Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-06 / 80. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 6. ____________________________________ Szombati vendég 9 G roó Diana: „Regina Jonas nem egyszerűen kedves volt, hanem egy nem mindennapi személyiség. Nagyon jó érzés, hogy elkészítettem ezt a filmet..." Egyetlen fotó maradt csupán az első rabbinőről Berlini ösztöndíjának székhelye, amely legújabb, Az első rabbinő című filmjéhez kötötte, az ottani metró 1-es vonalán áll. Groó Diana naponta bejárt a központba. Az U-Bahn említett vonala 1902-ben szelte át először Berlint. Abban az évben, amikor Regina Jonas született. SZABÓ G. LÁSZLÓ Regina Jonas, az első rabbinő. De ki is volt ő? Igazából nem tartozott sehova. Vallásos volt, de nem tartotta magát reformernek. Egyetlen vágya az volt, hogy rabbi lehessen. Németországban, embertelen időkben. Egy megpecsételt történelmi időszakban. Amikor még azok is támadták, akiknek védekezniük kellett volna. Regina Jonas minden erejével azért küzdött, hogy rabbivá avassák. Pedig a zsidó vallás törvényei szerint nő nem lehetett rabbi. S ő ebbe nem tudott beletörődni. Honnan ismerte Regina Jonas történetét? Mi adott alapot filmje elkészítéséhez? A véletlen. Bár véletlenek szerintem nincsenek. Én legalábbis ebben hiszek. A zsidó filmek amszterdami fesztiválján vetítették egy korábbi filmemet, a Csoda Krakkóbant. A fesztivált Elisa Klapheck nyitotta meg. Egy rabbinő. Látta a filmemet, nagyon tetszett neki, s a bemutató után megkérdezte tőlem, volna-e kedvem filmet csinálni a világ első rabbinőjéről. Az első reakcióm az volt, hogy nincs. Nem érdekelte a téma? Pihenni szerettem volna. Nem akartam újra zsidó témával foglalkozni. Ügy gondoltam, csináltam már elég ilyen filmet. Különben is olyan vagyok, mint egy vándor zsidó, aki sehol sem tud megnyugodni, a témát pedig a nagymamám révén, aki túlélte a holokausztot, ismerem behatóan. Születésem óta cipelem is magammal, hiszen a sok rasszista üzenet emlékeztet arra, hogy ki vagyok, azaz idegen. De lehet, hogy ez a sorsom, a küldetésem, hogy üyen filmeket készítsek. Amszterdamban 2005-ben a fesztiválon azonban még úgy éreztem, szeretnék egy kicsit fellélegezni. Nem láttam semmi különöset a témában. Ismertem női rabbikat, de azt kérdeztem magamtól: mit kezdjek én az ő történetükkel? Aztán évekkel később elkezdett bennem motoszkálni a gondolat, hogy mit is mondott Elisa Klapheck? Hogy könyvet út az első női rabbúról? De ki volt ez a Regina Jonas? Megszereztem az angol nyelvű könyvet, elolvastam, és egyszerűen megdöbbentem, hogy mindaz, ami vele történt, 1935- ben Németországban történt. Lenyűgözött a könyv, mindaz, ami Regina Jonas köré fonódott, és róla szólt. Akkor döntöttem el, hogy ez a sors valóban megérdemel egy filmet. A puszta tények mellett bizonyára volt valami a nő lényében, ami első olvasásra megfogta. Talán a kitartása, az elhatározása. Hogy soha nem adta fel. Ma már sokkal könnyebb a női egyenjogúságról, egyenlőségről beszélni, de neki, az ő idejében ez borzasztó nagy küzdelmet jelentett. Még a saját közösségével is kemény csatákat kellett vívnia. Engem nagyon megfogott, hogy nem tartotta magát harcos feministának, pionírnak. O egyszerűen, tisztán, emberien tudomásul vett minden akadályt, és átlépte őket, hogy azt csinálhassa, amit a fejébe vett. Nem törődött bele a lehetetlenbe. Tovább tanult, és vallásórákat adott, abban hitt, hogy mindegy, minek született az ember, férfinak vagy nőnek, mindenkinek joga van a tehetsége szerint dolgozni, és olyan pályát választani, amely a teljes elhivatottságot jelenti számára. Biztos vagyok benne, hogy Regina Jónást sokan gátolták célja elérésében, mert rengeteg ellenlábasa lehetett, de rendkívüli kitartását nem tudták legyűrni. A visszaemlékezők is azt mondják róla: nem egy érdektelen személyiség volt. A jóság, az áldozatvállalás nagyon fontos jellemzői Regina Jónásnak. Ez a neki címzett levelekből is kiderült. A diplomamunkájában azt írta: a női rabbinátus nem ellentétes a judaizmus elveivel, hiszen több olyan nőalak is volt a zsidó történelemben, mint Deborah, aki olyan döntéseket hozott, amiket a rabbik is elfogadtak. Tehát a nőknek is lehet vezető szerepük. De a legfontosabb az, írta Regina Jonas, hogy vissza kell hozni a jóságot és a szerénységet. Elisa Klapheck írásán kívül milyen irodalma van Regina Jónásnak? Ez az egy könyv jelent csak meg róla, s talán két amerikai disszertációs munka született az életéről. Azokat nem olvastam, csak a könyvet, ami egy átfogó életrajz. Berlini kutatásaim során öt újságcikket is találtam róla, és olvastam azokat a leveleket, amelyeket a deportálás előtt ő maga helyezett el a berlini zsidó hitközségben. Ezekből hallhat is jó néhányat a néző a filmben. Hálálkodó, dicsérő, elismerő levelek ezek. Ha ezek nincsenek, nagyon nehéz lett volna úgy létrehozni a filmet, hogy csak egy tényszerű életrajzi kutatás van a kezemben. A levelek természetesen német nyelven íródtak. Ezeket le kellett fordíttatnom, majd kronológiai sorrendbe raknom. Ez lett a forgatókönyv alapja. A sok levél, az a pár újságcikk és az egyetlen fennmaradt fotó. Hatvanperces dokumentumfilmhez több év kutatás. A berlini ösztöndíj nagyon sokat segített. Azt kellett kitalálnom, hogyan rendezzem meg vizuálisan a filmet. Nagyon nehéz volt elmagyaráznom és bárkit is meggyőznöm, hogy egyeden fotó alapján képes leszek erre, s pusztán az archív anyagokból szeretném rekonstruálni az életjeleneteket. Ehhez persze rengeteg dokumentumra volt szükségem. Berlinben a hú- szas-harmincas-negyvenes évek írásos anyagait tanulmányoztam, történelmi filmarchívumokat jártam, magángyűjteményeket bújtam, barátok, ismerősök küldtek különböző helyekre, ahol újabb és újabb amatőr felvételeket láttam. Az interneten is nagyon sok videóanyagra leltem, amelyek ugyan rossz minőségűek, de le lehetett menteni őket. Begyűjtöttem több mint ötvenórányi archív anyagot. Jeleneteket, képsorokat láttam, amelyek megtetszettek. Néztem egy filmet, megláttam benne végigmenni egy nőt az utcán, még nem is tudtam, mire lesz jó, de már be is jelöltem, kellett. Walter Rutmann Berlin, egy nagyváros szimfóniája című 1927-es rendezése is sokat segített. Az egy német némafilm, amely aprólékos hitelességgel ábrázolja a húszas évek iparosodó Berlinének hétköznapjait. A kor divatos városfilmjeinek egyik legszebb darabja ez, amelyben nőalakok is megjelennek az utcán. Ezekért a képsorokért fizetni kellett. A jogdíjak mennyire nehezítették a munkáját? Fizettem, múlt egy katonatiszt. A film financiális élete is egy nagy kaland. Két snittet forgattam csupán, a többi archív anyag. 2007-ben találtam ki a sztorit, a következő évben elkezdtem a kutatásokat, 2009- ben jött a Vespa, a kis cigányfiú története, egy évre rá készen lett a film, s csak azután folytattam ezt. De van ennek a munkának egy támogatási története is: 2010-ben elvették tőlünk azt az összeget, amelyet korábban ígértek. Jött az új filmes rendszer, és mi nulláról indultunk. A 2008 és 2010 között megnyert koprodukciós partnereinket is elbuktuk. A Magyar Mozgókép Közalapítvány listáján ugyan ott voltunk, de abból a pénzből soha nem láttunk semmit. Picit el is keseredtem. Másfél év kemény munkája, gyűjtése volt a filmben. Ott álltunk pénz nélkül, miközben az archívumoknak fizetni kellett. Kihez fordult végül? Amikor már mindent elveszítettünk és nullán voltunk, jött az én őrangyalom, Weisz György, a vüághúű színésznő, Rachel Weisz édesapja. Aki magyar származású. Londonban él, 1938-ban hagyta el Magyarországot. Ismertük egymást régebbről, látta a korábbi munkáimat, ismerte ezt a történetet is, tudta, hogy min dolgozom, s hogy két év munka után zsákutcába keveredtem. Nem bírta nézni, hogy vergődünk, mert a magyar források nem teszik lehetővé, hogy továbblépjünk. Szívügye volt a téma, s azt mondta: segítem szeretne. így lett a producerünk. Soha életében nem volt köze a filmhez, még a lánya révén sem. Gépészmérnök. Feltaláló. Még ma, túl a nyolcvanon is csodálatosan beszél magyarul. Nagyon hitt a filmben. Természetesen nem a zsebébe nyúlva adta a pénzt, hanem egy alapítványon keresztül. Van a filmnek egy angol nyelvű verziója, abban ő is megszólal. Alámond. Nálunk Kézdy Györgyöt hallja a néző, ott Weisz Györgyöt. Megnyugtató érzés volt végig, hogy tudtam, bármi történhet, ő már ott áll mellettem. így tudott elkészülni a film. A berlini partner a kinti archívumokban végzett kutatómunkámban segített. A németeknek mennyire fontos Regina Jonas története, az elkészült film? Milyen utat nyitnak előtte? Májusban a berlini zsidó fesztivál nyitófilmje lesz. Regina Jonas berlini zsidó volt. Nagyon várják a filmet. A sajátjuknak érzik. Hamburgba, Londonba, Washingtonba, Tel Avivba, Jeruzsálembe is van már meghívásunk. Nagyon szeretném, ha ezt a filmet nemcsak a zsidóság szempontjából értékelnék, hanem mint dokumentumfilmet is. Iszonyatosan kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő. Regina Jonas fordulatokban gazdag, izgalmas élete egy nagyjátékfilmhez is elegendő anyaggal szolgál. Ez a terv egyelőre nem foglalkoztat, a dokumentumfilm eléggé kimerített. Rendkívül érzékenyen érint engem ez a történelmi korszak. A holokauszt túlélői közül nem egy megszólal a filmben. Nyolcvanhat éves a nagymamám. Az egyik túlélőnek ő kölcsönözte a hangját. Pontosan tudja, miről beszél. Megjárta a poklok poklát. Visz- szatérve a játékfilm gondolatára: egyelőre hagyom. Regina Jonas kivárja, míg visszatérek hozzá. Valóban van mit meséim róla. Egy liberális rabbi 1935- ben rabbivá avatta. Úgy gondolta, innentől kezdve helye lesz a zsinagógákban. Nem lett. Kórházakban, szociális intézményekben, imaházakban tartott előadásokat. Állami iskolákból kitiltott zsidó gyerekeket tanított. Bátorságot öntött beléjük. Csupa olyan dolgot tett, amit hivatalosan elismert rabbinőként is boldogan tett volna. Mikor kapta meg végül is a hivatalos megbízást? Csak azután, hogy több rabbit letartóztattak, és nagyon sokan emigráltak. Ő is elhagyhatta volna a nád Németországot. De nem hagyta el, mert úgy érezte, neki ott van dolga. Idősek, rászorulók, magukra maradtak vártak rá, hogy erőt merítsenek biztató szavaiból. Már a zsinagógák is hívták, a megfogyatkozott zsidó közösségek reménykedve várták újabb beszédeit. Társ? Szerelem? Harminchét évesen találkozik élete nagy szerelmével, a Hamburgban élő Josef Norden rabbival, aki jóval idősebb nála. A fennmaradt levelekből kiderül: sok mindenben hasonlítottak egymásra. Nordent aztán Theresienstadtba deportálták, és többé nem látták egymást. Később Regina Jonas is Terezínbe került, ahol folytatta Berlinben elkezdett munkáját. Életerőt csöpögtetett azokba, akik a lágerbe vezető úton már mindent feladtak. Pár nappal azelőtt, hogy Auschwitzba deportálták, még arról beszélt a táborlakóknak, hogy zsidónak születni nem bűn. Regina Jonas négyszer szólal meg a filmben. Jellemét a visszaemlékezésekből lehet igazán leszűrni. Nagy szerencse, hogy ezek a levelek, képeslapok megmaradtak. A kortársai, tanítványai írták. Mindegyikből az derül ki, hogy Regina Jonas nem egyszerűen kedves volt, hanem egy nem mindennapi személyiség. Most már bevallom: nagyon jó érzés, hogy elkészítettem ezt a fűmet. Csak most pihenni szeretnék. Sokat.
