Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-01 / 27. szám, péntek
16 Kertészkedő ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 1. www.ujszo.com Virágba borult fa, május elején. Túlnyomórészt derült égbolt, enyheszél, akácillat, méhek, ilyesmik (Kép:Kertészkedő-archívum) A maga fölött sóhajtozó kertész Afrika a pillanatban SZOBI ÖDÖN Ül a kertész a konyhában, nézi az Afrika-kupa mérkőzéseit, a fürge fekete játékosokat, a fekete klottgatyás bírót, a napsütötte lelátókon rövid ujjú ingben vidámkodó nézősereget, az ingükből is kivetkőző sok trombitás Frédit, a zöld gyepet, és sóhajt egyet. A félidei szünetben átkapcsol, megnézi az időjárás-jelentést, aztán kinéz az ablakon. A jelentés szerint enyhül a tél, az ablak mögötti látvány szerint ellenkezőleg. Hát sóhajt még egyet, nem mint ha tervezte volna a sóhajtozást, hanem mintha benne, belőle sóhajtozna valaki, aki úgyszintén ő maga, nyilván a tudat alatt elnyomott kertész énje. Szaporodnak a megoldatlan kisebbségi kérdések - az ember, ha tudatosítaná, végigsóhajtoz- hatná az életét. Jobb híján belenéz a horoszkópjába, hátha a csillagok tudnak valamit, de nem, a csillagok is csak annyit tudnak, amit az ablakból is látni s amennyit a nóta: veszélyes út, amin jársz, veszélyes út, amin járok. Meg az örök igazságok, amiket tudni se érdemes: nyári éjszakán, ha nem jövök, esik az eső és mennydörög. Nagyjából az időjárás-jelentés is ennyit tud, mi egyebet is tudhatna, ha nincs új a nap alatt. A horoszkóp, bár szintén redundáns szövegfajta, legalább nem hitegeti az embert, akármilyen fájó is az igazság, kimondja: „Hallgasson a józan eszére, s magától is rájön, hogy nem érdemes.” Afrikában közben tovább tűz a nap, csomókban szakad a fű a fűszaggató cipők alatt, jól öltözött személyek babrálnak a kapufán, próbálják kiegyenesíteni. Most milyen jól jönne nekik a kettes létrám, gondolja a kertész, s már látja is magát a létrán, Afrikában, abban a festékfoltos bő szárú gatyában, aminek zsebében a galvánelemes csavarhúzó is elfér. Ahogy fúr s farag a verőfényben, izzad, mint az állat, s boldog, hogy hasznát veszik. Afrikában! Végül csak bemegy a második to- gói gól is, a kapus nagyot vetődik, megint srégen felfelé, mint a nyújtózkodó macska. U1 a kertész a konyhában, éjfél van, hirdetésszöveget fogalmaz magában. Hozott létrával alkalmi munkát vállalok; lehetőleg a szabadban, füves területen, barátságos, felszabadult környezetben; labda- szedegetés is érdekel. Nem mondhatni, hogy elégedett volna ezzel és így. Hiába, ez a legnehezebb: pár szóba belesűríteni a lényeget. Ebből meg épp az hiányzik. Vagy ellenkezőleg: sok apró részlet kell még a lényeg megközelítéséhez. Tűzifát is szívesen gyűjtök; egyedül is elboldogulok; ilyesmik. Vagy másmilyesmik, nem tudom, tehetség kell ehhez is, hiába. Két szó, mely megrengeti az embert. Hitvány hideg, például. Olyasmi, ami a költőkben (meg a kertekben) eleve benne van: a szokatlan, a váratlan, a meglepő. Mint Szé- ky János kétségbeesett levelének első sora: „Vagyok Limas- sol, Ciprus a pillanatban, és muszáj volt a táskámat ellopták tőlem.” így valahogy, azt hiszem. Tudni kéne, mi a lényeg. Hogy süssön a nap? Vagy elég csak némi melegség? A melegedésjele? Szobanövény-szociológia az Új Szóban Lapunk ékei A múlt század (jesszus!) hetvenes éveinek derekán a Pozsonyi Duna Utcai Alapiskolában nekem volt a legszebb babom. CSANDA GÁBOR Most ezt nem dicsekvésként említem, hanem mint tényt, meg ugye, ahogy mondják, csak annak lehet fényesebb jövője, aki tisztában van a múltjával. Dicsekvésről meg azért se lehet szó, mert a fényes sikert gyötrelmek előzték meg: először is, csak én nem vittem a megfelelő időben cserepet. Ki volt adva, hogy mikor vigyük a cserepet, meg volt szabva, mikor és honnan szerez az egész alsó tagozat földet, mikor melyik órán ültetünk és így tovább. Én meg rögtön az első lépést elvétettem. Anyukám bejegyzése szerint „sajnos, cserepet nem tudtunk venni”, a tanító néni viszontbejegyzése szerint „lehetett volna bármi egyéb is”. Az idézetek a negyedik osztályos üzenőfüzetemből valók, bár megfelelőbb volna üzenőkönyvet, üzenőlexikont, üzenőkönyvtárat írnom, merthogy nagyon rossz kisfiú voltam, több, egymástól független személy által megerősítve: irtó rossz. Ámely rosszaság egyfelől bennem nyilvánult meg, másfelől az üzenőfüzetben: anyukámnak fehér cérnával négy új füzetoldalt kellett hozzávarr- nia, hogy a sok figyelmeztetés, megrovás és a szüleimnek az ezekről való tudomásulvétele elférjen benne. Na de végül, most milyen jó volna úgy folytatni, hogy csak benőtt a fejem lágya, és megjavultam, de nem, végül az én babom lett a legszebb. Hogy mások niit ültettek a cserepükbe, nem tudhatom, nekem a hagyományos nagy lóbabot nyomták a kezembe, hármat, a biztonság kedvéért, én meg ezeket a végül beszerzett cserépbe, anyukám likvidált otthon egy szobanövényt, így lett üres cserepem. Juliska- babnak hívtuk. Mind a három megéledt, és napokon belül lekörözte az osztály ablakai előtt kínlódó összes többit. Először egy vékony integetőbotra kapaszkodtak a babszárak (az in- tegetőbot nem egyéb, mint a május elsejei felvonulásról hazavitt és protestáns igyekezettel megspórolt puhafa virág- támasz), aztán a függönyrúd- ról kellett zsineget levezetni a babomhoz. Mindebből azt láttam, hogy a kicsi is viheti - ha sokra nem is, legalább - nagyra, márpedig igen kicsi voltam, és sehogy se bírtam megnőni, hiába erőlködtem. A babom aztán a nyári szünetben száradt el, az osztálytársaim babjaival együtt. Hogy ma ültetnek-e babot az iskolában, nem tudom, nekünk akkor az egész osztályunk babvirágos volt. Gabicka (más munkatársak megszólítása szerint Gábriel) nemhiába az Új Szó magazinjainak, mellékleteinek vezető szerkesztője: munkahelyi növényei közül se akart egyet kiválasztani, azt mondta, mind toljam egy helyre, s mind fényképezzem le. így legalább megbeszéltük, melyik micsoda (a növényazonosításban külön köszönet Cs. Liszka Györgyinek és Mislay Editnek). Amit hervatag levélszegélyű citromnak néztem, az avokádó. A mögötte magasodó, enyhén felkopaszodott a dracéna (sárkányfa) népes családjából az egyik fajta. Alattuk a kukoricalevélhez hasonló levelű, fehéren virágzó vitorlavirág (Spatiphyllum). Tőle jobbra a recés levélszélű pálmák egyike, a Veitch-csavar- pálma (Pandanus veitchii), az előtérben (cserepe nem látható) pedig a legkevésbé igényes zöldike (csokrosinda). Gabicka sokat törődik velük, de előbb a munka, aztán jöhetnek csak a virágok, ha marad rájuk idő. Azért marad, mint látható, s ilyen sok virága másnak itt nincs is. A FEBRUAR SZOBANÖVÉNYE A hálás avokádó URBÁN GABRIELLA Nem mondhatom, hogy büszke vagyok irodai növényeimre, elég keservesek, gyakran kiszáradnak, kevés és öreg a földjük. De hálásak, igyekeznek életben maradni. Legkedvesebb számomra a kicsit alaktalan, lefelé konyuló, alul csupasz növény. Levelei fejlettek, csak a szélüket kapta meg egy kicsit a rozsda. Ez az avokádó, a saját ültetésű „trópusi” növényem, melyen bizonyára sosem fognak szép gyümölcsök csüngeni. De tanácsot már adhatok azoknak, akik netán kedvet kaptak az egzotikus növény termesztéséhez: a magot a hegyes végével felfelé kell elültetni, nem túl mélyre. Tavasztól őszig kint lehet az erkélyen, kertben, öntözzük rendszeresen, de ne álljon vízben! Kéthetente tápoldatozzuk! Ne tegyük tűző napra, ettől bar- nulnak a levelei! Télre hozzuk be, hűvösebb, világos helyen érzi jól magát. Ezeket a feltételeket az irodában, sajnos, nem lehet megteremteni. Környezettudatosán Sózzunk, vagy söpörjünk? Jöhet még a kutyára dér (jön is), hullhat még hó, eshet még jeges eső, válhat még csúszóssá a járda. Mégse sózzuk, még végszükség esetén se, inkább söpörjük, lapátoljuk, hintsük föl valamivel, ami nem károsítja környezetünket - a magunk és társaink földjét. Nagyon jól jön ilyenkor a fahamu, a homok, az összesöpört tűlevél, az apró forgács, de a söprűnél és a lapátnál megfelelőbb eszközt még nem találtak ki. Jusson eszünkbe, hány olyan hely van a világon, ahol a talaj a sók miatt alkalmatlan arra, hogy élettel teljék meg - már csak ezért is legyünk büszkék a jó termőföldünkre, s védjük, vagy legAz enyhülő időnek köszönhetően most már nem kell törődnünk a tűlevelűeket esetleg túlságosan alább ne tegyük tönkre sózás- megterhelő hőmennyiséggel. Kivétel az elágazó tuja vagy az alacsony sövényként nevelt tiszafa (ké- sál. A sózott járdák mellett pünkön), ezek gyengébb vagy hosszabb ágai letörhetnek - seprűnyéllel verjük le róluk a havat minden növény szenved, s wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm előbb-utóbb kihal, (b)
