Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-03 / 278. szám, hétfő

www.ujszo.com UJSZÓ 2012. DECEMBER 3. Vélemény és háttér 5 Čaplovič nem érez politikai felelősséget a sztrájkért, mert „mindent megtesz a tanárokért Kontextusok Amikor húsz éve a cseh­szlovák politikai elit éppen egy válóperrel volt elfog­lalva, a brit Vodafonnál dolgozó Neil Papworth el­küldte a világ első SMS-ét. LOVÁSZ ATTILA Magát a műszaki megoldást már nyolc évvel korábban Finn­országban megfogalmazta Mat­ti Makkönen mérnök, de nem lett milliomos, mert nem szaba­dalmaztatta a szerinte csak rö­vid üzenetek átadására szolgáló, amolyan szervizjellegű mellék- terméket. Ehhez képest az SMS kulturális jelenség lett, mert ke­zükbe kapták a kamaszok. A kamaszok most a pedagó­gus-szakszervezetre dühösek, merthogy a múlt héten sikerült újra keményen megalázni egy szakmát, de hát, hagyták. A kölykök nem hagyják. A pozso­nyi elitgimnáziumok szövegér­tési gondokkal láthatóan nem küszködő diákjai megüzenték a tárcának, hogy így aztán nem, Robert Fico pedig megijedhe­tett, mert valami olyat mondott, hogy a diákokat használják fel a tüntetések szervezői. Ilyet utol­jára Miroslav Štépán prágai vá­rosi párttitkár mondott ‘89 de­cemberében. Az oktatási miniszter egyéb­ként nem érez politikai felelős­séget a sztrájkért, merthogy „mindent megtesz a tanárok ér­dekében”, már amikor nem iPad- és konyakszámlákat ír alá, mert ettől is hangos volt a sajtó. De arról is gondoskodik, hogy ne tűnjön el a címoldalakról, pl. az­zal a kijelentéssel, hogy a Tiso- féle szlovák állam pozitív lépése­iről beszélni nem árt annyira a gyerekek fejlődésének, mint a meztelen nők a lapokban. Akár egyet is érthetnénk a miniszter úrral, hiszen ha a szlovák állam pozitívumairól értekezik valaki és Tiso kormányzatát megfele­lően helyezi kontextusba, akkor tarnt, gondolkodni is tanít, nem pedig árt. No de ugyanez el­mondható a meztelenségről is, hiszen ha a gyermek természe­tes helyzetben (fürdőszoba, uszoda zuhanyozója, naturista strand) találkozik vele, akkor nem is veszi észre, ha meg ágyje­lenet tanúja mondjuk a tévében és az ott tartózkodó felnőtt meg­felelő kontextusba helyezi a lá­tottakat, akkor sincs baj, sőt po­zitívum is lehet. És azért tegyünk hozzá még valamit: e sorok írója nem feltétlenül szimpatizál az­zal, hogy Esterházy Jánost poli­tikai szimbólumként akarják megfogalmazni. De hogy szemé­lyének emlegetése, netán mélta­Fico szerint a diákokat felhasználjákatiltakozá- sok szervezői: ilyet utoljá­ra kommunista párttit­kár mondott '89-ben. tása éppen az oktatási miniszter szaktársai közt veri ki a biztosí­tékot, az tény. Márpedig lehes­sen ugyanúgy szabadon beszél­ni Esterházyról, mint Tisóról, persze kontextusba helyezve, árnyaltan, hogy tanuljunk belő­le, a kölykök nemkülönben. A történelem átírása az, ami eszméletlenül ártalmas, sőt, ese­tenként gyilkos eszmék alapja lehet. Nemcsak az SMS, Szlová­kia is húszéves, jönnek majd a méltatások, ünnepi beszédek. De akik ott voltunk, emlék­szünk. Pl. arra, hogy nem szep­temberben és nem titkosan egyezett meg a válásról Klaus és Mečiar, hanem júliusban, Po­zsonyban, és ezt hivatalosan be is jelentették. De ez csak dátum­ragozás. Rosszabb, hogy most szólalt meg a jó hogy nem állam- alapítóként történelembe bevo­nuló Mečiar, és azt állítja, Szlo­vákia a kilencvenes évek máso­dik felében felfelé ívelő gazda­ság volt, sokkal nagyobb telje­sítménnyel, mint a cseh, és csak a bankárok könyvviteli csalafin­tasága miatt ürült ki a kincstár (hozzágondoljuk, talán ezért volt 28 százalék a bankközi ka­mat). Mert ez aztán úgy hazug­ság, ahogy van. Tanulság? Politikai felelősség van, a történelem átírása bűn, és ha már sikerült elitjeink részéről lenézni a tanártársadalmat, leg­alább a gyerekeknek ne hazud­junk. Államalapítási kontextus- hatévesem.- Gyerekkínzás, hogy nem mondják meg, lesz-e megint sztrájk! (Peter Gossányi rajza) KOMMENTAR Gombnyomásra VERES ISTVÁN Talán nem ártana elmagyarázni Pavel Ondek- nek, hogy a tanárok nem úgy működnek, mint az elemlámpa. Az oktatásügyi alkalmazottak szakszervezetének vezetője a hétvégén azt mondta: ha szerdáig nem állapodnak meg a kormánnyal a követeléseikről, újraindulnak a tiltakozó akciók. Hogy ez a sztrájk újraindítását jelenti-e, nem tudjuk. Mindenesetre furcsa, hogy múlt szer­dán (miután végre asztalhoz ült velük a kormány) hirtelen le­állíttatta a sztrájkot, most meg ismét azzal fenyegetné Ficóé- kat. Az iskolák alkalmazottai viszont nem gombnyomásra működnek, mint mondjuk az elemlámpa. Megnyomtam a gombot - sztrájkoltok, kikapcsolom - nem sztrájkoltok. Egy hét múlva ismét megnyomom - sztrájkoljatok megint. Ez egy- • részt kivitelezhetetlen, másrészt azokat a tanárokat is a szak- szervezet ellen fordítja, akiknek valamilyen rejtélyes okból még nem lett Ondekékből elegük. Szóval vagy állapodjanak meg valamiben szerdáig, vagy fogadják el az öt százalékot az­zal, hogy Ondek lemond-bocsi, ennyire voltunk képesek. Pontosabban nem csak Ondek, hanem az egész vezetőség, ha már állítólag közösen döntenekmindenben. Bármi történjen is szerdáig, a kormány gondolkodni fog a kisis­kolák megszüntetésén. 260 olyan iskola van, ahová kevesebb, mint 20 gyerekjár. Ez azért elégriasztó adat. Csakhátmelyik párt meri beleírni programjába a kisiskolák százainak meg­szüntetését? És ha meg is szünteti azokat, nem biztos, hogy az a pénz, amijelenleg a félig üres iskolák fenntartására megyei, egyből a tanárbéreket javítaná. Mert hát ismerjük az önkor­mányzatokat-ahány van, annyifelé folyatjaapénzt. Megarról is el lehetne vitatkozni évekig, hogyakis-vagyanagy iskolában kap-e a gyerek színvonalasabb oktatást. Alulfizetett tanároktól viszont hosszú távon nem várhatunk sokat. Ondek pedig, ha már olyan nagy eseménynek tartja, hogy elindultak a tárgyalá­sok, verje az asztalt. Ne a tanárokat ugráltassa. FIGYELŐ Lerombolnák a piramisokat Hódító hadjáratoknak, fosztogatóknak és környezeti hatásoknak is ellenálltak a gízai piramisok, de most az egyiptomi keményvonalas iszlamisták le akarják rom­bolni azokat, mert ez Állati­nak tetsző cselekedet lenne. A szalafisták egyik vezetője a te­levízióban arról értekezett, hogy le kell rombolni a pira­misokat és a szfinxet, mert pogány szobrok, imádatuk el­lentétes az iszlám jogrenddel. Murgan Szálem al-Guharinak komoly tapasztalatai vannak ősi „bálványképek” meg­semmisítésével, 2001-ben részt vett az afganisztáni táli­bokkal a hatalmas ókori Budd- ha-szobrok lerombolásában, így kevesen kételkednek ab­ban, hogy ha lehetősége adódna rá, megvalósítaná tervét. Az egyiptomi turiz­musnak már a Mubarakot megbuktató forradalom sem tett jót, és ha lerombolnák a vi­lág hét csodájának egyikét, az lenullázná az ágazatot. Ettől tartva egy turisztikai szerve­zet kilátásba helyezte, hogy beperli az egyiptomi elnököt, a miniszterelnököt és a mi­nisztereket, mert nem ítélték el határozott és gyors hivata­los válaszban al-Guhari kiro­hanását. Az ország teljes be­vételének 30-40%-át a turiz­mus adja. A rendőrség meg­erősítette a piramisok és a szfinx védelmét, (origo) Ukrajnában az állam nem szól bele az üzleti menedzsmentbe, sokkal inkább fordítva zajlik a dolog. Oroszországban azonban az állam diktál Ukrán Steel - miért nem lenne rossz egy ukrán vevő JARÁB1K BALÁZS Jó pár napig tartotta izgalom­ban a szlovákiai elitet a hír, mi­szerint a U.S. Steel kassai üzeme eladó. Sokan már azt is tudni vélték, hogy - kapaszkodni, ké­rem - ukrán oligarchák vásárol­nák meg Kelet-Szlovákia ipari gyöngyszemét. A legtöbben pe­dig azt gondolták, hogy ez már- már Szlovákiai „nyugat-euró­pai” státuszát kérdójelezné meg. Nem csoda. Akassai gyárszin- te egymagában képviseli a „me- čiarizmusból a demokrációba” való szlovák átmenetet. Ki ne emlékezne a Július Rezes által fémjelzett kindejmenedzsment- re és az első Dzurinda-kormány általi privatizációra, az amerikai cég bejövetelére. Szimbólum az, nem pusztán egy gyár. Az elit azon - tegyük hozzá okkal - szentimentális része, amely az amerikaiaknak akarja a gyárat, elfelejteni látszik, hogy a nyugati „biznisz” nem a politikai hűséget, hanem a profitot keresi nálunk (is). A tavalyi húszmilli­ós veszteség, illetve az (új) eu­rópai standardok betartása pe­dig csak még több pénzbe kerül majd, míg a globális gazdaság növekedésének jelentős lassulá­sa negatívan hat az acélkohá­szatra. Ha a U.S. Steelt sikerülne maradásra bírni, az jelentős po­litikai lobbi-siker lenne. Ennek az éremnek is van má­sik oldala. Aki az ukrán oligar­cháktól félti Kelet-Szlovákiát vagy éppen a kassai acélművet, annak vajmi kevés releváns in­formációja van arról, mi zajlik Ukrajnában. Persze, Julija Ti- mosenko valóban börtönben van, és valóban koholt vádak alapján. Azonban az ukrán oli­garchák, akik fű alatti privatizá­cióban szerezték vagyonukat a kilencvenes években, szinte kezdettől szigorú nyugati kor­porativ kultúrában menedzselik cégeiket, nyugati menedzserek­kel a legfontosabb pozíciókban. Az általunk elképzelthez képest EJkrajna rendkívül gazdag or­szág. Ám a kevésbé demokrati­kus politikai menedzsmentje sokkal nagyobb tőkefelhalmo­zást eredményezett az oligar­cháknak, míg a közösbe sokkal kevesebb jut. Ám a politikai és gazdasági változás Ukrajnát sem kerülte el, hasonló változá­sokon megy keresztül, mint Kö- zép-Európa - csak sokkal las­sabban. Tehát felhalmozott tőke van a keleti szomszédnál, és ha a U.S. Steel valóban eladná kas­sai üzemét, sokkal kevésbé kel­lene tartani egy potenciális uk­rán tulajdonostól, mint mond­juk egy orosztól. Ukrajnában ugyanis az állam nem szól bele az üzleti menedzsmentbe, sok­kal inkább fordítva zajlik a do­log. Oroszországban azonban az állam diktál. Jóval többről van azonban itt szó, mint a U.S. Steel kassai üzeme. Arról, hogy nem árta­na, ha Szlovákia eldöntené, hogy az EU keleti vége szeret- ne-e lenni, vagy szeretné az EU határait még keletebbre tolni. Az előbbi nemigen valósítható meg Kelet-Szlovákia teljes „leépülése” nélkül. Egy ameri­kai barátom mesélt bécsi be­nyomásairól még a nyolcvanas évekből, amikor, szavaival él­ve, Bécsben kergetőztek a CIA meg a KGB ügynökei. Szürke, kissé lerobbant és lehangoló - olyan, mint egy birodalmi ha­tártartomány. Éppen Bécs (és Ausztria) az elmúlt húsz év vál­tozásainak legnagyobb nyerte­se, hiszen a birodalom periféri­ájából a centrumba került. Ép­pen ezért a mi érdekünk, hogy az európai projekt ne nálunk érjen véget. Ezt kizárólag az ukránokkal együtt tudjuk meg­valósítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom