Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-27 / 273. szám, kedd
UJ szó Nem fogok mellébeszélni: az Albert Flórián-emlékfilm a legpocsékabb focis dokumentumfilm, amit valaha láttam. Kliségyűjtemény arról, hogy Albert milyen „utánozhatatlan tehetség” és milyen „áldott jó ember volt”. De hogy miben rejlett utánozhatat- lansága, s mién is volt jó ember, az már nem derül ki. Ilyen egy üres portréfilm. Szörnyűséges zene, túldramatizált narrátorhang, elhibázott vágástechnika, banális összekötő mondatok, közhelyek, közhelyek és megint csak közhelyek... Persze, az Albert-emlékfilm bizonyos értelemben becsületes alkotás: a nyitány egyeden pillanatra sem lebegteti meg előttünk, hogy ebben a másfél órában bármi lényegeset megtudhatnánk Albertról, vagy esedeg „befogadói élményben” lehetne részünk, ha már egyszer moziban ülünk... Nem. Semmi ilyesmit nem ígér, s ehhez az alacsony nívóhoz a folytatásban is következetesen tartja magát. Semmit sem tudunk meg Albertról, sem a korról, amelyben élt; nem tudjuk meg, milyen volt a Kádár-korszakban élsportolónak lenni, kellett-e kompromisszumokat kötnie a rendszerrel, s ha igen, milyeneket, de még a ferencvárosi futballmúltra árnyékot vető Varga-Albert ellentétről is csak egy halk félmondat hangzik el. Ertheteden az is, hogy az egyeden magyar aranylabdásnak emléket állító filmben miért nem szólaltatják meg a világhírű kortársakat, például Bobby Charltont vagy Franz Beckenbauert, mint tette azt a Puskás Hungary forgatása során Almási Tamás. S tudom, hogy naivitás részemről, de lehetne kérni néha egy kis politikamentességet, kedves fideszes elvtársak? Lehetne kérni, hogy legalább az Albert Flóriánról szóló filmbe ne vágják be a szélesen mosolygó Orbán Viktort meg Schmitt Pált, s ne nyilatkozzon egy futbaUfilm- ben Tőkés László, aki nyilvánvalóan nemzetközileg is elismert szaktekintély a labdarúgás világában? Vagy úgy gondolja a kedves propagandagépezet, hogy rendjén való, ha Albertról éppen az egykori úszót, Czene Attilát beszéltetik, aki a film forgatása idején a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sportügyekért felelős államtitkára volt, s aki Albert kapcsán a „siker” fogalmát tartotta fontosnak kiemelni? Kurvára kilóg a lóláb, elvtársak! A futball, s ezt fontos kiemelni, soha nem csak a játék maga, hanem minden, ami körülötte van: a szervezés, a finanszírozás, a közeg. S az Albert-emlékfilm - bár nyilván más céllal készült - éppen erről a közegről fogalmaz meg tudtán kívül is kíméledenül éles állításokat. Ha eddig nem volt világos számunkra, akkor most kiderül, hogy a magyar foci igazi közege nem a pálya és a lelátó, hanem a presszó és a sarki kocsma. A kisfröccsök, a nyájas bratyizás és a pacalpörkölt világa ez, öregfiúk emlékeznek, közben szól a ting- litangli, Aradszky László táncdalénekes pirospozsgás arccal megosztja velünk mélyenszántó gondolatait, majd énekelni kezdenek az egykori csapattársak: „Zöld-fehér dresszünkön megfakult a szín, de a dressz alatt még ver a Fradi szív. S hogy szégyen most se érje zászlónk, öreg csatár, lődd szét a hálót! Nekünk a pálya ma sem bársonyszék, Öreg fiúk, előre, FTC, FTC!” Az egyeden értékelhető elem az a néhány archívumi felvétel, amelyet a régi mécsesekről vágtak be (,.Albert kicselezi a rátámadó játékost, aztán kicselez még hármat" - recsegi izgatottan a korabeli szpíker...), de ezek is megnézhetők/meghallgathatók a YouTube-on, emiatt fölösleges kiadni 1200 forintot. Erre a filmre egyszerűen nincs mentség. A legrosszabb, amit ez a műfaj adhat. Kár, mert Albert Flórián, a Császár megérdemelt volna egy méltó emlékfilmet. Nem ilyen kínosan összegányolt, színtelen-szagtalan, közhelyes memoárt. Gazdag József (Albert Flórián. Magyar dokumentumfilm, 87perc, 2012. Rendezó: Visontai Attila. Szerkesztő-riporter: Kristóf Péter. A filmet a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik.) Lődd szét a vásznat!
