Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-15 / 238. szám, hétfő
16 Sport ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 15. www.ujszo.com A kilencedik percben már 2:0-ra vezetett a végig fölényben játszó szlovák válogatott a lettek elleni vb-selejtezőn, a hajrában mégis izgulni kellett Álomszerű kezdés, majdnem bevált Sapara jóslata Pozsony. A szlovák futballválogatott 2:1-re legyőzte Lettországot a péntek esti vb-selejtezőn. Csalóka az eredmény, mert a remekül kezdő hazai együttes a mérkőzés jelentős részében nagy fölényben játszott, de elpuskázta a helyzeteit. SZABÓ ZOLTÁN Rakétarajtot vett a szlovák együttes, a kilencedik percben már 2:0-ra vezetett. Előbb Sapara mesteri átadása után az egyedül kitörő Weisst Vanins kapus buktatta az ötös sarkánál, a megítélt büntetőt Hamšík biztosan értékesítette. Röviddel később Sapara ívelt szabadrúgása után a berobbanó Saláta elől a menteni igyekvő lett védő lábán megpattant a labda, s a jobb alsó sarokban kötött ki. Ilyen meseszerű kezdésre kevesen számítottak, majdnem bejött Sapara jóslata, aki azt nyilatkozta, hogy a 10. percben 3:0 lesz az eredmény. Nem a Trabzonspor légiósán múlott, hogy végül nem lett igaza, mert jobbnál jobb passzokkal hozta helyzetbe társait. A sokkból lassan magukhoz tértek a lettek, de sokáig komoly helyzetük sem volt, mert az eíőretoltan játszó Rudnevset (Hamburg) Saláta szinte hibátlanul őrizte. Az első félóra végén Lauzins tette próbára Ku- ciakot, aki szögletre tolta a 25 méteres bombát. A félidő hajrájában Sapara kiugratta Hamšíkot, aki gyengén találta el a labdát, így a kapus hárított. A fordulás után többször is növelhette volna előnyét a szlovák csapat, ám kimaradtak a lehetőségek. Az sem segített, hogy a gyengén játszó Bakost Hološko váltotta fel. Az utolsó negyedórára a vendégeknél beállt a 34 éves Verpakovskis, aki néhányszor becsapta a bizonytalan Pekarí- kot. A lettek a rutinos cserecsatárnak köszönhetik a szépítést, a 84. percben Pečovský teljesen feleslegesen felrúgta a tizenhatos sarkánál a Bakuban focizó támadót, a büntetőt Verpakovskis „panenkásan” a kapuba emelte. Az ideges végjátékban Škrtel egy fejpárbaj során megSzlovákia-Lettország2:l (2:0) Góllövők: Hamšík (6., 11-esből), Sapara (9.), ill. Verpakovskis (84., 11-esből). Játékvezető: Makkelie (holland), 4012 néző. Sárga lap: Breznaník, Stoch, ill. Vanins, Klava, Krjauk- lis, Gauracs. SZLOVÁKIA: Kuciak-Pekarík, Škrtel (90. Ďu- rica), Saláta, Breznaník-Pečovský, Sapara-Weiss (43. Ďuriš), Hamšík, Stoch-Bakoš (61. Hološko). LETTORSZÁG: Vanins-Klava, Ivanovs, Gorkss, Kijauklis-Laizans (70. Ru- gins), Fertovs-Visnakovs, Cauna (77. Verpakovskis), Lukja- novs (54. Gauracs)-Rudnevs. Hamšík (jobbról) góljával már az ötödik percben vezetést szerzett a szlovák válogatott sérült, és rövid időre még az eszméletét is elvesztette. Ä játék képe alapján nagyobb arányú győzelmet érdemeltek volna Hamšíkék. „Fontos három pontot szereztünk. Álomszerűén kezdtük a meccset, két támadásból két gólt szereztünk. Nagy kár, hogy ezután már korántsem voltunk ilyen effektívek. Végig mi játszottunk fölényben, de lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni, így a hajrában izgulnunk kellett a három pontért. Bakošnak nem ment a játék, ám a helyette pályára lépő Hološko sem tudott eredményes lenni, pedig két ziccere is volt” - értékelte a mérkőzést Stanislav Griga, a szlovák válogatott szakvezetője, aki fellélegzett, amikor megtudta, hogy a sérülés miatt lecserélt Škrtel és Weiss is vállalhatja a játékot a görögök ellen. „Ilyen rossz nyitányt még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánok. Pedig figyelmeztettem a játékosokat a szlovákok erős kezdésére. Az viszont dicséretre méltó, hogy a gyorsan bekapott két gól után nem omlottak össze” - nyilatkozta Jurijs Sev- lakovs, a lettek megbízott szakvezetője, aki a vakbélműtétje után lábadozó Aleksandrs Star- kovsot helyettesítette. Nézzük, milyen teljesítményt nyújtottak a hazai futballisták. Kuciak kapusnak nem volt sok dolga, de amikor kellett, helytállt. Pekarík bizonyult a védelem leggyengébb láncszemének, végig sok hibával játszott. A hátvédsor tengelyében Škr- telnek alig akadt munkája, mert a szinte hibátlanul futballozó Saláta teljesen kikapcsolta a korábban Zalaegerszegen futballozó gólveszélyes éket, Artjoms Rudnevst. A védelem bal oldalán kellemes meglepetés volt Breznaník teljesítménye. A kö(TASR-felvétel) zéppályások közül a meccs emberének számító Sapara vitte prímet. Hamšíknak, Stochnak és Weissnek voltak felvillanásai, de a kapu előtt elfogyott a tudományuk. A védekezéssel törődő Pečovský nem jeleskedett, és a büntető előtt feleslegesen vágta fel Verpakovskist. Bakoš elöl szinte észrevehetetlen volt, a helyére beállt Hološko sokkal aktívabbnak bizonyult, de ő is elügyetlenkedett két lehetőséget. Duríš igyekezett, ám nem tudta megismételni klubcsapatában nyújtott produkcióját. Durica a hajrában csak perceket töltött a pályán. A Rosztovban légióskodó garamkövesdi származású védő csak a meccs napján tudta meg, hogy helyet kapott a lettek elleni kezdőcsapatban Saláta nagyon közel volt első válogatottbeli góljához SZABÓ ZOLTÁN Saláta Kornél remekül játszott a lettek elleni vb-selejtezőn. A Rosztovban légióskodó garamkövesdi származású védőt a meccs után faggattuk. A sajtótribünről úgy tűnt, hogy ön szerezte a második gólt. Hogyan esett a találat? Sapara kiválóan ívelte a kapu elé a szabadrúgást, mozdultam is a labdára, ám az egyik menteni akaró lett védő megelőzött, s a lábáról a hálóba pattant a labda. Ha csak egy ütemet késett volna, akkor én vagyok a gólszerző. így még várhatok az első találatomra. A szabadrúgás előtt mit mondott Saparának? Megkérdeztem, hová rúgja a szabadot, mondta, hogy fél- magasan a rövid sarokra csavarja, ezért tudtam, hogy hová érkezik a labda. Mikor tudta meg, hogy helye lesz a kezdőcsapatban? Az edzők csak a meccs napján tartott taktikai értekezleten hirdettek csapatot, nagyon megörültem, amikor megláttam a nevem a kiválasztottak között. Egyébként a tréningeken Ďuricával felváltva játszottam Škrtel mellett. Tudtuk, hogy kettőnk közül egyikünk kezdeni fog. A Hamburgban remeklő Rudnevst szinte leradírozta a pályáról. Áz edzők 45 perces videót mutattak a lett csapatjátékáról, amelyben mindenki a saját emberét figyelte. így tudtam, melyek a Bundesligában szereplő gólerős csatár erényei, örülök, hogy különösebb gond nélkül sikerült őt semlegesítenem. Mi az oka, hogy az álomkezdés után végül izgulni kellett a győzelemért? Fantasztikusan alakult számunkra a meccs eleje, és végig jól játszottunk, ám sajnos a jobbnál jobb lehetőségeket is kihagytuk. Simán 5:0-ra is nyerhettünk volna, ám a hajrában jött a teljesen felesleges tizenegyes. A ziccerek elpuská- zása megbosszulta magát, így végül szoros lett az eredmény. Jogos volt a lettek tizenegyese? (TASR-felvétel) Saláta gólöröme Igen. Pečovský a labda helyett Verpakovslds lábát találta el, pechünkre a játékvezető közel állt az esethez, és egyből büntetőt ítélt. Meglepték valamivel a lettek? Nem, nagyjából azt játszották, amire számítottunk. Kedden a csoport favorit- jának számító görögök következnek. Mit vár a hellének elleni meccstől? Ők a csoport első számú esélyesei, biztosan lényegesen nehezebb dolgunk lesz ellenük, mint a lettekkel volt. Talán a döntetlen is jó lenne nekünk, ám odahaza szeretnénk nyerni. Bízom benne, hogy a Szamara- székkal vívott vb-selejtezőn is bizalmat szavaznak nekem az edzők. Mennyiben más a légkör, amióta a Stanislav Griga-Mi- chal Hipp duó irányítja a válogatottat? Vladimír Weiss lobbanékony szakember, aki gyorsan felkapta a vizet. Egy-kettőre meg tudott haragudni valakire, és gyakran elhamarkodottan kiosztotta a játékosokat. Grigá- éknak egészen más a természetük, megfontoltabban nyilvánítanak véleményt. Talán valamivel felszabadultabb a hangulat, mint korábban volt. Evezzünk klubvizekre. Mi az oka a Rosztov mélyrepülésének? Zsinórban három bajnokit elveszítettünk, pedig a mezőnyben nem futballozunk rosszul. Sajnos, a legtisztább helyzeteket sem tudjuk értékesíteni. Ráadásul a Kazany elleni 0:4-es hazai meccsen kiállítottak, mert ki akartam pöckölni a csatár elől a labdát, ám a lábát is eltaláltam, így egyből villant a piros lap. Tehát még jól is jött, hogy eltiltása miatt korábban hazajöhetett. Minden rosszban van valami jó. Mivel a kiesőzónában vagyunk, eléggé ideges a légkör a klubnál. A szüleim és a barátaim is egyre jobban hiányoztak, így kapóra jött, hogy már csütörtökön Garamkövesdre érkeztem, ahol négy napot tölthettem. Szükségem is volt már ilyen feltöltődésre.