Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-12 / 286. szám, szerda
16 Horgász - hirdetés ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 12. www.ujszo.com A jó paphoz hasonlóan a jó horgász is holtáig tanul; irodalmunk szerencsére bővelkedik a témába vágó szakmunkákbal Gondolatok a tél örömeiről és a múzsa csókjáról Ha már télvízi horgászatról van szó, igazából egyetlen lélekemelőbb dolgot tudok csak elképzelni a vízparton dermedésnél, amikor is a spori - a tartós fagy hatására - ténylegesen eggyé válik pecabotjával: az otthon melegében megbújva korabeli természetbúvárok műveit böngészni. Merthogy nemcsak kenyérrel él az ember. LŐR1NCZ ADRIÁN Kiváltképp igaz ez, ha azt a bizonyos kenyeret éppen toll- forgatással teremti elő, bár az egy-két évszázada élt szerzők műveinek haszna nem is any- nyira a közreadott információk értékében, mint inkább korabeli nyelvezetük szépségében rejlik. Irodalmunk szerencsénkre számos olyan szerzővel büszkélkedik, akik terjedelmes műveket szenteltek a halászat, horgászat történetének, tudományos leírásának. Ezekből csemegézek most. Herman Ottó nyomában A magyar halászat történetének legteljesebb kereszt- metszetét talán az 1835-ben Breznóbányán született, utolsó magyar polihisztorként számon tartott Herman Ottó tárja elénk 1887-ben kiadott, A magyar halászat könyve című művében. ,A szabad természet virága után vágytam, a mely mellett elhalad a mai kor annyi kutató vándora; elhalad közönyösen, mert elcsábítja a virágházak mesterségesen nagyranevelt, külszines - de meddő ritkasága; holott az a vadvirág szerény, - szálanként egy kis semmiség; de bokrétába kötve, üdítő illat forrása. A mit e könyvben összefoglaltam, az magyar földben termett útszéli virágok szerény bokrétája: illata a nyelv, színe az ősfoglalkozás” - írja könyve ajánlásában. Mint a továbbiakban megtudjuk: „már eleve is két főcsoportra figyeltem, a pisztrángos vizekre és azokra, a melyekben ez a nemes hal nem él. Magyar földön, azaz a Királyhágón innen, csupán a Szádellő völgyben halászsza tiszta magyarság a nemes halat; de halászsza az egész Székelység.” Herman Ottó nyomán magam is Rajtakaptuk - már a Mikulás is... megfordultam néhányszor a Szádelői-völgyben; a patak pisztrángjainak se híre, se hamva, ám Erdély vadregényes tájain barangolva nagyon szép vadvizeket láttam, amelyekben sebesek és szivárványosok gyönyörű állományai tenyésztek. Minden látszat ellenére sincs tehát még veszve minden. A morgó süllőtől a hableányig Az már Dr. Cserey Adolf 1903-ban Pozsonyban kiadott, Az állatok természetrajza című könyvében olvasható, hogy „a halak piros hidegvérű, gerinczes állatok, melyek vízben élnek, kivételesen iszapban, és nagyobbára kopoltyúk- kal lélekzenek”. A csontoshalak rendjébe tartozó fogassüllőről (Lucioperca sandra) például horgászati és vadászati kellékek Bős, Mlynársky rad 250. (Szolgáltatások háza] tel.: 031/558 4329, mobil: 0905 326 062 Vásárút, Fő utca 111. (Szolgáltatások háza] tel.: 031/558 1723, mobil: 0917 335 653 megtudjuk, hogy „apró pikke- lyű hal, oldalán zöldes sávokkal; az állkapocs és szájpadlás tele van hegyes fogakkal. A balatoni nagyobb példányokat fogasnak nevezik, különben a Dunában és Tiszában is gyakori, de sokkal kisebb. A tengeri kakas (Trigla aspera) a Földközi ten(Fotó: fliegenfischen.de) gert lakja, csak 12 cm hosszú, de igen szép piros, éjjel világit és sajátos morgó hangot képes kiadni.” A vértes halak rendje kapcsán jegyzi meg, hogy legnevezetesebb képviselőjük, „a közönséges tok (Acipenser sturio) 5-5,5 m.-nyire megnő. Testén 5 sorban húzódnak végig a zománczos csontlemezek. Európa és Észak-Amerika vízrendszerében él. Nálunk előjön a faj tok (Ac. shypa) és a vájótok (A. Guldenstüdtii). A vájó tok 3-4 m.-nyire is megnő és 80 kg. súlyt tesz. Mindegyik tok ikrája jó kaviárt (besózott ikra) szolgáltat. A viza (A. huso) 8-9 m.; orra rövid, háromszögletű, felül sötét hamvasszürke, alul piszkos fehér. Húsa igen ízletes, petéi adják a legjobb kaviárt, úszóhólyagjából készül a vizahólyag. Dunában, Tiszában található, de Pozsonynál feljebb nem megy.” Régóta nem megy az már feljebb a Vaskapunál sem, hiszen kontinensünk második legnagyobb folyóját az elmúlt évtizedekben vízduzzasztókkal, erőművekkel tették járhatatlanná az őshonos fajok számára. Az érdekességeknél maradva: az egykori tanár leír egy rendkívül ritka fajt is, imigyen: ,A hableányok (Sirenia) csoportja átmenetet képez a boijufókákról a czetekre. A szirénák testének hátsó része halidomú és félholdalakú farkba végződik, a mely az úszásnál csavarmódra működik. A nőstény nagy gonddal a mellén elhelyezett emlőből táplálja fiát. Szoptatáskor a vízből kiemelkedik s mellső végtagjaival tartja fiókját, mi valószínűleg okul szolgált hableányokról szóló mesék megalkotására.” Aki nem hiszi, jáijon utána. Megragad, s nem enged Végezetül az abszolút kedvenc: az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. által 1902-ben kiadott A természet világa. ízesebben, költőibben aligha lehet értekezni a vizek lakóiról. „Alig van állatcsoport, melynek tagjainál oly tanulságosan lehetne kimutatni azon általánosan érvényben levő törvényt, hogy az élő szervezet alakja a külső körülményekhez alkalmazkodik, az egyes életműszerek pedig a czélnak megfelelően alakulnak át, illetőleg módosulnak - írják a szerzők. - A halak alakját nagyjából visszavezethetni a csónakformára, azaz testök elől és hátul keskeny, mint amely alak a vízben való helyváltoztatásnak, az úszásnak legjobban megfelel.” Alkalmazkodóképességük kapcsán írja, hogy „nevezetes, hogy igen sok halnak meg van az az adománya, hogy színét képes változtatni, bőrükben ugyanis színtartó sejtek (chromatophora) vannak. A halaknak szin szerint a környezethez való alkalmazkodását a magyar halász is ismeri, mert tudja, hogy a Tiszából való hal a vízből fehéren kerül ki, s csak azután ölti magára a szint; a hal színe tulajdonképpen szőke, mint a Tisza vize; és hogy a Balaton és Sió hala a háta felől mindig világos-zöldes, sőt gyöngyház-fényű, ami ismét a víz sajátos színével találkozik; végül, hogy a nádas tó, az árnyékos folyó és patak hala mindig sötétebb színű.” Vizeink óriásáról megtudhatjuk, hogy „lomhán ül a víz fenekén a harcsa, mellyel testének színe a csalódásig megegyezik, játszva mozgatja fejének féregszerű függelékeit (bajuszait), hogy valami gyanútlan halacskát e csalival odaédesgessen, amely állat azután hamar tűnik el testének nagy részét tevő rengeteg szájában.” A prédára le- sés nagy mestere „a természet szűz öléből fakadó tiszta víznek legelső hala”, az „igen csinos, nagyrabecsült” sebes pisztráng is, amely „még sebes folyásban is megáll, alig billentve farkával, csak csavaros játékot űzve úszóinak engedékeny lapjával; amit megragad, az meg van ragadva, azt hátra meredező fogazata ki nem engedi többé.” Valahogy így vagyunk kedvenc hobbinkkal mi, horgászok is - megragadott, s nem enged. Kívánok hát a küszöbön álló világvége után (és helyett) is eredményekben gazdag horgászatot. A SÉF AJANLASAVAL Fenyőmagyas pisztrángfiié Hozzávalók 4x150 g pisztrángfiié, só, bors, 1 dl Sungarden olaj, 2 közepes cékla, 1 mokkáskanál kömény, 10 dkg vaj, 1 mokkáskanál só, hagyományos burgonyapüré, pirított fenyőmag, 1 leveseskanál chilis Sungarden olaj. Elkészítése Első lépésként megfőzzük a céklát. Ezután vajat olvasztunk, majd rászórjuk a reszelt céklát, a köményt és a sót. 4 percig sütjük, ezután ráhelyezzük a forró burgonyapürére. A halat sózzuk, borsozzuk, majd a bőrével lefelé 5 percig készre sütjük az olajon. Miután elkészült, kiszedjük és rátesszük a céklás pürére. A serpenyőbe beleszórjuk a fenyőmagvakat, egy percig pirítjuk, ezután meghintjük vele a halat. Bindics Imre, a dunaszerdahelyi Villa Rosa főszakácsa (Kanovits Gábor felvételei) A rovat támogatója a ^Q-s Btíšlah Dunatőkés - Dunajský Klátov
