Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-23 / 70. szám, szombat
! www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRCIUS 23. Szombati vendég 9 Molnár Piroska: „Amíg kint éltünk a tanyán, kilométereket gyalogoltam az iskolába. Télen gumicsizmám volt csak, megfagyott a kisujjam..." Őt is lenyűgözte Ágota Kristóf metsző stílusa Durva és kíméletlen, sokszor kegyetlen, a falu lakói által csak boszorkának nevezett öregasz- szony A nagy füzet című regény központi figurája. A könyv szerzője a világszerte ismert írónő, Ágota Kristóf, aki Svájcban élt, franciául írt, magyarságához azonban mindvégig ragaszkodott. SZABÓ G. LÁSZLÓ Két unokájának, a tizenhárom éves ikerfiúknak nyújt biztonságosnak tűnő menedéket a háború borzalmai elől. Egy isten háta mögötti, nyomorúságos kunyhóban él az asszony, aki a falu lakói szerint állítólag megmérgezte a férjét, rábizonyítani azonban nem tudták. Unokáit keményen megdolgoztatja, ugyanakkor félti és óvja is őket, azok pedig minden élményüket, megfigyelésüket egy nagy füzetbe jegyzik fel. így elevenedik meg egy háborús történet harcok és holttestek nélkül, írások és rajzok, drámai ábrázolások alapján. A negyven nyelvre, köztük japánra, koreaira és kínaira is lefordított regény alapján magyar-német- osztrák-francia koprodukcióban Szász János rendezett filmet, a főszerepben Molnár Piroskával. Ót kérdezem: A forgatókönyvet olvasta előbb, vagy a regényt? A regényt. Tudtam a Trilógiáról, amelynek nyitódarabja A nagy füzet. Megvettem, amint megjelent. Első olvasásra megfogott Ágota Kristóf stilusa. Rövid, tömör, kemény mondatok. Megrettentik az embert. De volt egy korábbi „találkozásom” is az írónővel. Pár évvel ezelőtt, amikor Svájcból hazalátogatott Kőszegre, a Duna TV készített róla egy kis dokumentumfilmet, s azt én mondtam alá. Akkor ismertem meg az életét. Nagyon izgalmasnak találtam, hogy egy munkáslányból, aki magyar létére franciául út, világhírű író lett. Megfogott az egyénisége. Nagyon kemény, befelé forduló nő volt. Minden szavát alaposan megszűrte. Évekig egy óragyárban dolgozott Svájcban, a íéij- hezmenetelébe talán egzisztenciális okok is közrejátszottak, szerintem nem egy lángoló szerelem köttette vele a házasságot, hanem a kényszer. De hogy ilyen nagy író lett, az egészen csodálatos. Van róla tudomása, hogy hányán pályáztak a nagyanya szerepére? Kihívtak a válogatásra, és el is dőlt rögtön, hogy én leszek. Múlt ahogy az is, hogy nem lesz egybibúcsókos, fogadan boszorkány, mint a könyvben, hiszen az filmen nem biztos, hogy jó hatást tesz. Szász János rendezővel és Sándor Pál producerrel közösen azt is eldöntöttük: ez az asszony nem önmagától, alapból gonosz, hanem a körülmények tették azzá. Az unokáival szemben is azért olyan kíméletlen, hogy túléljék a borzalmakat. Erre tanítja őket. Hogy mindent legyűljenek. Az ő élete sem volt könnyű. Ki tudja, milyen volt a házassága? A lánya elhagyta, beköltözött a városba, ő meg ott maradt egyedül a tanyán. Van egy rész a történetben, a titokzatos zsidó menet. Valaki rábízza az ékszereit az öregasszonyra. Éjszaka van, próbálgatom az ékszereket arra gondolva, hogy ők sem jönnek már vissza. Remekül sikerült a jelenet, de nem tudom, benne marad-e a filmben. Egy másik képsort ugyanis - amikor almával kínálok valakit a menetből, és leüt egy német katona - kivettek a filmből. Egy színész számára nincs igazi rálátás a filmre, amikor forgat. Először is nem időrendi sorrendben vesszük fel a jeleneteket, hanem összevissza. Mindig át kell állítani az embernek az agyát, hogy most éppen hol tart. Igazából ezt csak a rendező és talán az operatőr látja át. Forgatás közben sokszor hallom, hogy: „Na, ezt múe vágod rá?”, de a színész mindig csak azzal a jelenettel van elfoglalva, amit éppen felvesz az operatőr. Itt éppen az osztrák Christian Berger, aki az Oscar-díjas Michael Haneke udvari operatőre. Aki egy igazi vüágklasszis, miközben hihetetlenül csendes, szerény ember. Csodálatos trükkjei, ötletei voltak. Az egyik jelenetben például pici kis tükröket raktak körém, hogy az ékszerek külön megcsillanjanak rajtam. A reflektorokat úgy működtette, hogy ha kint nem is volt hó, úgy tették az ablak alá a tanyán, mintha hó világított volna. Majd elájultam, hogy ilyen ember fényképezett engem. Ha észrevette, hogy kicsit elbizonytalanodtam, úgy üzent az asszisztensétől, hogy az osztrák segédoperatőr csak annyit mondott: a Christian happy, én csak nyugodjak meg. Amikor a könyvet olvasta, mennyire kavarta fel a történet? Az első gondolatom az volt, hogy édes jó Istenem, micsoda szerencsés vagyok, hogy olyan korban élek, amikor a közvetlen közelemben nincs háború. Én az ötvenes években voltam gyerek. Mi az akkori nyomorból nem vettünk észre semmit. Felnőtt fejjel visszagondolva, most töprengek el azon, hogy anyánknak mit kellett átélnie. Nekem felhőtlen gyerekkorom volt. Ötvenhatban Kunágotában, egy kis faluban éltem, és abból sem tudtam semmit. Annak a két kiskamasznak, akikkel A nagy füzetben forgattam, már azt is meg kellett magyarázni, hogy mi is a háború. Szász János különböző dokumentumfilmeket vetített nekik, de azt is csak úgy nézték, mint egy játékfilmet, az agyukig el sem jutott. A tanyavilágot azonban ön is jól ismerte, hiszen évekig ott élt Onnan jártam be az általános iskolába. Később költöztünk be a falu szélére, a legutolsó házba. Felső tagozatra már onnan jártam. Anyám folyton dolgozott, olyankor nagyon féltem, mert egyedül voltam otthon. Amíg kint éltünk a tanyán, kilométereket gyalogoltam haza az iskolából, reggel meg be az iskolába. Télen gumicsizmám volt csak, megfagyott a kisujjam, de anyám büdös, barna fagykenőccsel visszahozta az életbe. A filmbeli öregasszony egy erdőszéli kunyhóban lakik. Ágota Kristóf másfél oldalon ecseteli, hogy néz ki a ház, a konyha, a nagyanya szobája, a kert, a pince és a padlás. Nagyon ismerős volt a hely, de a sivár, lepusztult tanya is, ahol forgattunk. Disznókat kellett etetni, talicskát tolni, fát vágni - gyerekként nekem ez mind megvolt. A játékban mindenképpen inspúált. Nagyon jól választották meg azt a Cegléd melletti tanyát. Sötétszürke, ócska katonai bakancs, szoknya alatt szoknya, blúz alatt blúz - úja Ágota Kristóf. Igen, volt vagy öt réteg ruha rajtam. Ez sem volt ismeretlen számomra. Amikor kislány voltam, és apám rokonainál nyaraltam Serényfalván, akkor láttam, hogy az unokabátyám anyósa egyszer csak megállt, szétvetette a lábát, és már csurgóit is alóla. Vagyis terpeszállásban pisilt Aztán odanyúlt és megtörölte. Néprajzi könyvekben láttam később, hogy a szoknya alatt volt egy vászon, ami erre a célra szolgált. Megpróbáltam megcsinálni én is, remélem, benne marad a filmben. Felszereltek rám egy pumpával ellátott szerkezetet, amelyet meg kellett nyomnom. Szukafattya, szukakölyke, sátánfajzat - így szólítja a filmbeli két fiút. Nincs hozzájuk egyetlen szép szava sem az öregasszonynak. Mindenkivel durván bánik, nemcsak a gyerekekkel. A lányával is. Iszonyatosan nehezen viseli, hogy magára hagyta. Mégis azt mondom: a durvaságával páncélt húz magára. Fél, hogy elgyengül, ha kedvesebb lesz. A gyengeség nem segítené a túlélésben. Ó egyszerűen így szeret. Keményen. Ha ezt észreveszi valaki, akkor megérzi, ha pedig nem, akkor nem. Elérzékenyülni csak részeg állapotában szokott. Olyankor rátör a sírás. Szikár, rövid, tömör mondatokat kapott az írónőtől. Ez nem feszélyezte a játékban? Nem érezte korlátok közé szorítva magát? A forgatókönyv kicsit más volt, mint a regény. Nem lett teljesen átírva, de a film többet kívánt. Gyémánt Andrást és Lászlót, az ikreket több hónapos keresés után, vidéki szegénységben találta meg Szász János. Milyen partnerek voltak? Érdekes fiúk, mindenféle színészi tehetség nélkül. Nem is játszottak. De helyzetbe lehetett hozni őket. Nagyon kifejező arcuk volt. A forgatás során végig ügyelnem kellett arra, hogy lélekben ne kerüljünk közel egymáshoz, a film érdekében távol kellett őket tartanom magamtól, hogy életben tartsuk a szükséges viszonyt. Elvált szülők mostoha körülmények között felnőtt fiai, akik rengeteget változtak a forgatás alatt. Szász János azonban utána is felelősséget érzett irántuk, és nem engedte, hogy visszasüly- lyedjenek abba a környezetbe, ahonnan kúagadta őket. Most Pesten járnak iskolába, és egy rózsadombi kollégiumban laknak. Gyűjtöttünk nekik pénzt, hogy változtathassunk az életükön, ne „labdázzon” velük a két szülő. Két külföldi színész is szerepet kapott a filmben. A gyerekek apját a német Ulrich Matthes alakítja, aki a Hitlerről szóló remek filmben, A bukásban Goebbelst játszotta. Vele többször is találkoztam. Hihetetlenül finom, érzékeny, remek színész. Sokat játszik színpadon, így nagyobb szakmai rokonság volt köztünk, mint a dán színésszel. A német tisztet megformáló Ulrich Thomsen dolgozott már Szász Jánossal. Az Ópiumban ő alakította a Csáth Gézáról mintázott főhőst, de ismerjük őt Thomas Vinterberg fesztiváldíjakkal elhalmozott Születésnapjából is. Mellesleg: A nagy füzet megfilmesítési jogai is nála voltak egy ideig. Őt is lenyűgözte Ágota Kristóf regénye. Ulrich Thomsen, vagyis a filmbeli SS-tiszt a tanya közelében lévő kis házban lakott. Vele csak egy jelenetem volt, amikor hazahozta a fiúkat a városból, összeverve. Belőle is rögtön érződött, hogy rendkívüli tehetségű színész. Ó is és a berlini kolléga is, a másik Ulrich számomra meglepően dolgoztak. Hogyan? Bátrak voltak. Bátran kérdeztek. Kezükbe vették a jelenetet. Én eddig mindig azt tapasztaltam, hogy a filmrendező megmondja, mit kell csinálni, a színész pedig azt tartja szem előtt. Ók pedig szó szerint alakították a figurát. Erősen beledolgoztak a jelenetbe. A dán kolléga is mondta, hogy ez így van rendjén. Erre aztán én is vérszemet kaptam, és éreztem, hogy ezt így is lehet, úgyhogy beszéljük meg a dolgokat. Volt is párszor, hogy a rendező ezek után azt mondta: „Tessék, csináld!” De nem mondta, hogy mit. Ott voltak a kellékek, és nekem kellett kitalálnom a jelenetet. Nagyon izgalmas volt. Kinél játszott legutóbb ekkora filmszerepet? Kamondi Zoltánnál a Dolinában. A leszbikus fodrásznő! Az is extra figura volt. Szélsőséges, mint tavaly nyáron a Liza, a rókatündér című filmben a japán nagykövet felesége. Ágyhoz kötött, lebénult asszony voltam, s hozzá japánul beszéltem. Én ezt a tanyasi öregasz- szonyt, akit Szásznál játszott, mégis inkább abba a vonalba tenném, ahol az Aglaja nevelőintézeti igazgatónője áll, aki szintén egy jó kis perszó- na. Ellenpólusként pedig ott az Árvácska gyermektelen felesége, aki egyetlen mozdulatával megnyeri a lelencházba vetett Csőrét. Szeretem az ilyen szélsőséges karaktereket. Ott mindig van mit megmutatni. Szász János egyébként azzal fogott meg, hogy rögtön az első válogatáson eldöntötte, hogy nekem adja az öregasszony szerepét. Nem is hívott be megnézni senki mást. A bizalma nagyon sok erőt adott. Remélem, a producerek sem bánják meg, hogy én kaptam meg a szerepet. Kíváncsian várom a filmet. a
