Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-11 / 285. szám, kedd
6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 11. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Slovalco is kivonulhat Garamszentkereszt (Žiar nad Hronom). A kassai U. S. Steel acélmű után újabb nagy cég jelentette be. hogy fontolgatja a kivonulást az országból. Szlovákia egyetlen alumíniumkohója, a több mint 3 ezer embernek munkát biztosító garamszentke- reszti Slovalco számára az alumíniumgyártás esetében kulcsfontosságú áramszolgáltatás jelenthet gondot. Most jár le ugyanis az áram- szolgáltatóval kötött hosszú távú szerződése, és ha nem sikerül megegyeznie a kedvezményes árakban, súlyos veszteségeket könyvelne el. A cég a kormány segítségét kérte, arra az esetre, ha a Szlovák Villamos Művekkel folytatott tárgyalások nem az elvárásaik szerint alakulnak. Stanislav Jurikovič, a gazdasági tárca szóvivője szerint megvárják a tárgyalások eredményét. (TASR) Rekordévet zár a lakástakarék Pozsony. A lakosság folyamatosan romló anyagi helyzete miatt a lakás-takarékpénztárak által folyósított kölcsönök iránt is egyre nagyobb az igény. A legnagyobb hazai társaság, az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) az idei év első 11 hónapjában 433,3 millió eurónyi lakáshitelt és áthidaló hitelt folyósított. Ez már most több mint az eddigi rekordévnek számító 2010-ben nyújtott 428,2 millió eurónyi kölcsön. A PSS arra számít, hogy e hónapban tovább nő az említett összeg, az év végére így rekordról számolhatnak be. (SITA) Erősen fékez a szlovák ipar Pozsony. A szlovák ipar- vállalatok egyre visszafogottabb termelésnövekedésről adhatnak számot. Szeptemberben a statisztikai hivatal adatai szerint még csaknem 13 százalékkal nőtt a szlovák ipar teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest, ami októberre 8,1%-ra esett vissza. Az idei év elejétől így október számít az ágazat leggyengébb hónapjának. Az ágazat motorja továbbra is az autógyártás, amelynek a termelése egy év alatt több mint 31%-kal nőtt, míg a többi ágazatban csak egy-két százalékos növekedést, rosszabb esetben pedig visszaesést regisztráltak. (SITA) Több munka, kisebb fizetés Genf. A bérek növekedési üteme világszerte messze elmarad a válságot megelőző szinttől - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb jelentésében. A legnagyobb változások Kelet-Európábán és Közép- Ázsiában történtek, ahol a válság előtti kétszámjegyű növekedési rátákat 2009-ben zuhanórepülés követte. A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a bérek növekedési üteme elmaradt a termelékenység emelkedésétől. A fejlett gazdaságokban a munka termelékenységének növekedési rátája több mint duplája volt a bérekének 1999 óta. Mindez azt jelenti, hogy a dolgozók kevesebbet profitálnak a munkájuk gyümölcséből, míg a tőke tulajdonosai számára nőtt a haszon. „Ezt a nemkívánatos tendenciát vissza kell fordítani, ahol csak megjelenik” - nyilatkozta Guy Ryder, az ILO főigazgatója. (HR) Energiabiztonság: szlovák elsőség London/Pozsony. Energiabiztonság szempontjából Szlovákia számít a kelet-kö- zép-európai régió legjobban teljesítő országának - derül ki az Energia-világtanács (WEC) nemrég közzétett rangsorából. A WEC által közölt, 94 országot tartalmazó listát Kanada vezeti, Szlovákia pedig a 6. helyet szerezte meg, ami azt jelenti, hogy Szlovákia rendelkezik a világ hatodik legbiztonságosabb energiaellátási rendszerével. Magyarország a szintén kiválónak számító 10. helyezést érte el. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8044 Lengyel zloty 4,1235 Cseh korona 25,245 Magyar forint 283,51 Horvát kuna 7,5263 Román lej 4,5375 Japán jen 106,23 Svájci frank 1,2068 Kanadai dollár 1,2761 USA-dollár 1,2930 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint VolksbankOTP Bank 1,34-1,24 26,13-24,24 293,63-272,41 Postabank 1,34-1,24 26,08-24,32 . Szí. Takarékpénztár 1,34-1,25 25,88-24,44 296,07-270,57 Tatra banka 1,33-1,25 25,95-24,44 294,14-271,78 Príma banka 1,36-1,23 26,47-23,95 298,16-269,76 Általános HitelbankAz ejső adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SUA) A kereskedők nemegyszer egészen más árut szállítanak a vásárlóknak, mint amit megrendeltek Az internetes vásárlás buktatói Néha csalóka az internetes bolt kínálata (Képarchívum Pozsony. Karácsonyig már csak közel két hetünk van, így itt a legfőbb ideje eldönteni, milyen ajándékokat is szeretnénk vásárolni. Az utóbbi időben egyre többen az internetes vásárlást választják, ennek is megvannak azonban a veszélyei, hiszen amikor átvesszük a szállítmányt, még nem tudjuk, mit is tartalmaz. SUSLABÉLA Az internetes boltok jelentős része kínosan ügyel minden részletre, legfőképpen a korrektségre. Könnyen belefuthatunk azonban egy olyan ajánlatba is, amely mögött csalók állnak. Milyen veszélyek rejlenek az internetes vásárlás mögött? „Fontos, hogy a fogyasztók figyelmesen elolvassák a vásárlással kapcsolatos kereskedelmi feltételeket, részletesen megismerkedjenek a kínált áruval, de talán még lényegesebb, hogy tudatosítsák, kitől is vásárolnak” - tanácsolja lapunk olvasóinak Danuša Krkošová, a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőség (SOI) szóvivője. A termékeiket az interneten keresztül forgalmazóknak igazodniuk kell az elektronikus kereskedelemről szóló, 22/2004 Tt. sz. törvényhez, s annak értelmében eljárni a vásárlókkal szemben. E téren a fogyasztó- védelemnek hatványozott figyelmet szentel a vonatkozó jogszabály, konkrétan a 108/2000 Tt. sz. törvény. Krkošová arra is figyelmeztet, hogy aki interneten keresztül vásárol, legjobb, ha elolvassa azoknak a vevőnek a véleményét, akik már szintén vettek árut az adott gyártótól, illetve forgalmazótól. „Ha gyanúsnak tűnik a kínált termék alacsony ára, akkor ne ragaszkodjunk annak megvételéhez” - figyelmeztetett a SOI szóvivője. Mielőtt az internetes vásárlást választanánk, a szerződéskötést megelőzően ügyelni kell arra, hogy az eladó feltüntesse állandó lakhelyét, vállalkozásának pontos megnevezését, továbbá az általa kínált termékek árát, az áruért történő fizetés feltételeit, a szerződéskötés határidejét, de azt is, hogy a vásárló milyen feltételek mellett vonhatja vissza a megrendelést, milyen módon léphet vissza a szerződéstől. Az egyik leggyakrabban előforduló vásárlói panasz, hogy az elektronikus eladásnál sok esetben hiányzik az eladó pontos lakhelyének feltüntetése és cégének megnevezése, sőt, az eladó és a vásárló közti elszámolás feltételei is gyakran hézagosak. A vásárlóknak tudatosítaniuk kell, mely esetekben léphetnek vissza a szerződéstől, s abban az esetben, ha nem megfelelő minőségű terméket vásároltak, hol és hogyan reklamálhatják azt. Ha a vevő meggondolja magát, és a megvásárolt árut visszaszolgáltatja az eladónak, a korábban kifizetett összeget meg kell kapnia az eladótól. Ha csomagküldeményben veszi át az árut, mindennemű indoklás nélkül visszaszolgáltathatja azt az eladónak, azzal, hogy a szerződéskötéstől hét munkanapon belül léphet vissza. Ha az eladó és a vásárló között szerződés- bontásra kerül sor, és a vevő már fizetett az áruért, az eladó a pénzt legkésőbb 15 napon belül köteles visszaszolgáltatni a fogyasztónak. „Ezzel kapcsolatban nagyon sok panasz érkezik a vásárlók részéről a felügyelőséghez. Tudni kell azt is, hogy az új termékekre 24 hónapos a szavatossági idő, míg a használtakra megegyezéses alapon határozzák meg, de nem lehet rö- videbb 12 hónapnál. Tehát ha valaki használt terméket vesz, annak is joga van reklamálnia, s ezt valóban kevés vásárló tudja” -állítja Krkošová. A fogyasztóvédelmi felügyelőség rendszeresen ellenőrzi az elektronikus eladást. Tavalyelőtt 545 bejelentést kellett felülvizsgálniuk, ebből a mennyiségből 91 esetben találtak hiányosságot a SOI munkatársai. Az elmúlt évben valamelyest csökkent a panaszok száma, 401-re, viszont 86 esetben jogosak voltak a fogyasztói felvetések. A kereskedők sokszor teljesen más árut szállítanak a vásárlónak, mint amit megrendelt. Az árakat gyakran áfa nélkül tüntetik fel ldnálatukban, és a vevők arra is sokszor panaszkodnak, hogy nem ismertették velük a reklamáció lehetőségét. A jövő év első negyedében a 10 legfontosabb ágazat közül 8 a munkaerő elbocsátásával számol Durva leépítés előtt áll a hazai munkaerőpiac ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szlovákiában 2013 első negyedévében ösz- szességében érezhetően csökken a munkahelyek száma, különösen a mezőgazdaság, a feldolgozó- és az építőipar épít le, viszont a kiskereskedelemben, a pénzügyi szolgáltatások terén némi javulás várható - derül ki a Manpower társaság átfogó felméréséből. 2013 első negyedévében Szlovákiában a munkapiac nettó indexe -8 százalék lesz (a 4. negyedévben még -2% volt), a társaság 752 munkaadó adatait összegezte. A rendszeres felmérések végzése óta Szlovákia indexe először került ennyire negatív tartományba, ami intő jelnek számít. A munkapiac nettó indexe a következő elemekből áll össze: a megkérdezett cégek, intézmények 7%-a új alkalmazottakkal számol, 15% szerint náluk sor kerül elbocsátásokra, 76% szerint nem változik a helyzet, 2% pedig nem tudott válaszolni. Vagyis összességében a munkahelyteremtők és a leépítők egyenlege -8%, ami nem jelenti azt, hogy az állások száma 8%-kal esik vissza, hiszen a felmérés csak a várakozásokat tükrözi. A nemzetközi felmérésből kiderül, hogy A munkapiac nettó indexe 2013 első negyedében Szlovákia-8 Pozsony-1 Nyugat-Szlovákia-11 Közép-Szlovákia-14 Kelet-Szlovákia-7 (Forrás: Manpower) Csehországban is hasonlóan rossz a helyzet, Magyarország mutatója -2%. A szlovák cégek körében idegességet keltett a kevésbé rugalmas munka törvénykönyvének elfogadása, a szerződésre dolgozók magasabb járulékbefizetése, a szakszervezeti pozíciók megerősítése, az egészségbiztosításról szóló törvény módosítása, mindez visszafogja a cégeket az új munkaerő felvétele terén - mondta tegnap Jaroslava Rezlerová, a Manpower cseh és szlovák vezérigazgatója. A vizsgált 10 ágazatból 8-ban az elbocsátások dominálnak; leginkább a mező- és erdőgazdaság épít le, az érintett ágazatban tevékenykedők negyede erről számolt be. Ami igazán fájdalmas, az a feldolgozóipar mutatója, jövőre az ágazat minden 10. szereplője leépítést fontolgat, ráadásul ugyanez érvényes az építőiparra is. (shz) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2012. december 9-töl) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyószámla ČSOB 0,05 0,100,15 0,15-0,35 0,80 1,20 1,40 0,15-0,80 Privatbanka0,50 0,70 1,10 2,70 3,10 0,10 OTP Bank 0,10 0,15 0,30 0,80 2,60 2,90 0,000,20 Komerční b.0,000,10 Volksbank- ■ 0,000,30 0,000,60 0,001,20 0,003,00 0,002,40 0,000,10 UniCredit Bank0,000,10 0,000,50 0,001,00 0,002,00 0,002,20 0,000,05 Príma banka0,50 1,00 1,50 3,50 3,70 0,05 Tatra banka0,10 0,20 0,50 1,00 1,00 0,1(H), 50 Slovenská sporiteľňa0,100,40 0,500,80 0,801,10 1,103,40 1,402,20 0,100,30 Všeobecná úverová banka 0,05 0,10 0,300,40 1,001,20 1,201,40 1,501,70 0,106,00 Poštová banka0,50 1,25 2,50 2,70 3,30 0,01-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2012. december 9-töl) Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év Felmondási idő nélkül Privatbank 0,70 1,101,301,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,151,20 0,10 Volksbank 0,40 0,701,101,40 0,10 UniCredit Bank 0,401,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,20 1,401,601,60 0,01 Príma bankaTatra banka0,30 Slovenská sporiteľňa0,01-2,200,10 Všeobecná úverová banka 1,20 1,401,601,60 0,10