Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-04 / 3. szám, péntek
8 Nézőpont ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 4. www.ujszo.com „A kisebbségi érdekképviseletbe a szociális ügyek is beletartoznak" „Újra kísérletet teszünk, hogy megtaláljuk az együttműködés formáit" Legyen ez az együttműködés éve! Világvége helyett újrakezdés BUGAR BELA A 2012-es év kifejezetten eseménydúsra és cseppet sem könnyűre sikeredett. Igaz ez úgy személy szerint rám, mint a szlovákiai politikai életre általában. Az évet nagyban meghatározta, hogy megbukott a Ra- dičová-kormány. Sokan lettünk egy illúzióval szegényebbek, ráadásul fel kellett készülnünk a választási kampányra. Úgy vélem, a Hídnak sikerült helytállnia a márciusi parlamenti választásokon. A szavazók nem kegyelmeztek a volt kormány- koalíció pártjainak. A Hídnak viszonylag jól sikerült átvészelnie ezt az időszakot is, és a szlovákiai választók megint úgy gondolták, van helyünk a parlamentben. Végső soron a választási eredmény egy párt teljesítményének egyetlen objektív fokmérője, ezért is nagyon fontos volt számomra az a megerősített bizalom, amelyet választóink szavaztak meg nekünk. Politikai és közéleti ellenfeleink persze hajlamosak elfelejteni ezt a tényt akkor, amikor a párt parlamenti tevékenységét értékelik. Miért sikerült a Hídnak talpon maradnia a kormány bukása és a gazdasági válság kormányzati munkánkat alapjaiban érintő, kényszerítő erejű hatásai ellenére is? Nem azért, mert szavazóinknak nem volt más lehetősége, hiszen úgy szlovák, mint magyar szimpatizánsaink kegyeiért harcba szálltak konkurenseink. Éppen ezért biztos vagyok benne, sokkal inkább a párt munkájának megítélése volt az, ami miatt talpon tudtunk maradni. A párt 2010-ben 14, két évvel később 13 parlamenti mandátumhoz jutott. Persze azonnal megindult a számháború, mit jelent ez a magyar képviselettel kapcsolatban. Aki azonban ismeri a politikát, az pontosan tudja, hogy nem a mandátumok száma, hanem a párt pozíciója az, ami ilyen szempontból a legfontosabb. A Híd bő tucatnyi képviselőjének sokkal többet sikerült elérnie, mint a „nagy” MKP-nak a korábbi ciklusban húsz fővel. Akik azt mondják, csak a mennyiségen múlik, azt vajon hogy magyarázzák meg, hogy a Híd 14 fővel érte el annak az államnyelvtörvénynek a módosítását, amelyet korábban húsz magyar képviselőnek sem sikerült? De mondhatnék más példákat is, az Ipoly-hidak kiépítésétől a Csallóközt Pozsonnyal összekötő 63-as út torlódási pontjának kiszélesítésén át a dél-szlovákiai munkahelyteremtésig. Vajon a puszta számokon múlik az, hogy még a Smer- kormány is hajlandó együttműködni velünk a kisebbségek képviseletének terén? Ha már itt tartunk, egyébként az sem igaz, hogy számszerűleg folyamatosan csökkenne a magyar képviselet ereje a parlamentben, mivel frakciónkban az előző ciklusban nyolc magyar nemzetiségű képviselő ült, jelenleg viszont a választók akaratából kilenc. Robert Fico elsöprő győzelme és az utána végrehajtott, ma már mindenki által a saját háltunk közeledni az MKP-hoz. Fontosnak tartjuk és személyesen is azt gondolom, kell hogy legyen együttműködés a magyarság politikai képviseletének szervezetei között, parlamenten belül és kívül is. Sajnos azonban még nem érkezett pozitív visszajelzés közeledési kísérleteinkre, sőt az MKP egyes vezető politikusai nyilvánvalóvá tették, hogy akaratuk ezzel ellentétes. Véleményem szerint ez végtelenül felelőtlen viselkedés, nem az, amit a szavazók elvárnak tőlünk. Kíváncsian várom, hogy a megyei választások előtt lesznek-e olyan MKP-s szervezetek, amelyek szembemennek a pártközpont kétarcú taktikázásával, és hajBERENY1 JÓZSEF Egy kis újévi lazasággal elmondható, hogy a 2012-es év legjobb híre az volt, hogy elkerült bennünket a világvége. Ismét beigazolódott, nem kell minden hímek bedőlni, még ha néha olyan jól is esik. Az elmúlt év elején megteltek a szlovákiai városok terei. Az eddigi legnagyobb korrupciós botrány, aGorüla-ügy tízezreket vitt az utcákra. Néhányszor személyesen is részt vettem a megmozdulásokon. A tömegben állva nem gondoltam volna, hogy ez a mozgalom ilyen gyorsan kifullad. A közélet tisztasága pedig igencsak megkívánta volna, hogy ne haljon hamvába. oldali ellenzék ugyanis nagyon rossz állapotban van. A többéves tradíciókkal rendelkező pártok (SDKÚ, KDH és a hozzájuk csapódó Most-Híd), valamint a populista Matovič-féle OĽaNO, ü- letve az SaS versenye a Smemek kedvez. Az MKP bár nem jutott a parlamentbe, megőrizte egységét, nem hagyta el sorainkat szinte senki, közgyűléseink igazolták: programunknak, felvállalt értékeinknek köszönhetően továbbra is számolni kell velünk, hatékonyan bele fogunk szólni a megyei, helyi, majd európai parlamenti és elnökválasztásba. Megváltozott a nevünk, s a pártban megalakult a keresztény platform. Az internetes bejelentkeBugár Béla és Berényi József egy korábbi beszélgetésen az Uj Szó Stúdióban. Mindkét pártelnök az együttműködés fontosságát hangsúlyozza. (Somogyi Tibor felvétele) bőrén érzett, elhibázott kormányzati irányváltás nehéz helyzet elé állította a jobboldalt és a Hidat is. A Népi Platform kezdeményezésével próbáltunk közös keretet adni annak a politikai küzdelemnek, amelyet már nemcsak a baloldal baltapontossággal végrehajtott, számos gondot okozó intézkedései ellen, hanem a jobboldali populizmus ellen is vívunk. Emellett ellenzékben sem adtuk fel a konstruktív parlamenti munkát. Azt gondoljuk, a kisebbségi érdekképviseletbe nemcsak a szorosan vett kisebbségi ügyek tartoznak, hanem a szociális, munkaügyi és regionális politika általánosságban. Egy tósebbség csak akkor lehet sikeres, ha az általa lakott régiók is sikeresek, ezt az elvet próbáljuk érvényesíteni a parlamentben. Eddig kevesebb sikerrel prólandóak az őszinte együttműködésre. Mi már jeleztük: készen állunk erre. A Híd eddigi története az együttműködésről szólt, koalícióképességünket és társadalmi beágyazottságunkat többször bizonyítottuk. Úgy érzem, most a másik félen van a sor az együttműködés melletti elhatározásának gyakorlati bizonyítására. Nyilvánvalóan ahhoz, hogy a magyarságnak minden szinten erős képviselete legyen, összefogásra van szükség. A sérelmi politizálás nem vezet sokra, az ellenségeskedés pedig még annál is kevesebbre. Nem elég azt mondani, hogy együtt akarunk működni: tenni is kell érte, elsősorban úgy, hogy elfogadjuk a másikat partnerként és megpróbáljuk megkeresni a közös pontokat. A szavakból elég; lássunk végre tetteket! A szerző a Híd elnöke Az év elején szembesülhettünk a népszámlálás eredményeivel. Húsz év alatt száztízezerrel lettünk kevesebben. Ezt nem szabad elbagatellizálni, szőnyeg alá söpörni. Minden tevékenységünkkel azt kell szolgálni, hogy a folyamat megváltozzon. Innentől minden nyilatkozat, politikai szlogen, szóljon akár az együttműködés hangzatos üzenetéről, üres, ha nem társul hozzá a magyarság megmaradásához szükséges cselekvéssorozat megvalósítása. Robert Fico nagyarányú győzelme hosszú időre meghatározza az ország irányultságát. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Smer százezerrel több szavazatot kapott a magyarlakta járásokban, mint két éve. A kormányzat nem találja a gazdasági válság kezelésének megfelelő eszközeit, de Robert Fico nyugodtan ülhet a székében. A jobbzési lehetőségnek köszönhetően érdekes személyek csatlakoztak hozzánk. A nyáron újra jó volt magyarnak lenni. Az olimpián a magyar sportolók nagy örömet szereztek mindnyájunknak. Ezúton is köszönet érte! Szeptemberben az MKP a Szlovákia Magyarok Kerékasztalával és a Most-Híddal aláírt egy dokumentumot: „A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfel- tételei”-t. Az ún. nemzeti minimum kimondja, hogy a Szlovákiában élő magyarság a magyar nemzet része. A felek felvállalják a nyelvi egyenjogúság, a kulturális és oktatásügyi kisebbségi ön- kormányzat létrehozásának szükségességét, kimondjuk a természetes régiók területi önkormányzatiságának jogos igényét is. A „nemzeti minimum” üzenete az is, hogy az együttműködés ne a puszta mandátumszerzésen alapuljon. Intő jelként kezeljük viszont, hogy az aláírás óta a dokumentummal csak az MKP foglalkozik érdemben. Kimondtuk, csak olyan szlovák köztársaságielnök-jelöltet tudunk támogatni, aki felvállalja a „nemzeti minimumot”. Mi nem azért fogadtuk el a dokumentumhoz való csatlakozást, hogy villogjunk a médiában, vagy igazoljuk magyar elkötelezettségünket, hanem hogy erőt demonstráljunk a szlovák társadalom felé és napirenden tartsuk a magyarság gyarapodásának témáit. A szlovák politika levette napirendjéről az ún. magyar kérdéseket. A népszámlálás eredményei miatt rájöttek, hogy a folyamatok a nemzetállam építésének kedveznek. Elég passzívan hallgatni, már nem kell tenni semmit, hogy a szlovákiai magyarság néhány évtized múlva elfogyjon. A magyar és a szlovák minisz- < terelnök, Orbán Viktor és Robert Fico konstruktív párbeszédbe kezdett. Igaz, idáig a gazdasági és szociális együttműködésről esett inkább szó. Mégis, a párbeszéd utat nyithat a megoldatlan kérdések kezeléséhez: kettős állampolgárság, a kollektív bűnösség, a Selye János Egyetem sorsa. Októberben az európai néppárti kongresszuson elfogadott dokumentum áttörést jelent az európai kisebbségpolitikában. Az Európai Néppárt az MKP, az RMDSZ és a Fidesz javaslatára külön jogalkotást kezdeményez az európai őshonos kisebbségek jogairól, így komoly lehetőség nyílik arra, hogy az EU nemzeti közösségeket érintő jogvédelme megvalósuljon. Ezért is rendkívül fontos, hogy 2014-ben sikeresek legyünk az európai parlamenti választásokon. Köszönhetően politikai megosztottságunknak, a nemzetközi szervezetek korábban nem tapasztalt passzivitásának és (valljuk be) a szlovák politika és diplomácia erejének, ma a felvidéki magyarság érdekképviselete gyengébb, mint volt. Ezért a 2013-as évnek valóban az összefogásról kell szólnia. Azt viszont csak kialakítani, és nem kierőszakolni lehet. Egy MKP-Most-Híd-koalíció a második legjobb eredményt érhette volna el a parlamenti választásokon, ha javaslatunkat nem utasítják vissza. A megyei választásokon újra kísérletet teszünk, hogy ahol kell, megtaláljuk az együttműködés leghatékonyabb formáit. Mindenki tudatosítja, a tét nagy. A szerző az MKP elnöke VISSZHANG Kifli hány? Az Új Szó ez évi első számában olvashattunk egy egész oldalas összeállítást arról, hogy mikor volt jobb az életszínvonal, „akkor” vagy most? (A cikk Jobb volt? Életszínvonalunk 20 éve és napjainkban címmel jelent meg.) Az olvasók talán nem először olvastak ilyen jellegű írást, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy természetesen a mai szipo- lyozó kapitalizmus alatt jobban élünk. Bízom benne, hogy éppen az Új Szó olvasói között vannak még sokan olyanok, akik nem veszik be ezeket a szövegeket és megmaradnak amellett, amit a józan ész diktál. De nézzük is, miről van szó. Röviden úgy foglalhatnánk ezt össze, hogy a rendszerváltás előtt egy ádagkeresetből 10 ezer kiflit lehetett venni, ma pedig egy átlagkeresetből 12 600-at. Az összehasonlítás ugyanígy megvizsgálja más termékeket, és láss csodát, szinte mindenütt a mostani lehetőségekjönnek ki előnyösebben, vagy árban, vagy ráfordításban, vagy minőségi különbségben. Nos, ez talán így igaz is lehet. Lehetne. Ha a ma kimutatott átlagkeresetet, azaz 784 eurót elérné a polgárok nagy többsége. Az összehasonlítás ugyanis egész oldalon ezzel az átlagkeresettel számol, s csak egyetlen félmondatban jelzi, hogy a lakosság túlnyomó többsége ezen összeg alatti pénzt kap kézhez. Tehát a jól keresők fizetését hasonlítják össze az egykori háromezer koronás átlagbérrel. Ez nem igazán korrekt. Ez viszont még csak a kisebbik baj. Ha veszik a fáradságot és elolvasnak egy üyen összehasonlítást, rájöhetnek, hogy soha semelyik nem ír arról, hogy a mostani fizetéseket sokkal több helyre szükséges felhasználni, mint ’89 előtt. A mostani kizsákmányoló kapitalizmust éljenző írások mindig megfeledkeznek arról, hogy ma már nem csak kiflit, tejet, színes tévét és autót meg nyaralást kell és lehet vásárolni az átlagkeresetből. Megjelentek olyan elengedhetetlen kiadási tételek, amelyeket a ’89 előtti ember csak hallomásból ismert. Ilyenek az egészségügyi szolgáltatások díja, a gyógyszerek ára, az iskoláztatás költségei, a szociális ellátás biztosítása. És ezek csak a legszükségesebbek. Erről az összehasonlító cikkek hallgatnak. Ne engedjünk tehát a ráhatásnak, és ne engedjük magunkat rászedni, ha el akarják velünk hitetni, hogy a fehér fekete, és hogy a tényleges átlagkeresetnek megfelelő 400 euróból jobban ki lehet jönni, mint annak idején. Az összeállítást bár az Új Szó egyébként kitűnő újságírója jegyzi, főképpen az egyik nagybank elemzésére hagyatkozik. A pénzünkre vadászó nagytőke, úgy tűnik, érzi, hogy már fogytán az emberek türelme, és ezért mindent megpróbál, hogy bennünket megtévesszen. Somogyi Szilárd A szerző volt SaS-képviselő
