Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-05 / 4. szám, szombat
Szombati vendég 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 5. Agnieszka Holland: „Engem a Sötétségben végig az izgatott, mekkora ereje van az életösztönnek, hogyan maradhat ember az ember..." Háromszor jelölték Oscarra, majd csak megkapja Háromszor jelölték már Oscar-díjra. Egyszer a legjobb adaptált forgató- könyv (Európa, Európa), kétszer a legjobb idegen nyelvű film (Keserű aratás, Sötétségben) kategóriában. Agnieszka Holland a lengyel mozi világszerte ismert és díjazott alkotója. SZABÓ G. LÁSZLÓ Vidéki színészek című munkájáért 1978-ban Cannes-ban a nemzetközi kritikusok díját nyerte el. Az Európa, Európáért az amerikaiak Arany Glóbusszal jutalmazták. Prágában végzett a filmművészeti főiskolán, Andrzej Wajda és Krzysztof Zanussi munkatársa volt Varsóban, a lengyelországi rendkívüli állapot kihirdetése után 1981-ben Párizsba emigrált. Első amerikai filmjét, A titkok kertjét Francis Ford Coppola felkérésére készítette. A Beethoven ámyékábant 2006-ban Magyarországon forgatta. Tavaly, az HBO megrendelésére a ’68-as prágai események öngyilkos hőséről, Jan Palachról készített háromrészes tévéfilmet Égő bokor címmel. Kifinomult politikai érzék, erős társadalombírálat, a másság melletti bátor kiállás - ezek a fő jellemzői Agnieszka Holland alkotásainak. Az 1981-es lengyel katonai diktatúra ellen küzdő Alek atya történetét a Megölni egy papot című drámában dolgozta fel. A brutális kegyeden- séggel meggyilkolt tizenhét éves Eddie Arajuo tragédiáját a Gyűlölt másságban tárta a világ elé. Arthur Rimbaud és Paul Verlaine viharos szerelmét a Teljes napfogyatkozásban dolgozta fel. Legfrissebb munkája, a Sötétségben a lengyel nemzeti mustrán szinte minden díjat elnyert, köztük a legjobb rendezését is. Nem ez az első alkotása, amellyel a legértékesebb holo- kauszt-filmek sorát gazdagítja. A Solomon Perel műve nyomán született Európa, Európa egy lengyel-orosz származású zsidó fiú története, aki csak úgy tud életben maradni, hogy állandóan megváltoztatja identitását. A németek fogságában árjának hazudja magát, bekerül a Hideijugend soraiba, és egy náci lány lesz a szerelme. Nem kevésbé izgalmas a lengyel- német-kanadai koprodukcióban készült Sötétségben sem, amelynek központi alakja egy kisstílű lengyel bűnöző, aki a második világháborúban akaratán kívül, saját és családja életét kockáztatva válik hőssé. Lemberg gettójából ment meg ugyanis egy csapat zsidót, férfiakat, nőket és gyerekeket, akiket hónapokon át egy csatornában rejteget. Szimbolikus helyszínné vált a lengyel moziban a csatorna. Gondoljunk csak Andrzej Wajda 1957-es legendás alkotására, a varsói felkelés idején játszódó háborús drámára. De amíg Waj- dánál a pokol bugyra a szennyvízelvezető csatorna, hiszen az az egyetlen lehetséges útvonal a negyvenfős, még mindig véreden egység számára, addig Agnieszka Holland filmjében a csatorna az életben maradás egyeden lehetséges helyszíne. Vagy az értelmeden halál, vagy a túlélés tere - más szerepet eddig nem kapott még a lengyel filmben a föld alatti csatornarendszer. Nevezhetjük ezt egyfajta lengyel specialitásnak is. Láttam én már több csatornás filmet a franciáknál is, igaz, azokban nem az egész történet zajlik odalent. Szeretem a szimbólumokat, de csak akkor, ha van valóságalapjuk. A kanális rendkívül látványos helyszín a forgatáshoz, és ideális búvóhely vészterhes időkben. Alkalmas a túlélésre. A túlélés mint olyan pedig elválaszthatadan velejárója a zsidóságnak. Az Európa, Európa bemutatója után azon izgultam, hogyan viszonyul majd a közönség a film nem éppen pozitív hőséhez. Ez nem egy kitalált történet, Solomon Perel a saját életben maradásának útját mesélte el könyvében. Nem szégyellte bevallani: mindent megtett, hogy túljárjon a nácik eszén. Ma sem állítja magáról, hogy hősként viselkedett, hiszen bevereked- te magát a Hitlerjugend elit iskolájába, csak hogy túlélje a zsidóüldözést. És kapott valamiféle negatív visszajelzéseket akár a zsidó hitközségtől? Nem, mert szerették a filmet. A túlélés ugyanis alapvető szabály zsidó körökben. Az alapvető lengyel parancsolat viszont a hősi halált hirdeti. Mi a szmo- lenszki repülószerencsédenség áldozatait is hősi halottakként emlegetjük. Engem a Sötétségben az izgatott, mekkora ereje van az életösztönnek, hogyan maradhat ember az ember, hogyan tarthatja életben magát a legszömyűbb körülmények között is. Wajda filmjében olyan emberek szerepelnek, akik számára a kanális egyenlő a csapdával. Ott halnak meg. Nálam ugyanez a helyszín visszaút az életbe. Menedék, ahol ki kell bírni, ahol rettenetes körülmények között ugyan, de át lehet vészelni a bajt. Családi vonalon mennyire érintett egy ilyen történetben? Apám volt zsidó, anyám nem. De ezt én sem otthon tudtam meg, hanem másoktól. Kiktől? A házban lakó gyerekektől. Hány éves volt akkor? Hat vagy hét. Anyámtól aztán meg is kérdeztem, hogy tényleg zsidó vagyok-e? Ó mindent elmagyarázott, nagyszerű asszony volt. A bátorságomat szerintem tőle örököltem. A háború idején ajtót nyitott egy gettóból menekülő zsidó család előtt. Zsidónak lenni számomra nemcsak vallást jelent, hanem kultúrát is, történelmet is, a hagyományok ápolását. Egyébként nem igaz, hogy a lengyelek többsége antiszemita. A fiatal nemzedék például nem olyan fogékony erre a gyilkos betegségre. Őket kimondottan érdeklik a zsidó szokások, a zsidó kultúra, a zsidó folklór. Lassan másfél millió ember látta Lengyelországban a Sötétségbent, köztük rengeteg fiatal. Leveleket is kapok tőlük, amelyekben azt írják, mennyire hitelesnek érzik a történetet, és köszönik, hogy nem egy tipikus jó embert, nem egy romantikus hőst áhítottam a középpontba. Az antiszemitizmus valóban ha- nyadóban van Lengyelországban, de még mindig érezhető a hatása. Tíz évvel ezelőtt azonban ennyi fiatal, mint most, biztosan nem jött volna el megnézni a filmet. Őket érdekli a múlt, mindent tisztán akarnak látni, a saját gyökereiket is. Amerikában és Nyugat-Európában, főleg Franciaországban - még ha csak Izrael kritikájaként is - folyamatosan ott lappang az antiszemitizmus. Kelet-Európábán más a helyzet. Nem mintha itt csupa okos, intelligens ember élne, hanem mert mások a történelmi tapasztalataink. Oroszországban is más a helyzet. Oroszország az extremitások hazája. Akárcsak Ukrajna. Szerepel a filmben egy ukrán csendőr, aki gyűlöli a zsidókat. Nagyon felhorkantak ezen az ukrán nézők, ők még mindig nem akatják elfogadni a történteket. Mi, lengyelek, jobbak vagyunk ezen a téren. Az elmúlt húsz év legalábbis erre utal. Arról nem is beszélve, hogy nálunk nem voltak kollaboráns egységek, amelyek a náci érdekeket szolgálták volna. Nem így az ukránoknál, a letteknél vagy a litvánoknál. Ók „rendesen” bekapcsolódtak a holokausztba. Filmjeinek hosszú sorát tekintve szembetűnő: mindennél jobban érdekli a kiélezett történelmi helyzetekben a legtöbbször drámai döntésre kényszerülő emberek magatartása. A Sötétségben, ahogy a legrangosabb hollywoodi filmes szaklap, a Variety írja: „Válasz a Schindler listájára”. Hogyan talált rá erre a remek alapanyagra? Nem én bukkantam rá, hanem a forgatókönyvíróm, David F. Shamoon. Nevéből következtetve... ... zsidó. Egy makacs kanadai. Iránban született, majd Indiából költözött Kanadába. Sokféle munkába belekóstolt, míg kikötött a reklámiparban. De bizonyára az sem érdekelte igazán, volt azonban elég pénze, ezért elvonult, és elkezdett forgatókönyveket írni. Mivel a családja révén ő is érintett a holokausztban, nagyon sok könyvet olvasott e témában. így akadt rá Robert Marshall regényére, amelyet In the sewers of Lvov (Lvov csatornáiban) címen az angolok adtak ki valamikor a nyolcvanas években. Lvov eredeti nevén Lemberg. Shamoont annyira lenyűgözte a történet, hogy éveken át kereste a legmegfelelőbb producert, és engem is ő talált meg, hogy rendezzem meg a filmet. Hosszasan győzködött, míg igent mondtam. Hosszasan? Vagy ötször elutasítottam. Milyen indokkal? Nem akartam, hogy egy köny- nyes-bús, szentimentális hollywoodi produkcióba rángassanak bele. Tudom ugyanis, hogy mit vár egy ilyen történettől az amerikai stúdió és az ottani közönség. Először is mindenkinek angolul kell beszélnie, és sztárszereposztás nélkül el sem tudják képzelni a filmet. Tehát nem a történettel volt gondja. A sztori kezdettől fogva nagyon tetszett. Jó volt a forgató- könyv is, nem fekete-fehérben mutatta az embereket. Nem csupa angyali áldozatként mutatott minden zsidót, és nem az összes lengyel volt benne primitív antiszemita. És épp ezért ragaszkodtam én is az elképzeléseimhez. A hitelesség jegyében azt akartam, hogy a figurák autentikus nyelven szólaljanak meg. Vagyis kevert nyelven. Lengyelül, jiddisül, ukránul és németül. De bevallom, az is visszariasztott egy kicsit a munkától, hogy tudtam, ha belevágok, sötétben, hidegben, koszban és bűzben, a csatornák mélyén töltök majd nem kevés időt. Erre pedig egyáltalán nem vágytam. Aztán a végén mégis belementem. Lvov ma Ukrajnához tartozik. Ott is forgattak? Nagyon drága lett volna, ha ott forgatjuk le a filmet. Az ukránok elképesztő összegről beszéltek. A végén németországi helyszíneket választottunk, Lengyelországban pedig Lódz- ban és Varsóban forgattunk. Leopold Socha, a történet központi alakja csatornatisztító Lembergben. Nem kevés pénzért tizennégy hónapon át szökött zsidókat bújtat a város szennyvízhálózatában. Ha ezt ingyen tenné, pusztán együttérzésből, pozitív hősről beszélnénk. így nem. Pedig ha nem menti meg ezt a kis csapatot, a város határában álló koncentrációs táborban pusztulnak el. De nem ő a főgonosz a filmben. Az egy kegyeden ukrán parancsnok. Socha pedig, a nem éppen bünteden előéletű csatorna- karbantartó, él a helyzet kínálta lehetőséggel: mindenfélét összelopkod, hogy később vagyonra válthassa, és bátran dönt élet-halál kérdésekben. Háborítatianul halászik a zavarosban, jelentőségét az egekig növelve. Ó egy faragadan, műveletien ember. Piti kis bűnöző. De mivel jól ismeri a város alatt meghúzódó csatornarendszert, az lesz az ő „kincsesbányája”. Leopold Socha nem egy kitalált „hős”. Valóban élt, és megtette, amit megtett. Jeruzsálemben, a Yad Vashem emlékműre az ő neve is felkerült, hiszen zsidókat mentett meg a halál torkából. Kapzsisága sokkal erősebb volt, mint a zsidók fránt érzett előítélete, ezért mentette meg őket. Heti összegért lopta be nekik az élelmet a bűz és a mocsok gyomorforgató labirintusába. Döbbenetes jelenet a mélyben: egy anya, a lebukástól való félelmében, megöli újszülött csecsemőjét. Végez vele, mert ha meghallják a gyerek sírását, mindenki meghal. Eredeti történet, a nagy- nénéim mesélték. Egy csapat zsidóval húzták meg magukat egy Varsó melletti kis faluban. Ott is meghalt egy párórás csecsemő. Nem maradhatott életben, mert akkor mindenkinek vége. Nem idealizált jó emberek a csatornába keveredett zsidók, mindegyiknek megvan a maga bűne. Leopold Socha rögtön a film elején „bemutatkozik”: cimborái társaságában az ösz- szelopkodott értékekkel egy erdőn húz keresztül, ahol mezítelenre vetkőztetett nőkkel végeznek a nácik. De amint hazaér, úgy fekszik be a felesége mellé az ágyba, mintha semmit sem látott volna. Pár perccel korábban a mezítelen női test még a halállal egyenlő, itt, az ágyban, maga a szenvedéllyel teli élet. Sochában feléled a felelősség- tudat. Harácsol a családjának, hogy jólétben és biztonságban tudja őket, és jó pénzért ugyan, de mégiscsak megmenti a zsidókat. Antihős, aki bizonyos értelemben mégis hőssé tudott válni. Nem véletlen, hogy ott a neve a jeruzsálemi emlékművön.
