Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-15 / 63. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 15. Vélemény És háttér 5 1848 üzenete számunkra, hogy a célhoz nem egyetlen széles út vezet, hanem sok kis ösvény ...és hány fronton még? Ünnep van. Annyiban talán megegyezhetünk, hogy olyan ünnep, amelyet minden magyar ember, értékrendjétől, pártállásától, vallásától és állampolgárságától függetlenül ünnepnek tart. Mondhatnék, összeköt bennünket a márciusi ifjak emléke. LOVÁSZ ATTILA Igaz, benne van a 165 év távlata, amely józan, talán részben lezárt értékeléseket tesz lehetővé. De akkor is: ott van az idea, a 19. század egyik legnagyobb európai globális eseménysorában a nemzeti vonal, s az események hozadéka. Üzenetként pedig a pontosan megfogalmazott progresszió. Talán ezért sem megosztó az ünnep. A szlovákiai magyar ezen az egy napon nyugod- tabban nézhetne a közügyekre, itt nincs helye különvéleményeknek és széthúzásnak. A történelmi értékelésnek igen, de azt minden egyes generációnak újra s újra meg kell fogalmaznia -sajátmagának. Az egyszeri szlovákiai magyar, ha közügyekre nyitott akar lenni, ritkán lélegezhet föl úgy, mint e napon. Annyi, de annyi fronton kell harcolnia, ami bármely többségi embertől megkülönbözteti. Hogy ember legyen a talpán. Szlovák részről nyíltan vagy burkoltan, de mindenképp rendszeresen megkapja, hogy útban van. Nem kóser a nyelve, a szlovák lurkót arra tanítják, furcsa, hogy még „itt vannak”, a kisebbik baj, ha értetlenül néznek rá, rosszabb esetben ellenség, felforgató elem, ötödik kerék, nemzetbiztonsági kockázat - és még követelődző is. Ha pedig szól, szélsőséges. Eközben elsikkad az a tény, hogy a szlovák-magyar interetnikai kapcsolatok a kontinensen ritkaságszámba menően vértelenek. Ami nem azt jelenti, hogy sérelemmentesek. Az egyszeri szlovákiai magyar akkor sincs könnyű helyzetben, ha magyarországi testvéreire néz. A magyar belpolitikai problémahalmaz teljes egészében rátelepedett a kisebbségi létre, mérgezve azt - és ezúttal teljesen mindegy, melyik oldalról mérgezve. Régen nem igaz már, hogy a magyar állam a kisebbségekkel szemben a tartózkodó, lojális és kifelé egységes arcát mutatná. Ami pedig egy újabb front a honi magyar ember életében, hiszen állandóan válaszokat kémek tőle. Olyan kérdésekben, amelyekkel vagy nem akar, vagy nem így akar foglalkozni. És esetenként joggal érzi, nem résztvevője, hanem elszenvedője a nemzeti politika megosztottságának. S végül itt van a harmadik front: ama hazai magyar. Ahelyett, hogy kedves szlovákiai magyarunk a világ legtermészeA szlovákiai magyar ezen a napon nyugod- tabban nézhetne a közügyekre: itt nincs helye széthúzásnak. tesebb módján élné meg magyarságát, magyar léte természetes állapot lenne, még azo- kal a hazai magyarokkal is konfrontálódnia kell, akik mindenáron el akarják dönteni, ki a jó magyar, ki az erkölcsös magyar, ki a „tökös magyar gyerek” és ki nem az. Egyszerű hazai magyarunk meg kapkodhatja a fejét s felteheti a kérdést: hány fronton kell még, a jóisten áldja meg magukat, bizonyítanom? Az eredmény pedig szomorú, mármint a lélekszám alakulása. Nos, itt van 1848 - ha úgy tetszik - szlovákiai magyar üzenete. Igenis 1848 elért céljainak megvalósítása igazolja: a célhoz nem egyetlen, széles nagy út vezet, amin egyenruhában, egyenbiciklin, egyenau- tóban, egyenaggyal, egyszerre lépve (tudják, nem kap rétest estére) kell haladni egyetlen nótát fújva. Oda sok kis ösvény vezet meg barázda, járdák, utak, vasutak, most már virtuális sztráda is. A nem menetelők, hanem haladók közé tartozik a „szmenásbusszal” bumlizó, de családját eltartó, gyermekeit tisztességesen nevelő apa, a mesét mondó nagymama, a rockkoncert színpadát szerelő nagykamasz, a vállalkozó, a díszdoktor és a vezérigazgató, a katolikus és az ateista, a nemzeti, a szocialista és a liberális. A „miniszter, hóhányó és zongorahangoló”, hogy Zs. Nagy Lajossal éljünk, mert csak így szabadulunk meg „a fülcsengéstől, a fülcimparángatástól és nyelvátültetéstől”.- A márciusi tizenkét pontból a felelős minisztérium még mindig aktuális. Vagy az évenkénti országgyűlés... (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Karácsonykor találkozunk! JUHÁSZ DÓSAJÁNOS Ezekkel a szavakkal búcsúzik egy fiatalember Tornaiján, az autóbusz-állomáson édesapjától. S nincs ebben a mondatban semmi szomorúság, bár még csak március van. Rimaszombatig, az alig húszperces úton csattanós választ is kapok a kérdéseimre. Ugyan mi a fenét keressek ezen a vidéken, mondja a mindössze húszéves, mégis komoly élettapasztalatokkal rendelkező, igen jókedvű és értelmes srác, aki az egyik közeli faluból származik. Munka- lehetőség a környéken alig, a falu egyrészt elöregedett, másrészt folyamatosan fiatalodik, a polgármesteren kívül talán csak a takarítónő van állásban. Elektrotechnikai szakközépet végzett Kassán, de menet közben derült ki, nem sok affinitása van hozzá. Az meg utólag, hogy az érettségihez nem jár automatikusan munkahely. Maradt volna a szalagmunka minimálbérért. S mivel már a nővére és az unokabátyja is Angliában próbált szerencsét, ő is nekivágott. Egy tejüzemben kapott munkát, ugyancsak szalag mellett dolgozik, de csak napi nyolc órát, a vasárnapja szabad, a munkájáért kapott pénz pedig nem lebecsülendő. Vasárnaponként a nyelvtudását tökéletesíti, mert persze nem a tejüzemből szeretne nyugdíjba menni. Az álmom, hogy kamionsofőr legyek, árulja el, de természetesen nem itt, hanem Angliában. S amikor félve megkérdezem, mikor jön haza, röhögve mondja, legközelebb karácsonykor, amúgy tíz év múlva. Ha egyáltalán. Ugyanezt mondja az a fiatal prímás is, aki bár országos versenyeket nyert már, most érettségizik, közben zeneakadémiára is jár, mégis idehaza temetéseken gyűjtöget a leendő családalapításra. Ha a térképen kipipálnánk a helyeket, ahol már temetett, nem sok szabad falu maradna a környéken - mondja mosolyogva, ugyanis temetés még akad (a héten kettő is, bár még ez a szám nem végleges), de egyéb, örömtelibb rendezvény alig. A báli időszakban még úgy- ahogy, de a farsang végeztével már Lengyelországig kell menni egy-egy koncertért, fellépésért. Gondolja, hogy itt képzelem el a jövőmet? - mondja szomorú csillogással a szemében. Mintha csakössze- beszéltekvolna. KOMMENTAR Franciscus PP MÓZES SZABOLCS Milyen lesz az új egyházfő? A pápaválasztás után mindig ez a leggyakoribb kérdés. Ám ennél biztosabban inkább azt lehet megválaszolni, milyen nem lesz. Pontosabban, mi nem várható. Az biztos, hogy - elődeihez hasonlóan - csalódást fog okozni a liberális tábornak (bár lehet, hogy a konzervatívnak is). Nem fogja eltörölni a cölibátust, nem lesznek papnők, nem legalizálja a válást, az abortuszt és az eutanáziát, s nem fogja bevezetni a melegek házassági szentségét. Nemcsak azért, mert nem akarja, hanem mert - az első kivételével - nem is teheti. Az egyház ugyanis nem alakíthatja tanítását az aktuális társadalmi trendek és széljárások alapján, a hittételek két évezred óta gyakorlatilag változatlanok. Hiába számít bizonyos értelemben abszolút uralkodónak az egyházfő, a hittani kérdéseken ő sem változtathat- legalábbis az axiómákon nem. Nagy kár, így ugyanis az egyház megszűnésre van ítélve - vélik és hangoztatják sokan, akik szerint csak a „progresszív” trendek felkarolásával lehetne megállítani a hívők fogyását, sőt bővíteni számukat. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai egyértelműen ez ellen szólnak. Az utóbbi fél évszázadban pont azok a protestáns egyházakjelentéktelenedtek el leginkább, amelyek megpróbálták minél nagyobb mértékben „liberalizálni” tanításukat. A nyugat- és észak-európai protestánst egyházak lényegesen több hívőt veszítettek, mint a katolikus, sőt, nem egynél a változtatások miatt komoly belső vitákra és szakadásra került sor. A fentebb leírt változtatásokra ugyanakkor nagyrészt igény sincs az egyházon belül. Az egyházon kívül persze van, ám naivitás lenne azt várni, hogy egy ateista amiatt rohan majd megkeresztelkedni, mert a katolikus egyház rábólint az abortuszra. Avagy a kérdés úgy is feltehető: kiknek akarjon megfelelni az egyház és az új pápa? Azoknak, akiket úgysem szólít meg a keresztény tanítás vagy a tagjainak? Az ilyen jellegű „reformelvárások” ezért is eleve hamisak. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne mit megreformálni az egyházon belül. Az új pápának mindenképpen hozzá kell látnia a szentszéki kúria átalakításához, a vatikáni adminisztráció átláthatóbbá tételéhez, a botrányos ügyek- mint pl. a Vatileaks, a vatikáni bank- kivizsgálásához, s nem ártana megújítani a nyelvezetet. Nagy kérdés, milyen lesz Ferenc párbeszéde a laikusvilággal. Folytatja-e Benedek irányvonalát, aki inkább a kisebb, de elvhű és erős egyház szószólója volt, vagy új témák felkarolásával, új módszerekkel megpróbálja a szélesebb közvéleményt, az ún. langyosakat is megszólítani. Ezen a téren komoly kitörési pontot kínál a pápa erős szociális érzékenysége, ami alapvetően megkülönbözteti őt teológus elődjétől. A hátránya viszonylag magas kora, emiatt talán úgynevezett átmeneti pápa lesz. A fontos változások elkezdéséhez ugyanakkor a 76 éves kor sem magas. A 20. század egyik legnagyobb hatású egyházfője, XXIII. János pár hónap híján ugyanennyi évesen foglalta el a trónt, hogy nemsokára összehívja az utóbbi évszázadok legjelentősebb egyházi reformjait hozó II. vatikáni zsinatot. A végét azonban már nem érhette meg. A szerda esti szerény és alázatos kezdet megnyerő volt. Csak Ferenc pápán múlik, milyen lesz a folytatás. FIGYELŐ A sajtó az új pápáról Meglepetésnek, progresszív fordulatnak, jelzésnek nevezte az olasz sajtó Ferenc pápa megválasztását. A Cor- riere della Sera zseniális megoldásnak nevezte a bíborosok döntését, mely XVI. Benedek „progresszív vetélytár- sára” esett. „Geopolitikai” döntésről írt Victorio Messori, II. János Pál biográfusa, aki szerint a bíborosok „két misz- sziót teljesítettek: latin-amerikait választottak és kúrián kívülit”. Az II Messaggero szerint „a forradalmi konzervatív pápa most rendet tesz” a Vatikánban. „Ferenc legyőzte a kúriát, az egyháznak ezentúl nem magányos vezetője lesz” - írta az II Fatto Quotidiano az elszigetelt XVI. Benedekre utalva. „Fordulat és jelzés is egyszerre... A karriervágytól, hatalmi játszmáktól, kúriabeli csoportoktól legtávolabb álló bíboros lett a pápa” - hangsúlyozta a La Stampa, hozzátéve, még sose „nyert olyan bíboros, aki a korábbi konklá- vén második volt”. Az II Foglio megjegyzi, Ferenc olyan nevet „mert” választani, amilyent még senki. Megválasztása után aranykereszt helyett egyszerű fémkeresztet viselt, a bíborosokat nem uraknak, hanem testvéreknek szólította. A kommentárok szerint Angelo Scolát a 28 olasz pápaválasztó bíboros megosztottsága „süllyesztette el”. Az olasz püspöki kar viszont annyira biztosra vette Scola megválasztását, hogy a konklávé végén neki küldött gratuláló üzenetet, melyet utána gyorsan ki kellett javítani. (MTI)
