Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-06 / 281. szám, csütörtök
18 Iskola utca ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 6. www.ujszo.com Karácsonyi ajándék az ovisoknak Idén is karácsonyi csomagot küld a Rákóczi Szövetség a felvidéki magyar óvodásoknak. Az ajándékcsomagot 13 248 óvodás gyermek kapja meg december folyamán a Rákóczi Szövetség Felvidéken működő célalap hálózatának, illetve az óvodák közreműködésével, különböző karácsonyi ünnepségek alkalmával. Az óvodások kétféle csomagot kapnak koruknak megfelelően. A 3866 iskolakezdés előtt álló óvodás többek között megkapja az Apáczai Kiadó iskolakezdési könyvcsomagját. Az ajándékcsomagok tartalmaznak egy szülőkhöz szóló levelet és egy 12 pontos érvgyűjteményt, ami a magyar iskolaválasztás helyességéről és fontosságáról igyekszik meggyőzni a szülőket. A Rákóczi Szövetség partnereivel együtt idén is arra törekedett, hogy a szlovák nyelvű óvodába járó magyarul beszélő gyermekekhez is eljusson a csomag, szüleikhez pedig a levél. (RSZ) A POSTA HOZTA Kiválóan szerepeltek A Komáromi járásban novemberben két olyan rangos versenyre került sor, melyen a Selye János Gimnázium diákjai ismét magas fokú tehetségről tettek tanúbizonyságot. A Gabriel Polgári Társulás sokadik alkalommal hirdette meg a Pislákoló mécses vers- és prózamondó versenyt. Nevezni a hazai és az egyetemes magyarság pap költőinek verseivel, valamint a világirodalom istenes verseivel és prózáival lehetett. A verseny döntője november 17-én voit a a Mariá- num Egyházi Iskolaközpontban. Az eredményhirdetésnek és az ezt megelőző bábelőadásnak gimnáziumunk aulája adott otthont A középiskolások kategóriájában Zsapka Krisztina 1. helyezést, Ďuríček Tamara pedig 2. helyezést ért el. November utolsó hétvégéjén tartották a 25. Baróti Szabó Dávid Napokat Dunaradvá- nyon. Szombaton a Baróti-na- pok szavalóversenyének döntőjére került sor. A rangos zsűritagok közt „örökös tagként” üdvözölték Ferenczy Anna érdemes művészt, aki a délután folyamán a Barta Gyula festményeiből összeállított kiállításon méltatta a művészt. A Selye Gimnázium diákjai kiválóan szerepeltek, Ďuríček Tamara és Hernandez Franco Vivien megosztott első helyen végzett, a 3. helyezést szintén a gimnázium diákja, György Ádám érdemelte ki, aki a kötelező vers legjobb tolmácsolójaként a Baróti-emlékoszlop koszorúzásánál A magyar ifjúsághoz c. verset szavalta el. Mindkét verseny díjazottjainak felkészítője Farkas Adrian- na és Spátay Adrianna tanárnők voltak. Farkas Adrianna A selyés diákok a Baróti Szabó Dávid Napokon (Képarchívum A POSTA HOZTA Különleges természetvédelmi nap Iskolánk felső tagozata nemrégiben természetvédelmi napon vett részt. Különleges volt, de furcsán különleges. Elindultunkfeladombon. Körülöttünk fák ágaskodtak, melyeknek levelei táncot jártak a szélben. Az ég szürke volt, mintha ködbe burkolózott volna, pedig csak azt jelezte, hogy az eső a földre kívánkozik. A bokrok szomorúan leselkedtek mellettünk. Itt-ott elszaladt előttük egy fehér, gombszerű szőrpamacs a gazdájával. Vidáman ugrándozott, mintha észre sem vette volna, mennyire bánatos körülötte minden. Végtelennek tűnő ideig sétáltunk. Csak az vigasztalt, ha láttuk magunk előtt a tavalyi tűzhelyet, és visszaem- lékeztünkamúltévre. Sajnos, az eső is eleredt, és elmosta ezeket a gondolatokat. A kis cseppek gyémántként csapódtak a földre. Mindenki nyüzsögve keresni kezdte az esőkabátját, majd kúsztunk fel tovább, mint egy ezerszínű kígyó. Némán sétáltunk, de amikormárteljesen biztos volt, hogy nem lesz ma sütés és vidámság, visszakígyóztunk a lejtőn. Láttam magam körül a szomorú osztálytársaimat, kiknek úgy hervadt le arcukról a mosoly, ahogy a fáknak ősszel leperegnek a leveleik. Gelle Sára, 6. osztály, pozsonyi Duna utcai alapiskola Tanulásra, ismeretszerzésre, a közös munkára, egymás megismerésére motivál A Comenius-pr oj ekt tanulságai Madridtól északkeletre fekszik Guadalajara, ahová a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium tanárai novemberben a kétéves időtartamú Come- nius nemzetközi projekt utolsó előtti fázisának megbeszélésére érkeztek. ÁDÁM LILLA Lengyelország és Törökország után e település egyik általános iskolájában rendezték meg a harmadik projekt-találkozót, melynek célja az elmúlt félév kiértékelése, a következő félév feladatainak megbeszélése és az utolsó találkozó előkészítése volt. A Comenius a gimnáziumok és általános iskolák számára kiírt európai pályázat, melynek célja, hogy az EU-országok oktatási intézményeinek tanárai és diákjai kapcsolatot létesítsenek egymással, megismerjék egymás kultúráját, hagyományait, minél többet tanuljanak a partnerek országáról, életviteléről, gondolkodásáról. A projekt egy központi téma köré épül fel, különböző aspektusokból megközelítve születik meg a pályázat. Szempontok alatt feladatokat és nézőpontokat kell érteni, melyeket pedagógiai elvekkel, az iskolákra vonatkozó uniós elvárásokkal támasztanak alá, indokolnak meg. Elvárás a képességek, készségek fejlesztése, egymás hagyományainak behatóbb tanulmányozása, toleranciára nevelés, együttműködés, konfliktuskezelés. Alapvető kritérium, hogy egy idegen nyelv legyen az összekötő nyelv. A projektbe bekapcsolódott diákok angolul készítik el a projekthez kapcsolódó feladatokat, ez a kommunikáció nyelve minden szinten. így tapasztalhatják meg a tanulók, hogy az idegen nyelv eszköz, a megértés, a közvetítés, az ismeretszerzés eszköze. Nyelvhasználat közben fejlődik a négy alapvető nyelvi készsé■nkt ~ w A projekt akkor lesz sikeres, ha egy iskola összes diákja bekapcsolódik a megvalósításba (Képarchívum) gük, képességük: az olvasás, írás, a hallott beszéd értése és a beszédkészség. A projekt akkor lesz teljes és sikeres, ha egy iskola összes diákja bekapcsolódik a megvalósításba. A Comenius típusú projektek lényege, hogy mindenki saját képességének megfelelően részt vegyen benne, mindenki tanuljon általa, mindenki kivegye a részét belőle, ezzel járuljon hozzá a sikerhez. A guadalajarai iskolában erre tökéletes példát láttak a nemzetközi résztvevők. A projektnek az a célja, hogy mindenkinek esélyt adjon bekapcsolódni a feladatmegoldásba. A projekt megköveteli a heterogén csoportok kialakítását: valaki kreatív, valaki jól tud fogalmazni, valaki átlagon felüli rajzokat készít, valaki zenélni tud. Mindenkinek más az erőssége. A tudatosan kialakított csoport tagjai egymást segítik és kiegészítik egymást. Az együtt- alkotás öröme pedig a motiválás egyik legjobb eszköze. A projekt akkor éri el célját, ha a projektfelelős és minden tanár ezeket a pedagógiai elveket szem előtt* tartja. Résztvevő tanárként sem könnyű a feladat, koordinátorként pedig hatalmas a felelősség. Nagyfokú kitartást és szervezési készséget igényel egy ilyen projektben való részvétei. Azonkívül, hogy feladatelkötelezettnek kell lenni, a projekt megköveteli a szemléletváltást. A pedagógus irányító és segítő szerepe nem vitás, de nem dolgozhat a tanulók helyett. A készségfejlesztés titka a tevékenykedtetés, amire a projekt mint módszer és forma rendkívül alkalmas. Az egymástól való kölcsönös tanulással összekapcsolódott a kisváros és környékének, illetve Madridnaka megismerése, hogy hazatérve bemutathassák a tanárok egyrészt a spanyol feladatmegoldásokat, másrészt élménybeszámolót tartsanak a látott értékek alapján. A Comenius projektút hoza- déka volt, hogy az iskola vezetősége és tanári kara döntése értelmében a külföldi példákon felbuzdulva az angol nyelven kívül más tantárgyakat is bekapcsol a projektbe, hogy minél gazdagabbá váljon a program egy-egy projektbe bekapcsolódott ország életének megismerésével. A spanyol munkamegbeszélést követően a következő feladatokat hirdettük mega télitavaszi időszakra: újság szerkesztése, nemzeti ételek készítése. A diákok irodalmi alkotásaiból antológiát állít majd össze az olasz partneriskola. Ezekkel a feladatokkal párhuzamosan több esemény is folyik: decemberben Lengyelország népi hagyományaival, híres tudósaival, földrajzával, növény- és állatvilágával, mondáival ismerkednek a diákok. Előkészületben van egy egyszerű angol-magyar- szlovák-lengyel szótár megszerkesztése is. Májusig hasonló módon ismerkednek meg diákjaink Olaszország, Törökország, Spanyolország, Csehország és hazánk jellegzetességeivel, kincseivel, amit a világnak meg lehet és kell mutatni. A projekt ideje alatt született termékeket, szellemi értékeket a csehországi projektzáráson ismerhetik meg a partnerországok. A munka úgy lesz teljes, ha iskolánk tanulói a munkákat bemutatják a szülőknek is egy tartalmas kiállítás keretében. A projekt ismeretszerzésre, a közös munkára, egymás megismerésére motivál. Eredménye a tudás használatának megtanulása, ami korkövetelmény. A POSTA HOZTA „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós” A dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközép- iskola tanárai és diákjai tudományos előadással és kultúrműsorral emlékeztek a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának évfordulójára. A diákok ünnepi beszéddel, verssel, énekkel emlékeztek azokra a jeles magyar személyiségekre, akik a humán vagy a reáltudo- mányok terén maradandót alkottak, s munkásságukat az állam is elismerte. A rendezvény résztvevőit a helyi Diákönkormányzat elnöke, Öllé Ildikó köszöntötte, aki beszédében a tudomány fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelte a magyar nemzet kiemelkedő nagyjait az irodalom, nyelvészet, matematika, fizika vagy épp az orvostudomány terén. Borbély Krisztina és Manek Dóra verssel, illetve énekkel léptek fel. A tudomány ünnepén az iskolába látogatott a pozsonyi Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék vezetője, Misad Katalin is, aki tudományos előadásában - A szlovákiai magyar nyelv sajátosA diákok ünnepi beszéddel, verssel, énekkel emlékeztek a jeles magyar személyiségekre (Képarchívum) ra. Nyelvhasználati sajátosságokra és nyelvjárási jelenségekre is utalt, melyek nyelvünk szerves velejárói. Következő nap diákjaink a Magyar Tudománytörténeti Vetélkedőn vettek részt Gútán, ahol szép helyezést értek el. A diákok nagy élvezettel vettek részt ezen az országos megmérettetésen, ahol a verseny feladatsorai a magyar feltalálókról, utazókról, vüágjárta személyiségekről szóltak. Az ilyen és hasonló versenyeken, rendezvényeken való részvétel is azt bizonyítja, hogy a Magyar Tannyelvű Magán Szakközép- iskola vezetősége és a felkészítő tanárok is biztosítják a lehetőséget ahhoz, hogy a diákok az iskolán kívül is megmutathassák tudásukat, ami személyiség- fejlődésüket is segíti. Vízkeleti László ságai - nyelvünk sokrétűségéről beszélt. Előadásában utalt a magyar standard és a határon túli nyelvváltozatok különbségére, gazdag példaanyaggal hívta fel a figyelmet nyelvünk változásai-