Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-15 / 39. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 15. www.ujszo.com KARPAT-MEDENCEI KITEKINTŐ VISSZHANG Amikor a tulajt jelentik fel Vizsgálatot indított a román ügyészség I. Ferdinánd király unokái ellen, amiért nem akadályozták meg, hogy egy Jászvásár (Iasi) környékén visszaszolgáltatott, műemléklistán szereplő udvarházukat tűzifának és építőanyagnak hordják szét a helyi lakosok - írta az Adevarul c. lap. A Poieniben, egy négy hektáros birtokon található, 1500 négyzetméteres udvarházat 2007- ben szolgáltatták vissza a román király három unokájának, Do- minic Habsburgnak, Maria- Magdalen Holzhausennek és Elisabeth Sandhofernek. A volt uralkodó lányától, Ileana de Romania hercegnőtől 1948-ban elkobzott épületegyüttesben a kommunizmus idején tüdőbetegeket ápoltak: visszaadásakor az udvarház lelakott, de viszonylag ép állapotban volt. A külföldön élő örökösök 2009-ben engedélyt kértek a műemlékvédelmi hatóságtól az ingatlan eladására, de nem találtak vevőt. Állítólag 220 ezer eurót kértek érte. Az udvarházat a kórház ki- költöztetése óta eltelt öt évben darabjaira szedték a tolvajok. A tetőszerkezet, ablakok és ajtók nélkül maradt épület félig már leomlott: miután minden fából készült szerkezeti elemet elhordták tűzifának, most már az udvarház tégláiból építenek kályhákat a falusiak. A polgár- mester szerint a tulajdonosoknak kellett volna az épületet őriztetniük. A műemlékvédelmi hatóság szerint az elöljáró sosem jelezte, hogy fosztogatók célpontjává vált az udvarház. Most, hogy már csak romok maradtak a királyi birtokon, a műemlék-felügyelet feljelentette az örökösöket. A lap megjegyzi, hogy I. Ferdinánd unokái egy sokkal nyereségesebb örökséget is visszaszereztek 2006-ban: a törcsvári (Bran) kastélyt, amely hollywoodi Dracula-filmek forgatási helyszíneként évi félmillió látogatót vonz, és 2010-ben egymillió eurós profitot hozott az örökösöknek. (MTI) (Képarchívum JEGYZET Romastratégia híján PÉTERFl SZONYA Nincs ember, aki képes lenne összeszámolni, hogyarend- szerváltásótaa romák életkörülményeinek j avítására mennyipénzadomány érkezett külföldről a különféle társulások számláj á- ra. Főleg a kelet-szlovákiai romatelepekre látogatók szörnyülködtek azon, hogy télvíz idején mezítlábas, alig öltözött gyerekek taposták a sarat, hogy az összetákolt bódékban 15-20-an is élnek. A többnyire önzetlen segítség- nyújtásnaksajnos nincs látszatja, apénzekjelentős része „eltűnt”, valakiklenyúlták. Soha nem fog kiderülni, hogy kik és mire költötték, hova irányították át. Igaz, eleinte az adományozók sem ellenőrizték a felhasználást, nem csodahát, hogynéhány ember életszínvonalajócskán megemelkedett. Persze, nem apérókbanélőké. Az egészségi állapot alakulá- sábanakörnyezetihatások, a társadalmi tényezők, az életvitel nagyobb szerepet játszik, mint az egészségügyi ellátás. Nem csoda, hogyatele- peken élők egészségi állapota egyre romlik. Ahol nincs út, vízvezeték, szennyvízelvezetés, ahol felnőtt és gyerekritkán jut megfelelő élelemhez, egészséges életvitelről szó semlehet. AWHO az egészséget alapvető emberi jognak tekinti, úgy definiálj a, hogy az egészség a testi, szellemi és szociális jólét állapota. S mert az állami romapolitika - ha egyáltalán volt üyen - csődöt mondott, a sokat szidott gyógyszertársaságok kíván- naksegíteni. Elsőnek egy amerikai cég, avilágegyik legnagyobb gyógyszertársasága vállalta az itteni roma egészségügyi asszisztensek iskolázását, akik a telepeken dolgoztak. Úgy volt, hogy néhány év eltelté vei az állam folytatja a finanszírozást, de az ÄCEC civil szervezet hiába igyekezett biztosítani a folytonosságot, akadtakhóna- pok, amikor a roma asszisztensek nem kapták meg bérüket. Ezután ingyen látták el feladatukat. Tavaly ótaegy másik óriáscég, egy brit-amerikai társaság állja a költségeket három évig, a Közösen a jobb egészségért nemzetközi program keretében. Acél, szélesíteni a roma egészségügyi asszisztensek, mediátorokhá- lózatát, hogy egyre több telepen legyenekjelen, kapcsolatot tartsanak az általános orvossal.Hogytöbbrevan szükség? Valóban. Ám állami romastratégia híján hálásak lehetünk ezért is. (TASR/AP-felvétel) Válasz a „Pápá”-ra Mély fájdalmat és megrökönyödést váltott ki bennem és másokban is Veres István Pápá! című véleménynyilvánító cikke, amely 2013. február 13-án jelent meg az Új Szó hasábjain XVI. Benedek pápa lemondása kapcsán. Az alábbiakban szeretnék utalást tenni egy-egy kijelentésére, amelyek bizony hagynak némi kívánnivalót maguk után. Az első reflexiós szinten, mintegy mézesmadzagot húzva az olvasó előtt, a pápa lemondásának tényét tárgyilagossággal közli, ugyan kissé natura- lisztikus formában, mondván: a pápa „úgy érezte, a dolgok már nem úgy működnek, ahogyan azt szeretné...”, s ezzel alapot szolgáltat az olvasó számára további szubjektív kijelentéseinek elfogadtatásához. A második szinten azonban már komoly logikai, metafizikai, egyháztani és nyelvi problémákkal találkozhat a tisztelt olvasó, ugyanakkor nem leplezhető a szerző Egyház iránti unszimpátiája sem. A pápai tisztséget egy kerületi környezetvédelmi főosztályvezetőhelyettes vagy egy csapatkapitány személyéhez hasonlítja, ami lekezelő és cinikus. Az efféle triviális hasonlat a pápa lemondásának kontextusában ugyanakkor azt a kérdést is felveti: milyenjogi következményekkel jár majd XVI. Benedek lemondása, pápaságának további státusza milyen formát ölt majd pl. egy csapatkapitány leköszönéséhez viszonyítva? Talán tudja a cikk szerzője? De hát, honnan is tudhatná! További néhány kijelentésének logikátlanságát illetően megfigyelhető, hogy Veres István alapjában megkérdőjelezi az ember-mivoltnak járó tiszteletet, amennyiben a tisztelet fogalmát valamilyen cselekedet kiérdemléséhez köti. A tisztelet ellenben minden embernek létéből fakadóan kijár. A cikk szerzője tragikusnak látja a tisztelet megadásának aktusát anélkül, hogy „tudnának valamit arról az emberről, aki”-konkrét esetben - „a pápai tisztséget ellátja”. A továbbiakban az is tapasztalható, hogy nagyon csekély információk birtokában, egy-egy pápai nyilatkozatnak vagy encildi- kának épp a pápa személyes vonásait vagy véleményét kell kidomborítania. Veres István azt állítja, hogy „ezen a jövőben jó lenne változtatni”: apápának interjút kellene adnia a bulvárlapoknak? Vagy esetleg a metrón vagy a buszon ő maga, a cikk írója osztogatná a pápai encikliká- kat? Nagyon nemes keresztényi gesztus lenne ez részéről! A cikk írója a továbbiakban a konkrétan meg nem nevezett egyházi közhelyek fogalmát említi - természetesen a pápák ajkára adva! -, hiányolva a személyesebb hangvételt részükről! Szívből kívánom, hogy a jövőben találkozzék valamelyik pápával: személyesebb miliő közepette! Az írás egyik legkirívóbb lapszusa abban a kijelentésben rejlik, mely szerint „egy olyan pápa kellene, aki le tud számolni az egyháznak azokkal a vívmányaival, amelyek néhány száz éve már csak az emberek életét nehezítik”. Ez a kijelentés belső ellentmondást hordoz! A vívmányokkal ugyanis nem szoktak leszámolni, mert nem nehezítik az emberek életét, hanem az emberiség javát szolgálják! A cikk írója ilyen „vívmányként” említi a cölibátust, amely ennek fényében teljesen pozitív töltést kap! Másrészt mi jogon nyilatkozik valaki a cölibátusról mint felszámolandó valóságról, ha őt ez nem érinti? Olyan ez, mint ha én kezdeném magyarázni Bül Gatesnek, hogy rosszul konstruálta meg a számítógépet, mert nekem néha nem működik a kurzor. A szerző írása még ezek után is rejteget meglepetéseket, mint például azt az alapelvet, mely szerint „a dolgok, amelyek nem hajlandóak változni az idővel, egyszer csak megszűnnek”! Először is, a dolgoknak nincs hajlandóságuk! Másodszor, Jézus azt mondta az Egyházról, amelynek kétezer éves léte a cikkben érintett, hogy „a pokol kapui sem vesznek erőt rajta”. (Mt 16,18) így volt ez máig, így lesz ez továbbra is. Voltak ugyan hibák és bűnök az Egyházban, ma is vannak, és a jövőben is lesznek... Küldetése mégis csor- bíthatatlan, telve dinamizmussal, ha nem is a tisztelt cikkíró szemében. Következő gondolatára reflektálva, ha az „egyház- szervezet” egy nagy múzeum lenne, ma már kétségkívül nem is létezne! Szánalmas kijelentésként hangzik, hogy „Ratzingert egyébként nem a karizmája tette híressé.” Értelmetlen beszélni a hírességről egy olyan ember viszonylatában, aki soha nem is vágyott rá! Az Egyház ugyanakkor a karizmák sokaságában bővelkedik, tessék csak elolvasni a Katolikus Egyház Katekizmusában! Talán épp a pápa lenne karizmák híján? Ugyanakkor miből gondolja Veres István, hogy XVI. Benedek pápa nem tudott megfelelni a 21. század követelményeinek? Az, hogy nem tudja felidézni egy- egy híres mondatát, az ő hibája, és arra vall, hogy mennyire szakképzetlen az adott tematikában. XVI. Benedek pápa példátlan tettéről pedig - a cikk írójával és tartalmával ellentétben - intellektuális személyek, államférfiak és politikusok is elismerően nyilatkoztak. Hamvazószerdán is ezrek tapssal és könnyekkel búcsúztatták Jézus Krisztus földi helytartóját. Mindenesetre XVI. Benedek pápa az Egyház életét hitbeli mélységével, széles látókörével, bölcsességével és az igazsághoz való szakadatlan hűségével mindenkorra megjelölte. Továbbra is köztünk marad! Isten éltesse! Fóthy Zoltán katolikus lelkipásztor 0LVAS0I LEVEL Szükségvan a beutalókra? Végignéztem Ivan Uhliarik volt egészségügyi miniszter és a jelenlegi miniszter tévévitáját a beutalókról. Nézetem szerint az ilyen témákról nem a minisztereknek kellene vitázni, hanem olyan orvosoknak, akik a témához értenek, kellő gyakorlattal rendelkeznek, és érintettek - egy általános orvosnak és egy specialistának (helytelenül emlegetve szakorvosnak). El kell mondani, hogy önállóan az ambulancián csakis szakorvos dolgozhat. Ezt kevesen tudják. Az ún. attesztációs vizsga a feltétele, hogy az orvos szakorvosi diplomát kapjon. Tehát az általános orvos is szakorvos, mivel csak attesztációs vizsga után kap engedélyt, hogy ambulancián dolgozzon. Kell-e beutaló a specialistához? A betegnek nem azért kell orvoshoz mennie, hogy beutalót kérjen, hanem mert beteg. Ha betegségét az orvosa tudja gyógyítani, nincs értelme további orvoshoz menni. Nézetem szerint „nem orvos” az, aki kivizsgálás nélkül kiírja a betegnek a beutalót. Felhoznék pár példát: tudja-e a laikus, hogy kardiológushoz vagy belgyógyászhoz menjen, ha gerincfájásai vannak, ha szédül, neurológushoz vagy fül-orr-gégész szakorvoshoz menjen? Azért van az általános orvos, hogy mint szakember, erről döntsön a vizsgálat (Képarchívum) után. Vannak esetek, például mikor az orvos megállapítja, hogy a betegnek sérve van, nincs értelme ambuláns sebészhez küldeni. Elküldheti a sebészeti osztályra, ahol terminust kap, hogy mikor mehet műtétre. Ezek szervezési kérdések. De van még egy probléma: ha az általános orvos tudja is, hogy betegének milyen gyógyszerre lenne szüksége, kénytelen elküldeni őt specialistához, mivel azt a gyógyszert csak az írhatja fel. És még sokáig lehetne sorolni az ilyen és ehhez hasonló problémákat ebben a témakörben. Dr. Pecena György nyugdíjas orvos Nevetséges vagy szomorú? . Róbert Madej, a parlament alkotmányjogi bizottságának smeres elnöke a bizottsági ülés előtt - amely az Ivan Gašparovič köztársasági elnök elleni büntetőjogi eljárást volt hivatott megtárgyalni - kijelentette, nevetséges, amit az ellenzék csinál, és magát járatja le. A bizottsági elnök nyilván úgy gondolta, tehettek, amit akartok, a mi jó elnökünk a helyén marad. Ázonban nagyon szomorú, hogy a köztársasági elnök több esetben szándékosan, politikai megfontolásból nem tett eleget alkotmányos kötelességeinek, s levegőnek nézi azokat, akik nem őt választották. Az sem nevetséges, hogy a szlovákiai igazságszolgáltatást tudatosan nem akarja működésbehozni. Nem lehet nevetni azon sem, hogy a köztársasági elnök egy politikai párthoz kötődik, amit jókedvében ki is mondott elnöki kampányában: „Úgy érzem magam, mintha a Smer tagja lennék.” Több se kellett a választóknak, tudták, mi a dolguk. És Ficóék tudják, hogy kölcsönke- nyér visszajár. Ez a meghitt kapcsolat a szemünk előtt játszódik, senki nem akadályozza, még a minden jogi folyamatot felülbírálni jogosult Alkotmánybíróság sem, amelynek több, mint másfél éve volt az „igen”, vagy a „nem”, az igazság kimondására a főügyészválasztással kapcsolatban. Vagyis hogy alkotmányos kötelessége-e kinevezni a köztársasági elnöknek a főügyészt, ha a parlament jogszerűen megválasztotta. Nagy nehezen azt mondta ki a múlt év végén, hogy „nemigen.” Ebből Ivan Gašparovič megértette, hogy azt csinálhat, amit akar. Az Alkotmányban meg legyen az, amit beleírtak. Ez sem nevetséges. Jóba Mihály
