Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-13 / 61. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. AAÁRCIUS 13. www.ujszo.com A főügyészség Maiina Hedvig ügyvédjét támadja Konferenciaszervezéssel „gyanúsítják” Kvasnicát ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Roman Kvasnicát, Malina Hedvig védőjét azzal gyanúsítja a főügyészség, hogy segített megszervezni a pös- tyéni nemzetközi pszichiátriai konferenciát, amelynek részt­vevői elítélték, hogy Hedviget intézeti megfigyelésnek akaija alávetni az ügyészség. A konfe­rencián részt vett nemzetközi pszichiátriai szaktekintélyek, miután megismerkedtek Mali­na Hedvig ügyével, indokolha- tatlannak és etikátlannak ne­vezték a klinikai kivizsgálást a büntetőeljárás keretében. A főügyészség szerint Roman Kvasnica a konferencia szerve­zésével a közvéleményt akarta befolyásolni. „Feltehetően részt vett rajta, és ezt úgy is ér­telmezhetjük, hogy igyekezett befolyásolni és félrevezetni a közvéleményt” - ismertette a főügyészség álláspontját And­rea Predajňová szóvivő. A fő­ügyészség ugyanis még mindig fenntartja a hamis tanúzás mi­atti vádat Maiina Hedvig ellen, és az eljárás keretében pszichi­átriai kivizsgálásnak akaija alávetni, hogy megállapítsa, milyen lelki állapotban volt 2006 nyarán, amikor a táma­dást elkövették ellene. Roman Kvasnica nem érti a gyanúsítás lényegét. „Nem tar­tom ezt a reakciót mérvadó­nak, az ügy szempontjából lényegtelen” - jelentette ki az ügyvéd. Szerinte a főügyész­ségnek inkább a nemzetközi szakértők véleményét kellene tanulmányoznia, és az alapján mondhatna véleményt. A kon­ferencia szervezésével való „gyanúsítással” kapcsolatban kijelentette, hogy a konferen­cián találkozott először a részt­vevő szakemberekkel. „Csak le­járatja magát a főügyészség, ha azelőtt megkérdőjelezi a nem­zetközi szaktekintélyek véle­ményét, mielőtt még megis­merte volna azt” - jelentette ki Kvasnica. (SITA, lpj) RÖVIDEN Érettségi - kamutételek az interneten Pozsony. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megjelentek az interneten olyan szövegek, amelyeket szerzőjük az érettsé­gi tesztek megoldási kulcsaként emlegetett. Tegnap a szlovák tannyelvű iskolák szlovák tesztjeinek állítólagos megoldásai bukkantak fel - mint azonban kiderült, nem a helyes válaszo­kat tartalmazták. Tegnap szlovákból zajlott az érettségi, ma az idegen nyelvek vannak soron. A magyar iskolások a követ­kező négy témából válogathattak a szlovák érettségin: Okos az, aki mindenkitől tud tanulni; Tényleg rokonok vagyunk?; Az ember felelős magáért, az életért, környezetéért és az em­beriségért; Végre elkezdett hajnalodni. (SITA) Fico is ad pénzt a kátyúkra Pozsony. A télen tönkrement utak javítására 16,2 millió eu- rót különített el a kormányfő az önkormányzatok számára - a pénzt az egyes minisztériumok takarékossági intézkedéseinek köszönhetően sikerült megspórolni. „Az, hogy kátyúk vannak az utakon, nem az állam, hanem az önkormányzatok problé­mája. Mivel azonban ilyen- szó szerint -katasztrófát az utakon még egy tél sem okozott, ezért ilyen helyzetben az állam is köte­les segíteni” - mondta Robert Fico azzal, egyszeri, vissza nem térítendő segítségről van szó. Azt az utakban keletkezett kár nagysága szerint fogják eldönteni, hogy milyen kulcs szerint osztják szét a pénzt az önkormányzatok közt. (SITA) Ivan Gašparovič leváltását 45 képviselő támogatta, 78 képviselő szavazott a vádemelés ellen Nem emeltek vádat az elnök ellen Pozsony. Nem szavazta meg a parlament az Ivan Gašparovič államfővel szembeni vádemelési ja­vaslatot. A Smer ismét bojkottálta az ülést. Az elnök megint nem jött el. ÖSSZEFOGLALÓ 45 képviselő a 133-ból. Eny- nyien támogatták a tegnapi tit­kos szavazáson, hogy a parla­ment emeljen vádat az államfő ellen az Alkotmánybíróságon. Az ok Jozef Čentéš megválasz­tott főügyész ki nem nevezése volt, amivel az ellenzék szerint Gašparovič megsértette az al­kotmányt. Ugyanakkor feltehe­tően csak a Smer szavazott el­lene, mivel 78 nem szavazatot számoltak össze. A 45 igen szavazat azt jelen­ti, hogy az összes ellenzéki képviselő sem voksolt a bead­ványra, melyet az összes ellen­zéki frakció támogatott. A vád­emelésről szóló ülést még feb­ruárban elkezdték, ám a Smer képviselőinek kivonulását ki­használva az ellenzék akkor a vita elhalasztásáról döntött. Ezzel kívánták forrón tartani a témát, az ugyanis az elejétől nyilvánvaló volt, hogy a Smer nem szavazza meg a javaslatot. Pavol Paška (Smer) házel­nök szerint az eredmény az el­lenzék szégyene. Martin Polia­čik (SaS), a vádemelési javaslat előterjesztője azonban elége­dett az eredménnyel. „A bead­ványt 46 képviselő írta alá, kö­zülük most hárman betegek, tehát két új képviselő is igennel szavazott” - magyarázta Polia- čik. A kormánypárti honatyák tegnap sem vettek részt az ülé­sen. „Az ellenzék, ha akaija, ismét megszakíthatja az ülést és átteheti más időpontra, csak arra kérem őket, hogy tegyék ezt törvényes keretek között” -- mondta Pavol Paška házelnök. Az. oppozíció végül nem hasz­nálta ki ezt a lehetőséget, s tegnap befejezte a vitát. A képviselők egy része sze­rint nem volt értelme tovább húzni a történetet. ,.Amellett, hogy az ország szégyene, még gyáva is. A Smer bábuja, nem ér annyit nekem, hogy rá fecsérel­jem az időmet” - kezdte felszó­lalását a teijedelmes „vádira­tot” elkészítő SaS elnöke, Ri­chard Sulik, aki ezután be is fe­jezte beszédét. Gašparovič ugyanis ismét nem jött el az ülésre - erre kényszeríteni nem lehetett -, ezt a tényt több el­lenzéki honatya is kritizálta. Ha a parlament megszavazta volna a vádemelési javaslatot, akkor is az Alkotmánybírósá­gon múlott volna Gašparovič sorsa. A kassai székhelyű testü­let már így is foglalkozik a Čentéš-úggyel, mivel a majd- nemfőügyész a bíróságon tá­madta meg kinevezésének el­utasítását. A különböző felleb­bezések miatt már két hónapja áll az ügy, várhatóan csak hetek múltán születik újabb döntés. A tegnapi parlamenti ülés rendkívüli volt, a törvényhozás rendes ülése ma kezdődik, (msz, lpj, SITA) Pozsonyban találkozik a szlovák és a magyar külügyminiszter, Martonyi Ficóval is tárgyal Ma átadják a Jószomszédságért díjat ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Egynapos hivata­los látogatásra ma Pozsonyba érkezik Martonyi János magyar külügyminiszter, szlovák part­nere, Miroslav Lajčák meghívá­sára. A tárcavezetők találkozójá­nak súlyponti témáit a két or­szág vegyes bizottságainak konkrét projektjei adják. Ezen­felül szót ejtenek majd a viseg­rádi négyek csoportjának kö­zelgő magyar elnökségéről, valamint aktuális európai té­mákról. Az egyeztetést követően Martonyi és Lajčák közösen adja át az idei Jószomszédsá­gért és Megértésért díjakat. A' 2008-ban alapított és immár ötödik alkalommal átadásra kerülő közös elismerést min­den évben azok a személyek vagy intézmények kapják, akik és amelyek a legtöbbet tették a szlovákok és a ma­gyarok közötti megértésért. Tavaly az Ipoly-hidak Újjáépí­Martonyi János (SITA/AP-felv.) téséért Polgári Társulás, va­lamint a Terra Recognita Alapítvány kapta az elisme­rést, mellyel 2000 euró pénz­összeg és oklevél is jár. Martonyit délután Ivan Gašparovič államfő, majd Ro­bert Fico kormányfő is fogadja. A magyar külügyminiszter hi­vatalos szlovákiai útjára nem sokkal Ivan Gašparovič ma­gyarországi látogatását köve­tően, s nem sokkal Robert Fico tervezett magyarországi útja előtt kerül sor. (msz, MTI) Az államot csak az érdekli, kifizették-e az ingatlaneladások után az adókat, az egyház veszteségeivel nem törődik A rendőrség vizsgálja, mire használta Sokol az amerikai hagyatékot VRABEC MÁRIA A lapunk által megszerzett végrendelet alapján vizsgáló­dik a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség az amerikai Garba házaspár öröksége ügyében. Garbáék vagyonuk egy részét a Pozsony-Nagyszombati Érsek­ségre hagyták, de fennáll a gyanú, hogy Ján Sokol nyu­galmazott érsek a hozamokat a végrendelkező akaratával el­lentétben használta fel. Mint arról beszámoltunk, Edward A. Garba a Po­zsony-Nagyszombati és a New York-i Érsekségre, valamint a pápára hagyta az általa létre­hozott jótékonysági alap ho­zamait. Minden kedvezménye­zett a jövedelem egyharmad részéről rendelkezhetett, de csak jótékonysági célokra használhatta. Sokol viszont maga jelentette ki, hogy az alapbóí származó pénzből 20 millió koronát (666 ezer eurót) adományozott a szülőfalujá­ban épülő nyugdíjasotthon épí­tésére. Mivel luxuspanzióról van szó, ahol a lakók fizetni fognak, ez vélhetően ellentét­ben áll a végrendelet szellemi­ségével. Értesüléseink szerint az ügyben újra beidézik Sokolt a Nemzeti Bűnüldözési Ügynök­ség nyitrai irodájába, ahol a múlt héten hét és fél órás ki­hallgatásnak vetették alá. Nem csak őt hallgatták ki tanúként, Sokol érsek (Képarchívum) hanem utódját, Róbert Bezákot is, aki érsekként több visszás­ságot is felfedezett a nagy- szombati főegyházmegye gaz­dálkodásában. 2012 júniusá­ban az általa megbízott könyv- vizsgáló tett feljelentést az ügyészségen az érsekség gaz­dasági és könyvelési adatainak megváltoztatása és hamisítása miatt. A könyvvizsgálat eredménye szerint 1997 és 2009 között Sokol több mint 80 „mellékes” számlát nyitott, amelyeknek az érsekség könyvelésében nem volt nyomuk. Sokol érsek nyugdíjba vonulása után a számlákon lévő pénzt - több mint 24 millió eurót - sem ta­lálják. Mivel az egyháznak „nem hiányzik” a pénz - leg­alábbis az érsekség új vezeté­sének-, a rendőrség sem keresi különösebben. Lapunk meg­bízható forrásból úgy értesült, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség csak az érsekség­nek az állammal szembeni kö­telezettségeire összpontosít. Vagyis ha az ingatlaneladá­sok után az adót kifizette, a banki utalások látszatra rend­ben voltak, az állam nem firtat­ja az egyház pénzügyeit. Kivé­telt képezhetnek azok a kettős bérleti szerződések, amelyek­nél a főbérlő és azt albérlő is ugyanaz. A Nagyszombati Ér­sekségben bevett gyakorlat volt, hogy jelképes összegekért adott bérbe földterületeket, majd a bérlő az összeg többszö­röséért újra bérbe adta az in­gatlant. Ez történt egy ezerhek­táros csallóközaranyosi földte­rület esetében is, amelyet az érsekség 2006-ban évi 70 ezer euróért az Agrolov cégnek adott bérbe. Ez a cég évi 190 ezer euróért újra bérbe adta az ingatlant a helyi földműves­szövetkezetnek, vagyis évente 120 ezer eurót keresett rajta. A két céget egy név köti össze, az Agrolov társtulajdo­nosa ugyanaz a Ladislav Nagy, aki a csallóközaranyosi szövet­kezet elnöke. Nagyot a múlt héten hallgatták ki Nyitrán, és értesüléseink szerint más „többszörös bérlőket” is be­idéznek. A vizsgálat kimenete­le azonban kérdéses, mert a Nagyszombati Érsekség az el­úszott százezrek ellenére sem érzi károsultnak magát. Tegnap is üresen maradtak a kormánypárti padsorok

Next

/
Oldalképek
Tartalom