Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-20 / 67. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁRCIUS 20. Régió-szülőföld 13 A Csallóköz lefedettségének javításával növekedne a hallgatók száma Petíció a Pátriáért Nagy József: „A Csallóköz középső részében csak középhullámon fogható a Pátria." (Szilvási Tibor felvétele) Aggasztó, hogy a két járásban kevés a szabad munkahely Kedvező a munkanélküliségi arány ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely. Aláírás- gyűjtés indult március 15-én Nagy József parlamenti képviselő kezdeményezésére. ÖSSZEFOGALÓ A politikus elmondta: a petíció célja, hogy az ország egyetlen, magyar nyelven sugárzó rádióadójának műsora ultrarövidhullámon (URH) is fogható legyen Dunaszerdahely és Kassa tágabb térségében. A Híd politikusa kifejtette: a Csallóköz középső részében a Pátria adása ugyan fogható, de csak középhullámon, amit egy évekkel ezelőtt rosszul megfogalmazott igény és helytelen frekvencialeosztás okoz.,A Pátria rádió pozsonyi adójának hatótávolsága valahol Somoijánál ér véget, az érsekújvári adó pedig Nagymegyerig sugároz - mondta. - A Csallóközben pedig, ahol a tömbmagyarság él, és ahol a legtöbb potenciális hallgatója lenne, csak középhullámon fogható. Személygépkocsiban szinte lehetetlen hallgatni, sztereóban nem sugároz, ráadásul a legtöbb zenei adó ultra- rövidhullámon fogható, ezért az emberek ritkán kapcsolnak át középhullámra.” Nagy hangsúlyozta: a 2009-es felmérések szerint a Pátriának 27-30 ezer hallgatója volt, ám számuk - a műsorok színvonalának javulásának köszönhetően - 2012-re elérte az 51-52 ezret. „Ha sikerülne megoldani a Csallóköz lefedettségét, ez a szám a többszörösére növekedne” - tette hozzá. Az aláírásokat a Híd alapszervezeteinek képviselői „minden lehetséges megmozduláson és akción” gyűjteni fogják. Határidőt nem szabtak maguknak, ám ha nyárra összegyűlik harmincezer szignó, a petíciós íveket a szlovák közmédia vezetése, a frekvenciatanács, valamint a közlekedésügyi és távközlési minisztérium elé terjesztik. Mivel a kezdeményezésről 2013. március 18-án megjelent írásunkban ultrarövidhullám helyett rövidhullámot írtunk, ami félrevezető lehet, az érintettek szíves élnézésétkérjük. (la) Szene. A járási székhely munkanélkülégi, foglalkoztatottsági adatait és szociális, valamint családügyi kérdéseit a bazini központú munka- és családügyi hivatal követi figyelemmel. Természetesen a bazini központnak a Napfényes-tavak városában is van kirendeltsége. A két járásban - a Szeneiben és a Baziniban - év elején együtt mintegy 4 500 munkanélküli volt, a lakosság csaknem 7 százalékának nem volt állása. Ha az országos átlagot vesszük figyelembe, ez a mutató nem riasztó, viszont sokkal aggasztóbb, hogy a két járás mindössze 180 munkahelyet tud kínálni a munkát keresőknek. Évközi viszonylatban a Szenei járásban valamelyest csökkent a munkanélküliek aránya, a Baziniban ezzel szemben emelkedett. A két járás lakosságán Pozsony közelsége segít valamennyire, sokan találnak munkát a fővárosban, (susla) A szenei járásbeli Egyházfa magán-tigrisoázisát jó néhány éve sokan látogatják. A szibériai tigrisekre nemcsak a környékbeliek kíváncsiak, hanem külföldiek is. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 12-től 17 óráig, más napokon telefonos egyeztetés után tekinthetik meg az érdeklődők a tigriseket. (Susla Béla felvétele) Többet olcsóbban! Rendelje meg egy évre az Új Szót és előfizetőként havonta EGÉSZSÉGMAGAZIN-t is kap! A megrendelőt most 11 ítľuajai '*11*111 mm..m. mm Húsdaráló (Orava) Húsok és zöldségek darálása • 3 rost: finom, közepes, durva Kolbászkészítő tartozék Előfizetve olcsóbb! r>CD C7> Ô CM in '<D \2 -XĹ O 'CD CM TD d £ M N < < > 'CD C= 'CD- t CD N 2 '03 N cn C £ QJ .CD 03 E 'QJ :I3 Q_ _CD .CD-B 3 =3 > 'CD c I Ki CD E '03 N . • t tn E '° *— 4—' '03 '=r . . N í-.: p c i/> C C N '03 '03 N _C _ s i m — I 03 4-2 _Q V o ±ť O ^ 3 Q_ ^ E 13 4—* '03 Q