Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-14 / 38. szám, csütörtök

8 Külföld ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 14. www.ujszo.com Obama új munkahelyeket és 9 dolláros minimális órabért akar Befelé fordulhat Amerika Az újraválasztás megerősítette, keményebb lett (TASR/AP-fotó EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások / RÖVIDEN Kasza József szabadult Újvidék. Több mint két és fél hónappal őrizetbe vétele után szabadon en­gedték Kasza Józsefet, az Agrobanka szabadkai fiók­jának korábbi igazgatóját. Kaszát, Szabadka egykori polgármesterét, aki több mint 12 éven át vezette a VMSZ-t, és a Djindjics- kormányban miniszterel­nök-helyettes is volt, a hi­vatali helyzetével való visszaéléssel gyanúsítot­ták. Az állítólagos bűncse­lekmény elkövetése idején az Agrobanka szabadkai fiókjátvezette. (MTI) Hetvenezren haltak meg New York. A szíriai harcokban az év eleje óta 9 ezernél is több ember vesztette életét, ezzel összesen csaknem 70 ezerre nőtt a polgárhábo­rú halálos áldozatainak száma. Ezt az ENSZ BT ülésén közölte Navi Pillay, a világszervezet emberi jogi főbiztosa. Tegnap is heves harcok zajlottak Damaszkusz és Aleppó térségében. Damaszkusz- ban az ellenzék fő célja az, hogy csapataik elérjék a főváros központját. (MTI) Látogathatják Öcalant Ankara. Újabb lépés várható a törökországi kurd konfliktus megoldá­sa ügyében: Recep Tayyip Erdogan török kormányfő tegnap engedélyt adott arra, hogy a Béke és De­mokrácia (BDP) nevű kurd párt küldöttsége lá­togatást tegyen a Kurdisz- táni Munkáspárt (PKK) bebörtönzött vezetőjénél. Lapértesülések szerint a látogatástól azt remélik, hogy Öcalan tűzszünetre szólítja fel a PKK lázadóit. Ankara december óta tár­gyal a kürdokkal a fegyve­res harc lezárásáról. Er­dogan kormánya az 1999 óta börtönben ülő Öcalant kulcsfontosságú szerep­lőnek tartja a konfliktus megoldásában. (MTI) A századik önégetés Peking/Katmandu. Egy újabb fiatal tibeti buddhista szerzetes gyúj­totta fel magát, ezúttal Nepál fővárosában, Kat- manduban tegnap reggel. Tibeti emigráns források szerint ez volt a századik önégetés 2009 tavasza óta. Szemtanúk szerint a 20 év körüli szerzetes - testének 96 százaléka megégett - tettének elkö­vetésekor Kína-ellenes szavakat kiabált. (MTI) Washington. A gazdasági kérdések domináltak abban a beszédben, ame­lyet tegnap hajnalban terjesztett elő az ameri­kai elnök az unió helyze­téről. Beszédének kevés­bé hangsúlyos, külpoliti­kai részében megerősí­tette: a jövő februárig 34 ezer amerikai katona tér haza Afganisztánból. ÖSSZEFOGLALÓ Barack Obama bejelentette, az USA egy átfogó transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség kiépítéséről kezd tárgyalásokat az Európai Unió­val, valamint azt is, hogy országa szeremé lezárni az ázsiai orszá­gokkal a Csendes-óceánon át­nyúló partnerségről folytatott tárgyalásokat. Amire nagy hangsúlyt helye­zett: a munkahelyteremtés fel- gyorsítását és a középosztály megerősítését sürgette a kong­resszustól - vagyis a republiká­nusoktól -, s mindehhez kor­mányzati támogatást ígért, az ál­lamháztartási hiány növelése nélkül. Szorgalmazta a szövet­ségi minimálbér felemelését óránként 9 dollárra (a jelenlegi 7,25-ről), az utak, hidak és kikö­tők korszerűsítését, és azt, hogy az amerikai vállalatokat ösztö­nözzék az ország leszakadt régi­óiban történő beruházásra. Adóreformot is sürgetett, és szóba hozta a szociális jogosult­ság esetleges reformját. Az ame­rikai csúcstechnológiájú ipar fej­lődésének érdekében három új ipari innovációs intézet beindí­Moszkva. Oroszország Szí­riának és a nyugat-afrikai Mali­nak egyaránt szállít fegyvere­ket, mégpedig teljesen legáli­san. Ezt tegnap közölte az orosz állami fegyverexportőr cég, a Roszoboronexport vezérigaz­gatója. Anatolij Iszajkin szerint a fegyverszállítást Szíriának nem tiltja az ENSZ, ezért Moszkvának nincs is szándéká­ban leállítani az exportot. „El­London. Úgy tűnik, mégsem a románok (vagy nem csak ők) lu­dasak az egyre nagyobbra duz­zadó lóhúsbotrányban, hiszen kedden este brit vágóhidakat zá­ratott be egy rajtaütésszerű vizsgálat keretében az élelmi­szer-biztonsági hatóság (FSA). Mindeközben egyre újabb, mar­hahúsosként árult termékekben találnak nagy mennyiségű ló­húst és most már sertéshúst is Angliában. Az FSA szakértői rendőri támogatással szálltak tását jelentette be, szót emelt a kutatás-fejlesztés és a megújuló energiaforrások alkalmazása mellett. Sürgette, hogy a kong­resszus dolgozzon ki piaci alapú megoldásokat a klímaváltozás megakadályozására. Javasolta, hogy az olaj- és gázjövedelmek­ből hozzák létre az Energiabiz­tonsági Trösztöt, amely a szén­hidrogénmentes gépkocsi-köz­lekedés kifejlesztését finanszí­rozná. Az oktatás terén Obama kez­deményezte: váljon általánosan hozzáférhetővé a gyermekek sősorban védelmi - ezen belül is főleg légvédelmi - fegyverekről van szó, és nem olyan eszközök­ről, amelyeket támadásra le­hetne felhasználni, mint ami­lyenek a repülőgépek, a heli­kopterek vagy a páncélozott járművek”-tette hozzá. Maliba lőfegyvereket expor­tálnak, teljesen legális módon, a. nemzetközi erők tudomásával, a bamakói hatóságokkal együtt­működve. „Mali kormánya pán­célozott járműveket, helikopte­meg egy walesi és egy észak-ang­liai húsfeldolgozót. A hatóság szerint az angliai cég vágott lo­vakat adott el a walesinek, amely az általa feldolgozott ló­húst kebab- és hamburgerféle­ségekben használatos marha­húsként adta tovább brit áruház­láncoknak. A lóhúsbotrány múlt havi kirobbanása óta most elő­ször keveredtek gyanúba brit húsüzemek. Legújabban a Tesco szupermarket-hálózat ország­szerte árult bolognai spagetti- készítményéről derült ki, hogy zömmel lóhúsból készült. minőségi iskola-előkészítő okta­tása, s javasolta a középiskolák reformját, hogy a végzősök tu­dása jobban megfeleljen a csúcs­technológiájú gazdaság köve­telményeinek. Felszólította a törvényhozást, ösztönözze a tandíjak csökkentésére a felső- oktatási intézményeket. Beszédét a kongresszushoz intézett felszólítással zárta: fo­gadjon el olyan törényt, amely megnehezíti a bűnözők fegy­verhez jutását és azt, hogy a newtownihoz hasonló tragédiák megismétlődjenek. (MTI, ú) reket is rendelt. Két hete szállí­tottunk utoljára, most újabb szállításokról folynak a tár­gyalások.” A Roszoboronexport tavaly 60 országba szállított harci eszközöket 12,9 milliárd dollár értékben, ez húsz száza­lékkal több a 2011-es bevétel­nél. A haditechnikai szállításo­kat elsősorban a katonai repülő­gépek, helikopterek tették ki. ,A támadó harci helikopterekért sorban állnak a vevők” - mondta a vezérigazgató. (MTI, ú) London. Őrizetbe vettek teg­nap hat brit újságírót a tele­fonlehallgatási botránnyal kapcsolatban. Mindannyian a 2011-ben megszüntetett va­sárnapi bulvárlap, a News of the World munkatársai vol­tak. „Az őrizetbe vételeket megelőző vizsgálat során újabb adatok merültek fel, amelyek alátámasztják a tele­fonüzenetek lehallgatására szőtt szervezkedés gyanúját. Az ilyen újságírói információ- szerzést egy 1997-es jogsza­bály bűncselekménynek mi­Lelkendezik MTl-HÍR Brüsszel. Megerősítette teg­nap Barack Obama elnök beje­lentését az Európai Bizottság elnöke. Jósé Manuel Barroso közölte, hamarosan EU-USA- tárgyalások kezdődnek az át­fogó transzatlanti kereskedel­mi és beruházási partnerség ki­építéséről. „Együtt alkotjuk majd a világ legnagyobb sza­badkereskedelmi övezetét” - lelkendezett Barroso. A megbeszélések a tervek szerint június vége előtt meg­kezdődnek. Karéi De Gucht, a külkereskedelem kérdéseiben MT1-HÍR Kijev. Mintegy 80 francia épí­tőmunkást evakuáltak az ukraj­nai csernobili erőmű területéről tegnap, miután az atomerőmű egyik gépházának beszakadt a teteje. A Vinci és a Bouygues épí- tóvállalatok munkásai az új szarkofágon dolgoztak. A cégek közölték: elővigyázatosságból evakuálták alkalmazottaikat. A nem működő atomerőmű gép­házának teteje még kedden sza­kadt be, az előzetes vizsgálatok szerint a hó súlya alatt. Az ukrán hatóságok azt közölték, hogy a Bukarest. Hollandia már nem köti Románia schengeni csatlakozásának ügyét az úgy­nevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmushoz (CVM), amelynek keretében az EB a román igazságszolgáltatás reformját követi figyelemmel. A bukaresti külügy szerint ezt Frans Timmermans holland külügyminiszter tudatta Titus Corlateannal, a román diplo­mácia vezetőjével hágai talál­kozójukon, hozzátéve: Hollan­dia továbbra is nagy jelentősé­get tulajdonít a román igazság­szolgáltatásról készülő EB-je- lentéseknek. Az unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa március 7-8-i ülésén tűzi ismét napirendre Románia és Bulgária belépését a határel­nősítette” - áll a Scotland Yard közleményében. A tegnap őri­zetbe vettek közül kettő a News of the World testvérlap­ja, a The Sun jelenlegi munka­társa. Mindkét újság Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás médiabirodal­mának része volt. A megszüntetett bulvárlap munkatársai pár évvel koráb­ban feltörték és lehallgatták egy elrabolt és brutális kegyet­lenséggel meggyilkolt angol kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az az umo illetékes belga EU-biztos remé­nyei szerint a megállapodást két év alatt hozhatják tető alá. Barroso hangoztatta, az eu­rópai-amerikai kereskedelem útjában álló akadályok eltávo­lítása önmagában fél százalé­kos GDP-növekedést eredmé­nyezhet, a várható előnyök nagyságrendje mindkét olda­lon évente „több tucat müliárd euróbán” mérhető, a megálla­podás nyomán „munkahelyek milliói” j öhetnek létre. Az USA és az EU között na­ponta 2 müliárd euró értékben cserélnek gazdát árucikkek és szolgáltatások. radioaktivitás szintje a baleset következtében nem emelkedett meg. Az 1986-os atomerőmű­balesetben megsérült négyes blokk fölött lévő régi szarkofág­ban nem keletkezett kár, emberi sérülés sem történt. A mostani omlási terület 500-600 négy­zetméternyi. Az orosz Green­peace aggodalmának adott han­got a baleset miatt, mondván: „Ezek után nincs semmiféle ga­rancia arra, hogy az 1986-ban épült régi szarkofág nem kezd omladozni.” A most épülő új, modem szarkofágnak a tervek szerint 2015-re kell elkészülnie. lenőrzés nélküli övezetbe. A két ország eredetileg 2011 ta­vaszára beütemezett csatlako­zását több ízben is elhalasztot­ták. Kezdetben Németország és Franciaország ellenkezése, majd Finnország és Hollandia vétója akadályozta meg a ro­mán és bolgár csatlakozást. A schengeni bővítés ügye azért kapcsolódott össze az igazságügyi országjelentések­kel, mert az ellenzők főleg a két országban tapasztalható nagy­fokú korrupciót kifogásolták. Még a most január végén köz­zétett EB-jelentés is azt állapí­totta meg, hogy Romániában sérül a jogállamiság, bőven van még tennivaló az igazságszol­gáltatás függetlenségének sza­vatolása, a korrupció eüeni küzdelem és a médiaszabályo­zás területén. akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste. Az egyszerre több szá­lon futó rendőrségi nyomozás kiderítette, az ilyen lehallga­tások hatszáznál több sze­mélyt érintettek, köztük vüág- sztárokat, az iraki és afganisz­táni hadszíntéren elesett brit katonák hozzátartozóit, a brit királyi család tagjait stb. A legnagyobb brit sajtóetikai botránnyá fajult ügyben eddig 32 személyt vettek őrizetbe, 15 ellen pedig már vádat is emeltek. (MTI) Tavaly a Közel- és Közép-Kelet volt az egyik legnagyobb piacuk Orosz fegyverek Szíriának és Malinak ÖSSZEFOGLALÓ Brit vágóhidakat zárattak be és vizsgálnak Ló a spagettiszószban MTl-HÍR További hat brit újságírót vettek őrizetbe Francia építőmunkásokat kellett evakuálni Baleset Csernobilban Megnyílhat Schengen a románok előtt Hollandia meghátrált MTl-HÍR

Next

/
Oldalképek
Tartalom