Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-04 / 279. szám, kedd
Egy futballfüggő naplójából (A kristálytükör meghasadt) Ébresztő hajnali ötkor. Krákogok: heveny torok- és arcüreggyulladásom úgy döntött, nem hajlandó javulni, s mindkettő teljes fegyverzetben kísérne el Münchenbe. Rendben van, mondom, ezen ne múljék. Ha már egyszer sikerült sajtójegyet szereznem a Bayern München-Borussia Dortmund meccsre, akkor egy megfázás nem jelenthet akadályt. (Egy horvát férfit nyáron kórházi ágyon toltak be a spliti stadionba, mert mindenáron jelen akart lenni a Hajdúk Split-Internazionale mérkőzésen. A doktorok szomorúan mosolyogtak, s azt mondták magukban: miért is ne. Ahol már az orvostudomány is teheteden, talán nem árt megpróbálkozni a futball nevű rejtélyes csodaszerrel, hátha segít...) Szóval: irány München. Gyors pillantás az időjárás-előrejelzésre: „Szombaton arcunkra fagy a mosoly.” Hát, ez nem valami biztató. Előkerülnek a hegymá- szó-cuccok, thermozokni, Sherpa-sapka, kötött kesztyű, polárpulóver. A legfontosabb útravalók: termosz, C-vitamin (1000 mg-os), kétfajta szopogatótabletta (lidokain nevű érzéstelenítővel) meg egy könyv. Melyik legyen az? A megkezdett regény (Jonathan Franzen: Szabadság) nem utazhat velem, túl vaskos, sok helyet foglal. Valami könnyedebb, karcsúbb könyvre vágyom, egy klasszikus krimire. Lássuk csak Chandler, John Le Carré... Megvan! Agatha Christie! S most aztán rohanás. A vonat Győrből indul. Jöhet a krimi. Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt. így utazom, a termoszból gőzölgő zsálya- és kamillateával, valamint egy „igen éles eszű idős hölggyel”, Miss Marple-lal, ezzel a szimpatikus vénkisasz- szonnyal, aki összerakja a legképtelenebb puzzle-t is, s mire Münchenbe érünk, remélhetőleg kideríti, ki a gyilkos. De ez még odébb van. Egyelőre Hegyeshalomnál járunk, s még semmi sem történt. Sehol egy sikoly, sehol egy holttest, csak egy ásítozó angol kisváros álmos kulisszái. Az első gyilkosságra Bécsig kell várni: az áldozat egy szószátyár nőcske, de a jelek szerint fatális tévedés történt, s valójában az estély háziasszonyát, a fenyegető üzenetekkel bombázott ünnepelt filmsztárt akarták meggyilkolni... Természetesen minden jelenlévő fölöttébb gyanús! A Scotland Yard a legjobb embereit küldi a terepre, de hiába, mert amint a vonatablakból feltűnnek Salzburg hófödte hegycsúcsai, egyszer csak hanyatt vágódik az ünnepelt filmsztár „valamit sejtő” házvezetőnője: megmérgezték! A helyzet fokozódik, hat oldallal később valaki közveden közelről lelövi Giuseppét, az úrnő olasz inasát. Ennek már a fele se tréfa! Ekkor futunk be Münchenbe. A megfejtésre várni kell. A főpályaudvarról (Hauptbahnhof) viszonylag egyszerűen el lehet jutni a Bayern stadionjáig: elgyalogolunk a Marienplatzra (tízperces séta), onnan pedig U6-OS metróval utazunk Frottmáning állomásig. Városnézésre másfél órám van. A jeges hidegben ez éppen elég. A belvárosban már a karácsonyi vásár giccs- parádéja fogad, bedehemes csecsebecsék, mézeskalács, puncs, grog, szegfűszeg illata. Meglepően sok a magyar hang (egy 2011-es statisztika szerint az 1,4 milliós Münchenben 7500 magyar állampolgár él). A tömegben megjelennek a sárga-fekete dortmundi sálak és sapkák, a hozzájuk tartozó, „forraltboros” vörös orrokkal együtt. Meccsnap van. Hangom már reggel sem volt, s mire az Allianz Arénába érek, suttogni sem tudok. Cediken kellene kommunikálnom. Eszembe jut Babits Mihály, aki gégemetszése után ún. beszélgetőcédulákon üzent környezetének. Az egyikre azt írta: „Nem használ semmi, csak rövid időre”, így, hosszú ő-vel: rövid. Hogy kijöjjön a versláb. Kedves, kedves „Bihály”. Mert neked még halálos ágyadon is a vers volt a fontos... Ahelyett, hogy meccset néztél volna! Mi a jó egy Bayern-Dortmund rangadóban? A körítés. Az utazás a metrón. Ahogy a zsúfolt szerelvény zötyögve elindul, s az alkoholmámor hangján megszólal a „Forza B-V-B, schwarz und gelb olé!” Ahogy a stadionban a két tábor a meccs előtti hangolás során bősz egyetértésben, egymásnak válaszolgatva szidja a német labdarúgó-szövetséget („- Scheiss DFB? - Scheiss DFB!”). Ahogy a drukkerek az első 12 percben néma csöndben nézik a meccset, így tiltakozva a stadionokon belüli rendszabályok tervezett szigorítása ellen, majd egy fergeteges „hangrobbanással” kezdetét veszi a valódi szurkolás. Futballesztétikai szempontból az is kellemes látvány, ahogy Ribéry kioszt egy kötényt, majd még egyet, majd még egyet, ahogy kioszt akárhány kötényt, laza bokamozdulattal, oda-vissza, előre-hátra. Ahogy Klopp magyaráz, ahogy Kroos osztogat, ahogy... Na igen. Gyógyír. Mínusz öt fokban is. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ér véget. Mindenki elégedett. Vagy inkább: senki sem csalódott. A metró felé tartva ismét dortmundiak közé keveredem. Számukra még nem ért véget a meccs, ugyanolyan hangerővel nyomják az aluljáróban is, hadd visszhangozzék, hogy életük és a büszkeségük a Borussia: „Olé, olé, olé, / nur der B VB, / unser ganzes Leben, / unser ganzer Stolz!” Késő este - az ún. fogvacogtató hidegben - feltérképezem a főpályaudvar környékét. Kétségbeesetten keresek egy helyet, ahol megnézhetném legalább a madridi derbi első félidejét. Sajnos nem találok ilyen kocsmát. Ez kissé lehangol. Ronaldo helyett így Miss Marple kap szót, aki bájosan előlép a könyvből, és lehengerlő logikájával bebizonyítja, hogy a gyilkos voltaképp nem más, mint maga az ünnepelt filmsztár, aki eljátszotta, hogy az életére törnek, közben pedig egy régi ügyből kifolyólag eltette láb alól a szereplők felét. A vonatom 23:40-kor indul. A koedukált hálókocsifulkébe egy koreai gordonkás lány száll be, Münchenben koncertezett, s most Bécsbe utazik. Kiderül, hogy még sosem látott focimeccset. „Súlyos mulasztás - suttogom neki -, de sosem késő elkezdeni a meccsre járást, úgyhogy jövő vasárnap múzeumlátogatások helyett nézd meg a Rapid Wien-Innsbruck osztrák bajnokit. A hatás azonnal jelentkezik majd, semmit se félj!” Gazdag József
