Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-07 / 56. szám, csütörtök

Pihenő ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 7. www.ujszo.com 22 HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Az elkövetkező napokban több szerencsére számíthat, ami önbizalmát is növeli. Ezek a körülmények és munkatársai se­gítsége is hozzájárul ahhoz, hogy munkahelyi elképzeléseit meg tudja valósítani. Szerelem van a láthatáron! Bika (IV. 21.-V. 21.) Ez az az időszak, amikor lehetősége van megvalósítani azo­kat a terveit, amelyeket már csaknem féladott eddigi sikerte­len próbálkozásai miatt. Egészsége jó, bár ha teheti, kerülje a fizikai, lelki megterhelést. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Mindig mindenben csak a rosszat látja, a szépet, a jót nem nagyon veszi észre, pedig sokat találna maga körül. Jelen­téktelen dolgokból nem kellene lelkiismereti kérdést csinál­nia! Lazítson, pihenjen, és élvezze az életet! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Egészségileg nincs rendben. Már hamarább is észlelt előjele­ket, most mégis ki van borulva. Nem kell elkeserednie, nem súlyos a baj, az orvosok is mondták. Esete az orvosok szerint sem súlyos. Legalább most higgyen nekik! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Egyik izgága szomszédja megbékél, ha barátságosan közelít felé. Amint érezni fogja, hogy bizalommal lehet ön iránt, sok közös érdeklődési pontot fedeznek fel egymásban. Lehetőleg kerülje a politikai témákat, s ne keveredjen vitába vele. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Legjobb barátja olyan titkot mond el önnek, amely megren­dítő, ugyanakkor megbotránkoztató. Ez egy csapásra meg­változtatja önt, és megzavarja eddigi életét. Ennek ellenére a titkot mindenképpen tartsa meg magának! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Egyik legjobb barátjával a kapcsolata nem felhőtlen, de ön nem szeretné e régi ismeretséget megszakítani. Ezen nem kellene ennyit töprengenie. Ugyanis a barátságokat időnként meg kell újítani, annak ellenére, hogy ön hisz az „örök barátságban”. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Eddigi életéből mintha kimaradt volna a szórakozás, roman­tika, s ezt szeretné most pótolni. Egy nem tervezett kirándu­lás nagy örömöket tartogat önnek. Meg is érdemli azt a pár nap pihenőt, de ne számítson hosszú lustálkodásra. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Hát ez az időszak nem a karrierjéről, a sikereiről fog szólni. Sokan átélték és még át is fognak élni kisebb kudarcokat. Ezen túllépve újra felfelé ível majd karrierje, csak türelme­sen ki kell várnia a megfelelő időt és helyet. Bak (XII. 22.-1.20.) Az átlaghoz képeste sokkal jobb fogmában van, éppen ezért meg is bízzák egy fontos feladattal amelyhez rugalmasságra is szüksége lesz. Ez a munka pluszpénzzel jár, amire nagy szüksége van, mivel néha szeret túlköltekezni! Vízöntő (I. 21.-n. 19.) Érzelmi válságba került. Partnerével gondjaik vannak, s emi­att feszült és türelmetlen. Jobban tennék, ha minél előbb megbeszélnék egy félreértés miatti problémáikat. Esetleg egy közös hétvége is segíthetne ebben! Halak (II. 20.-III. 20.) Elsősorban arra kellene összpontosítania, hogy eddigi terveit megvalósítsa, mielőtt még más lekoppintja azokat. Igaz, sok munkával jár majd, de megéri, mert extra bevételhez is jut, amit jövedelmezően be tud majd fektetni. Heidi Klum a közelmúltban olyan ajánlatot kapott, ami ismét jó sok pénzt hoz majd a konyhájára, bár mostanáig sem panaszkodhatott a bevételeire. A német szupermodellt ugyanis felkérték, legyen az America's Got Talent televíziós tehetségkereső műsor egyik zsűritag­ja. Kollégái között lesz a Spice Girls egykori énekese, Mel B, Howard Stem rádiós műsorvezető és Howie Mandel színész, komikus. (SITA/AP-felvétel) GONDOLKODÓ Játékszabályok: a négyzetháló függőle­ges és vízszintes sora­iban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden szám­jegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 3 4 2 7 5 6 1 9 8 5 9 7 1 4 8 6 2 3 8 6 1 2 3 9 7 5 4 2 5 4 9 1 7 3 8 6 1 3 8 5 6 2 9 4 7 6 7 9 3 8 4 2 1 5 4 8 3 6 9 1 5 7 2 7 1 5 4 2 3 8 6 9 9 2 6 8 7 5 4 3 1 4 9 8 5 6 8 7 4 3 7 2 ___ 5 4 9 9 6 4 3 1 5 1 9 6 6 2 8 NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések GALELA GANDHI- VÍZTÁROL Ú GANDÍA GANGANAGAR GANGTOK GANGU GAOLAN GAOUGONG-SAN GARANHUNS GARARA GARDEN CITY G G A N G A N A G A A A G A O L I G O R R G N G A R A R N G A A A G A L E A G A N N L G T U L Y­N H D O A U O A T S D U í A G D E K I A H N A N L 0 U P C N I S A G A R D E N E­G Ó L O R Á T Z í V Előző feladványunk megfejtése: Gros Morne MAI RECEPTÜNK Frankfurti leves Hozzávalók 6 főre: 1 kisebb fej kelkáposzta 4-5 db virsli, 3-4 szál sárgarépa olaj, só, bors, köménymag kevés tejföl a behabaráshoz 1-1,51 csontié petrezselyem Elkészítés: A kelkáposztát vékony sze­letekre felvágjuk, és a ke­vés olajon megpirított hagymára szóljuk. Hozzáadjuk a felka- rikázott sárgarépát, és felöntjük 1-1,5 1 csontlével. Fűsze­rezésében a só és a bors mellett a kö­mény elengedhetetlen. A felka- rikázott virslit a legvégén tesz- szük bele, amikor a répa és a kelkáposzta már meg­puhult, és még egyszer összerottyantjuk. A legvégén behabar­juk 2 dl tejföllel, és megszórjuk petrezse­lyemmel. Jó étvágyat kívánunk! (ns) EPERJES KASSA 8*C Mai időjárás Változóan felhős égbolt. ZSOLNA 8*C 9 C POPRAD SEN TR 9 C LOSONC 10*C POZSONY ÉRSEKÚJVÁR 12 11 Szélirány Északkeleti szél, erős széllökésekkel. Átlaghőmérséklet o°r Éjszakai hőmérséklet i°r Előrejelzés ,Q met 7\ Európai nagyvárosok időjárása M , „ - Jv Helsinki , / Oslo í . — „ -re ^ _ . London Varsó Trc Berlin 6«C ■V ~J* - 10'C Párizs I4°C Budapest 12®C Moszkva-re /* Madrid 17°C Róiytí Athén "-‘v 16-C I6°i Csütörtök Péntek Szombat Hójelentés Gvűqv 13°C Rozsnvó 11°C — • ye s*c-3« 9*C lí- 5*C Csorbató 125 cm Malinô Brdo 80 cm Dunaszerdahelv 16°C Szene 14°C Túlnyomóan felhős éqbolt. Túlnyomóan felhős égbolt. Lomnici-nvereq 140 cm Bachledova 100 cm Komárom 14°C Csorbató 2°C Dedinkv-MIvnkv 65 cm Chopok (észak) 60 cm Óqvalla 14°C Párkánv 15°C Pozsony 15°C Pozsony ~ 14°C Zuberec-lanovkv 105 cm Donovalv 80 cm Léva 13°C Naqvszombat 15°C Érsekújvár 14°C Érsekújvár .v 14°C Veľká Rača 85 cm Tálé 100 cm Naqvmihálv 12°C Losonc 13°C Losonc 14°C Losonc 14°C Stará Mviava 65 cm Čertovica 130 cm Naqvrőce 9°C Tőketerebes 13°C Kassa • n°c Kassa -• 15°C Salamandra Resort 90 cm Polana 100 cm

Next

/
Oldalképek
Tartalom