Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)

2012-11-21 / 268. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 21. Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés 11 Idén négy alkalommal gyakorlatoztak a tűzoltók Iskolatűz lángok nélkül Felsőszeli. A helyi alapis­kolában gyakorlatoztak tegnap a galántai tűzol­tók. Mivel egy épületben található a magyar és a szlovák tanítási nyelvű iskola, mindkettőt be­vonták a gyakorlatba. BARTALOS ÉVA „Évente négy gyakorlatot kell végrehajtanunk. A mostani iskolatűz szimulációja volt. Az iskolatűz azért is speciális eset, mert a gyerekek teljesen más­ként viselkednek, ha tűz van, mint a felnőttek. Ez volt idén az utolsó ilyen akció. Ebben az évben vízen, gyárépületben és lakástűz szimulációjánál gya­koroltunk” - mondta Tánczos Zoltán, a Galántai Járási Tűz­oltó-kapitányság igazgatója, a Széchenyi István Alapiskola igazgatónője elmondta, örül­tek a tűzoltók kezdeményezé­sének. ,A gyerekek nem tudtak róla, hogy az iskola tűzoltógyakorlat színhelye lesz. Meglepődtek, amikor ta­nári kísérettel le kellett vonul­niuk a tornaterembe. Mivel hi­deg van, oda evakuáltuk őket. Az evakuáció alatt mindenki fegyelmezetten viselkedett. Nemcsak a gyerekeknek, ha­nem a tanári karnak is hasznos volt az előadás. Ezzel mi is fel­frissítettük a tudásunkat” ­mondta Pónya Zsuzsanna. A gyakorlat részeként a tűzol­tóknak meg kellett találniuk egy osztályban rekedt gyere­ket, majd kimenteni őt. Miután ezt végrehajtották, mindenki kivonult az iskolaudvarra. Az udvaron Tánczos Zoltán mu­tatta be a nebulóknak a tűzoltók munkaeszközeit, a magaslati technikai eszközöket és a vízágyút. Mindenki érdek­lődéssel nézte végig, ahogy a tűzoltóság munkatársai egy kosárban az iskola fölé emel­kednek. A munkagép 30 méter magasba is fel tudja emelni a tűzoltókat, ezért nagy segítsé­get jelent a mentéseknél, lakás- tüzeknél. Végül a vízágyút ve­tették be. Ezután folytatódott a tanítás. A bemutatót a tanárok is hasznosnak találták. Fontos, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell viselkedniük ha­sonló helyzetekben. Tánczos Zoltán kiemelte, ahhoz, hogy minden gördülékenyen men­jen és senkinek se essen baja, a gyerekeknek szót kell fogadni­uk a tanároknak. Fontos, hogy fegyelmezettek legyenek és megőrizzék a hidegvérüket. Természetesen az iskola diák­jai is fel voltak villanyozva az események láttán. Elárulták, hogy ilyen akció még nem volt az iskolában, a kimenekítést csak a polgári védelem gyakor­latokon tanulták. Bevetették a vízágyút is (A szerző felvétele) A gát több mint felét feltöltötték, füvesítették, kiszélesítették (Balogh Csaba felvétele) Jövőre további csaknem egymillió eurót fordítanak a töltés felújítására Karácsonyig javítják a gátat UJ SZO-TUDOS1TAS Nádszeg. Egész évben foly­nak a munkálatok a Fekete-víz gátján a mátyusföldi település határában. A beruházó vállalat által tartott ellenőrző napon összegezték az idén elvégzett munkákat és a jövő évi terveket. Idén a beruházó, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat összesen 1 337 762 eurót for­dított a töltés javítására, és több mint 75 000 köbméter földet hordtak a helyszínre. Vladimír Zachar, a pöstyéni részleg vezetője reményét fe­jezte ki, hogy jövőre további 900 000 eurót tudnak a mun­kálatokra fordítani, s a tervek alapján nagyjából 45 000 köbméter földet hordanak a helyszínre. A vállalat idén is ekkora összeget tervezett, vé­gül megemelte az összeget. Ivó Dvorák, a munkálatok kivitelezését végző Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat po­zsonyi leányvállalata Duna üzemének munkatársa el­mondta, hogy ha az időjárás engedi, akkor december 21-ig folytaják a munkát. Ez ideig a mintegy 11,6 ki­lométeres töltés 6,5 kilomé­ternyi szakaszát sikerült negy­ven centiméterrel megemelni, füvesítem és kiszélesíteni, a gát mellett húzódó utat pedig már korábban megerősítették, ugyanis 2006-ban, az árvíz idején az átázott talajon csak kistraktorokkal tudtak eljutni a töltés átázott részeihez. Miroslav Spál, a vágsellyei székhelyű Vági Ármentesítő Vál­lalat igazgatója elmondta, hogy az elvégzett munkának köszön­hetően áradáskor jelentősen csökken a veszély mértéke. A Fekete-víz mesterségesen szabályozott folyó, de a Duna, a Vág és a Kis-Duna emelkedé­se a Fekete-víz szintjét is befo­lyásolja. A gát javítását és szintjének emelését 2006-ban kezdték meg, a tavaszi árvíz után. Ez ideig a vállalat nem egész 2,5 millió eurót fordí­tott a gát emelésére a teljes felújításra tervezett 6,5 millió euróból. (bé) A ŠKODA RAPID premierje Galántán Szerdán, ünnepélyes keretek közt mutatták be Galántán az Autoprofit autókereskedésben a ŠKODA legújabb modelljét, a leginkább az Octaviára hasonlító, ám lényegesen olcsóbb Rapidot. A bemutatóra szervezett fogadáson, a közel kétszáz meghívott vendég kívül, belül és vezetés közben is megismerkedhetett a 21 éves múlttal rendelkező galántai szalon idei első bemutatott modelljével. A fogadáson, ahol a legkülönlegesebb ételek és italok várták nem csak az autók szerelmeseit egy igazi, egyedülálló meglepetéssel is készül­tek a szervezők. A Diamonds International Corporation - D.I.C. részvénytársaság, mely befektetési gyémántok nagykereskedelmével és eredeti gyémánt ékszerek gyártásával és eladásával foglalkozik, elsősorban a hölgy vendégeket örvendeztette meg játéká­val. Ahogy egy ünnepi alkalomkor dukál, pezsgővel koccintottak a Rapid sikerére és a pezsgővel töltött poharak egyikébe a vállalat egy gyémántot rejtett el. Hozzá kell ten­ni, hogy a pohárban csak egy másolatot helyezték, de a szerencsés koccintó egy igazi gyémánttal térhetett haza. A meglepetést a világ tíz legjobb pezsgője közt helyet fog­laló világhírű olasz Prosecco Astoriába rejtették, amelynek alapja a prosecco szőlőfajta, amelyből a népszerű olasz pezsgőbor készül. A szőlő Tarvisiótól északra, a hegyekben: elsősorban is Conegliano és Valdobbiadene lankáin terem. A fogadáson felléptek a Riverpark Dance School tagjai, akik rúdtánccal kápráztatták el, elsősorban a Rapid köré gyűlt férfiközönséget. A ŠKODA tervezőinek legújabb alkotása a szeptember végén rendezett Párizsi Autósza­lonon mutatkozott be a nagyközönség előtt. A kocsi november derekától már a galán­tai Autoprofit autószalonban is megtekinthető és megvásárolható. A márka modellpalettájának legifjabb tagjaként fontos szerepet tölt be a vállalat életé­ben, a ŠKODA Fabia és a ŠKODA Octavia között egészíti ki a modellpalettát. A ŠKODA Rapid bőséges térrel, kifejező formavilággal, kiváló ár-érték aránnyal, széles körű biz­tonsági felszereltséggel és gazdaságos üzemű motorokkal bizonyul különösen vonzó­nak. A ŠKODA különösen olyan családok igényeit igyekszik kielégíteni új Rapid modell­jével, akik tágas és elérhető árfekvésű autót keresnek - a ŠKODA jellegzetes erényeivel. Karosszériája hosszú tengelytávja és a kupékat idéző körvonalai révén oldalnézetében is érzelemdús karaktert sugároz, de határozott fény-árnyék játékában pontosan és ha­tározottan kiformált tornádóvonala is fontos szerephez jut. Nem szabad megfeledkezni a kedvező árról sem, amelynek köszönhetően az autó olyan családok és egyének szá­mára is hozzáférhetővé válik, akik az Octavia formavilágát kedvelik. „Igazán élmény volt a vezetése, könnyű kezelhetőség, letisztult műszerfal, stabilan fek­szik az úton. Ahogy megfigyeltem óriási hely van a hátsó üleseken is. A csomagtér is óriási és az ott megtalálható sok-sok hálónak köszönhetően biztosan nem csúsznak szanaszét a szállított tárgyak"- számolt be élményeiről az egyik vendég vezetés után. Az autó 11111 eurós bevezető áron már Galántán is megvásárolható. (PR, bé) MP120741

Next

/
Oldalképek
Tartalom