Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-19 / 242. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 19. Sport 25 A szerbek azt állítják, semmilyen ajánlatot nem tettek a kajakos férjének, Janics bizonygatja, nem hazudott Tele ellentmondással Janics Natasa ügye Andrian Dusev (balról), Douchev-Janics Natasa és Csonka Gábor menedzser az érdeklődés középpontjában (MTI-felvétel) Egyre több az ellentmondás és a találgatás Janics Natasa ügyében. A Szerb Olimpiai Bizottság azt állítja, soha nem is hívta a háromszoros ötkarikás bajnok kajakost, így fizetni sem hajlandó érte. A magyar szövetség október 24-én dönti el, elengedi-e ingyen is a sportolót, Janics mindeközben a Facebookon bizonygatja, nem hazudott. ÖSSZEÁLLÍTÁS Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára a Szerb Olimpiai Bizottsággal folytatott tárgyalása után azt mondta, a szerbek nem tettek ajánlatot sem Douchev-Janics Natasának, sem pedig férjének az ottani munkát illetően, s bár nyitva áll előttük az ajtó a hazatérésre, a szerb fél semmüyen hajlandóságot nem mutat arra, hogy bármilyen díjat fizessen a háromszoros olimpiai bajnok versenyzési jogáért. A sajtóban máris megindultak a találgatások, ki hazudott és miért. A Blikk úgy tálalja az ügyet, hogy Andrian Dusev „csőbe húzta” feleségét, miközben nem is kapott semmilyen ajánlatot, mások szerint Janics találta ki az indokot, hogy jobban elfogadják döntését. Maga Janics a Facebookon így kommentálta az esetet: „Sohasem hazudtam ebben az ügyben. Most sem teszem.” Korábbi menedzsere, Csonka Gábor viszont a Népszavának azt mondta, az egész a szerbek üzleti húzása: „Vélhetően erre építik fel a nem fizetés taktikáját.” Ha nem születik megállapodás a felek között, előfordulhat, hogy Janics két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben. Janics Natasát 2004-ben két athéni aranyérme után hősként ünnepelte Magyarország, mára azonban szinte közellenséggé vált. Az interneten gúnyt űznek az egyik bank szerencsétlenül időzített - óriásplakátjaiból, amelyen Natasa mosolyogva kérdezi: „A pénzem valóban percek alatt megérkezik?” De a Janics-ügy a szegedi helyi politikában is komoly vihart kavart. Bár az olimpia előtt az önkormányzat pénzügyi bizottsága úgy döntött, bruttó 25 millió 146 ezer forintért (vagyis nagyjából ugyanannyiért, amennyit Janics 2007-ben fizetett érte) visszavásárolja a Bárka éttermet Janics Natasától azzal, hogy ez városrendezési szempontból is indokolt. Most viszont Botka László polgár- mester nem írta alá az adásvételi szerződést, hanem visszaadta az illetékes önkormányzati bizottságnak. A döntésre magyarázat lehet Botka Face- book-bejegyzése: „Natasa az elmúlt 12 évben sok száz millió forint támogatást kapott a szegedi és a magyar adófizetőktől, így lehetett olimpiai bajnok: köszönet érte! Amikor bejelentette, hogy Szerbiába távozik, én ezt családi döntésnek nyilvánítottam és sok sikert kívántam, ehhez képest az elmúlt hetekben Belgrádban lenyilatkoz- ta, hogy soha nem érezte magát otthon Magyarországon, további több milliót követelt a szegedi klubtól, sőt még a felkészítő edzőjénekjáró olimpiai sikerdíjat is a férjének követelte.” Janics ominózus mondata, miszerint sosem érezte magát otthon Magyarországon, sokaknál kivágta a biztosítékot, holott korábban is voltak jelei: Janics mentalitása teljesen különbözött versenyzőtársaiétól, s a sportoló szemmel láthatóan kellemetlenül érezte magát, ha díjátadókon vagy egyéb rendezvényeken nagy nyilvánosság előtt kellett magyarul megszólalnia - ennek ellenére többször a négyes nevében is neki kellett nyilatkoznia. Janics a közelmúltban tartott búcsú-sajtótájékoztatóján sírva kérte a szurkolókat, „ne gyűlöljék”, ám az ügy egyre követhetetlenebb ellentmondásai miatt egyre többen elfordulnak tőle. S bár magyar olimpiai bajnokként akkor is jogosult az életjáradékra, ha más ország színeiben versenyezne a későbbiekben (ha megtartja magyar állampolgárságát), döntésének jogi vonzatú következménye is van: a jövőben a Ge- revich-ösztöndíjban részesülő magyar sportolóknak írásban kell vállalniuk, hogy pályafutásuk során magyar színekben fognak versenyezni, (bt) A JANICS-ÜGY KRÓNIKÁJA ♦ Augusztus 9. - A Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros ezüstérmet szerez a londoni olimpián 500 méteren. ♦ Augusztus 11. - Janics 200 méteren bronzérmes lesz Londonban. A versenyt Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke a helyszínen tekinti meg. ♦ Augusztus 16. - Elsőként röppen fel a szerb és a magyar sajtóban a hír, hogy Janics ezentúl szerb színekben fog versenyezni. ♦ Augusztus 18. - A szerb sajtó teljesen biztosra veszi, Janics Szerbiában folytatja. A sportoló és menedzsere cáfolja az értesülést. ♦ Augusztus 28. - Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke azt nyüat- kozza, Janicsot a szerbek és az oroszok is csábítják, de a versenyző jelezte, magyar marad. ♦ Szeptember 20. - Kiderül, hogy Janics Natasa férje, Andrian Dusev „visszautasíthatat- lan ajánlatot” kapott a szer- bektől, s Natasa is követheti. A többszörös világbajnok Benedek Dalma bejelenti, szerb színekben folytatja pályafutását. Azonnal megindulnak a találgatások egy esetleges Benedek, Janics párosról. ♦ Szeptember 25. - Janics elkéri kilépő papírjait szegedi egyesületétől. ♦ Szeptember 27. - Janics bejelenti távozási szándékát a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek. ♦ Október 4. - Szerbiában hivatalosan is bejelentik Janics Natasa érkezését. A belgrádi sajtótájékoztatón Janics úgy fogalmaz, „Magyarországon soha nem találta igazán a helyét”. + Október 9. - A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kijelenti, mindenképpen feltételekhez köti Janics távozását Szerbiába. ♦ Október 10. - Janics Natasa sírva fakad szegedi sajtótájékoztatóján. „Ne gyűlöljetek!” - kéri a magyarokat. Kijelenti, csakis családi okok miatt döntött a váltás mellett, mert „furcsa helyzetet teremtene, ha a féljem ellenem készítené fel a szerb lányokat”. ♦ Október 12. - Janics nehezményezi, hogy Kovács László kapta az olimpiai bajnokok edzőjénekjáró 15 millió forintos állami jutalmat, holott szerinte az férjének, a bolgár Andrian Dusevnek járt volna. ♦ Október 14. - Ábrahám Attila szerint Andrian Dusev nem kaphatja meg a jutalmat, „már csak azért sem, mert a diplomáját nem honosította, és a MOB több kritériumának sem felel meg”. ♦ Október 17. - A Szerb Olimpiai Bizottság közli, soha nem adott ajánlatot Janics Natasának, sem pedig férjének. A Ferrari nem adja fel a harcot a vb-cimert Két tizedet kell gyorsulni MT1-JELENTÉS Stuttgart. Tovább fejleszti idei versenyautóját a Forma-les Ferrari csapat, miután a legutóbbi három versenyen Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoki címvédő német pilótája diadalmaskodott, s összetettben átvette a vezetést a spanyol Fernando Alonsótól. „Legalább két tizedmásod- percet javulnunk kell - nyilatkozta Stefano Domenicali, az olasz istálló csapatfőnöke. - Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen átalakítjuk az autót, összességében kisebb módosításokról van szó.” Alonso egy lapnak azt mondta, hat futam óta semmit sem változtattak a Ferrarin, pedig a fejlesztésre nagy szükség lett volna. „A csapattal együtt én is a lehető legtöbbet hoztam ki az autóból, de a Red Bulihoz képest semmit sem javultunk” - tette hozzá a Renault-val kétszer is világbajnok (2005, 2006) spanyol. A sorozatban két vb-címet nyert Vettel a legutóbbi három GP-n diadalmaskodott, így 215 pontja van, míg Alonso 209 ponttal áll a második helyen. Utóbbi az elmúlt három versenyen összesen 45 pontot veszített riválisával szemben. Rajtol a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton 300 ezer forint a győztesnek Nem veszi meg a Real RadamelFalcao tiltott gyümölcs Madrid. Cáfolta azokat az értesüléseket Jósé Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője, miszerint klubja leigazolná Ra- damel Falcaót, a városi rivális Atlético futballistáját. „Falcao meghatározó játékosa az Atlé- ticónak, akárcsak korábban Kun Agüero volt, ugyanakkor a két klub között van egy megnemtámadási egyezmény, ezért úgy gondolom, Falcao tiltott gyümölcs” - nyilatkozta a portugál tréner. Hozzátette: Falcao fantasztikus támadó, és örül annak, hogy ilyen jól teljesít az Atléticónál. (MTI) MTl-JELENTÉS Budapest. A férfi és női egyéni verseny győztese 300- 300 ezer forintot kap a ma rajtoló Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonon. Az ötnapos viadalon a legjobb csapatot is jutalmazzák a szervezők, a nyertes váltó ugyanis 400 ezer forinttal gazdagodik. Az ultramaratonisták Bécs- ből rajtolnak, s 90 kilométer megtétele után futnak be Pozsonyba. A második napon a pozsonyi startot követőn 20 km megtétele után, Rajkánál érkeznek a futók Magyarországra, ahol Győr lesz a cél. Ezen a szakaszon 83 kilométert teljesítenek a résztvevők. A harmadik szakaszon Győr és Tata között 62 kilométer a táv, míg a negyediken Tatától Budakesziig 59 km. Az utolsó napon fél- maratont (21,1 km) teljesít a mezőny. Az idei verseny újdonsága, hogy a pozsonyit kivéve valamennyi szakasz befutója sport- csarnokban lesz, illetve hogy a frissítőpontokon a tea, energiaital, gyümölcs és szénhidráttartalmú készítmények mellett az adott tájegységre jellemző étellel is pótolhatják az energia- veszteséget az áthaladó versenyzők. ■ Labdarúgás NBI.11. lordiiló-17.00: MTK-Videoton (játékvezető: Németh Á.); 19.00: Ferencváros-Paks (Solymo- si). 1. Győr 10 7 2 1 23:9 23 2. Debrecen 10 7 1 2 18:7 22 3.MTK 10 5 3 2 15:10 18 4. Diósgyőr 10 5 2 3 9:10 17 5. Ferencváros 10 4 4 2 14:10 16 6. Honvéd 10 5 1 4 17:16 16 7. Videoton 10 4 3 3 11:9 15 8. Újpest 10 3 4 3 12:11 13 9. Haladás 10 3 3 4 14:11 12 10. Pécs 10 3 3 4 10:12 12 11. Paks 10 2 5 3 14:13 11 12. Kecskemét 10 3 2 5 12:16 11 13. Kaposvár 10 2 4 4. 9:15 10 14. Eger 10 2 3 5 8:15 9 15. Pápa 10 2 3 5 9:18 9 16. Siófok 10 0 3 7 7:20 3 ■ Kézilabda FÉRFI TIPOS EXTRALIGA, 9. forduló -18.00: ŠKP Bratislava-MHK Košice. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, 12. forduló - 17.00: Žilina-Nitra, Banská Bystrica-Martin, Poprad-Zvo- len; 17.30: Dukla Trenčín-Skalica, 18.00: Piešfany- Košice. ■ Labdarúgás LIGAKUPA, 4. forduló - A csoport: Gyirmót-Győr 2:2. Besöpört: Pécs-Vasas 2:1. ■ Kézilabda NŐK, WHIL. 6. forduló: Veselí-Most 20:17 (10:10), legjobb góldobók: Salčáková és Štérbová 7-7, ill. Martinková 7. FÉRFI SEHA LIGA, 5. forduló: Vardar Pro Szkopje- Tatran Prešov 29:33 (14:17), legjobb gójdobók: Lazárov 9, ill. Anti 10. FÉRFI TIPOS EXTRALIGA, 4. forduló (pótolt mérkőzés): Michalovce-Topofcany 41:29 (19:12), legjobb góldobók: Petrov 8, ill. Valent 8. ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 2. forduló (pótolt mérkőzés): Nitra-Banská Bystrica 84:102 (28:26, 19:27, 17:17,20:32), legeredményesebbek: Kovacevic 27, ill. Smajlaglc 25. FÉRFI MATT0NINBL (cseh bajnokság), 5. forduló: Astrum Levice-Chomutov 85:73 (18:24, 22:5, 27:18,18:26), legeredményesebbek: Kemp 20, ill. Stanék19. ■ Tenisz BÉCSI FÉRFI TORNA, páros, 1. forduló: Knowle, Polášek (osztrák, szlovák, 2.)-Fognini, Marrero (olasz, spanyol) 5:7,6:4,10:7. MOSZKVAI NŐI TORNA, 2. forduló: Cibulková (szlovák, 5.)-Pironkova (bolgár) 6:2,6:3. LUXEMBURGI NŐI TORNA, 2. forduló: Hantuchová (szlovák)-Flipkens (belga) 6:4,4:6,6:2. ■ Sportfogadás KENŐ: 3,13,14,15,17,21,22,28,36,40,57,58,59, 60,63,65,69,70,71,74. Kenő Plusz-szám: 74. EGY MONDATBAN ♦ A szezon végén elhagyja a Sky csapatát és a belga Omega Pharmában folytatja pályafutását a brit Mark Cavendish országúti kerékpáros. ♦ Ashley Cole-t, a Chelsea játékosát 90 000 fontos pénzbüntetéssel sújtotta az angol Labdarúgószövetség, amiért a Twit- teren tiszteletlen megjegyzésekkel illette a szervezetet. Péntek, október 19. Labdarúgó NBI: 13867. Ferencváros -Paks 1,71-3,4- 4,31-1,14-1,9-1,22.