Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-26 / 72. szám, kedd
Például a gógyi (futball-lélektani alapismeretek) Ah^m^irikuinokról ^ mények között, legyenek képesek megtestesíteni azt a tulajdonságot, amely nekünk, magyaroknak a sajátunk. Ilyen például a gógyi. ” Ezeket a szavakat Orbán Viktor magyar kormányfő mondotta egy sajtótájékoztatón a Magyarország-Románia vb-selejtező előtt. Balján Gheorghe Hagi ült, jobbján pedig a Suzuki vezérigazgatója. Másról is beszélt még Orbán, a bátorságról, a cselvetésről meg a hátrafelé nyilazásról, de mondandójának ez volt a lényege: a gógyi. Vegyük hát közelebbről is szemügyre a magyar nemzetnek e legnagyszerűbb tulajdonságát, s vizsgáljuk meg, messze földön híres gógyink miképpen érvényesült a románok elleni, kulcsfontosságú vb-selejtezőn. A gógyi, mint tudjuk, azt jelenti: furfang, sütnivaló, leleményes elme. Namármost, ezzel összefüggésben sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy ha valami hiányzott a játékunkból, akkor az éppen a furfang és a lelemény volt, s belső védőink nem csupán elégtelenre teljesítettek, hanem egyenesen megbuktak a „gógyi megtestesítése sportkörülmények között” című tantárgyból, bár ahogy a 92. percben egymásnak futottak (felkínálva ezzel a gólszerzés kényelmes lehetőségét az ellenfélnek), az a maga nemében szintén hungarikum. A hazaszeretetről „Ezekben a gyerekekben annyi szeretet és tisztelet él a hazájuk iránt, hogy megnyerik ezt a továbbjutás szempontjából fontos mérkőzést”- jósolta Mészöly Kálmán, amivel semmi baj nem volna, csak hát a meccset nem a hazaszeretet nyeri meg nekünk, hanem a játéktudás. A haza- szeretetet bízzák csak ránk, szurkolókra, a játékosok pedig tűnjenek ki más, a futballpályán nagyobb hatékonysággal kamatoztatható erényekkel, mondjuk ördöngös cselezési készséggel (á la Törő- csik), precíz védekezéssel (a la Garaba), briliáns rúgótechnikával (ä la Szeibert), kültelki csibészséggel (á la Váczi Zoli) vagy megalkuvás nélküli harcmodorral (á la Kiprich; csak hogy ne menjünk olyan nagyon vissza az időben). A hazaszeretetről (folytatás) „Zárt kapuk mögött, ám egy ország szeretetétöl támogatva fogadja a magyar válogatott Romániát” - írta a meccs napján a Nemzeti Sport, megfeledkezve arról (nem először), hogy nem egy ország, hanem egy nemzet szorított pénteken a magyar csapat sikeréért. A hangsúlyosan „nemzeti érzelmű” szurkolók a Dózsa György úti kapunál gyülekeztek, ahol fűzősbakancsos utcai fesztivál vette kezdetét, irredenta dalokkal, forralt borral, s a végén némi üvegcsörömpöléssel és könnygázzal, ahogy az lenni szokott. A farkasordító hideg dacára mindenesetre több ezren gyűltek össze, görögtüzek gyúltak, zászlók lobogtak, dobok dübörögtek, és szállt az ének a széllel tova: „Mi nem felejtünk: nem, nem, soha!” A hangerőre nem lehetett panasz, de valaki elmagyarázhatná végre a srácoknak, hogy az ellenfél himnuszának kifutyülése és a büdösrománozás kultúr- emberhez méltatlan cselekedet, amely a hazaszeretet mélységéről keveset, az intelligenciahányadosról viszont annál többet elárul. A debreceni tévémaciról „Nem néztem a meccset. Korán fekvő vagyok, szeretek időben elaludni, a mérkőzés pedig túl későn kezdődött. ” Jó szöveg, megható szöveg, sosem találnák ki, hogy ezt nem Ilonka néni mondta, hanem Dombi Tibor debreceni futballista, jobbszélső, „a Löki élő legendája”, mellesleg 35-szörös magyar válogatott. Világos, mint az egyszeregy: a magyar futballistát (nota bene: a példaképet!) este fél kilenckor már ne abajgassák holmi vb- selejtezővel, ő addigra már fogat mosott, elköszönt a tévémacitól, a PlayStationt is kikapcsolta, úgyhogy csácsumi, mára ennyi volt, plüssállatot a paplan alá, mindenkinek jóccakát! Van itt gógyi, amennyit csak akarunk! így már az is érthető, annak idején a Debrecen játékosai miért mozogtak olyan bávatagon és kábán a 20:45-kor kezdődő BL-csoportmeccseken: hat mérkőzésen hat vereség, 19 kapott gól... Nem, nem a bochumi ügyészég által sugallt, a hatályos törvények értelmében „bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalásnak” minősülő praktikák miatt, hanem mert a Löki futballistái fél kilenckor már az igazak álmát alusszák. Arról, hogy semmi sem biztos A helyszín Székelyudvarhely; a meccs előtt az Udvarhelyi Hírportál (uh.ro) riporterei szondáztatják a járókelőket, mit várnak az esti vb-selejtezőtől. Egy bajszos székely bácsi a kucsmája alól bólogat, hogy ő bizony a magyaroknak szurkol; arra a kérdésre viszont, hogy mi lesz az eredmény, hamiskás mosollyal csak annyit felel: „Az egyik a másikat megveri, az biztos!” Nos, nem lett igaza. Magyarország- Románia 2-1 volt egészen a 92. percig, akkor azonban Chipciu kiegyenlített, mi pedig egy álommal szegényebbek lettünk. A végeredmény: 2-2. Mi a tanulság? Több is van. 1. Néha még a csavaros észjárású székely öregember is tévedhet. 2. A futballban semmi sem biztos - csak az, hogy a sorsdöntő meccsek végén mindig rajtunk, magyarokon csattan az ostor... Gazdag József
