Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-17 / 14. szám, csütörtök
18 Iskola utca ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 17. www.ujszo.com A POSTA HOZTA Selyések a táncparketten A legtöbb gimnazista életében eljön az a pillanat, amikor ráeszmél, nem ártana elsajátítania a társastáncok alapjait, hiszen ez is hozzátartozik kultúránkhoz és a felnőtt élethez. Ekkor gyorsan elkezdenek vállalkozó szellemű tánctanár és táncpartner után kutatni, aztán pedig péntek délutánonként táncórákat vermi. Míg végül két hónap után el nem jön a nagy nap, amikor a sók-sok szép fiatal szülei és tanárai előtt megcsillogtathatja újonnan szerzett tánctudását. Ezúttal a Selye János Gimnázium III. C és V. H osztálya nézett eme megmérettetés elé, és decemberben közepén táncos lábak kopogása és izguló gimnazisták mosolya töltötte be az aulát. A látványos bevonulás alatt szinte érezni lehetett a diákok közt keringő izgalmat, de amint felcsendültek az első taktusok, mindenki elengedte magát, a zenére és a partnerére koncentrált. A tanulók két-két körben csillogtathatták meg a tánctudásukat, mind latin-amerikai stílusban, mind a sztenderd táncok kategóriájában, végül extra produkcióként a salsa mint versenytánc következett. Bár jelen helyzetben a szigorúan vizslató bírák és a minden egyes hibát kiszúró felügyelők elmaradtak, ám helyettük a büszke szülők szavazhattak a csemetéikre. Az első három helyezett pár újra előadta nyertes produkcióját, majd a nyereményeikkel elégedetten ültek le az osztálytársai közé. A verseny előtt még sor került a szülő-gyermek és a tanár-diák táncra, végül a megfáradt gimnazisták egy kicsit kifújhatták magukat, hogy aztán újra belefeledkezhessenek a táncolásba. A buli egészen hajnali egyig tartott, mindenki jól érezte magát, és senki nem bánta meg, hogy az év elején jelentkezett. Juhász Anita és Paluska Zsuzsanna, V. H A Selye János Gimnázium diákjai Játék, Kosztolányi Dezső által ihletve A tíz legszebb magyar szó TANKÓ LÁSZLÓ Kosztolányi vetette egykor papírra az általa tíz legszebbnek ítélt magyar szót. íme: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír. Vajon hogy állunk ezzel ma? Szűkebb . családi körömben napjainkban a következőkre voksoltak. Lányom szerint: gyöngyvirág, hajnalpír, csülag, harmatcsepp, édesanya, szív, mézédes, gyengédség, rózsaillat, cserebogár. Feleségem szerint: kisded, öleb, varázslat, bíbor, tavasz, álom, illat, lélek, gyöngy, rügy. Magdika szerint: édesanya, hattyú, gyöngyvirág, haza, szerelem, igazságosság, akarat, bizalom, szabadság, tisztelet. Szerintem: nap, hold, csillagok, anyuka, apuka, fiú, lány, szűz, mama, baba. Nem egyszerű dolog. Azt gondolná az ember, hogy csak úgy gondolok egyet, és már meg is van. De nem. Ahány ember, annyi gondolat, annyi ítélet. Abból a sok-sok ezer, tízezer szóból kell választani, ami a magyar nyelvet képezi, alkotja, és ehhez jön az egyén gondolata, hangulata, érzelme és ítélete, ami éppen az agyában, a fejében van. Ä felsorolt szavakat különböző szempontok szerint csoportosítani, összesíteni is lehetne. Célunk azonban most nem ez. Ami nekem a fentiek kapcsán éppen eszembe jutott, az az, hogy nyelvünk népszerűsítése, gazdagítása és ápolása érdekében érdemes lenne ezt a játékot például az iskolákban - mind az alap-, mind a középiskolákban - eljátszani úgy, hogy a pedagógusok a magyarórák egyikén megíratnák a tanulókkal azt a tíz legszebb magyar szót, ami éppen eszükbe jut. A tanítók aztán ezekből azt vonnák le, ami akarnak, de mindenképpen megállapíthatnék, hogy milyen szép és gazdag a magyar nyelv, amelyet beszélünk, amelyen szépeket is mondunk meg csúnyákat, de éppen ezért vigyázni kell rá. Csináljunk tehát ebből országosjátékot, és tegyük ezt az alkalmat a magyar nyelv ünnepévé. Mutassuk fel a tíz legszebb magyar szót itt és most Szlovákiában. Örömünk lesz benne. Bartusz Réka, a pozsonyi Duna utcai gimnázium diákja rengeteg érdekes tevékenységet végez Tánc, írás és (talán) űrutazás (Képarchívum) Bartusz Réka iskolánk, közismert nevén a pozsonyi „Duna utca” egyik kiváló diákja. Persze a jegyei is a helyén vannak, de most nem konkrétan erre gondoltam. Réka olyan sokoldalú fiatal lány, aki rengeteg érdekes tevékenységet folytat, néhányat már kiskora óta. NÉMETH MARCO Mikor kezdtél el táncolni, mióta érdekel a néptánc és a népművészet? Azt, hogy ennyire közel áll hozzám a néptánc, a népművészet, Hégli Marianna néninek köszönhetem. Ó még az óvodából, hatévesen elvitt egy táncpróbára. Elkápráztatott, amit ott láttam. Szerelem volt első látásra. Azóta, immár több mint tizenhárom éve, elválaszthatatlan része az életemnek. Milyen tánceggyüttesek tagja vagy? Mesélnél róluk röviden? Két éve a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben táncolok. Az együttes negyvenhárom éves, nagyon szeretem. Tagja vagyok az Ifjú Szivek mellett működő Pozsony Táncegyüttesnek is. Tavaly alakultunk, de már túl vagyunk az első nagy bemutatónkon, és készülünk a versenyekre, illetve arra, hogy minél többen megismeijenek minket. Csak felvidéki táncokat adtok elő, vagy a Kárpát-medence más területeiről is ismertek táncokat? Mindkét együttesben nagy hangsúlyt helyezünk más táncok megtanulására. Az összes táncdialektusból merítünk. Nem akarok most neked táncfolklorisztikai órát tartani, mert egy darabig eltartana. Röviden: nemcsak felvidéki anyaggal dolgozunk. Táncolunk szlovák, román, erdélyi (Kalotaszeg, Mezőség...), magyarországi táncokat is. Hogyan zajlik egy próba, és milyen a társaság? Mindkét együttesben másképpen zajlanak a próbák. A bemelegítő lényegében ugyanaz, hisz az a fontos, hogy az izmaid, a szíved bemelegedjen, ne sérülj meg. A próbának mindig van egy olyan része, amikor a technikára „gyúrunk”. Tehát, hogy például a lányok tudjanak helyesen sokat forogni az adott táncnak megfelelően. Vagy amikor a tükör előtt különböző ugráskombinációkat végzünk betartva a helyes testtartás szabályait. A próba többi részében vagy fellépésre, versenyre készülünk, vagy új táncanyagot tanulunk, koreográfiát készítünk. Milyen az élet a táncos társaságon belül? Ha olyan emberekkel vagy együtt, akik azt csinálják, szeretik, amit te is, akkor rossz nem lehet. Rengeteget nevetünk, hülyéskedünk, szórakozunk, de tudunk komolyabb dolgokkal is foglalkozni (összpontosítani arra, amit a vezető mond). Mind barátok vagyunk. Figyelünk egymásra, és ezáltal egy család vagyunk, ahol a tánc, az együttes köt bennünket össze. Merrefelé utaztok? Sok fellépésünk van Szlovákia egész területén, még a legkeletibb szegletekben is. Ezenkívül Magyarországon és Csehországban. És előttünk áll egy nagy út is, de ezt még nem akarom „elkiabálni”. A fellépések közt vannak versenyek, fesztiválok, egész estés szereplések. Melyik számodra a legkedvesebb? Legjobban az egész estés fellépéseket szeretem. Általában kis, eldugott falvakban kerül rájuk sor, ahova az emberek - kicsik, felnőttek, idősek - azért jönnek el, hogy magyar néptáncot, néphagyományt lássanak, megnézhessenek téged. A műsor végén látod az arcukon, kiolvasod a tekintetükből, hogy elérted a célodat, átadtál egy üzenetet a táncon keresztül. Ezt őszinte tapssal köszönik meg. Ilyenkor mindig elszorul a szívem, és hatalmas erőt ad... A táncon kívül foglalkozol írással is. Milyen újságokba szoktál írni? A tánc mellett az írás is nagyon érdekel. Még előző iskolámban kezdtem el vele komolyabban foglalkozni. Majd az élet úgy hozta, hogy saját rovatom lehet az Argentínai Magyar Hírlapban, és most már a Kanadai Magyarok című újságban is. Hogyan vetted fel a kapcsolatot a Buenos Aires-i, illetve a kanadai magyar közösséggel? Minden a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótáborban Az élet úgy hozta, hogy saját rovatom lehet az Argentínai Magyar Hírlapban és a Kanadai Magyarok újságjában. kezdődött. Egy hajókiránduláson találkoztunk a tábor támogatóival. Az volt a „feladatunk”, hogy beszélgessünk velük az élményeinkről, és szigorúan meghagyták, hogy ha látunk valakit egyedül, menjünk oda hozzá. Ült egy néni az asztalnál. Odamentem hozzá, bemutatkoztam, és elkezdtünk beszélgetni. Meséltem neki magamról, és amikor odaértem, hogy újságírással is foglalkozom, felkért, hogy küldjék neki a táborról beszámolót, amelyet egy erdélyi fiúval közösen írjak meg. Ez meg is történt. Utána e-mailben kérdezte, hogy mit szólnék egy saját rovathoz az Argentínai Magyar Hírlapban. Ennek már több mint két éve. Azóta jelennek meg havonta írásaim Buenos Airesben, az ottani hatalmas magyar közösség újságában. Kanada is a Rákóczinak köszönhető. A tábor megálmodója, a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány elnök asszonya, Zsuzsa néni Kanadában él. Kérte, hogy küldjem el írásaimat neki és az ottani magyarságnak. Röviden ennyi. Milyen témájú cikkeid jelennek meg külföldön? Mindig másról írok. Legtöbbször aktualitásokról, vagy ami felkeltette a figyelmemet, az érdeklődésemet. Mindegyik cikkemet úgy írom, mint felvidéki, szlovákiai magyar lány! Mondtad, hogy „rákó- czizol”. Mit jelent részt venni a Rákóczi-táborokban szervezőként, és hogyan jutottál el idáig? 2010-ben részt vettem a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány mozgótáborában. Órákat tudnék erről is mesélni. Lényeg, hogy nagyon sok mindent kaptam a két hét alatt, és úgy éreztem, ezt nekem is tovább kell adnom. Ezért ebben a régióban kezdtem tevékenykedni. Idén Zsuzsa néni visszahívott segédvezetőnek, én is csoportot vezettem, 42 határon túli (felvidéki, erdélyi, délvidéki, kárpátaljai) fiatalt. Ezután én szerveztem meg Párkányban az őszi Rákóczi Találkozót a tolerancia és megbékélés jegyében. Sokszínű, érdekes programot sikerült összeállítani. Meghívott vendégeink voltak Brüsszelből, Izraelből. Nagyon jól sikerült hétvége volt: közösen egymásért! Mi foglalkoztat mostanság leginkább? A tánc és az írás. Ja, és hogy a szóbeli érettségin magyarból az ötödik tételt húzzam, mivel Shakespeare Hamlet-mono- lógját szeretném elszavalni, amiért majd Oscar-díjat kapok. Na nem, csak ez az, amit nem felejtettem el a négy év alatt. Vannak olyan terveid, amelyeket feltétlenül szeretnél megvalósítani? Tervek, tennivaló rengeteg van... Tervezek egy kis űrutazást a Föld körül... Mit tervezel a gimi után? Mit szeretnél tanulni? Az utóbbi időben kerülöm ezt a kényes témát. Most, hogy egyre jobban sürget az idő, kezdek kétségbeesni, pá- nikolni, mivel annyi minden érdekel, hogy nem tudom, mihez nyúljak. Azon gondolkodom, hogyan tudnék mindent összekapcsolni, és amit szeretek, azt összehozni. Ilyen tökéletes, testre szabott felsőfokú intézmény, sajnos, még nincs. Lehet, hogy úttörőnek kéne lennem ezen a téren... A szerző a pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium III. B osztályos diákja
