Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-21 / 17. szám, hétfő
Kultúra 13 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 21. Rudolf Nurejev kettős évfordulója: hetvenöt éve született, húsz esztendeje már, hogy elment A tatár kán röpte Bécsben nyolcvankilencszer tapsolták vissza (Fotó: képarchívum) Nem nehéz elképzelni, milyen lenne, ha élne. Szikár, elegáns, szenvedélyes. Fején talán egy különleges turbánnal, nyaka körül hímzett selyemsállal, testre szabott öltönyben mesélne tatár őseiről, rendhagyó világrajöveteléről, elhagyott családjáról, betegen lezárt, gazdag pályájáról. Rudolf Nurejev a végsőkig kitakarózna. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ezt tette életében is. Nem cipelte titkok terhét. Nyílt természetével ő hozta zavarba kérdezőit, kitérő válaszok vagy dühös visszautasítások helyett mindig az egyenességet választotta, még ha azzal nem kis gondot okozott is kíváncsi riportereinek. Magánemberi énjét könnyű volt megfejteni, művészetének sokszínűsége mögött valahogy mégis meghúzódott egyfajta rejtély. Még csak kivételes fizikai adottságai sem voltak. Nem nőtt magasra, mint a milánói Scala olasz sztárja, Roberto Bolle, nem volt „kétajtós szekrény”, mint Carlos Acosta, London nagy hírű kubai táncosa, technikája nem volt svájci óra pontosságú, mint Barisnyikové, ettől függetlenül mégis a balettszínpa- dok „óriásává” vált. Nizsinszkij óta ő volt az első, és mind a mai napig az egyetlen, akit a tánc isteneként emleget a világ. Rudolf Nurejev ugyanis tudott valamit, pontosabban árasztott magából valamit, amit csak a kiválasztottak kapnak meg a teremtőtől: vonzó, kifinomult, szuggesztív egyéniséget, amellyel pillanatok alatt mindenkit megnyert, meghódított, megszerzett. Gyors forgásaival, levegőben kitartott terpeszeivel, féktelen és magas ugrásaival már egészen fiatal korában felhívta magára a figyelmet. S bár aprócska hibák gyakran becsúsztak a táncába, erős kisugárzásával mégis valami olyan pluszt tudott nyújtani a közönségnek, hogy az minden pontatlanságát azonnal megbocsátotta, elvégre „az Isten is emberből van”. Egy angol kritikusa szerint az ismerte igazán, az tudja, milyen táncos volt, aki fiatalon is látta. Nem véletlenül írta róla Faludy, hogy a kinetika volt az etikája, vagy hogy az alakja szüntelenül győzött az anyagon, és hogy nincs, kit kulcscsontja nyitott ingében el ne csábított volna. Valóban ez volt ő: a föld vonzerejét ügyesen leküzdő, virtuóz táncos, aki ura volt testének, tatár lévén legyőzhetetlen kánja a színpadnak, és meghódíthatatlan tárgya milliók személyes vágyának. „Ha feltűnök a színpadon, hol nincs súgó sem irgalom: / körző leszek, szárny, kétkarú mérleg, pörgettyű vagy darú, / a táncosnő léggömb nekem, szálltában kapja el kezem. / A nézők mind csak ünnepi mozgásom sápadt tükrei” - így Faludy. Fejedelmi táncos volt. Elszánt is, keményfejű is, lobbanékony is. Tűz volt a szemében, tűz a szívében, tűz a testében, tűz minden mozdulatában. Mélyről emelkedett szédítő magasságokba, messziről jött felkavaró közelségbe. Várandós édesanyja sem lehetett könnyű eset: hiába intették, felült a transzszibériai exp- resszre. Ott is szülte meg fiát, valahol a Bajkál-tó közelében, az Irkutszk fele tartó szerelvényen. Ment a vonat szélsebesen, zakatolása volt az első „zene” Nurejev fülében, s ez valószínűleg meg is maradhatott benne, hiszen feltűnően mozgékony gyerek volt. Nővére elbeszélése szerint a legtöbbször azzal szórakoztatta magát, hogy összetolt pár széket a szobában, és egyikről a másikra ugrált az éppen szóló zene ritmusára. Már gyerekként az ufai színházban statisztált, hogy pár rubellel enyhítse ínségben élő családja nyomorát. Kivételes tehetségére Moszkvában is felfigyeltek, káprázatos stílusával aztán a leningrádi balettintézet neves mestereit is a kisujja köré csavarta. 1958-ban szerződött a Kirov társulatához, de csak három évet töltött az együttesnél. Nem bírta a kötöttséget. Parancsokat csak önmagától fogadott el, a szigort nem másoktól várta. Három év alatt háromszor táncolhatott Lenin- grádon kívül, külföldiekkel nem is érintkezhetett. Színházi felettesei úgy őrizték, mint egy kalitkába zárt, párját ritkító, egzotikus madarat. És ebből lett elege. Amikor a Kirov társulata 1961-ben párizsi vendég- szereplésre utazott, a franciák kérésére Nurejevet is vinniük kellett magukkal. Pechükre a betörhetetlen táncos a vendégjáték első napján szerelemre lobbant egy ifjú német kollégája iránt, így hirtelen dupla oka lett a maradásának. Leningrad „művészi fogolytábora” helyett a teljes szabadságot és az akkor még életfogytiglannak hitt szerelmet választotta. Amikor a társulat tagjai indulásra vártak a repülőn, Ruldolf Nurejev már tudta: élete száznyolcvan fokos fordulatot vesz. Hazaárulás miatt otthon hét év börtönre ítélték, szabadabbnak azonban sosem érezte magát, mint akkor. Nyugat-Európa a lábai előtt hevert. Párizs, London, Bécs élete végéig kiszolgálta őt, és a huszadik század táncművészeiének egyik legnagyobb alakjaként tisztelte. Volt igazgató és koreográfus, Karajan biztatására még karmester is. De a császárváros sem a dirigensi nagyságát emlegeti, hanem azt az estét, amikor táncosként nyolcvankilencszer tapsolták vissza a Staatsoper színpadán. Élete utolsó szerepében Budapesten láthatta a közönség 1992 februárjában, amikor Keveházi Gábor koreográfiájában,'a Cristoforóban az Angyalt táncolta. Hazájában, „szökését” követően kétszer járt. Először titokban, Raisza Gorbacsova közbenjárására, édesanyja temetésén, majd egy évvel később, hogy utoljára fellépjen a Kirovban. Évekig tartó szerelmi kapcsolatai nem voltak, vagyonát házakra, antik bútorokra, kézzel szőtt szőnyegekre, drága kelmékre költötte. Nem igaz, hogy nem volt lelke. Csak azzal is a táncot szerette. RÖVIDEN Megműtötték a Bolsoj igazgatóját Moszkva. Sikeres műtéten esett át a savtámadás áldozatává lett Szergej Filin, a világhírű moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj művészeti igazgatója; orvosai szerint most már nem kell attól tartani, hogy teljesen elveszítené látását, égési sérülései miatt azonban Belgiumban vár rá kezelés. Az orosz balett csillagára egy brüsszeli égési klinikán vár kezelés - tudatta a Nagyszínház szóvivője. Felépülése sokáig eltarthat, minden bizonnyal plasztikai műtétek sora vár rá, és még az is elképzelhető, hogy szaruhártya-átültetésre szorul. (MTI) Magyar díszdoktor lesz Zanussi Budapest. Díszdoktorrá avatják a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező-forgatókönyvírót, a svájci European Graduate School professzorát. Ez az első alkalom, hogy lengyel filmest ilyen magas kitüntetésben részesítenek Magyarországon. A díszdoktorrá avatás január 28-án lesz. Ebből az alkalomból január 30-án a Duna műsorára tűzi a rendező Illumináció című alkotását. Ez volt az első film, amelyet a hetvenes években az idén 74 éves Zanussitól láthatott a magyar közönség. (MTI) Az Ernst Múzeum új kiállítása Budapest. Nem mindennapi kiállítás nyílik január 24-én az Ernst Múzeumban! Mintegy negyven képzőművész olyan munkáját láthatja a közönség, amelynek témája az emberi arc ábrázolhatósága. A kiállítók között van a 20. század egyik legjelentősebb képzőművészeként tisztelt német Joseph Beuys, a francia kortárs művészet doyenje, Christian Boltanski és az amerikai Cindy Sherman. Jó néhány magyar művész is szerepel a tárlaton - köztük Erdély Miklós, Fehér László, Hajas Tibor, Kelemen Károly és Maurer Dóra. A Tükör által homályosan - Arcok tegnap és ma című kiállításra húsznál több helyről érkeztek művek, egyebek között Amszterdamból, Bécsből, Berlinből, Bemből, Düsseldorfból és Párizsból. A tárlat április 7-ig tekinthető meg. (k) Január 24-én kerül a hazai mozikba Charles Dickens regényének új filmes feldolgozása, az angol-amerikai koprodukcióban készült Szép remények (Great Expectations). A filmet az a Mike Newell rendezte, aki a nagy sikerű Négy esküvő és egy temetés című vígjátékot is. Az új Dickens-adaptációban Pip szerepében Jeremy Irvine (középen) Látható. (Fotó: Magic Box Slovakia) Csaknem ötven éve helyezték el a szoborcsoportot a téren; az alkotás a család, általa pedig az egész társadalom harmóniáját szimbolizálja HB 11 - -ú itr ■ mm >1 Ä ’"ff' isi ífjll;-fi*"!« W iiSS Í"$f Ü fit I w n ni IP fff'Tj|| IT w fit ín Mathé Éva és Valdimír Beskid, a háttérben Mathé János alkotása az immár róla elnevezett téren (A szerző felvétele) Teret neveztek el Mathé Jánosról AAARSOVSZKY MIKLÓS Kassa. A város szülöttéről, a tavaly nyáron elhunyt Mathé Jánosról nevezték el az eddig Remény terének nevezett közterületet. Az ünnepélyen, amely a kulturális főváros programsorozat nyitóünnepségének részét képezte, a neves szobrászművész özvegye, Éva asszony is jelen volt. Mathé János 1922. június 14-én született Kassán. 1945 és 1950 között a Prágai Képző- művészeti Akadémián tanult Otakar Španiel műtermében. A 60-as években súlyos autóbalesetet szenvedett Miskolcon, gyakorlatilag újra kellett tanulnia beszélni, de ezt követően is alkotott. 2007-ben megkapta a város díját, számtalan alkotása díszíti a város köztereit, így azt a teret is, amely mostantól hivatalosan is a szobrász nevét viseli. „Mathé János az életünk része, nap mint nap találkoztunk alkotásaival, melyek valóban leképezték azt, amit ma szabadtéri művészetnek nevezünk. Szeretném ezúton is megköszönni, hogy volt városunknak egy ilyen művésze” - mondta beszédében Richard Raši, Kassa főpolgármestere. „Ha valakiről el lehet mondani, hogy kassai szobrász, akkor Mathé Jánosról mindenképpen” - közölte Vladimír Beskid, a Kassa 2013 kulturális munkacsoport művészeti igazgatója. „Nagyon örült volna a férjem, ha megélhette volna ezt a megtiszteltetést, és én is köszönöm mindenkinek. Mathé János szobrászata etikai-humanisztikus üzenet, olyan témáktól vezérelve, mint a nő, az élet keletkezése és a család. 1965-ben, csaknem 50 évvel ezelőtt helyeztette el Pihenő család című szoborcsoportját a Remény terén található szökő- kútba, alkotásával vizuálisan kifejezvén a reményt. A szoborcsoport a család és ezáltal az egész társadalom harmóniáját szimbolizálja” - hangzott el a szobrász özvegyének, Mathé Évának a beszédében.
