Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-06 / 256. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 6. __________________________________________________________Pénzvilág - hirdetés 11 A 2013-as árjegyzéket böngészve kiderül, jövőre számos kategóriában mérsékelt árcsökkenés tapasztalható a kötelező gépjármű-biztosítás esetében Jövőre nem részesülnek kedvezményben a nők Október 31-ig kiderült, hogy az egyre részletesebb lebontású kötelező gépjármű-biztosítás kategóriájában 2013-tól milyen árak várhatók. Összességében elmondható, hogy érdemi drágulás nem fenyeget, éppen ellenkezőleg, számos esetben 5-10 százalékos áresés tapasztalható a kínálatban. ÖSSZEFOGLALÓ A biztosítók október utolsó napjaiban tették közzé a 2013-ra vonatkozó kötelező gépjármű-biztosítási díjaikat, a tarifák ismeretében megkezdődhetett hát az „átigazolási” szezon. Azok a járműtulajdonosok (mintegy 1 millió embert érint), akiknek a szerződése az év végén jár le, már október utolsó napjaiban megkapták a 2013-ra vonatkozó ajánlatot, mivel egy idei törvénymódosítás értelmében 10 héttel a szerződés lejárta előtt kézhez kell kapniuk az új szerződés- tervezetet. Akiknek szerződése kalendáriumi évhez kötött, azoknak legkésőbb november 19-ig kell jelezniük, hogy biztosítót szeretnének cserélni. Azonban a felmérések azt mutatják, hogy hiába verseng a piacon 11 társaság (Allianz- Szlovák Biztosító, AXA, ČSOB Biztosító, Generali, Genertel, Groupama, Kommunális Biztosító, Kooperativa, Uniqa, Union és Wüstenrot) az autósok kegyeiért, a járműtulajdonosok többsége hűséges, azaz csak módfelett ritkán cserél biztosítót. A Genertel on-line biztosító felmérése szerint csupán minden második autótulajdonos vált élete során biztosítót, az ebbe a kategóriába tartozók is legfeljebb egyszer lépik ezt meg. A cserével járó procedúrát vállalók döntő többsége az árak miatt váltott, azaz a magas árszint miatt inkább egy olcsóbb szolgáltatást nyújtóhoz szerződött. Csökkenhet az árszint A közzétett új árlisták ismeretében elmondható, hogy jövőre érdemben nem drágul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás. Az árszint marad, egyes esetekben 5-10 százalékos ármérséklés is bekövetkezett. „Valamennyi 3,5 tonna alatti kategóriában mérsékeltük a tételeket” - közölte Judita Smatanová, az Union Biztosító szóvivője. „Az érintettek számára vonzó lehet, hogy a nagyobb teljesítményű gépkocsik esetében is kedvezményeket nyújtunk, ez egészen a 92 kW-ig terjedő motorteljesítményig érvényes. Mégpedig azért, mert számos, biztonságosan vezető sofőr is nagyobb hengerűrtartalmú autóra nyergei át” - magyarázta Rastislav Nemeček, a ČSOB Biztosító képviselője. Szinte valamennyi társaságra jellemző, hogy külön kedvezményben részesítik a szerződést interneten keresztül megkötő ügyfeleket. „Az árak lejjebb már nem igazán mehetnek, a társaságok inkább a magasabb szintű szolgáltatásokra helyezik a hangsúlyt” - vélekedett Vladimír Cvik, a Netfinance pénzügyi portál elemzője. Egyedül egy új szereplő belépése mozgathatja meg kissé a piacot, ez pedig a román Astra, amelyik három éve bukkant fel Magyarországon, rendkívül nyomott szintű díjszabásokat kínálva. Ha nő az ügyfél Az Európai Unió hatályos normája szerint decembertől a biztosítók nem tehetnek különbséget a férfiak és a nők biztosítási díjai között, ami az életbiztosítás területén a nőket hátrányos helyzetbe hozza. Viszont a járműbiztosítás kategóriájában nem kell, hogy okvetlenül megérezzék a számukra kedvezőtlen fordulatot. A nők óvatosabban vezetnek, kevesebb balesetet okoznak, ami egyben azt is jelenti, hogy mindeddig többnyire kedvezőbb feltételekkel köthettek biztosítást. Az uniós norma hatályba lépése változtathat a helyzeten, ám nem okvedenül. „Az új árak megállapításakor sok függ az ügyfél lakhelyének nagyságától, a gépkocsi motorteljesítményétől, ezért a nők egyes esetekben a kötelező után többet fizetnek, más esetekben pedig kevesebbed’ - mondta Filip Vitek, az Allianz-Szlovák Biztosító ügyfélkapcsolati igazgatója. „A statisztikai adatok szerint a 30 év alatti kategóriában a nők kevesebb balesetet okoznak, mint a férfiak, azonban 30 év felett a férfiak biztonságosabban vezetnek, igaz, idősebb korban újra a nők javára billen a mérleg” - tette hozzá Vítek. Arról nem is szólva, hogy számos társaság már nem veszi figyelembe az autótulajdonos nemét, vagyis az uniós norma érdemben nem rajzolja át a tarifákat. Nem csak az ár számít A kötelező gépjármű-biztosítás a gépjármű üzembentartója (tulajdonosa) által mások vagyonában okozott károkra és személyi sérülések esetére nyújt fedezetet. Célja, hogy az okozott károk attól függetlenül megtérüljenek, hogy az üzembentartó (tulajdonos) azokat meg tudná téríteni. Ugyanis mint ismert, a gépjármű veszélyes üzemnek minősül, az esetleges balesetben az utas (ok) és a gépjármű megsérülhet. Amikor megkötjük a biztosítást, döntően az árra összpontosítunk, ami ugyan érthető, de azért több szempontot is érdemes figyelembe venni. Például azt, hogy az adott biztosító asszisztensi szolgáltatásai mennyire sokrétűek, mennyire megbízhatóak, mennyire sűrű a vele szerződésben álló szervizek hálózata, milyen kiegészítő szolgáltatásokat nyújt, illetőleg van-e mód arra, hogy további kiegészítő szolgáltatásokat köthetünk-e. Például aki drága gépkocsival sokat jár külföldre, annak nem biztos, hogy elég a törvényben megszabott 1 millió eurós felső határ anyagi kár okozása esetén. Számukra vonzó lehet, ha magasabb határig nyújt biztosítást a társaság, természetesen ez magasabb biztosítási díj befizetésével is jár. Díjazzák a kort Összességében elmondható, hogy az idősebb, tapasztaltabb, a kisebb településeken élő autó- tulajdonosok alacsonyabb biztosítási díjat fizetnek, főleg abban az esetben, ha balesetmentes múltjuk van. A 21, vagy a 25 év alattiak biztosítási díja eleve magasabb, mert a tapasztalatlan, hevesebb vérmérsékletű sofőrök több balesetet okoznak. Ahogyan Judita Smatanová, az Union Biztosító szóvivője közölte: ,A 25 év feletti autósokat részesítjük előnyben, főleg ha 85 kW alatti motorteljesítményű gépkocsival rendelkeznek. A motor teljesítménye ugyanis szintén fontos tényező, mivel a városi terepjárókkal az arányokat tekintve több balesetet okoznak, mint a kisebb autókkal. Az ország vezető biztosítója, a Kooperativa a 30 év felettieket részesíti előnyben, „a 18-20 évesek baleseti mutatói magasak, a múló évekkel ez a szám visszaesik, és aztán a 80 év felettieknél újra megugrik” - magyarázta Zuzana Eliášová, a ČSOB Biztosító szóvivője. Természetesen az sem mindegy, ki hány éve vezet balesetmentesen. „Azok fizetnek kevesebbet, akik már legalább két éve nem szenvedtek közlekedési balesetet” - mondta Lucia Makayová, a Generali szóvivője. A kedvező tulajdonsággal bíró sofőröket a bonusz rendszerén keresztül részesítik előnyben. Ennek ellenkezője, a büntető célzatú málusz gyakorlatilag csak papíron létezik, mert a több mint 10 biztosító közötti kiélezett verseny egyelőre nem teszi lehetővé, hogy a felelőtlen sofőröket büntessék - ezek ugyanis átpártolnának egy másik biztosítóhoz. (SITA, far, HN, shz) (Gabriel Kuchta felvétele) A KÖTELEZŐ ^GÉPJÁRMŰ FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSNÁL FONTOS AZ ÁR ÉS A SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGE Megkezdődött a legnagyobb biztosítási turizmus. Épp ezekben a napokban van lehetősége sok gépjármű tulajdonosnak az eddigi biztosítója helyett másikat keresni és előnyösebb kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (povinné zmluvné poistenie - PZP) után nézni. A PZP szlovákiai piaca egyre nagyobb, a biztosítók ajánlatai változóak. Az aktuális előnyökről és engedményekről beszélgettünk Rastislav Nemecko úrral, a ČSOB Biztosító nem-életbiztosítási osztályáról. Ma már minden sofőr az autójának megfelelő legelőnyösebb kötelező gépjármű felelősségbiztosítást keresi. Kiválasztásánál azonban az ár mellett a minőséget és a további szolgáltatásokat is figyelembe kellene vennie, melyeket az adott biztosító a PZP mellé felkínál. Az autók mely csoportjához kínálja a ČSOB Biztosító a legjobb PZP árakat? Biztosítónknál a max. 92 kW teljesítményű motorral rendelkező gépjárművek tulajdonosai kaphatják a legattraktívabb PZP árajánlatot. Természetesen sok árengedmény-lehetőséget kínálunk, melyek felhasználásával a biztosítás árát jelentősen csökkenthetik. Példa erre az 55 %-ig növekedő bonusz a biztosítás időtartama alatti kármentesség esetén, 5 % kedvezmény a biztosítás éves befizetése esetén ugyanúgy, mint 5 % kedvezmény 2 évre szóló PZP megkötése esetén is. Milyen előnyöket kínálnak a kötelező gépjármű felelősségbiztosításhoz? Minden a ČSOB Biztosítónál megkötött PZP része a NONSTOP asszisztensszolgálat, mely segítségére lehet a gépjárművezetőnek biztosítási események esetén Szlovákiában és külföldön is csakúgy, mint a gépjárműben közlekedő 15 év alatti gyerekek életbiztosítása. Ezen felül, a gépjárművezető a mi biztosítónkkal kötött PZP-vel automatikusan 10 % kedvezményt is kap a balesetbiztosítására. Manapság már egy háztartás több tagja is autótulajdonos. Kaphatnak önöknél valamilyen kedvezményt? Igen, amennyiben a háztartás egy tagjának már legalább egy autója biztosítva van a ČSOB Biztosítónál, a következő családi autóknál 5 % kedvezményt biztosítunk a PZP árából. További előny a családok számára a gyermek után járó kedvezmény, ami akár 30 % is lehet. A kötelező gépjármű felelősségbiztosításról részletes tájékoztatással szolgálunk a ČSOB Biztosító és Bank bármelyik fiókjánál vagy a www.csobpoistovna.sk honlapon. RE120627