Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-06 / 281. szám, csütörtök
Pihenő ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 6. www.ujszo.com 22 HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Elsősorban nyugalomra lenne szüksége, ha szeretne elintézni bizonyos dolgokat, mert a fejetlenség sosem vezetett semmi jóra. Nem tudja zavartalanul végezni a dolgát, ha csak tessék- lássék módon teszi. Határozottabbnak kell lennie! Bika (IV. 21.-V. 21.) Egyre gyakrabban érzi, hogy fáradt, kimerült. Ahhoz, hogy jobban érezze magát a bőrében, kicsit vissza kellene fognia magát, ugyanis az utóbbi időben túlterhelte magát, és energiatartalékai fogytán vannak. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Ma sem kelt fel feleslegesen, ugyanis sok munka várja, mivel felettesei sokat követelnek öntől, ugyanakkor sokat is kaphat vissza cserébe, aminek jeleit már most is érzi. Éppen ezért a nagy hajtásban sem lassít, sőt másokat is motivál! Rák (VI. 22.—VII. 22.) Minek kell még történnie ahhoz, hogy végre belássa, szüksége van egy pártatlan személy véleményére. Egy külső szemlélő másképpen látja a dolgokat, és tárgyilagosabb tanácsot is tud adni, mivel másképp látja a cselekmény egészét. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Nagy szüksége lesz híres nyugalmára, mivel felélénkül, s ezáltal rendezetlenné válik az élet ön körül. Ugyanakkor alkalma lesz találkozni néhány emberrel, aki olyan területen dolgozik, amelyet régóta szeretne megismerni. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Szinte görcsösen retteg az újtól, annak ellenére, hogy tisztában van vele, ha jobban megismerné a dolgokat, könnyebben boldogulna, arról nem is beszélve, hogy még élvezhetné is a helyzetet, hiszen minden a javát szolgálja. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Kezd elege lenni az állandó „portyázásból”, annyira mégsem, hogy ne használjon ki minden alkalmat egy kis flörtre. Bár vágyik a komoly kapcsolatra, azonban nem érinti meg senki oly mértékben, hogy elkötelezze magát örökre. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. Önnek azonban semmi oka a panaszra, ugyanis szinte lesik minden kívánságát, és elhalmozzák szeretettel. Becsülje meg, mert nem biztos, hogy még egyszer ilyen szerencséje lesz! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ha elege van partneréből, akkor mindenképpen önnek kell az első lépést megtennie. Ne tétlenkedjen, hanem keresse a lehetőségét annak, hogyan tudná legkíméletesebben közölni partnerével, hogy itt és most vége! Bak (XII. 22.-I. 20.) Egy új kapcsolat túlságosan nagy hatást gyakorol önre, s emiatt kezdi elveszíteni józan ítélőképességét. Felébredt önben a Bak jegyűekre legtöbbször jellemző érzékiség, s ezáltal ön befolyásolhatóvá vált. Vízöntő (1.21.-IL 19.) Jobban kellene megérzéseire hallgatnia. Az utóbbi időben inkább eszére hallgat, s bár sikerült elkerülnie kínos helyzeteket és problémákat, mégis úgy érzi, nem azt az életformát éli, amire mindig is vágyott. Halak (II. 20.-III. 20.) Elmereng kicsit a múlton, s átgondolja, miként is alakultak kapcsolatai, mi minden volt hatással döntéseire s vajon indokolt volt-e minden lépése. Most sokkal tisztábban látja az okot és okozatot. A világ egyik legnépszerűbb és legtöbbet foglalkoztatott színésznője, Angelina Jolié a visszavonuláson gondolkodik. A napokban egy interjúban is utalt rá. „Azt hiszem, legkésőbb akkor abba kell hagynom a filmezést, ha a gyermekeim tinédzser korúak lesznek, mert akkorra már túl sok lesz az otthoni teendőm" -jelentette ki Angelina. „Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy színésznő lehettem, csodálatos szerepeket játszhattam, de ha eljön az ideje, megleszek enélkül is" - szögezte le. (SITA/AP-felvétel) GONDOLKODÓ Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezó'ben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 4 8 7 1 3 9 2 6 5 1 9 2 7 6 5 4 8 3 3 5 6 2 4 8 9 1 7 9 4 5 8 2 3 1 7 6 6 3 8 9 7 1 5 4 2 7 2 1 6 5 4 3 9 8 5 7 3 4 1 6 8 2 9 8 6 4 5 9 2 7 3 1 2 1 9 3 8 7 6 5 4 3 4 8 5 4 6 1 2 4 9 8 2 8 4 5 1 2 1 8 9 4 3 6 2 5 4 NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések FRANKILNHEGYSÉG FRANKLIN-ÖBÖL FRANKLIN-TÓ FREETOWN FREIBURG FREISING FRENDA FRESCO FOLYÚ FRESNO FUJI FUJIN F R E S C O F O L Y R R F R A N K L I Ó E F E F U J 0 G N R E F U N A I N NG T R J C D I S E Ö É 0 U I V S A E Ó B S W B N I I L R T Ö Y N I E R F L FL G F R A N K L I N E E F R A N K L I NH Előző feladványunk megfejtése: FŐZ DO JUTA MAI RECEPTÜNK ínyenc saláta Hozzávalók: 1 fej jégsaláta, 1 kígyóuborka, 4-5 paradicsom, fél fej lila káposzta, 2 zöldpaprika, 2 lila hagyma, 2 szál sárgarépa, 3-4 szelet kenyér, 20 dkg bacon, 20 dkg dió; öntethez: 15-20 dkg méz, 4 tk mustár, 2 tk balzsamecet, 1 dl olaj, só, bors Elkészítés: A salátaalapot ízlés szerint, nagyjából egyenletes méretűre szeleteljük. Száraz serpenyőben megpirítjuk a dióbelet, majd félrerakjuk. A bacont felkockázzuk, majd ropogósra pirítjuk, és ezt is félretesszük. A baconból kisült zsiradékban megpirítjuk az előre kockára vágott kenyeret. Összeállítjuk az öntetet: az alapanyagokat egy üres befőttesüvegbe rakjuk, majd alaposan összerázzuk, így érhetjük el, hogy tökéletesen egynemű legyen a szósz. Ha esetleg túí sűrű lenne, kevés vízzel hígíthatjuk. Az alapot tányérra helyezzük, megszórjuk a dióval, baconnel és kenyérkockával, majd ízlés szerint meglocsoljuk az öntettel, (ns) Mai időjárás Változóan felhős égbolt. EPERJES re ZSOLNA POPRAD 2*C KASSA TRENCSEN Szélirány Északkeleti szél LOSONC 2-C Átlaghőmérséklet-re POZSONY 3°C ÉRSEKÚJVÁR 2 C 0 met 7[ Előrejelzés Éjszakai hőmérséklet-3°C Európai nagyvárosok időjárása J f ŕ ff Oslo-íré .T* Helsinki re Moszkva-2°C : J London Varsó 6°C Berlin -2"C v re .......T* Párizs 5°C Madrid 10°C f Budapest 4*C , ' S' ' "h éí Roma Athén 9°c 16' Csütörtök Péntek Szombat Hójelentés GVŰQV 2°C Rozsnyó 0°C-2*C 0 •re °*v *5*C • ** Csorbató 10 cm Salamandra Resort Ocm Dunaszerdahelv 2°C Szene 3°C Változóan felhős égbolt. Változóan felhős égbolt. Lomnici-nvereq 10 cm MalinôBrdo Ocm Komárom 3°C Csorbató-6°C Polana Ocm Bachledova Ocm Óqvalla 3°C , Párkány 3°C Pozsony 1°C Pozsony s.- -i°c Dedinkv-MIvnkv Ocm Chopok (észak) 15 cm Léva 2°C Naqyszombat 2°C Érsekújvár 1°C Érsekújvár -1°C Zuberec-Janovkv 0 cm Donovaly 25 cm Naqvmihálv 2°C Losonc 2°C Losonc o°c Losonc _■ -1°C Veľká Rača 5 cm Tálé Ocm Naqvrőce-1°C Tőketere bes 2°C Kassa Sir-1°C Kassa —- -3°C Stará Mviava Ocm Čertovica Ocm