Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-12 / 286. szám, szerda
10 Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 12. www.ujszo.com Hat kirendeltséget zárnak be országosan Már csak Galántán lesz adóhivatal ÚJ SZÓ-HÍR Diószeg/Szered. Január elsejével megszűnik az adóhivatal szeredi és diószegi kirendeltsége. Az adóigazgatóság ezt átszervezéssel indokolja. Az ügyfelek már január másodiká- tól az adóhivatal galántai ki- rendeltségén intézhetik ügyeiket. A két galántai járásbeli ki- rendeltség mellett megszűnik a poltári, füleki, szviti és óturai kirendeltség. Vojtech Jakab, az adóigazgatóság szóvivője elmondta, hogy az átszervezések miatt nem kerül sor elbocsátásokra. Az alkalmazottakat átcsoportosítják Galántára. „Az adóigazgatóság az Unitas program értelmében jár el, ami az adóhivatalok hálózatának átalakítását is érinti. Ennek értelmében 9 adóhivatal létesült, amelyek tevékenységüket a szervezeti egységeikkel, kirendeltségeikkel, központjaikkal látják el. Az Unitas keretén belül tervben volt a kirendeltségek fokozatos átértékelése, leginkább a kapcsolattartó központoké. Az átértékelésnél kulcsfontosságú volt az egyes kirendeltségek működésének hatékonysága és az, hogy az egyes központok a lehető legkomplexebb szolgáltatást nyújtsák a klienseknek, figyelembe véve a szervezeti egységek távolságát és azok alkalmazottainak számát” - nyilatkozta Vojtech Jakab. Az ügyfelek év végéig még Diószegen és Szereden is intézhetik ügyeiket, (bé) 5,0r/fc ENGEDMÉNY! 12 90 tFrifíe Kékből JACK JAXXON pulóverek, nadrágok (46-50): 7-990 ft 2-990 Ft! GYŐR, RÉVAI U. 10. (A Sérii utca biwvríilwMiai anted) let: %fSXrK2 www.viktoriadivat.hu Kiáloid HiZejtefi'a-eiíogiifctidy. MP120706 Kipróbálhatták a mézeskalács-díszítést, kukoricaháncsból és papírból készíthettek dísztárgyakat Családi nap a múzeumban Galánta. Szombaton negyedik alkalommal tartottak családi napot a Galántai Honismereti Múzeumban. BARTALOSÉVA A Családi Nap - Karácsony a múzeumban rendezvényen a hagyományos díszítési módokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. A kézművesek szívesen adták át tudásukat a kíváncsiskodóknak. Akinek nem volt kedve munkálkodni, meg is vásárolhatta a kézművesek által készített tárgyakat. „Tavaly rendeztünk először családi napot a múzeumban. Akkor is nagy volt az érdeklődés és most is sokan eljöttek. Karácsonykor és húsvétkor szervezünk foglalkozást, ezzel is segítjük a hagyományok fennmaradását. A rendezvényünk minden korosztálynak szól. Gyeremunka, de nem mindenkinek van türelme hozzá. Legtöbbször az a gond, hogy bonyolult mintával szeretnék kezdeni a munkát, pedig ez csak sok gyakorlás után lehetséges. Néha nekem is nehezebben megy a horgolás. A mintákat gyakran munka közben találom ki” - mondta a kézműves, aki azt is elárulta, manapság kevesen értékelik az egyedi, kézzel készített díszeket. A családi napon különleges betlehemeket is megcsodálhatott a közönség. Reinald Kuna tojások belsejében alakít ki bedehemeket, majd a tojásokat kívülről dróttal díszíti. A tojásbetlehemek mellet kerámiából, papírból és kukoricacsuhéból készült betlehemeket is kiállítottak. A meghívott kézművesek visszatérő vendégek a múzeum rendezvényem, szívesen vesznek részt a kézművesség és a népi értékek népszerűsítésében. kék, felnőttek, fiatal családok, nagyszülők az unokákkal egyaránt szívesen jöttek el. Itt kellemesen és hasznosan tölthetik el a szombat délelőttöt, kipróbálhatják a hagyományos és az új kézművesmódszerekkel” - mondta Danter Izabella néprajzkutató. A családi napon kipróbálhatták a mézeskalács-díszítést, kukoricaháncsból és papírból készíthettek dísztárgyakat. Renczés Erzsébet karácsonyi díszek horgolásával foglalkozik, tőle ezt leshették el. ,.Amióta nyugdíjba mentem, horgolok, azelőtt nem volt rá időm - mondta Renczés Er- szébet. - Szerencsére sok fiatalt érdekel az effajta kéziReinald Kuna tojásokba készít betlehemet (A szerző felvétele) A zenéé, az oktatásé és a sporté volt a főszerep Átadták a polgármester díját Galántán BARTALOS ÉVA Galánta. November végén a reneszánsz kastélyban adták át a polgármester díjait. Ezt azok a személyek, illetve csoportok kapják, akik, illetve amelyek munkájukkal segítették a város fejlődését és népszerűsítését mind itthon, mind külföldön. Idén négyen kapták meg Ladislav Maťašovský polgármestertől az elismerést a zene, a sport és a művelődés terén elért eredményeikért. Egy személyt in memoriam díjjal jutalmaztak. A díjazottak idén is Ladislav Sabo szobrász művét, a városi művelődés központ előtti téren álló pilon kicsinyített mását kapták. In memoriam díjjal ismerték el Eduard Čepiga zenei munkásságát. A trombitás nevéhez számos zenemű megírása fűződik. Čepiga 1976-tól haláláig volt a galántai fúvószenekar karnagya. Pukkai László pedagógiai tevékenységéért és a regionális történelem kutatása terén végzett munkájáért kapott díjat. 1964-ben kezdte pályáját a Galántai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban magyar-történelem szakos tanárként. Közel negyven évig oktatott. Nyugdíjba vonulása után kezdte megjelentetni a Mátyusföld történelméről szóló tanulmányait. A sportban elért sikerekért Vincent Kondákort, Csejtey Ri- chárdot és Viktor Bánczit tüntette ki a polgármester, ők nemzetközi versenyeken öregbítették a város hírnevét. Kon- dákor idén szerezte meg első világbajnoki címét powerlif- tingben, azaz fekve nyomásban a németországi Herzbergben. Idén országos és Európa-baj- nokságon is diadalmaskodott. Kondákor Európa-csúcsot állított föl Ausztriában, 100 kg-os súlycsoportban 258 kg-t sikerült kinyomnia. Az asztaliteniszező Csejtey a londoni paralimpián való sikeres szerepléséért kapta meg az elismerést, egyéniben ezüstérmet szerzett. A12 éves Viktor Bánczi a teniszben jeleskedik. 2012-ben csapatban ötödik lett az Euró- pa-bajnokságon a 12 évesek kategóriájában. A nemzetközi versenyek mellett országos szinten is szép eredményeket értei. Pokoli Történetek - Angyali Történetek, A KIRÁLYNŐ BESZÉDE avagy két óra alatt a Föld körül Vujity TVrtko-val. Fimvetítéssel egybekötött közönségtalálkozó a TV2 Pulitzer emlékdíjas műsorvezető- riporterével. Ismerje meg a világ legmulatságosabb diktatúráját, Csernobil valóságát, Fekete- Afrika misztikumát, Észak Korea hétpecsétes titkait. Az est vendége Weisz Fanni! Egy este a Tvrtkoval es Fannival, amit soha nem fog elfelejteni! (Dunaszerdaheiyi Városi Művelődési Központ, december 13., 18,00 órakor) A belépés díjtalan oo Panta Rhei A városvezetés számára továbbra is a közlekedés biztonsága elsődleges Használható a RegioJet parkolója ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely. A RegioJet vasúti személyszállító társaság honlapján megjelent információ szerint hivatalosan is használható a dunaszerdaheiyi vasútállomás mellett épült, a „park and roll”-közlekedést szolgáló parkoló. A város építésügyi főosztálya a napokban adta ki a használatbavételivégzést. A cseh társaság november végén arra figyelmeztette a parkolót használó autósokat, hogy a létesítmény hivatalosan még nem üzemel. A város a végzés kiadását a parkolót az állomás előtti forgalmas útkereszteződéshez csatlakoztató, néhány méteres útszakasz megépítéséhez kötötte - és köti. A használatbavételi végzésben továbbra is szerepel ez a feltétel. Sajtóértesülések szerint a dunaszerdaheiyi városháza illetékese úgy fogalmazott: a városvezetés örömmel veszi tudomásul, hogy a RegioJet komoly fejlesztést valósított meg Dunaszerdahelyen, növelve a Pozsony és Komárom felé irányuló vasúti személyközlekedés komfortját, ám a közlekedés biztonsága továbbra is fontos. A hiányzó útszakasz megépítése a hatvankét parkolóhely kialakítására fordított összegtöredékébekerülne. A RegioJet parkolója már 2012 áprilisában készen állt az átadásra, ám ennek időpontja tolódott. Később kordonnal zárták le a területet, amit november derekán eltávolítottak. Az autósok ezt követően vették önkényesen birtokukba a létesítményt. A vasúttársaság a Csallóközben az úgynevezett „park and roll”, kombinált közlekedés meghonosítására törekszik. A Dunaszerdahely-Pozsony vasútvonal mentén Úszorban is épített gyűjtőparkolót; a fővárosba ingázók itt leállíthatják gépjárművüket, és a túlzsúfolt 63-as főút helyett vasúton közelíthetik meg célállomásukat. A RegioJet közleményben üdvözölte Dunaszerdahely vezetésének lépését. (la) MP 120079 Pukkai László történelemtanár és helytörténész (www.galanta.sk)