Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)

2012-10-16 / 239. szám, kedd

16 FUTBALLGYILKOSOK FOCITIPP ■ 2012. OKTOBER 16. www.ujszo.com Benkő fiábor Futballgyilkosok 17. részi A magyar bundabatrány - pénz, drogok, prostik. 7. fejezet Szeptember második felében Pé­ter éppen egy tréning után állt a zuhany alatt, amikor Török mellé­csoszogott, és elkérte a samponját. Török a csapat meghatározó játé­kosának számított, igazi hangadó volt. Lenyomott pár szezont kül­földön is, egy időben rendszeresen játszott a válogatottban. Kemény, megalkuvást nem ismerő futballista hírében állt, aki szerette terrorizálni az ellenfelet. Olykor már a játékos- kijáróban felpofozott valakit, jelez­ve, hogy a pályán sem számíthat kí­méletességre. Kedvenc szórakozásai közé tartozott az is, hogy vietnami balzsamba mártogatta az ujjait, és ha a rivális csatára közel ért hozzá, a szeme alá kente a cuccot. Török nem az a fajta fickó volt, akire ha ránéz az ember, azt mondja, gyere, tesó, igyunk meg egy Traubisodát. Öt inkább el­kerülték az emberek, legfőképp a faragatlan stílusa miatt. A szur­kolók persze nem ezt az arcát is­merték, hanem a futballistáét, aki nem ismert elveszett labdát, és aki mindent megtesz a győzelemért. Kivéve, ha azért fizetik, hogy ne tegyen meg mindent. Szóval Török, miközben sam­pont lejmolt Pétertől, odabökte neki, hogy kísérje el az egyik kö­zeli bevásárlóközpontba, mert a nővérének születésnapja lesz, és mikrohullámú sütőt adna neki ajándékba, de nem tudja, melyi­ket érdemes megvenni. Péter nem értette, miért éppen hozzá fordul ilyen marhasággal. Egyrészt nem voltak különösebben jóban, más­részt róla mindenki tudta, hogy béna az elektronikai dolgokhoz, hisz még a kvarcóráján sem tudta beállítani az ébresztést. Megpró­bált kibújni, figyelmeztette Tö­rököt, hogy ő nem egy műszaki zseni. Gyorsan elmesélte, hogy gyerekkorában kíváncsiságból egyszer szétszerelte a nagyapja Sokol rádióját, és bár összerakta, onnét kezdve csak jugoszláv adót lehetett rajta befogni, azt meg a papa nemigen értette. Török ne­vetett egyet, és azt felelte, nem baj, menjen csak el vele. Fél órával később, az egyik legna­gyobb budapesti bevásárlóközpont mélygarázsában, csapattársa ko­csijában ülve 180 fokos fordulatot vett Péter élete. * * * Amint leparkoltak, Péter már szállt is volna ki a kocsiból, de Török kér­te, hogy maradjon, mert kérdezni akar valamit. Arról faggatta, hogy neki mennyivel tartozik a klub, és van-e még tartaléka. Normális kérdések voltak ezek, hiszen a téma az öltözőjükben mindennapos volt azokban az időkben. Péter először arra gondolt, hogy Török egyszerű­en csak jó fej akar lenni, és felaján­lani, hogy ha megszorul, tőle kér­het nyugodtan. Péter megmondta az igazat, hogy a zsebében most is olyan pénz van, ami nem az övé.- Kölcsönökből élek, és anyám ko­csijával járok - mondta. Török csak erre várt.- Nincs eleged ebből? - kérdezte, noha a választ sejtette.- Ne kérdezz baromságokat. Persze, hogy unom. Nem azért akartam profi lenni, és nem azért jöttem fel egy pesti csapathoz, hogy tarhál­nom kelljen a pénzt. Rajtad viszont nem látom, hogy idegeskednél. Tudom, semmi közöm hozzá, de gondolom, külföldről eleget hoztál haza, és nyilván válogatottként itt is jóval több a pénzed.- Papíron igen. De én is csak rit­kán látok belőle valamit - Török ezután várt egy keveset, majd foly­tatta: - Amúgy igazad van, tényleg nem panaszkodom - újra szünetet tartott. Elfordította a fejét, és kifelé nézett a kocsiból. - Mellesleg, a te problémádra is lehetne megoldást találni. Péter nem szólt semmit. Értette, hogy csapattársa célozgat valami­re, de nem volt biztos a dolgában. Török visszafordult, és most egye­nesen a szemébe nézett.- Folytassam? - kérdezte dohány­füsttől rekedt hangon. Péter bólintott. Félt attól, amit hallani fog, de ezen a ponton ér­dekessé vált számára a beszélgetés. Az is világossá lett előtte, hogy szó nincs semmiféle mikrohullámúról. Kizárólag azért jöttek ebbe a mély­garázsba, hogy megbeszéljenek va­lamit.- Szerdán megint Ligakupa van. Még Szórádi is leszarja, hogy nye­rünk-e, vagy sem. A játékosok is leszarják. Mindenki leszarja, tesó. Mindenki. És tudod, miért? Mert a hónap végén megint ott állunk majd egy fillér nélkül, és azon törhetjük a fejünket, hogy miből veszünk kaját, és fizetjük ki az al­bérletet. Ha viszont rám hallgatsz, akkor egy kis okossággal jó kis lóvét kaszálhatsz. Péter nem akarta játszani a hülyét. A helyzet egyértelműnek tűnt.- Nem tudom, képes lennék-e...?- a kulcsszót nem mondta ki. Még nem volt rá képes. De Török kisegítette: - Bundázni? Péter megnyálazta ki cserepeseden ajkait, és alig észrevehetően bólin­tott. Azt felelte, még soha nem csi­nált ilyet. Török felnyerített.- Azt látom! Öcsém, nálad szen- tebb focistával még nem talál­koztam, pedig megfordultam sok helyen. Elárulok valamit. Tavasszal öt bajnokink nem volt tiszta. Öt! És ebből hármat mi intéztünk el, kettőt az ellenfeleink. Péter kivárt egy kicsit. Próbált időt nyerni, bár senki nem sürgette sem­mivel. Elkezdett babrálni az elekt­romos ablakemelővel, ügyelve arra, hogy a gombot azért véledenül se nyomja meg. Mintha attól félt volna, ha lehúzza az ablakot, valaki meghallja, miről beszélgetnek- Miért mondod ezt nekem? Ép­pen nekem?- Jó srác vagy. Bírlak. És tudom, nincs egy vasad sem. Nekem pedig kell még egy ember. Eddig ketten vagyunk A Váczi és én. Te lehetnél a harmadik. Egy védekező közép­pályás mindig jól jön. Váczi a csapat kapusa volt, akinek szép jövőt jósoltak a szakemberek. Almai közé tartozott a válogatott­ság és egy zsíros külföldi szerződés. És mégis részt vett ebben. Péter megdöbbent, majd megkérdezte, nem félnek-e a lebukástól.- Viccelsz? Honnan jönne rá bárki, hogy direkt hozok össze egy tizen­egyest, mi? Ezzel nem lehet lebukni. Csinálják ezt a szlovákok, a romá­nok, a szerbek, a horvátok Megy ez Ausztriában, a lengyeleknél. Mindenhol. Nálunk is ez van, Peti. Tudnék neked mesélni - röhögött fel megint Török, és közben kitúrt egy fikadarabot az orrából. Mor­zsolta egy darabig a hüvelykujja és a mutatóujja között, majd lehúzta az ablakot, és egy hetyke mozdu­lattal kipöckölte. Péternek forgott a gyomra. Nem a látványtól. A hallot­taktól. De a téma izgatta.- És mennyit lehet ezzel keresni? Török tudta, hogy innentől nye­rő pozícióba került. Gyorsabban, mint remélte.-Attól függ. Ezer euró a minimum. De ennek akár a többszörösét is.- Ki ad ezért pénzt?- Ha holnap kijössz velünk Zág­rábba, majd ott megtudod.- Zágrábba?- Találkoznunk kell a megbízónk­kal. Telefonon is el lehet intézni az ilyet, de te új vagy, látni akar szemé­lyesen. Délben végzünk a pályán, utána indulnánk. Megbeszéljük kint a dolgokat, aztán spurizunk vissza. A Váczi is jön. Benne vagy?- Rendben. Menjünk. * * * Mikrohullámút természetesen nem vettek, az csak ócska fedősztori volt, semmi több. A nehézkesen induló, de végül lendületet vett beszélge­tés lezárásaként Török felajánlotta, hogy hazadobja Pétert. A kőke­mény hátvéd kövér gázzal indult, és BMW-jével csikorogva hajtott ki a mélygarázsból. Péter aznap este nem igazán talál­ta a helyét. Fel-alá járkált a másfél szobás lakásban. Gondolkodott. Az mindenesetre jó, morfondírozott magában, hogy pénzt még nem fogadott el. És ott volt a lehetősé­ge arra is, hogy lemondja a holnapi utazást. Örült, amiért hagyott ma­gának menekülőutat. Ugyanakkor hihetedenül kecsegtetően hangzott, amit Török mondott. Minimum ezer euró. Egyetlen meccsért. Ezt ismételgette, ízlelgetve a hangosan kimondott összeg hatását. Ha egy hónapban csak két mérkőzés mani­pulálásában részt venne, azzal már meglenne a havi fizetése. Mielőtt elaludt, már biztos volt abban, hogy nem lesz gyáva, és elmegy másnap Zágrábba. 8. fejezet Ha nem is túl gyakran, de olykor előfordul az emberrel, hogy kis- terpeszben állva, hugyozás közben keres néhány ezer eurót. Erre persze Péter sem gondolt, ami­kor azon a reggelen paplanszemek­kel ébredt. Kellett jó fél óra, mire magához tért. Valamelyest felgyor­sította az eszmélést egy babkávéval, amihez a konyhaszekrényben talált kétes szavatosságú alapanyagot, aztán összekapta a cókmókját, és elment edzésre. Nem bánta, hogy a pénteki meccs miatt ezúttal csak könnyed átmozgatás vár rá, és bár általában szeretett tréningezni, most inkább indult volna mihama­rabb Horvátországba. Szétfeszítették a bensőjét a még megválaszolatlan kérdések. Azelőtt, ha csak szóba került a bunda, el­utasító volt. Ezúttal nem. Zágráb nyugodt tempóban három és fél­négy órás útra van Budapesttől, és ebbe belefér, hogy egyszer megáll kinyújtózni valahol az utazó. Péter arra gondolt, amikor beült a Török BMW-jének hátsó ülésére, hogy az úton alaposan kikérdezi csapattár­sait erről az egész bundadologról. Hogy is van ez? Kik csinálják? Mió­ta? Nem akart rögvest a tárgyra tér­ni. Megvárta, amíg valahogy szóba kerül a dolog. Még nem hagyták el a várost, ami­kor Váczi feldobta a témát. Nem is akárhogy.- Szépen megbolondítjuk a holna­pi meccset, szarrá keressük magun­kat - fordult hátra, és közben idült vigyor ült ki az arcára. Török pacsi­zott egyet a kapussal. Péter szeretett volna osztozni csa­pattársai jókedvében, de még nem tudott felengedni. Török a belső visszapillantó tükörből figyelte.- Minden oké? - kérdezte.- Igen - felelte némi bizonytalan­sággal a hangjában, de próbált fesz­telenül viselkedni. - Szóval, kihez megyünk?- Nyugi, még pár óra, és meglá­tod - mondta Török. - Lesz egy kis meglepetésben részed, azt el­árulom. De nem akarom lelőni a poént. Péter nem akart barkochbázni. Kü­lönben is felesleges lett volna, Tö­rök és Váczi cinkos összenézéséből ezt azonnal levette.- Akkor azt mondjátok meg, hogy hogy zajlik ez az egész? A bunda. Török nagy levegőt vett.- Figyelj ide - mondta. - Beval­lom őszintén, meglep, hogy eny- nyire nem vágod ezeket a dolgokat. Fogalmam sincs, hol éltél eddig, de óriási tévedésben voltál, ha azt hitted, itt nem machinálnak a fo­cisták.- Ez a második klubom az NB I-ben. Eddig nem tűnt fel semmi. És itt sem. Váczi megint elvigyorodott.- Mert olyan jól csináltuk.- Ide figyelj, Peti. Ezt mindenhol csinálják. Mindenhol! Nincs olyan magyar csapat, ahol nem találsz játékost, aki jó pénzért bevállal ezt- azt.- Azt mondod, az egész bajnokság egy rohadt átverés?- Ez azért nem igaz. Vannak tiszta meccsek, mindent nem lehet el­csalni. De fordulónként minimum négy mérkőzés manipulált. A Ma­gyar Kupáról és a Ligakupáról nem is beszélve. És ekkor Török belelendült. Valósággal ömlött belőle a szó, komplett kiképzésben részesítette az egyre jobban megdöbbenő Pé­tert a fogadási csalásról, és annak méreteiről. Péter csak kapkodta a fejét. Szó volt horvátokról, szer- bekről, ázsiaiakról. Török szerint a fogadási maffia központja Ázsi­ában, Szingapúrban van, de ezt ő sem tudja biztosan, mert a hálózat annyira bonyolult és szerteágazó, hogy tulajdonképpen ádáthatat- lan. Főleg, mert a horvátok, a szer- bek és a szlovének részben nekik is dolgoznak. Annyi pénzt tolnak a rendszerbe, amennyit nem szé­gyellnek, és a legnagyobb sztáro­kon kívül gyakorlatilag bárkit meg tudnak vásárolni.- Az NB I-ben meg pláne - tette hozzá Váczi, amire Török egy bó- lintással reagált. Török évekkel korábbi sztorikat mesélt, amikből kiderült, hogy jó ideje áll a futball sötét, eltitkolt oldalán. Anno a tippmixen fogad­tak a saját meccseikre, néha még Szlovákiába is átjártak a vastagabb oddsok miatt, de ez manapság már nem így zajlik.- Most az internetes fogadóirodák­ban van a nagy lóvé - magyarázta. Elkotyogta, hogy egyik régebbi csa­patánál négy társával fejenként har­mincezer eurót kerestek egy eladott Bajnokok Ligája-selejtezővel. — Abból a lóvéból vettem ezt a ko­csit, és még így is maradt bőven - büszkélkedett. Hogy Török az ellenfelet pofozza, meg csípős krémeket ken a szemük alá, arra - habitus kérdése, persze - még azt mondhatja az ember, hogy oké. Zsivány krapek, akinek az is megbocsátható, ha piázik, vagy a meccs előtt egy nappal elszív egy doboz Multifiltert. Péter viszont most felmérhette, hogy végtelenül korrupt, és ha pénzről van szó, nincs benne erkölcs, ami leállítaná. A legijesztőbb az volt, hogy köztu­dottan edzősködni akart a labdarú­gó-pályafutása után.- És kik fizetnek ezért? Ügy értem, kik azok az emberek, honnét jön­nek, akik megkeresnek egy focistát az ajánlataikkal? — Nem ismerek mindenkit közü­lük. Többen is vannak, szerte az országban. Általában volt focisták szervezik a meccseket, de akad­nak klubvezetők is. A területeket leosztják egymás között, minden­kinek megvannak a maga kis kap­csolatai a klubokkal vagy egyes játékosokkal. Mi általában két emberrel dolgozunk. Az egyik, akihez most megyünk. A másik meg a Carlo. Carlo neve a kilencvenes évek nagy részében egyet jelentett az egyik fővárosi nagycsapattal. A szurkolók kedvence volt, még dalt is írtak róla, a nagy riválisnak lőtt szabadrúgás-gólját pedig évekig emlegették. Péternek ez már sok volt. Hátra­dőlt, és kibámult az ablakon. Azt érezte, nem Zágrábba, hanem egyenesen a pokol felé tart, és hogy a nagy utazás neki már nem csu­pán egy Presset-szám a rádióból. Ahogy bámult kifelé az ablakon, nézte a magasban úszó felhőket, amelyek habpalástján elröppenni látta az álmait. A fútballról szőtt álmait. Mintha csak az ablakot nyitotta volna ki, hogy kiszellőztes­se a szobát a reggeli ébredés után, úgy elszállt minden egy szemvilla­nás alatt. Beléhasított a felismerés, hogy ez az egész, amiben ő létezik, ahová gyerekkora óta vágyott, illú­zió. Egy hamis, képmutató, hazug világ. Olyasféle érzés fogta el, mint amikor az ember a halálán van, és lejátszódik előtte az élete. Ö leg­alábbis sokat olvasott erről, és úgy hitte, az az érzés is ilyen lehet. Nem tudott megszólalni. Képtelen volt arra, hogy bármit is mondjon. Az elmúlt fél órában minden és min­denki megváltozott a szemében. Önmagát is beleértve. (Folytatás a jövő héten!) A Futballgyilkosok-at a DUNA International Könyvkiadó Kft. hozzájárulásával közöljük. Szerkeszti: Gazdag József (jozsef.gazdag@ujszo.com) ■ Tördelés: Toronyi Xénia ■ Munkatársak: Grendel Ágota, Kiss Tibor Noé, Kiss László * Megjelenik minden kedden.

Next

/
Oldalképek
Tartalom