Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-27 / 249. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 27. Közélet 3 Kevesebb kisvállalkozó, párhuzamos felmondási idő és végkielégítés; sokkal erősebb pozíció a szakszervezet számára Fico megadta a kölcsönt a szakszervezeteknek Pozsony. A második Fico- kormány csaknem teljesen visszaállította az első Fico-kormány alatt érvényes munkatörvénykönyvet. Azzal érvelve, hogy a munkatörvénykönyv feladata elsősorban a munkavállalók, alkalmazottak védelme. SÁNDOR RENÁTA A jelenleg még hatályos, a Radičová-éra alatt elfogadott törvény sokkal inkább a munkáltatók érdekeit tartotta szem előtt, a munkavállalókat kiszolgáltatva a munkaadók kénye- kedvének, ezért volt szükség a módosítására, állítja a kormány. Az ellenzék és a munkaadók szerint a januártól életbe lépő változtatások a munkanélküliség növekedését hozzák magukkal, ezt támasztja alá az is, hogy több cég már az idén megkezdte az alkalmazottak elbocsátását még a törvény januári életbe lépése előtt, azért, mert a jogszabály egyik legmarkánsabb változása, hogy januártól az elbocsátott alkalmazottnak újra a felmondási idővel párhuzamosan jár a végkielégítés is. Ez alaposan megnöveli a cégek költségeit. Ugyancsak emeli a cégek költségeit, hogy a „dohodások” után is társadalombiztosítási- és egészségbiztosítási járulékot kötelesek fizetni, ugyanannyit, mint az alkalmazottak után. Ezt ugyan nem a munkatörvénykönyv, hanem a szociális biztosításról szóló módosított törvény szabályozza, de a munka- vállalást érinti, hiszen a cégeknek már nem fogja megérni „dohodéra”, vagyis munkavégzési szerződés alapján foglalkoztatni a dolgozókat, már csak azért sem, mert a januártól érvényes munkatörvénykönyv szerint az ilyen szerződéssel dolgozók is több védelmet kapnak a jelenlegi állapothoz képest. További fontos változás a felmondási idő hosszának megváltozása. Aki legalább két évet nem dolgozott egy cégnél, annak csak egyhónapos felmondási idő jár, végkielégítés nélkül. Két és öt év közti munkaviszony után két hónap lesz a felmondási idő és egyhavi végkielégítés jár, öt és tíz év között háromhavi felmondási idő, de csak kéthavi végkielégítésjár. A cégnél töltött több mint 10, de kevesebb mint 20 év után háromhavi felmondási időre és háromhavi bérnek megfelelő végkielégítésre jogosult az elbocsátott alkalmazott. Aki legalább 20 évet dolgozott az adott munkahelyen, az háromhavi felmondási időre és négyhavi végkielégítésre tarthat igényt. A Fico-kormány meghagyta a munkatörvénykönyvben azt, amit még a Radičová- kabinet dolgozott bele: a flexi- kontót. Ennek lényege, hogy kevesebb megrendelés esetén az alkalmazottak kevesebbet dolgoznak, ezt a kiesett munkaidőt pedig akkor pótolják, amikor van elegendő munka. Ez eredetileg még a Fico-kormány válság- csomagjának része volt, 2010 végéig szólt, de Radičováék belefoglalták a munkatörvénykönyvbe. A második Fico-kormány annyit változtatott rajta, hogy a flexikontó „elrendelését” a cég vezetése már nem csak jelezni köteles a szakszervezetnek, csak akkor rendelheti el, ha a szakszervezet beleegyezik. A szakszervezet a jelenleginél nagyobb jogköröket kapott. Egy Alkalmazottak lehetnek a kisiparosok (Pavol Funtál felvétele) cégen belül már három személy is alapíthat szakszervezetet, ezeknek a személyeknek pedig a munkáltató köteles időt biztosítani a munkaidő alatt a szak- szervezeti munkára. Túlóraszám vezető beosztásban lévő alkalmazottaknál legfeljebb 550 óra egy évben legfeljebb 416 óra egy évben, megszűnik annak lehetősége, hogy ennél magasabb túlóraszámban egyezzen meg a munkaadó és az alkalmazott H m átárazott időre szóló unkaszerződés UJ LU ugyanaz a munkaadó ugyanazzal a —1 z munkavállalóval 3 éven belül legfeljebb UJ —i háromszor köthet határozott időre szóló LU r-í munkaszerződést _J O ugyanaz a munkaadó ugyanazzal QĹ a munkavállalóval 2 éven belül legfeljebb D két alkalommal köthet határozott időre Z < szóló munkaszerződést T di ílóraszám az egészségügyben slgozóknál uj UJ —1 z UJ —1 UJ n legfeljebb 150 óra egy évben-J h“ CC a munkavállalónak a munkáltatóval történt '< megegyezése alapján legfeljebb 150 + 100 Z < rn óra egy évben S; tabadság merítése UJ minden alkalmazottnak legalább 4 hét jár _l Z évente, amely merítésének időpontját a UJ-J munkáltató szabja meg, de az nem lehet a UJ n munkavállaló igényeivel teljesen ellentétes-J 'D Januártól ha a munkaadó a következő h* OĹ naptári év június 30-ig nem határozza meg '< a szabadság merítésének idejét, akkor a z munkavállaló is megteheti, de 30 nappal < r-\ korábban be kell jelentenie