Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-21 / 268. szám, szerda
20 Sport UJSZO 2012. NOVEMBER 21. www.ujszo.com František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke: „Nagyon jók a kapcsolataink a magyar féllel, a félreértéseket már tisztáztuk" A legfőbb gond a klubok rossz helyzete Tardoskedden született, de kiskorában elkerült onnan, ezért magyarul nem tud, bár sok mindent ért. A hétvégén eldől, tizenhárom év után is marad-e a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöki székében. Motivációja még van, víziói is. František Chmelárral beszélgettünk. BŐDT1TAN1LLA A Szlovák Olimpiai Bizottság szombaton rendezi tisztújító közgyűlését. Az elnöki posztra ön is pályázik, s tizenhárom év után ismét lesz ellenfele is Ján Filc személyében. Ez természetes helyzet. Nem mondhatom, hogy lelkesedem érte, de teljesen normálisnak veszem. Hogyan látja az esélyeit? A küzdelem mindig nyílt. Mivel az elnököt titkos szavazással választják, nem lehet abból kiindulni, hogy ki mit mond, vagy mit ígér, mert aztán úgyis minden másképp lehet. Mi volt a fő motivációja, hogy 66 évesen, tizenhárom év után is szeretne az olimpiai mozgalom élén maradni? Szeretném befejezni a készülő sportpolitikai koncepciót, amely az új, 2015-re tervezett sporttörvényt hivatott előkészíteni. Ez ugyanis meghatározó lesz a szlovák sport további fejlődése szempontjából. Szeretnék rendet tenni a szlovák sport szerkezeti felépítésében is. Jelenleg áttekinthetetlen, nem hatékony, kaotikus, senki nem tudja, miért ki a felelős. Nem tudunk összefogni. Mi ennek a káosznak az oka? Ez részben természetes folyamat. 1989 novemberéig egységes volt a sport, de utána az addigi szerkezet érthető módon szétesett, mindenki szabad akart lenni, új és új szervezetek, érdekszövetségek alakultak. Újra működni kezdtek azok a szervezetek, amelyek már a II. világháború előtt is működtek, mint például a Sokol, s hirtelen tengernyi szövetség, alszövetség, miegymás lett az országban. Mindenki megszokta, hogy saját maga törődik a dolgaival és a tulajdonában lévő vagyonnal, s ez elvezetett a természetes, de egészségtelen káoszhoz. Miért baj az, ha mindenki a maga ura? Ha szeretnénk előbbre vinni a szlovák sportot, s megfelelni annak a társadalmi feladatnak, hogy megszerettessük a gyerekekkel a sportot, a mozgást, nem szerencsés, ha a szövetségek külön-külön harcolnak a céljaikért. így ugyan mindenki elérhet valamit, de csak egy keveset, ha viszont összefognánk, könnyebben tárgyalhatnánk az intézményekkel, tisztviselőkkel. Mert például most egy polgármester azt mondhatja: már adtam támogatást a teniszezőknek, a tollaslabdázók- kal már nem foglalkozom. Innen ered a szándék, hogy létrehozzák a szlovák sport emyőszervezetét? Nem csak nálunk merült fel ez az ötlet, a csehek is üyesmin gondolkodnak. Ebben a szervezetben mindenkinek meglenne a maga helye és a felelőssége, de együttesen felelnénk a sport egészéért. Sajnos, most nem sikerült létrehozni az ernyőszervezetet, különböző okokból. De azt gondolom, ez kikerülhetetlen folyamat. Egy korábbi interjújában azt nyilatkozta, nem tartja szerencsésnek a magyarországi megoldást, ahol állami rendelettel egységesítették a sportot, s azóta mindenért, a parasportért, a szabadidő- sportért és a nem olimpiai sportokért is a Magyar Olimpiai Bizottság felel. Egyrészt racionális döntést hoztak, de mivel mi önkéntes szervezet vagyunk, a sport- szervezetek mind önkéntes alapon működnek, nem tartom jónak, ha az állam megszabja, mit kellene tenniük. Egy ilyen direktívával ugyanis elnyomják az önkéntességet, s ezzel az emberek kezdeményezőkészségét, munkakedvét is. Miben látja a szlovák sport legnagyobb problémáit, amelyeket a leghamarább meg kellene oldani? Az a gond, hogy a legnagyobb problémákat nem lehet a leghamarább megoldani! A legfőbb probléma a klubok rossz helyzete. Ha nincsenek működő klubok, akkor hiába a jó színvonalú iskolai testnevelés, a gyerekek nem fognak tudni hol sportolni. S most a kluboknak senki nem segít. A futballklubok megmaradásáért még esetleg tesznek valamit az önkormányzatok, de a többi sportággal mi lesz? Játszhatunk mi itt olimpiára, de nemsokára nem lesz, aki képviselje az országot! Ha nem lesznek klubok, nem lesz, aki felfedezze a tehetségeket. Ez tehát a legnagyobb probléma. A legaktuálisabb pedig a már említett sportpolitikai koncepció, amelyet december 12-én tárgyal a kormány, utána pedig a készülő sporttörvény. Ezek egyik legfontosabb pontja a sport finanszírozása lesz. Önnek mi az elképzelése ezzel kapcsolatban? Az egyik dolog az állami költségvetés. Abban már 10-15 éve ugyanaz az összeg szerepel a sportra elkülönítve, bár az árak mindenhol emelkednek. Úgy látjuk, hogy ennek az összegnek meg kellene lennie a következő években is. Nem lesz sokkal magasabb, de reméljük, nem lesz sokkal alacsonyabb sem. Ez elég a túléléshez a központban, a válogatottaknál. Viszont mi innen a központból nem adhatunk - a törvény alapján sem, de nem is lenne miből - a kluboknak, hogy támogassuk a helyi sportot. A mi javaslatunk, hogy 2015-től a sport- eseményekre való fogadásokból származó bevétel, amely 17 millió euró évente, is a sportra legyen fordítva, s valamilyen kulcs, a lakosság száma szerint küldjék szét az önkormányzatoknak az ifjúság sportjának támogatására. Szerintem ez jó ötlet, segítene a kluboknak. De még ez is kevés. Mire lenne még szükség? A kluboknak esélyt kell adni arra, hogy saját maguk tudják finanszírozni a működésüket. Meg kellene teremteni erre a törvényes kereteket, hogy szponzorokat, támogatókat szerezhessenek. Ehhez képest szigorították a megbízási szerződéses viszonyt, ezzel gyakorlatilag már egy járási ifjúsági atlétikai bajnokság megszervezése is óriási papírmunkával jár. Kell hozzá például 30 bíró és rendező, akiknek az egész napi munkájáért járna 5 euró, de a járulékok levonása után ebből csak három marad, ráadásul a szervezőnek minden egyes személyre négy különböző nyomtatványt kell kitöltenie. S ha netán valahol hibát csinál, akár adócsalással is vádolhatják. Hát ki fog ezek után járási bajnokságokat szervezni? Pedig mindenki azt akarja, hogy legyenek üyen rendezvények, a kormány is! Ha már nem tudunk több pénzt adni a sportra, legalább ezeket az akadályokat hárítsuk el! A londoni olimpián Szlovákia egyetlen aranyat sem nyert. Ez most először fordult elő nyári játékokon az ország önállósodása után. Bajban van a szlovák sport? Tudatosítani kell, hogy eddig mindig csak vízi szlalomban szereztünk aranyérmet. A vízi szlalom pedig olyan sport, ahol apróságok döntenek. Hasonló a lövészet is. Elég fél centit tévedni, és elúszott a döntő. Mint Varga Erik esetében, aki végül 12. lett, pedig ha az utolsó lövése megvan, akkor döntőbe került volna, ott pedig bármi megtörténhet. Az, hogy nem nyertünk aranyat, nem azt jelenti, hogy vízi szlalomban vagy sportlövészetben leromlottunk volna. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Londonban több fiatal tehetség is megmutatta, lehet rájuk építeni. Egy nagy sportdiplomáciai sikert viszont elért Szlovákia Londonban: a sportlövő Danka Bartekovát beválasztották a NOB sportolói bizottságába. Túlzás és naivitás lenne valami egyenes segítséget várni ettől. Dankának nem lesz egy pénzeszsákja, mint azt talán sokan hiszik, amiből osztogathat. Fontos, hogy ott lesz a NOB- ban, s első kézből származó információink lesznek arról, mi történik. Lesznek esetek, amelyekben ő maga is szavazhat, például a játékok helyszínének kiválasztásakor előnyben részesítheti a Szlovákia számára kedvezőbb, közelebb lévő várost. Neki magának is óriási esély, hogy kipróbálhatja magát a NOB sportdiplomatájaként, és akár sokkal többre is viheti. Lehet, hogy egyszer ő lesz a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke, hiszen talpraesett, művelt, intelligens lány. A londoni olimpiára szlovák szempontból nemcsak az aranyérem elmaradása, hanem a Szlovák Ház finanszírozása körüli visszásságok is árnyékot vetnek. Ön hogyan látja a kialakult helyzetet? A Szlovák Ház szervezése rajtunk kívül zajlik. Az újságírók gyakran használják helytelenül a Szlovák Olimpiai Ház elnevezést, holott csak Szlovák Házról van szó, amely elvileg nem csak az olimpia alatt működhetne. Most a Szlovák Ház egy különleges épületben, az Institute of Directors székhelyén kapott helyet, London kellős közepén, ezért a szervező ügynökség most először a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökséggel (SACR) együttműködve akarta megoldani a finanszírozást. A SACR is beleegyezett az együttműködésbe, mivel úgy gondolta, a Szlovák Házat jól ki lehet használni az ország idegenforgalmi propagálására, s ezért úgy határozott, hogy az épület bérleti díját kifizeti. Itt kezdődtek a bajok. A SACR úgy fizette ki a bérleti díjat - én nem is tudom, pontosan mekkora volt ez az összeg -, hogy előtte nem írt ki versenypályázatot, s ezzel törvényt sértett. Amikor ez kiderült, vissza kellett adni a pénzt, s máris megvolt a baj. Kellemetlen ez a helyzet. Korábban a Szlovák Házak költségvetésében nem voltak állami pénzek? Nem, csak magáncégek szponzorálták. Korábban is megszólítottuk már a SACR-t, de most először mondtak igent. Az olimpiai bizottság egyébként versenypályázat alapján választotta ki a Szlovák Házért felelős ügynökséget? Mindig ki szoktunk írni versenypályázatot. A pekingi olimpia előtt így választottuk ki több jelentkező közül a Black Tea ügynökséget, amely be is vált. A szerződést a négyéves olimpiai ciklusra írtuk alá, vagyis a vancouveri olimpia Szlovák Házát is ők csinálták. London előtt pedig senki más nem jelentkezett a kiírt versenypályázatra, csak ez az ügynökség. Vannak már elképzelések a szocsi Szlovák Házról? Nincsenek. Kicsit elment a kedvem ettől, mindig csak igazságtalan cirkusz van körülötte, s mindig mi visszük el a balhét. Ha megválasztanak újra elnöknek, akkor természetesen foglalkoznom kell ezzel, de most tényleg le vagyok törve. A Szlovák Ház körüli bonyodalmak miatt a magáncégek is egyre nehezebben szánnak erre pénzt. Pedig ez költséges dolog, nagyjából másfél millió euróba kerül. S most is mi lett a vége: mérgesek a londoni szlovákok, mert nem volt szabad bejárásuk a Szlovák Házba, mérges a kormány, mert törvénysértésre került sor, mérgesek az angolok, mert vissza kellett küldeniük a pénzt, amit ők nehezen értenek meg... Mindenki mérges! Van így ennek értelme? Amikor a válság miatt amúgy is nagyon pesszimista a közhangulat, mennyire látja értelmét annak, hogy Szlovákia Lengyelországgal, illetve Krakkóval együtt megpályázza a 2022-es téli olimpia rendezési jogát? A lengyelek megszólítottak minket, ők azt szeretnék, hogy az alpesisí-versenyek Jasnán legyenek. Minden más egyelőre nyitott. Mi azt mondtuk, hogy ha Szlovákia is részt vállal a szervezésből, akkor szeretnénk, ha a hokitorna egyik csoportjának a küzdelmeit is nálunk rendeznék meg. De ehhez politikai akarat is kell. Az alpesisí-verse- nyeket ugyanis akár már jövő januárban is meg tudnánk rendezni, mert majdnem minden készen áll hozzá. A hokitorna azonban azt jelentené, hogy két új stadiont kellene építeni, Lip- tószentmiklóson és Poprádon is. S ha mindkét ország kormánya támogatná is Krakkó pályázatát, az még mindig csak pályázat lenne. Már most biztos, hogy lesz 5-6 erős ellenfél, s ha még esetleg München is beállna a sorba, akkor el kell gondolkozni rajta, érdemes-e egyáltalánjelentkezni. Milyen az együttműködés a Szlovák és a Magyar Olimpiai Bizottság között? Vannak közös projektjeink. A volt főtitkárral, Aján Tamással kiváló kapcsolatokat ápoltunk, sokszor találkoztunk, hiszen Schmitt Pál ideje nagy részét Budapesten kívül töltötte, ezért a főtitkár intézte helyette a dolgokat. Aján távozása után kicsit hűvösebbé vált a viszony, de például a két ország olimpiai akadémiái akkor és most is nagyszerű kapcsolatokat ápoltak, több közös rendezvényt is szerveztek. A Szlovák Olimpiai Bizottság nemzetközi táborokat is szervez, ahová magyar- országi gyerekeket is meghívunk. Amikor pedig Borkai Zsolt, Győr polgármestere lett a MOB elnöke, mindjárt elmentünk hozzá egy baráti látogatásra Győrbe, s azóta is jó a kapcsolatunk. S végül milyen megegyezéssel zárult a mai Szlovákia területén született, de a 20. század elején Magyarországot képviselő olimpikonok, Halmai Zoltán és Szokolyi Alajos ügye? Éppen akkor hidegültünk el kicsit egymástól. Egyszer ugyanis volt nálunk egy találkozó, amelyen a Magyar Olimpiai Bizottság néhány tagja is részt vett. Meglátták a folyosón a márvány dicsőségtáblákat, amelyeken az említett sportolók neve is szerepel. Mi sehol sem állítjuk, hogy ők nem a történelmi Magyarország színeiben lettek olimpiai érmesek. Csak annyit, hogy a mai Szlovákia területén születtek. De azok a magyarországi vendégek, akik látták a márványtáblákat, szaladtak árulkodni Schmitt Pálhoz, aki persze nagy hűhót csapott, panaszt tett a NOB elnökénél is. Végül aztán tisztáztuk, hogy mi nem akarjuk őket kisajátítani, nem akarjuk átírni a történelmi éremtáblázatokat, de szeretnénk felírni a nevüket a dicsőségtáblánkra, hiszen a mai Szlovákia területén születtek. Egy félreértésen alapult az egész ügy, de szerencsére tisztázódott. Ezen az alapon viszont akkor a vízipólós Gergely István nevét is felvéshetik a márványtáblára, hiszen ő is Szlovákia területén született, és olimpiai bajnok. Ezt nem tervezzük. A szlovák olimpiai bajnokok sincsenek még rajta a tablón, mert nagyon körülményes a vésetés, sok éve nem írattunk már rá új neveket. Drága is, időigényes is, mert csak Léván tudják megcsinálni, ezért egyelőre minden marad a régiben. (TASR-felvétel)
