Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-10 / 284. szám, hétfő
4 Külföld ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 10. www.ujszo.com Nem méreg végzett Özallal Ankara. A Sábát című török napilap szombati számában azt írta: a Turgut Özal volt török elnök földi maradványaiban talált méreg mennyisége nem volt halálos. Özal holttestét október elején exhumálták, hogy azonosíthassák halála okát. A 65 éves korában 1993-ban szívrohamban elhunyt volt elnök családja két évtized óta azt állítja, hogy Özalt megmérgezték. Abdullah Gül jelenlegi államfő hivatalának külön- nyomozói idén júniusban napvilágra került jelentésükben gyanúsnak minősítették Özal halálának körülményeit. Az ankarai államügyészség ennek alapján rendelte el az exhumálást. A most megvizsgált maradványokban talált DDT rovarirtó szer, illetve a nehézfémek közé tartozó kadmium, valamint két radioaktív elem, polónium és americium mennyisége nem jelentős. Teljesen természetes, hogy Özal szervezetében jelen volt a DDT, hiszen korábban azt bőségesen használtak a mezőgazdaságban. (MTI) Monti rövidesen lemond Róma. Mario Monti olasz kormányfő szombaton tájékoztatta a parlamentben kialakult helyzetről és terveiről Giorgio Na- politano köztársasági elnököt. A megbeszélésen Monti elmondta, nem érzi maga mögött a parlament támogatását, miután Silvio Berlusconi pártja, a jobbközép Szabadság Népe a szenátus után a képviselőházban is megvonta bizalmát a szakértői kormánytól. Ezért Monti úgy véli, nem tudja kitölteni mandátumát, és ha a költségvetést gyorsan el tudja fogadni a parlament, szándékában áll azonnal benyújtani lemondását. (MTI) Őrizetben egy bengázi gyilkos Kairó. Egyiptomban őrizetbe vették annak a terrorhálózatnak a vezetőjét, amely vélhetően részt vett szeptember 11-én a líbiai Bengáziban lévő amerikai konzulátus elleni merényletben - állítja a The Wall Street Journal amerikai lap. A képviselet elleni támadásban meghalt Chris Stevens nagykövet és 3 másik amerikai - emlékeztetett az újság. A múlt héten őrizetbe vett 45 év körüli férfi tavaly szabadult egy egyiptomi börtönből. Ezt követően alakította meg az al-Kak dához kötődő Dzsamal nevű csoportját. (MTI) Romániában tegnap egyfordulós voksoláson döntöttek a kétkamarás parlament összetételéről Kevesebben szavaztak Erdélyben Bukarest. Romániában tegnap egyfordulós egyéni választókerületes voksoláson döntöttek a polgárok a kétkamarás parlament összetételéről. Az umazárás lapzártánk után történt, az első részeredményeket ma délelőtt teszik közzé. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A 2008-as választási törvény alapján két fontos eredménye lehet a tegnapi voksolásnak: jóval nagyobb létszámú honatya kerül be a román törvényhozásba, illetve előfordulhat, hogy két magyar párt is képviseli Bukarestben az erdélyi magyarokat, az RMDSZ mellett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is bejelentkezett a választási küzdelembe. Magyar szempontból fontos az ún. „alternatív küszöb” kérdése, mert emiatt áll a bál Erdélyben. 2008-ban a választási törvény összekalapálásakor találták ld ezt a kiskaput, melynek értel- mébenhaegy párt vagy nemzeti kisebbség képviselete hat egyéni képviselői és három szenátori választói körzetben egyszerű többséggel első helyen végez, akkor az országosan szerzett szavazatarányának függvényében ugyanúgy részesül a parlamenti mandátumokból, mint a kötelező 5%-ot megugrott formációk (vagyis nem jelent automatikusan 6+3 helyet). Tizennégy képviselői és hét szenátori választókörzetben élnek többségben a magyarok, vagyis ezekben biztosan magyar jelölt nyeri a versenyt. Ennek köszönhetően az erdélyi magyarság parlamenti képviselete szinte biztosítva van. A romániai parlament a 137 fős szenátusból, és a 315 fős alsóházból áll. Kiss Tamás szociológus, a Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa elmondta, hogy a közvélemény-kutatások alapján a kormányzó szociálliberális pártszövetség, az USL nagy eséllyel 50% feletti többséggel bír majd az új parlamentben. Azonban úgy tűnik, hogy a kétharmados többségre nem lesz esélye. A választásokra összerántott új jobboldali koalíció, az ARD, amely a korábbi kormánypárt, a Traian Basescu elnök mögött álló PDL-t is magában foglalja, ezzel szemben csak 20-25%-ra számíthat. A 2010-ben egy médiamágnás, Dán Diaconescu által alapított, populista párt (PP-DD) akár 10 százalék fölé is juthat. A bejutási küszöb környékén egyensúlyoz az 5-6%-ra mért Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Valamennyi erdélyi megyében feltehetően az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választók. Későbbi adatok lapzártánkig nem érkeztek, tegnap kora délutáni adatok szerint a székelyföldi megyék a sereghajtók között vannak a részvétel tekintetében. Szociológusok számítása szerint a romániai választások első óráiban a magyar részvétel 20 százalékkal maradt el az országos átlagtól, ami a magyarság számarányánál húsz százalékkal alacsonyabb parlamenti képviseletet eredményezhet. (MTI, ATV, Mandiner) Megnevezte utódját Hugo Chávez újra beteg Caracas. Kiújult rákbetegsége, ezért ismét Kubába utazott Hugo Chávez venezuelai elnök, hogy napokon belül újabb műtéten essen át. A politikus televíziós nyilatkozatban tájékoztatta a venezuelai lakosságot arról, hogy kubai orvosai rosszindulatú rákos sejtek jelenlétét mutatták ki szervezetében, amikor november 27-én a szigetországba utazott vizsgálatokra. Az elnök magas nyomású oxigénterápián is részt vett. Chávez pénteken tért haza Ca- racasba Havannából, ahová már tegnap visszautazott. Az államfő másfél éve küzd rosszindulatú daganatos megbetegedéssel, azóta már három műtéten és több sugárterápiás kezelésen is átesett Kubában. A közelmúltban újraválasztott 58 éves szocialista vezető júliusban azt állította, hogy teljesen felépült a rákból. Betegségének kiújulásáról szóló hírek ismét felvetik a Chávez politikai jövőjével kapcsolatban megfogalmazott kérdéseket. Távolléte alatt az országot Nicolas Ma- duro alelnök fogja irányítani - közölte Chávez, aki első alkalommal jelentette ki, hogy Ma- durót szánja utódának, ha ő már nem tudná ellátni az elnöki feladatokat. (MTI) A dekrétumok alapján az egyiptomi államfőnek teljhatalma lett volna Murszi visszavonta vitatott rendeletét MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Kairó. Mohamed Murszi egyiptomi államfő szombaton hatályon kívül helyezte azt a korábbi, az ellenzék által erősen bírált rendeletét, amellyel jelentős mértékben kiszélesítette hatalmi jogköreit. Értesülések szerint erről született megállapodás azon a találkozón, amelyet Murszi kezdeményezett a politikája ellen tiltakozó ellenzéki csoportok vezetőivel. A vitatott dekrétum november 22-én született, és annak keretében Murszi szinte teljhatalmat összpontosított saját kezében. Az elnök arra hivatkozott, hogy a régi rezsim „kiszolgálói“ akadályozzák a demokratikus átmenetet. Az első értesülések szerint Murszi ugyanakkor nem hajlandó elállni attól, hogy december 15-én referendumot tartsanak az új, az iszlám alapelvein nyugvó alkotmány tervezetéről. Az ellenzék bírálta a dokumentumot, hangoztatva, hogy módosító javaslatait az iszlamista többségű alkotmá- nyozó testületben figyelmen kívül hagyták. Ennek nyomán pedig azt követelte, hogy a referendumot halasszák el. Ebben a vonatkozásban Murszi még korábban csupán annyi „engedményt“ tett, hogy bejelentette: amennyiben a népszavazáson a tervezetet elutasítják, kész arra, hogy új dokumentumot dolgoztasson ki. Az elmúlt napokban Kairóban és az ország több más városában heves ellenzéki tüntetések voltak Murszi politikája ellen. Az államfőt korábban elnöknek jelölő és őt támogató Muzulmán Testvériség pedig ellentüntetéseket szervezett, elsősorban Kairóban heves összetűzésekre került sor. Az összecsapásokban legalább hét ember vesztette életét, csaknem nyolcszázan megsebesültek. Az egyiptomi államfő és az ellenzék közötti párbeszédet tartja a belpolitikai krízis egyetlen és legjobb megoldásának a nagy hatalmú hadsereg, amely szombaton először reagált hivatalosan a november 22-én kirobbant alkotmányos válságra. A hadsereg a demokratikus szabályoknak és az egyenlőség elvének tiszteletben tartását sürgette, és arra figyelmeztetett, hogy a tárgyalások hiánya katasztrófához vezet, amit nem engedhetnek meg. 25 éves a Hatnász. Egész Palesztina felszabadítására és a palesztin egység megteremtésére szólított fel, egyúttal kizárta Izrael állam elismerését Khaled Mesaal, a Gázai övezetet uraló Hamasz mozgalom katari emigrációban élő vezetője szombaton Gázában. A Hamász megalapításának 25. évfordulója alkalmából tartott nagygyűlésen százezrek vettek részt és hallgatták meg a Gázai övezetbe több évtizedes száműzetés után először ellátogató politikus beszédét. (TASR/AP-felvétel) Olaszország hiányzott az unióból Róma. Olaszország tiltakozására újraforgatták az Európai Uniónak a Nobel-békedíj átadása alkalmából készített videofilmjét, amelyben megfeledkeztek az EU-alapító Olaszországról. 2012-es No- bel-békedíjat az Európai Unió ma kapja meg az európai kontinens békés fejlődésében, a demokrácia és az emberi jogok elteijesztésében játszott meghatározó szerepéért. A brit Winston Churchillel indult az EU magát celebráló videója, amelyben a francia Francois Mitterand, a német Helmut Kohl és még a dán Anders Fogh Rasmussen is szerepelt. „Éppen csak az európai közösség alapkövének számító 1957-es Római Szerződésről nem esett egy szó sem, és az európai alapító atyának számító Alcide De Gasperit és Altiero Spinellit is kihagyták belőle” - adta hírül az olasz sajtó. Az olasz külügyminisztérium tiltakozására a filmet újraforgatták. A díjat a három legfőbb uniós intézmény vezetője, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Jósé Manuel Bar- roso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke együttveszimaát. (MTI) London és Washington figyelmeztette Szíriát Vegyi fegyverek bevetése MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Damaszkusz/Antalya. A brit és az amerikai kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyverek bevetésére készül - mondta szombaton a brit külügyminiszter, William Hague, aki egy bahreini biztonsági konferencián nyilatkozott. Kijelentette, hogy London és Washington „erőteljes figyelmeztetést” küldött közvetlenül a szíriai rezsimnek. Hague ugyanakkor sem a figyelmeztetés mibenlétéről, sem a bizonyítékokról nem volt hajlandó részleteket elárulni, mondván: a vegyi fegyverek bevetésének előkészületeiről szóló értesülések „hírszerzési forrásokból“ származnak. Hague hozzátette: reméli, Szíria „megszívleli” a brit-amerikai figyelmeztetést, annál is inkább, mivel mind az USA elnöke, mind a brit kormány „komolyan is gondolja” mindazt, ami e figyelmeztetésben szerepel. Új legfőbb katonai tanácsot és vezérkari főnököt választottak a szíriai felkelők parancsnokai. A tájékoztatás szerint december 5-én, a törökországi An- talyában kezdődött találkozón a felkelők 550 parancsnoka és képviselője vett részt és azon Szalim idrisz dandártábornokot jelölték vezérkari főnöknek. A Szabad Szíriai Hadsereg (SZ- SZH) szerint a lépés hasonlatos ahhoz, ahogy a Katarban tartott novemberi konferencián egyesültek a szíriai ellenzéki politikaicsoportok. Tőkés László EP-képviselő is leadta szavazatát