-esből). LGyőr 21 15 5 1 43:17 50 2.MTK 21 12 5 4 35:20 41 3. Videoton 21 10 5 6 36:17 35 4. Ferencváros 21 9 8 4 35:24 35 5. Debrecen 21 10 3 8 30:22 33 6. Diósgyőr 21 8 7 6 21:23 31 7. Honvéd 21 8 5 8 32:32 29 8. Kaposvár 22 8 5 9 25:26 29 9. Paks 22 6 11 5 33:25 29 10. Újpest 21 7 7 7 28:30 28 11. Kecskemét 21 7 6 8 26:30 27 12. Haladás 21 6 9 6 25:20 27 13. Pécs 22 6 7 9 22:30 25 14. Pápa 21 5 5 11 16:35 20 15. Eger 22 2 6 14 17:44 12 16. Siótok 21 2 4 15 18:47 10 II. LIGA, 22. forduló, pótolt mérkőzések: Podbre- zová-Šaľa 3:1, g.: Čekovský (13.), Mujkoš (22., öngól), Kochan (59., 11-esből.), ill. Rehák (38.). Dolný Kubín-L. Mikuláš 0:1, g.: Lišívka (10. - 11-esből). 1. DAC 23 13 5 5 27:17 44 2. Podbrezová 22 11 9 2 31:13 42 3. SFM Senec 23 10 7 6 28:18 37 4. šata 21 10 3 8 31:25 33 5. Bardejov 21 10 3 8 28:24 33 6. Michalovce 23 9 5 9 27:31 32 7. Dubnica 22 8 6 8 24:22 30 8. Šamorin 23 7 9 6 19:19 30 9. Dolný Kubín 21 4 9 8 21:28 21 10. Rim. Sobota 21 5 6 10 21:32 21 11. L. Mikuláš 22 5 6 11 13:25 21 12. Ružiná 22 3 6 13 19:38 15 ANGLIA, 32. forduló: Manchester United-Manches- ter City 1:2, g.: Kompany (59., öngól), ill. Milner (51.), Agüero (78.). OLASZORSZÁG. 31. forduló: AS Roma-Lazlo 1:1, g.: Totti (57., 11-esből), ill. Hernanes (16). CSEHORSZÁG, 22. forduló: Jihlava-Brno 2:0, g.: Šourek (28.), Šimonek (56.). SPANYOLORSZÁG, 30. forduló: FC Sevilla-Athletic Bilbao 2:1, g.: Negredo (4,87.), ill. Gurpegi (55). ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, SL0VNAFT PLAYOFF, döntő, 2. mérkőzés: Zvolen-Košice 2:1 (0:0,0:0,2:1), g.: Kalla (47), Brabenec (59), ill. Haščák (60). a négy győztes meccsig tartó sorozat állása: 2:0. NHL: Boston-Carolina 6:2, Toronto-New York Rangers 4:3, Colorado-Calgaiy 1:3, Vancouver- Phoenix 2:0, Anaheim-Edmonton 2:1. ■ Súlyemelés EURÚPA-BAJNOKSÁG, Tirana - férfiak, 56 kg: 1. Sirghi (moldovai) 261 kg (szakítás: 116 kg, lökés: 145 kg); 2. Muradov (bolgár) 258 (118,140); 3. Goe- gebuer (belga) 248 (113/135). Nők, 48 kg: 1. Paglia- ro (olasz) 181 kg (82,99); 2. Angelova (azeri) 179 (80,99); 3. Andries (román) 179 (81,98). ■ Sportfogadás KENŐ: 1,2,8,23,25,29,31,33,36,37,40,41,43, 45,49,50,61,67,69,80. Kenő Plusz-szám: 41. NIKÉ Szerda, április 10. Labdarúgó BL: 43455. Barcelona- Paris Saint- Germain (az első meccsen: 2:2) 1,37-5- 8,3-1,07-3,15-1,17.