Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-07 / 56. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 7. Sport 19 Az új szabályok alkalmazása nem nyerte el a versenyzők tetszését, gyorsabb, de kevésbé látványos lett a sportág H Túl sok lett a shido a cselgáncsban Joó Abigél (kékben) hangot adott az új szabályok miatti elégedet­lenségének (TAS R/A P-f e I véte I) A legfontosabb szabálymódosítások + shidóval büntetendő a fogásbontás két kézzel, valamint ha a keresztfogást, övfogást és az egyoldalas fogást nem kö­veti azonnali támadás; ugyanígy a bíróknak szigorúan kell büntetni azt a versenyzőt, aki nem törekszik a mielőbbi fogás felvételére, vagy megpróbálja megakadályozni ellenfelét a fogásban ♦ a küzdelem közben három shido adható, a negyedik már leléptetést jelent 4 a shidókért nem jár a másik versenyzőnek pontérték, de ha a mérkőzés végén a ponteredmény egyenlő, az nyer, aki­nek kevesebb shidója van ♦ abszolút egyenlőség esetén golden score (aranypont) küzdelemre kerül sor, ez nincs időben behatárolva, az nyer, aki az első pontot eléri (vagy az első shidót kiérdemlő ver­senyző lesz a vesztes) ♦ akkor is folytatódik a küzdelem, ha a küzdő felek kilépnek a szőnyegről (amob.hunyomán) Az új évben több jelentős szabálymódosítást ve­zettek be a cselgáncsban. A változások nem min­denki tetszését nyerték el: Joó Abigél a párizsi GP-n tiltakozásul levo­nult a tatamiról, s más olimpikonok is panasz­kodtak. A szabályokat az őszi vb-ig kísérleti jelleg­gel vezették be, utána el­képzelhetők újabb mó­dosítások. BŐDTITAN1LLA A versenyzők fő kifogása az új szabályok ellen az, hogy túl­ságosan elszaporodtak a shi- dók, azaz az intések, amelyeket most már sokkal gyakrabban oszthatnak a bírók, mint ko­rábban. Joó: „így ez elég durva” Joó Abigél, akinek londoni hősiességére a laikus drukke­rek is emlékezhetnek - a ma­gyar sportoló küzdelem közben porcleválást szenvedett, de így sem adta fel a versenyt, s végül 5. lett -, a párizsi Grand Prix-n tapasztalta meg az új szabályok erejét, s miután furcsa körül­mények között kikapott egy kanadai ellenféltől, majd a ja­pán Ruika Szato elleni meccsen negyedszer is meg akarták in­teni, tiltakozásképpen levonult a szőnyegről. Mindezt később a Faceboo- kon így kommentálta: „Nem az edzőm hívott le a szőnyegről, magamtól mentem le, miután ő is helyeselte. Ennek az oka az volt, hogy a kanadai elleni meccsemen kevesebb mint két perc alatt eldöntötte a bíró, hogy a másik jobb nálam. Aja- pán ellen is elkezdett mindket­tőnket integetni, és úgy gon­doltam, ha a bírók szabotálnak minket, versenyzőket abban, hogy dobással döntsük el a meccset (pedig szerintem a dzsúdó erről szól), akkor én is szabotálom őket a munkájuk­ban, és véleményt nyilvánítok azzal, hogy meghajolva a bíró­nak is elhagyom a tatamit. Nem tartom normálisnak, hogy nem hagynak minket dobni, hanem két perc után akció nélkül vé­get ér a meccs. Lehet, hogy én Miért épp a West Ham? London. A harmadosz­tályú Leyton Orient labda­rúgóklub vezetősége bíró­sághoz fordult, amiért a londoni Olimpiai Stadion használatát az élvonalbeli West Ham kapta meg 99 évre. A 486 millió fontból épített aréna bérbevételé­re korábban a Leyton is pá­lyázott, ám decemberben a létesítmény újrahasznosí­tásáért felelős vállalat a West Ham mellett döntött. (MTI) nyertem volna a japán ellen in­tésekkel, de az nem lett volna nagy dicsőség. Remélem, kicsit kevesebb shido lesz, mert így ez elég durva.” Nem Joó volt az egyetlen magyar olimpikon, aki az idény első néhány versenye után zú­golódott az új szabályok miatt, de máspk nem akartak nyíltan beszélni erről, attól félve, a ké­sőbbi versenyeken bajuk lehet belőle. A nemzetközi szövetség egyelőre pozitívan értékeli a szabályok bevezetését, Vízer Máriusz elnök szerint a mér­kőzések látványosak, a sportág ,jó úton jár”. A szurkolók már nem így gondolják - a közös­ségi oldalakon olvasható olyan megjegyzés is, hogy a csel­gáncs a birkózás útjára lépett, s nem az akciók, hanem az in­tések fogják eldönteni a meccseket. A birkózásnak pe­dig nagyon nem jött be ez az irányvonal, hiszen a NOB leg­közelebbi közgyűlésén az olimpiai programban maradá­sa lesz a tét. Gyorsabb, de szegényebb Vincze Ferenc, a gútai csel­gáncsklub elnöke szerint az új szabályok felgyorsíthatják a küzdelmet, de látványosabbá biztosan nem teszik. „Az új szabályok kevésbé hagynak te­ret a versenyzőknek arra, hogy a fogásért való küzdelmet el­nyújtsák. Ettől gyorsabb lehet a küzdelem. Azzal viszont, hogy a lábfelszedéseket most már kombinációk és kontratechni­kák formájában is betiltottuk, szegényítettük a cselgáncsot, mert kizártunk ezzel rengeteg látványos ívű dobást” - mondta lapunknak Vincze, aki a két másik jelentős szabálymódosí­tással, a „zászlózás” eltörlésé­vel, valamint a küzdelem sző­nyegen kívüli engedésével egyetért. „Eddig, ha az arany­pont idejének lejártával is dön- teden volt az állás, bírói döntés következett, tehát a bírók an­nak a versenyzőnek a zászlaját emelték fel, aki szerintük töb­bet támadott, aktívabb volt. Most a hosszabbítás, az arany­pont tényleg az első akcióig vagy az első intésig tart. Kis túlzással tehát akár tíz percig is küzdhetnek a felek. Ez véle­Amszterdam. Vallomása szerint tíz éven át élt rendsze­resen doppingszerekkel Mi­chael Boogerd 2007-ben visszavonult holland kerékpá­ros, aki két szakaszt nyert meg a francia körversenyen, a Tour de France-on. A 40 éves volt versenyző egy tévéinterjúban beismerte, hogy használt EPO vérdoppingot és kortizont, emellett vérátömlesztéseken is átesett. „1997-től pályafutásom be­ményem szerint pozitívum, mert nem a bírói szubjektivitás dönt, hanem az, hogy kinek az erőnléte jobb, ki bírja tovább ezt a küzdelmet” - magyarázta fejezéséig éltem tiltott anya­gokkal” - mondta az 1998-as Tour ötödikje, aki 1999-ben megnyerte az Amstel Gold Race hagyományos egynapos versenyt. Utóbbi viadalon az amerikai Lance Armstrong lett a második, akit nemrég mind a hét Tour-diadalától megfosz­tottak doppingolás miatt. Armstrong Oprah Winfrey- nek adott decemberi tévéinter­júja óta szinte minden héten újabb doppingügy kerül nyil­vánosságra. Január végén a német Grischa Niermann, pár a gútai sportvezető. Azt is jó öt­letnek tartja, hogy akkor is folytatódik a küzdelem, ha a sportolók kilépnek a szőnyeg­ről, mert így az alibista típusú nappal később a dán Michael Rasmussen ismerte be, hogy éveken keresztül tiltott szerek­kel élt. Eközben a spanyol bíró­ságon a doppingdoktorként el- híresült Eufemiano Fuentes el­leni per tárgyalásán is többen vallottak: az olasz Ivan Basso vagy az amerikai Tyler Hamil­ton is elismerte, hogy fizettek a doppingszolgálatokért. De le­bukott már George Hincapie, Floyd Landis, Levi Leipheimer vagy legutóbb a luxemburgi Frank Schleck, aki egyéves el­tiltást kapott. versenyzőknek kevesebb lehe­tőségük lesz félbeszakíttatni a meccset. Bízva a kompromisszumban Vincze Ferenc bízik benne, hogy az őszi, riói világbajnok­ság után ésszerű döntés szüle­tik arról, mely szabálymódosí­tásokat hagyják érvényben, és melyeket törlik el: „Ez tesztelé­si időszak, bízom abban, hogy születik egy értelmes kompro­misszum, és bizonyos techni­kákat nem úgy kell majd taní­tanunk a fiúknak, hogy »meg­mutatom, de nehogy használ­játok, mert az büntetéssel jár«. Kár lenne szegényebbé tenni a sportágunkat.” A cselgáncs a londoni olim­pián a harmadik legeredmé­nyesebb magyar sportág volt, Ungvári Miklós ezüst-, Cserno- viczki Éva bronzérmes lett, Ka- rakas Hedvig és Joó Abigél pe­dig az ötödik helyen végzett. Mindez remek kiindulási alap az április végén, Budapesten rendezendő Európa-bajnokság előtt. Addigra talán az új szabá­lyok értelmezése is letisztul, legalábbis Vincze Ferenc ebben reménykedik: ,A budapesti Vi­lágkupán is tapasztaltam, hogy az egyes mérkőzésvezetők eléggé különbözőképpen ítél­ték meg az intéseket. Volt, aki a küzdelem hetedik másodper­cében már intett, de volt olyan is, aki két perc passzív küzdel­met még hagyott, kivárt. Volt olyan döntő, ahol két és fél perc alatt egészen a kizárásig elju­tottak az intésekkel, a küzdő fe­lek kaptak összesen öt vagy hat intést. De szerintem ez idővel ki fog kristályosodni.” A nemzetközi szövetség re­noméját mindenesetre nem emeli, hogy a statisztikákat a maga kedvére próbálja alakí­tani - a párizsi GP-viadalról például elérhető a waza-arik és a yukók száma, de azt nem le­het megtudni, hogy összesen hányszor intettek a bírók (az előző két évben a judoinfo.hu adatai szerint meccsenként át­lagosan 1,2 shido volt). Az in­tések miatti leléptetést pedig ipponként könyvelték el a sta­tisztikákban, így kimutatható lett, hogy gyorsan megszapo­rodtak az ipponnal végződött mérkőzések. Négy meccset hagy ki Eltiltották Valdezt Barcelona. Négy mérkőzés­re szóló eltiltást kapott Victor Valdes, a spanyol listavezető FC Barcelona labdarúgócsapa­tának első számú kapusa. A klubtól az idény végén távozó hálóőr szombaton, a Real Mad­rid vendégeként 2:l-re elvesz­tett örökrangadó lefújása után magából kikelve rohant oda Miguel Angel Perez Lasa játék­vezetőhöz, és trágár szavakkal kérte számon tőle, hogy nem adott meg egy 11-est a katalá­noknak a hajrában. (MTI) ■ Labdarúgás EURÚPA LIGA, nyolcaddöntő. első mérkőzések - 18.00: Anzsi Mahacskala-Newcastle United: 19.00: VfB Stuttgart-Lazio, Viktoria Plzeň-Fenerbahce Is­tanbul, Steaua- Bucuresti-Chelsea: 21.05: Benfica Lisboa-Girondins Bordeaux, Tottenham Hotspur- Internazionale, Levante-Rubin Kazany, FC Basel- Zenit Szentpétervár. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, SLOVNAFT PLAYOFF, ne­gyeddöntő, 2. mérkőzések -18.00: Zvolen-Banská Bystrica, Košice-Poprad. ■ Labdarúgás MAGYAR LIGAKUPA, negyeddöntő, visszavágó: Győr-Eger 3:3 - az első meccsen: 1:4, továbbjutott: Eger. A Pápa-Ferencváros párharcban hosszabbításra ke­rült sor, amely lapzárta után ért véget. BAJNOKOK LIGÁJA, nyolcaddöntő, visszavágók: Manchester United-Real Madrid 1:2, g.: Sergio Ramos (48., öngól), ill. Modrie (66), Cristiano Ro­naldo (69.) -az első meccsen: 1:1, továbbjutott: Real Madrid: Borussia Dortmund-Sahtar Donyeck 3:0, g.: Felipe Santana (31), Götze (37), Blaszczykowski (59) - 2:2, tj.: Dortmund. A tegnap esti mérkőzések lapzárta után értek véget. SKÚCIA, 31. forduló: Hearts-St. Johnstone 2:0. ■ Jégkorong NHL: New Jersey-Tampa Bay 2:5, NY Islanders- Montreal 6:3, Washington-Boston 4:3 - hosszabbí­tás utáh, Zdeno Chára (B) 1+0, Carolina-Buftalo 4:3, Columbus-Edmonton 4:3 - rávezetésekkel, NY Rangers-Philadelphia 4:2 - Marián Gáborík (NY) 0+1, Florida-Winnipeg 4:1 -Tomáš Kopecký (F) 1 +0, Detroit-Colorado 2:1, Chicago-Minnesota 5:3 - Ma­rián Hossa (Ch) 1:0, Vancouver-San Jose 2:3 - ráve­zetésekkel, Los Angeles-St. Louis 6:4. TIPSPORT EXTRALIGA. SLOVNAFT PLAYOFF, ne­gyeddöntő: az 1. mérkőzések lapzárta után értek vé­get. ■ Kosárlabda NBA: Philadelphia-Boston 101:109, Oklahoma City-LA Lakers 122:105, Sacramento-Denver 113:120. FÉRFIEXTRALIGA, 4. forduló (pótolt mérkőzés): Prievidza-MBK Rieker Komárno 90:81 (26:20, 12:25,17:21,35:15), legeredményesebbek: J. Har­ris 21, ill. Kozlík 19. ■ Röplabda NŰI EXTRALIGA, playoff, negyeddöntő, 1. mérkő­zés: Slávia EU Bratislava-COP Nitra 3:0 (15,15,23)-a sorozat 3 győzelemig tart. ■ Síakrobatika VILÁGBAJNOKSÁG, Oslo, félcső, férfiak: 1. David Wise 96,2 pont, 2. Torin Yater-Wallace (amerikaiak) 95,6; 3. Thomas Krief (francia) 94,2. Nők: 1. Virginie Faívre (svájci) 83,8; 2. Anais Cara- deux (francia) 80,6; 3. Ajana Onozuko (japán) 80,4. Moguls - férfiak: 1. Mikael Kingsbury, 2. Alex Bilo­deau (kanadaiak), 3. Patrick Deneen (amerikai). Nők: 1. Hannah Kearney (amerikai), 2. Miki lto (ja­pán), 3. Justine Dufour-Lapointe (kanadai). ■ Sportfogadás KENŐ:: 8,10,13,20,21,27,29,30,34,36,39,40, 46,53,55,61,66,68,77,79. KENŐ Plusz-szám: 13. L0T0,10. játékhét, I. húzás: 9,14,18,21,22,23; pótszám: 5. NYEREMÉNYEK: 1. di): 450678,31 euró (1 nyertes); 2. díj: 8 331,80 euró (1); 3. díj: 1041,40 euró (12): 4. díj: 21,80 euró (825); 5. díj: 3,60 euró (15 365). JACKPOT: 300 000 euró. II. húzás: 1,8,11,23,26,28; pótszám: 35. NYERE­MÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 543,30 eu­ró (23); 4. díj: 18,20 euró (988); 5. díj: 3,30 euró (16 596). JACKPOT: 1 197 426,43 euró. JOKER-szám: 780629. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (3); 3. díj: 330 euró (13); 4. díj: 33 euró (127); 5. díj: 3,30 euró (1444). L0T0 5 a 35-ből: 13,15,27,31,32. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 98,30 euró (60), 3. díj: 3,30 euró (1535). Csütörtök, március 7. Labdarúgó Európa Li­ga: 11759. Steaua- Chelsea 3,76-3,43-1,95-1,8-1,25- 1,29; 11761. Tottenham- Intemazionale 1,77-3,53- 4,54-1,17-1,98-1,27. A holland Michael Boogerd is beállt a vallomást tevők sorába Tíz éven át doppingolt egy kerekes MTl-JELENTÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom