Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-03 / 2. szám, csütörtök

Jó, ha tudja A jód mint nyomelem az emberi szervezetben minimális mennyiségben (15-20mg) fordul elő, nagy része a pajzsmi­rigyben, mivel a jód egyedül a pajzsmirigy- hormonok képződésében játszik szerepet. Főleg az élelmiszerekből, kisebb mennyiségben az ivóvíz­ből jutunk hozzá. Az élel­miszerekben található jód mennyisége függ annak a talajnak a jódtartalmától, amelyben az élelmiszert termesztették. Fő jódforrásunk az óceán, ahonnan a viz körforgása által az esővíz segítségé­vei jut a talajba. Napi jódszükséglet: gyermekeknek 2 éves ko­rig 50 ug (mikrogramm), 12 éves korig 120 ug, felnőtteknek 150 ug, terhes és szoptatós anyáknak 200 ug. Vigyázat: a jód túlzott fogyasztása is okozhat strumát. Régen ismert tény, hogy néhány növény növelheti a pajzsmirigy térfogatát és strumát okozhat, mivel A magzat pajzsmirigye csak a terhesség 10-12. hetében kezd el működni, tehát az első 2-3 hónapban kizárólag az anyától szerezhet pajzsmirigyhormont. Magzati korban, illetve gyerek­korban fennálló csökkent pajzs- mirigy-működés esetén a normális idegrendszeri és testi fejlődés káro­sodik. Maradandó szellemi fogyaté­kosság is fellép­het. Épp ennek megelőzése érdekében ajánlott a babavá­rásra készülő, illetve a korai terhes nőknél a hormonszint vizsgálata. Az érintettek nagyobb részénél a pajzsmirigyhormon-pódó kezelést egy életen át kell folytatni. A tényleges pajzsmirigy-alulmű- ködés esetében mindig gyógy­szeres kezelés szükséges. A betegek Szakértőnk: Dr. Bognár Éva endokrinológus kb. 5%-ánál fordul elő, hogy a pajzsmirigyműködés spontán normalizálódik. A csökkent pajzsmirigyműködés tünetei 3-4 hónappal azután fejlődnek vissza, hogy a gyógyszeres keze­lés normalizálta a pajzsmirigyműkö- dést. Addig előfor­dulhat például további hízás is. A csökkent pajzs­mirigyműködés miatt felszedett kilók leadásához nem elegendő a pajzsmirigy­működés normalizálódása. Jó hír, hogy szokásosnál kisebb erőfeszítéssel (testmozgás foko­zása, étrend átalakítása) is meg lehet szabadulni a felesleges kilóktól, (cs-a) a pajzsmirigybe. Ezek az ún. strumigének. Ilyen növény a kelkáposzta, fejes káposzta, retek, karfiol, karalábé. Ha ezek gyakori fogyasztása jód- hiánnyal párosul, kiala­kul­hat a struma. Ha a jódbevitel megfelelő, a strumigének hatása minimális. A dohányzás is strumigén hatású. Felelős lehet a túlsúlyért a pajzsmirigy is A pajzsmirigy működési zavara viszonylag gyakori téma azok között, akik éveken át próbálnak megszaba­dulni súlyfeleslegüktől, de eredménytelenül. www.ujszo.com ■ www.vasarnap.com ujszo@ujszo.com ■ vasarnap@vasarnap.com gesen fordult elő kóros megna­gyobbodása, a laikus közvéle­mény által strumának nevezett betegség. A konyhasó jódozása bevezetésének köszönhetően lénye-gében már nem látunk golyvás embert. A pajzsmirigy rossz műkö­dése joggal került a fogyást nehezítő tényezők közé. Mivel a túlsúlyosság és az ún. metabolikus szindróma a gazdaságilag fejlen országok új járványa, az emberek, főleg a nők, túlsúlyukért leginkább a pajzsmirigyet vádolják. Az esetek bizonyos részében ez állhat a háttérben, de - valljuk be - nem minden esetben ez a szervünk a felelős mindenért. Az endokrin rendszer a szervezet egyik legfontosabb szabályozó rendszere. Az általa termelt hormonok bekerülnek a vérbe, onnan pedig az egyes szervekbe és szövetekbe, hogy befolyásolják a növekedést, a fejlődést, az anyagcserét, megőrizzék a belső környezet állandóságát, a nemi funk­ciókat, a szaporodást, súlyos helyzetekben mobilizálják a szervezetet stb. A pajzsmirigy működéséhez megfelelő mennyiségű jód kell, az a nyomelem, amely nélkül nincs hormontermelés. A hormon metabolikus hatása a szövetek anyagcseréjének serkentésében rejlik. Ennek következtében megnő a bazális metabolizmus (alapanyagcsere, ami a szervezet fenntartásához romlik, melynek leg­fontosabb tünete, hogy az em­ber fizikailag kevesebbet bír, olyan terhelésnél is jelentkezik nehézlégzés, melyet korábban minden további nélkül bírt. Az idegrendszer működése lassúbbá válik: aluszékonyabb, a reakcióidő megnyúlik, az ember tompábbá, közönyö­sebbé, feledékenyebbé válik. A nemi vágy csökken, súlyosabb esetben megszűnik, férfiaknál impotencia jelentkezhet. A fogamzó képesség egyértelmű­en csökken. A vetélésre, illetve koraszülésre való hajlam pedig fokozottá válik kezeleden pajzsmirigy-alulműködésnél. Vizenyősség (ödéma) jelent­kezhet. A duzzanat részben a gravitációnak megfelelően a lábakon, de a kötőszövet átépülése révén a szemhéjon, az arcon és a kézen is jelent­kezhet. Előfordul a vizenyős­ség a savós hártyákon: a szívburokban, mell- hártyaűrben keletkező folyadék is hozzájá­rulhat a nehézlégzéses panaszokhoz. 'V" egutóbb akkor volt ilyen „népszerű” ez a belső elválasztású mirigy, amikor JLi i «»Szlovákiában töme­szükséges), az energia- és a hő­termelés, az oxigénfogyasztás, a zsírok és a cukrok lebontása. Ha ez a folyamat lelassul, az energiaégetés is lelassul. Ilyenkor beszélünk csökkent pajzsmirigyműködésről. Az esetek túlnyomó többségében ez nem befolyásolja az életet. Probléma akkor keletkezhet, ha a betegséget nem fede­zik fel idejében. Az állapot gyógyszerrel normalizálható, s a beteg ugyanazt a hormont kapja, mint amit az em­beri pajzsmirigy termel. A leggyakoribb tünetek egyike, hogy a gyenge étvágy ellenére gyarapszik a testsúly, s ha nem ismerik fel a betegséget, 4-5 év alatt akár 30-40 kg-ot is hízhat az ember. A bőr szárazsága, a haj hullása, a köröm töredezet­té válása, a szemöldök oldalsó részének kihullása jelentik a tünetek másik csoportját. A pulzusszám alacsonyabbá válik, a szív teljesítőképessége 4 I Betegségek A-tól Z-ig 2013. január EGÉSZSÉGMAGAZIN

Next

/
Oldalképek
Tartalom