Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-20 / 67. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. Messi csak a második Beckham keresett a legtöbbet Párizs. Harminchat millió eurós bevételével David Beck­ham keresett a legjobban a labdarúgók közül az elmúlt év­ben, ráadásul úgy, hogy jöve­delmének csupán kilenc száza­léka származott tényleges fut- balltevékenységből. A francia szaklap, a France Football kimutatása szerint a Los Angeles Galaxytől a Paris Saint-Germainhez januárban átszerződött brit sztár elsősor­ban szponzori pénzekből gaz­dagodott, és számláját csak ki­sebb mértékben növelték a já­téka után nekijáró összegek. Beckham mögött az FC Bar­celona világklasszisa, az argen­tin Lionel Messi végzett a kere­seti lista második helyén 35 millió euróval, míg a harmadik a Real Madridot erősítő portu­gál Cristiano Ronaldo lett, aki 30 milliót focizott össze tavaly. Az egy esztendővel korábbi lajstrom élén - ahogy 2010 óta mindig - a sorozatban négy­szeres aranylabdás Messi állt 33 millióval, éppen Beckham előtt, aki azonban most nagy hajrával megelőzte. A brit fut- ballceleb a szaklap szerint játé­kosként 1,7 müliót keresett 2012-ben, ehhez jöttek hozzá a prémiumok 1,3 millió érték­ben, s 33 milliót tettek ki a szponzori támogatások. Messi hasonló „portfoliója” szintén e három fő tételből állt össze: neki 12,5 millió euró volt a fi­zetése, további félmilliót ka­pott prémium gyanánt, s 22 milliónyit hozott neki a szpon- zoráció. Ronaldo - a spanyol bajnok­ság legjobban fizetett futballis­tája - 13 millióra volt jogosult játékáért, ötszázezret szedett össze a jutalmakból, s 16,5 mü- lió euróval segítették a támoga­tói. (MTI) David Beckham (TASR/AP) Foci NB 1, 20. forduló Április 10-én pótolnak Budapest. A Magyar Labda­rúgó-szövetség (MLSZ) ver­senybizottsága tegnapi ülésén úgy döntött, hogy április 10-én rendezik meg az NB I hétvégén az országos havazás miatt elha­lasztott 20. fordulójának vala­mennyi mérkőzését. A pótlás­ról hozott döntés indoklásában a testület megjegyezte: az ápri­lis 10-i időpont kitűzését a sportszervezetekkel történt egyeztetés előzte meg. (MTI) AAÁRC1US 20. Sport 21 Saláta örül, hogy Zsolnán rendezik a vb-selejtezőt, de nem hiszi, hogy helyet kap a kezdőcsapatban HETE „Le kell győznünk a litvánokat” Saláta Kornél kisebb sé­rüléssel, de bizakodva érkezett a szlovák fut­ballválogatott gyüleke­zőjére. Az FK Rosztov 28 éves védője reméli, hogy a pénteki, zsolnai világ- bajnoki selejtezőn le­győzik a László Csaba ál­tal irányított litvánokat, és versenyben maradnak a vb-szereplésért vívott csatában. A garamkö- vesdi származású, 24-szeres válogatott já­tékost faggattuk. SZABÓ ZOLTÁN Milyen a hangulat a csa­patban? Jó. Nagyon fontos meccs előtt állunk, tudjuk, hogy mu­száj nyernünk, mert ellenkező esetben elúszhat a vb-szerep- lés. A korábbi meccseken kevés gólt rúgtunk, mert gyengélked­tek a csatáraink. Biztató, hogy a hétvégi bajnokin a Permben futballozó Jakubko kétszer, a Plzeňben játszó Bakos pedig egyszer betalált. Remélem, nem lőtték el idő előtt a puska­porukat, s a litvánok ellen is eredményesek lesznek. A cserepadról nézte végig a szeptemberi, vilniusi mérkő­zést, amely l:l-es döntetlen- nel végződött. Akkor meglep­ték valamivel a litvánok? Nem. Azt játszották, amire számítottunk. Arra fizettünk rá, hogy álmosan kezdtünk, s ezt ki is használták a hazaiak. Sapara gólja után fölénybe ke­rültünk, ám Pečovský piros lap­ja miatt közel fél órát ember- hátrányban futballoztunk. Kiket ismer a litván csapat játékosai közül? Elsősorban azokat, akik a Premjer Ligában játszanak. Klubtársamnak, a középpályás Edgaras Cesnauskasnak remek bal lába van, gyors és techni­kás, nagyon kell rá vigyázni. Pečovskýnak rossz emlékei vannak róla, mert Vilniusban azután állították ki, hogy vele szemben szabálytalankodott. A moszkvai Torpedóban szereplő Labukas is jó focista, de ügyel­nünk kell a korábban Lengyel- országban, most pedig a török Gaziantepsporban játszó erő­szakos csatárra, Semasra is. Fáj még a térde? Egy kicsit még érzem, de pén­tekig biztosan rendbejövök. Litvániában nem játszott, pénteken pályára lép? A szakvezetők dolga a kezdő­csapat kijelölése, de úgy érzem, hogy ezúttal csak a cserepadon kapok helyet. Ugyanis a februá­ri, belgiumi főpróbán a védelem tengelyében szinte hibátlanul játszott a Škrtel-Ďurica duó. Nem hinném, hogy ezen változ­tatna a Stanislav Griga-Michal Hipp kapitányi kettős. Ďurica balhátvédként is szóhoz juthat. Ez igaz, de szerintem Hubočan vagy Švento fog ját­szani a védelem bal oldalán. Csütörtökön kiderül, hogy mi­lyen lesz az összeállítás. Saláta Kornél bizakodik a pénteki vb-selejtező előtt (TASR-felvétel Mit szól hozzá, hogy Po­zsony helyett Zsolna ad ott­hont a fontos vb-selejtező­nek? Örülök neki. Zsolnán szép a stadion, remek a fű és nincs fu­tópálya, így a szurkolók sokkal közelebb vannak a játéktérhez. Mire számít a pénteki meccsen? Nincs mese, le kell győznünk a litvánokat. Egy korai gól so­kat segítene. Elszántak va­gyunk, biztosra veszem, hogy akik szóhoz jutnak, mindent megtesznek a sikerért. Persze, nem szabad fejedenül roha­moznunk, mert László Csaba védencei a zárt védekezésből gyorsan képesek életveszélyes kontrákat vezetni. A somorjai női kosarasok a ligetfaluiakkal játszanak a hazai extraliga rájátszásának első körében Nehéz meccsekkel készültek a playoffra OROSKY TAMÁS Sotnorja. A papírformának megfelelően az ötödik helyen zárta a somorjai női kosárlab­dacsapat a vasárnap véget ért magyar-szlovák bajnokságot: az első négy helyet az európai kupákban is szerepelt gárdák, a kassai Good Angels, a soproni­ak, a rózsehegyiek és a győriek osztották el egymás között. „A magyar klubok elleni nyolc meccstől azt kaptuk, amit vár­tunk, hétről hétre komoly já­tékerőt képviselő csapatok el­len kosarazhattak a lányok, ez fontosabb volt, mint az ered­mények. Bár azért legalább eggyel többször nyerhettünk volna, Győrben közeljártunk a meglepetéshez” - mondta la­punknak Juraj Suja, az ŠBK ve­zetőedzője. A mérleg így 3 győzelmet (otthon a miskolciak, a győriek és a pécsiek ellen) és 5 vereséget mutat. Diósi Albert klubmene­dzser szerint Miskolcon és Pé­csen is nyerni kellett volna a csallóközieknek, de alapvetően ő is elégedett a szerepléssel. „Kis hátrányt jelentett, hogy a po­zsonyi Hant Arénában, ahol a négy hazai meccsünket rendez­tük, nem tudtunk eleget edzeni, elleni, két győzelemig tartó playoff-negyeddöntő. „Nagyon örülünk, hogy a szlovák extra­ligába magunkkal vitt pontok­kal megtartottuk harmadik he­lyünket, s a tavalyival azonos helyzetből kezdhetjük a ráját­szást. A fővárosi csapat elfo­gadható ellenfél az első fordu­lóra, már csak a kis távolság miatt is” - véli Suja. A tréner szerint a hazai gárdák ellen sem lesz gond a kosarasok motivá­ciójával. „Nagy a konkurencia a keretben, játékával mindenki igyekszik bizonyítani, hogy he­lye van a csapatban, függetle­nül attól, ki az ellenfél.” A negyeddöntő mai első mérkőzésén (a második talál­kozóra március 24-én, az eset­leges harmadikra március 27- én kerül sor) kérdéses a sé­rüléssel bajlódó Murphy-Gyur- csiová-Vyňuchalová trió sze­replése. Ellenben az átigazolási időszak utolsó napján, február 28- án érkezett két kosarasra most is számíthat Juraj Suja: a Franciaországból érkező (és korábban Eperjesen és Pop- rádban is megforduló) belga Romina Ciappina és az első eu­rópai szerződését aláíró ameri­kai Tatiana Hicks is vállalni tudja a játékot. Kérdéses Gyurcsiová (jobbra) mai játéka (Jón Čikovský felvétele a játékosok szeme nem tudott mire »támaszkodni« a mi torna­termünkhöz képest hatalmas csarnokban. Annak viszont örültünk, hogy drukkereink Po­zsonyba is elkísértek bennün­két, sőt, a fővárosi közönség is vevő volt a mécseseinkre” - nyi­latkozta az Új Szónak Diósi. Mától (18.00) viszont ismét Somorján fog pattogni a labda, kezdődik ugyanis a ligetfaluiak A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA Good Angels Košice (1.)—SBŠ Ostrava (8.) MBK Ružomberok (2.)-Cassovia Košice (7.) ŠBKŠamorín (3.)-BK Petržalka (6.) Piešťanské Čajky (4.)—Spišská Nová Ves (5.) ■ Kosárlabda NŐI EXTRALIGA, playoff-negyeddöntő, 1. mérkő­zések - 17.00: Rúžom be rok-Cassovia Košice; 10.00: Šamorín-Petržalka, Piešfanské Cajky- Spišská Nová Ves. ■ Röplabda FÉRFIEXTRAUGA, playoff-negyeddöntő, 4. mérkő­zések -18.00: Nitra-Svidník (a három győzelemig tartó sorozat állása: 1:2), Prešov-Myjava (1:2). NŐI EXTRALIGA, playoff-elődöntő, 1. mérkőzések-17.00: Slávia EU Bratislava-UKF Nitra, Doprastav Bratislava-Paneurópa Bratislava. wmmmnmm ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRA, SL0VNAFT PLAYOFF, negyed­döntő, 7. meccs: Košice-Poprad 3:1 (2:0,0:1,1:0), g.: Marcinko (4.), Jenőik (6.), Pašek (60.), ill. D. Devečka (29.) - a négy győztes meccsig tartó soro­zatot 4:3-ra a kassaiak nyerték. NHL: NY Rangers-Carolina 2:1, Tampa Bay-Philadelphia 4:2 - Mészáros (Ph) 0+1, Dallas-Calgary 4:3, Colorado-Chicago 2:5, Vancouver-Minnesota 1:3, Anaheim-San Jose 5:3, Los Angeles-Phoenix 4:0. ■ Kosárlabda NŐI EUR0LIGA. Final Eight - A csoport: Good An­gels Košice-Jekatyerinburg 41:72 (19:43). FÉRFI NBL (cseh bajnokság), 9. forduló: Levice- Svitavy 93:74 (40:37). NBA: Philadelphia-Portland 101:100, Charlotte- Washington 119:114, Cleveland-Indiana 90:111, Atlanta-Dallas 113:127, Detroit-Brooklyn 82:119, Boston-Miami 103:105, Chicago-Denver 118:119, Memphis-Minnesota 92:77, New Orleans-Golden State 72:93, Phoenix-LA Lakers 99:76, Utah-NY Knicks 90:83. ■ Sportfogadás KEN0:1,11,12,13,14,16,21,24,25,31,42,44,52, 53, 60, 64, 67, 68, 72, 73. Kenő Plusz-szám: 60. iniiiiiivnia SPORT 1 (magyar) - 18.00: Eger-FTC labda­rúgó Ligakupa-mérkőzés, elődöntő (élő) SPORT 1 (magyar), SPORT 2 (cseh) - 20.30: Atlético Madrid-Aranda spanyol bajnoki férfikézi­labda-mérkőzés (élő) SPORT 2 (magyar) - 18.45: Eger-Crvena zvezda férfivízilabda BL- nyolcaddöntő (élő) EUROSPORT-15.30: Sí- futó-Vk (élő) 20.00: Németország­Spanyolország U19-es labdarúgó-mérkőzés (élő) EUROSPORT 2 - 15.30: Katalán kerékpáros-kör­verseny, 3. szakasz (élő) DIGI SPORT 1 (magyar) - 18.15: DAB-Csíkszere- da jégkorong MÓL Liga­döntő, 5. mérkőzés (élő) ČT SPORT - 19.00: Pl- zeň-Litvínov cseh bajnoki jégkorongmérkőzés (élő) NOVA SPORT - 20.10: Flensburg-Löwen német bajnoki férfikézilabda­mérkőzés (élő) NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar) - 2.35 (csütör­tök): Edmonton-San Jósé hoki NHL-mérkőzés (élő) Szerda, március 20. Hoki NHL: 1041. Det- roit-Minne- sota 2-3,74- 3,01-1,3- 1,67-1,2; 1042. Colora- do-Dallas 2,25-3,74-2,58 -1,4-1,53-1,2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom