Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)

2012-10-20 / 243. szám, szombat

ÚJ szó 2012. október 20., szombat, 6. évfolyam, 40. szám £ A velenceiek fel vannak háborodva ző óceánjárók inváziójának megál­lítására szólítja fel az olasz minisz­terelnököt. Akciójukkal a velenceiek kampá­nyát támogatják, ők ugyanis évek óta harcolnak a városba érkező ha­talmas hajók ellen. A felhívásban olyan személyiségek kérték Monti­tól a hajók kitiltását, mint például Donna Leon Velencében élő ame­rikai írónő (aki az autentikus helye­ken játszódó krimikkel vált híressé) és Orhan Pamuk török író. Petíciójukban a kormány már­ciusban elfogadott rendeletének megvalósítását kérik, a dekrétum ugyanis megtiltja, hogy óceánjárók haladjanak át a lagúnán. „Elfogadhatadan, hogy három­száz méteres hajók közlekedjenek a Szent Márk tér előtt. A város védelme sokkal fontosabb, mint a gazdasági érdekek” - olvasható a felhívásban. „Ezernyi polgár mozdult meg, hogy tegyen a velencei hajóturiz­mus ellen, amely veszélyezteti a város biztonságát és lakói egészsé­gét” - mondta el a No Grandi Navi nevű civil szervezet szóvivője. Csak 2012-ben 1639 alkalommal haladt el hajó a Szent Márk tér előtt. Minden egyes hajó olyan mértékben szennyezi a környezetet, mint 14 ezer autó együttvéve. Évente 1,6 millió utas érkezik óce­ánjárón a városba. 1997 óta szá­muk 440 százalékkal növekedett. Ezzel Velence a legnagyobb óce- ánjáró-kikötőhelyek európai listá­ján a tizedikről a negyedik helyre ugrott előre. A szervezet a hajók által keltett hul­lámok miatt is panaszkodik, ezek ugyanis veszélyeztetik a palotákat. Az óceánjáró-turizmus ugyanakkor kevés jövedelmet jelent a városnak, hiszen az utasok nem éjszakáznak ott, csak néhány órát töltenek Ve­lencében. Ezt a csodálatos várost már annyi­szor sikerült megmenteni minden­féle veszedelemtől: a népvándorlás következményeitől, a pestistől, az árvizektől, s most talán az óceán­járóktól is megmenthető. Velence már nélkülük is nagy veszélyben van: senki sem tudja biztosan, hogy a város lassú, de állandó süllyedé­sének folyamata miként alakul a jövőben. (MTI, ug) Egy hatalmas fehér fal húzódik a Szent Márk tér előtt. Magasabb a dózsepalotánál. Legalább 300 méter hosszú a monstrum, és alig 100 méterre van a part menti sétánytól. Mi ez? Horrorisztikus látomás? ± Csak 2012-ben 1639 alkalommal haladt el hajó a Szent Márk tér előtt. Minden egyes hajó olyan mértékben szennyezi a környezetet, mint 14 ezer autó együttvéve. ▼ Velence, 2012. október 15. (Fotók: ug, SITA/AP, Wikipedia/Marie-Lan Nguyen) em, csak a Velen­cébe beúszó, MSC Musica óceánjáró­ról adott hírt - ta­lán egy kis túlzás­sal - a taz német hírportál, amely egyben elégedett utasokról és elége­detlen, felháborodott velenceiekről tudósított. Az utasok jól érzi magu­kat a luxushajók luxuskabinjaiban, amelyekből, nagy kényelemben, egy lépés nélkül élvezhetik a törté­nelmi kulisszákat. Észre sem veszik, hogy közben két vontatóhajó húzza a 9 m merülési mélységű hajójukat a lagúnán át, ott, ahol a víz csupán mintegy két méter mély lehet. Pár nappal később egy még na­gyobb monstrum, a 139 500 ton­nás, 333 méter hosszú, a 4300 utas szállítására szolgáló MSC Divina haladt el a Szent Márk tér előtt, majd a közelben lehorgonyzón, miközben ugyancsak elégedett tu­ristákat ringatott a fedélzeten. A velenceiek fel vannak hábo­rodva, féltik a már így is pusztuló városukat, hiszen az óriási hajók, amelyek csúnyán megbontják a városképet, borzasztóan szennyezik a levegőt, hullámverésük pedig a cölöpöket ostromolja. Több nemzetközileg ismert sze­mélyiség is tiltakozásának adott hangot a Mario Montihoz intézett petícióban, amely a Velencébe érke­Az óceánjáró-turizmus kevés jövedelmet jelent a városnak, hiszen az utasok nem éjszakáznak ott, csak néhány órát töltenek Velencében

Next

/
Oldalképek
Tartalom