Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-08 / 232. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 8. Vélemény És háttér 5 Azon kell fáradozni, hogy a jobboldalon ne öt induló forgácsolja szét az erőket és az esélyeket Az ideális elnök ismérvei A többségi választás diszkrét bája egy statisztikai igazságban rejlik. Értéke csak az 50 százalék plusz egy szavazatnak van. Az arányos rendszertől eltérően a 30-40 százalék nem erő, ide többség kell, a 49,9 százalék a nullával azonos. LOVÁSZ ATTILA Ha tehát azon kezd el filózni bármely politikai oldal, ki lenne a megfelelő jelölt, akkor a meg- választhatóság - tehát annak esélye, hogy az ország többsége rá szavaz - kikerülhetetlen kritérium. Kétszer sikerült úgy elnököt választanunk, hogy a második fordulóban „csak Mečiart ne!” jelszóval döntöttünk. Egy esetben a jobboldalnak nevezett politikai tábornak úgy volt három esélyes jelöltje, hogy a hivatalosat csak a saját pártja támogatta, és pl. az altkor MKP által hivatalosan támogatott jelölt mellett a párt még egyet futtatott. Egy esetben pedig az óriási esélyt a második fordulóban egyetlen dologgal sikerült a regnáló elnök javára fordítani: hogy Radičová magyarbérenc- ségét boncolgatta az ellenfél. Messze még az elnökválasztás, de a jó jelölt felépítése időbe kerül. Persze csak akkor, ha az illető vagy új arc, vagy politikailag nagyon is behatárolható, és nem a pártpreferenciákat még mindig biztosan vezető Smer jelöltje. Ha a Smer erős jelöltet állít, akkor nagy valószínűséggel ő a befutó, legalábbis a második köre biztos megvan. így a magát jobboldalinak nevező politikai tábornak nem marad más hátra, mint egy, azaz egy jelöltet indítani. Csak így lesz esélye elfoglalni öt évre a Grassalko- vich-palotát. A polgári jelölteket ezúttal mellőzhetjük. Párttámogatás nélkül vagy csak multimilliomos vághat bele egy kampányba, vagy olyan személyiség, akit ne akaijunk köztársasági elnöknek. Szidhatjuk a politikai jelölteket, de az államfői poszt keményen politikai tisztség, még ha az elnök alapvetően kevés és gyenge jogkörrel rendelkezik is. A pártonkívüli vagy pártok által nem támogatott jelöltek között bizonyára hatalmas eséllyel indulna Miroslav Satan vagy éppen Patrik Vrbovský (igen, az a bizonyos Rytmus). Ne gondoljuk, hogy a politikai agendát jól kezelnék. Abban a még komoly Kétszer sikerült úgy elnököt választanunk, hogy a második fordulóban „csak Mečiart ne!" jelszóval döntöttünk. politikai tapasztalattal rendelkező Schuster és Gašparovič is sután viselkedett, hát még egy sportoló vagy rocksztár. Ki hát a jó jelölt? Ajobbolda- li blokk a hétvégén hangosan is kimondta: Pavol Hrušovský. Ha azt nézzük, milyen emberi és politikai kvalitások kívánkoznak e hivatalhoz, ha azt nézzük, „mit csinál” egy elnök, a választás kimondottan jó. Ha viszont azt taglalnánk, hogy ebből a táborból minimum egy további jelölt, Ján Óamogur- ský már mintha bejelentkezett volna, van még egy erős polgári jelentkező (Roland Kyska), és ki tudja, az egyszerűbbnél egyszerűbbeknek ki juthat még eszébe, könnyen előfordulhat, hogy nincs második forduló, vagy ha igen, ott kis eséllyel szerepelne egy jobboldali jelölt. Hrušovský a magyaroknak is elfogadható - emlékezzünk csak vissza, az egyetlen olyan házelnök volt, aki baráti jobbot nyújtott, és a magyarság érvényesülését nem a beolvadásban látja. A fontos viszont az, hogy ha a három jobboldali erő komolyan gondolja a KDH-exelnök indítását, akkor elsősorban azon kell fáradozni, hogy a jobboldalon ne öt induló forgácsolja szét az erőket és az esélyeket. Ha sikerül, akkor üdvözölhetjük Hrušovskýt - eddig csak nála haloványabb államfőink adattak. Gazdasszonykátn! Mióta eltűnt a kamrából az olcsó pancsolt szesz, nem jönnek elő a fehér egerek sem! (PeterGossányi rajza) KOMMENTAR Slota-sirató MOLNÁR NORBERT Egy kicsit sajnálom Ján Slotát. Nem őt személy szerint, hanem háttérbe vonulását. Igazán kár, hogy nem maradt továbbra is a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. És nem azért, mert hozzátartozott a szlovák politikai folklórhoz, mert az továbbra is képes primitíven szórakoztató figurákat produkálni. Nem kell Slota ahhoz sem, hogy a szlovákiai közélet színvonala valahova a bányabéka ülepe alá süllyedjen; ebben elég profi a politikai garnitúra Slota nélkül is. Slotát azért sajnálom, mert amíg ő testesítette meg a szlovák nacionalizmust, kellőképpen alpárinak mutatkozott. Mert a nacionalizmus alpári. Nincs intelligens nacionalizmus, csak megpróbálja annak tettetni magát. Slota azonban nem tűnt el, csak a funkciója alakult át. A háttérből mozgatja majd a nacionalista szálakat tiszteletbeli elnökként. Mert a nacionalizmus marad, csak éppen megpróbál emberarcúnak mutatkozni. Andrej Danko, az új elnök nyugodtabb, mint elődje, intelligensebbnek mutatkozik, nem fröcsög részegen marhaságokat, nem provokál. Visszafogottan buta, ami azért veszélyes, mert a nacionalizmus elveszti primitív arcát, s a háttérben bonyolítja bizniszeit. A Fi- cótól elpártolok számára vonzó lehet, aki többet akar, továbbmegy. Amíg mindez a parlamenten kívül zajlik, mondhatnánk, rendben. De... Azok, akik a vulgámacionalizmusra vevők, kevesellhe- tik Dankót. Nekik Slota kell, vagy valami hasonló. Márpedig lesz valaki, aki a közeljövőben kitöltheti ezt a hiátust. Nem hord bohócsipkát, mint Slota, de harciasán lép fel, nem mint Danko, és nem buta. Marián Kotlebáról beszélünk. A látható Slota hiánya azt eredményezheti, hogy Kotleba a parlamentbe masíroz, ami az ország szempontjából a legrosszabb, ami történhet. Kotleba képes az emberek zsigeri gyűlöletét felébreszteni. Egyedül sokkal veszélyesebb, mint az egész SNS-pereputty. Slotát a választói tették partvonalon kívülre, s valószínűleg már ott is marad. Kotlebának még nincsenek választói, de ha az állam és annak vezetői továbbra is halogatják azon problémák megoldását, amelyek mindenkit érintenek, s amelyekre Kotlebáék rendkívül egyszerű és hát- borzongató megoldásokat kínálnak, az emberek elhiszik, hogy az egyetlen megoldás Kotleba lehet. Na, ide nem lenne szabad eljutni. Akkor inkább az SNS. Ezért siratom egy kicsit a bohóckosztümös Slotát. FIGYELŐ Jogokat kérnek ajugoszlávok A jugoszlávok nemzeti kisebbségként való elismerését kéri Horvátországban a magukat jugoszláv nemzetiségű- eknek vallók egyesülete - írta a Novi List című újság. A hor- vát lap szerint nem kedvez az ügynek, hogy a népszámlálási adatok azt sugallják: egyre kevesebb ember vallja magát jugoszláv nemzetiségűnek. A tavalyi összeírás adatai még nem ismertek, de míg 1991- ben Horvátországban 300 ezer jugoszláv élt, 2001-ben már csak 176-an vallották magukat annak. Az egyesület szerint a ,jugoszlávság” kinyilvánításának Jugoszláviához mint államhoz nincs köze. „Nem annak az államnak a visszatérését szorgalmazzuk, hanem azt az életminőséget szeretnénk, ami akkor volt” - hangsúlyozzák. (MTI) Cameron jelezte, nem támogatja a 2014-2020-as EU-költségvetés „hatalmas arányú" emelését, az ügyben kész a konfrontációra Brüsszellel Felülvizsgálnák az EU-állampolgárok szabad beutazását a britek MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Az EU-tagállamokból érkezők szabad beutazásának felülvizsgálatát fontolgatja a kormányzó brit Konzervatív Párt - mondta vasárnap megjelent nyüatkozatában Theresa May brit belügyminiszter. David Cameron miniszterelnök vasárnap közölte, hogy egyetért a kezdeményezéssel. Theresa May kijelentette: attól tart, hogy az EU-bővítés és az akadálytalan utazási szabadság nagyarányú gazdasági migrációt eredményez. Hozzátette: felkérte William Hague külügyminisztert arra, hogy az unión belüli szabad utazás is legyen része annak a stratégiai felülvizsgálatnak, amelyet a brit kormány tervez Nagy-Britannia és az EL) viszonyának kérdésében. May megfogalmazása szerint a felülvizsgálat kiteljed arra is, hogy hol húzódik a döntés- hozatali hatáskörök határa az EU és a brit kormány között, és ő egyértelműen azt szorgalmazza, hogy az uniós polgárok szabad utazásának kérdése részét képezze e felülvizsgálatnak. A belügyminiszter nem nevezte meg azokat az EU-tagállamo- kat, amelyeket a brit felülvizsgálat érinthet. A The Sunday Times által név nélkül idézett más kormányzati források szerint ugyanakkor Románia és Bulgária biztosan ebbe az csoportba tartozna. David Cameron brit miniszterelnök, aki a Konzervatív Párt hivatalosan ma kezdődő birminghami kongresszusa előtt interjút adott a BBC televíziónak, kijelentette, hogy egyetért a belügyminiszter által megfogalmazottakkal. Cameron az interjúban közölte: hisz az európai egységes piacban és az utazási szabadságban, ám két héttel ezelőtt meglátogatott két nagy-britanniai gyárat, és feltette azt a kérdést, hogy mekkora a más EU-tagállamokból érkezett munkavállalók aránya a két üzemben. Az egyikben azt válaszolták, hogy 50 százalék, a másikban azt, hogy 60 százalék, „miközben a mi országunkban olyan sok a munkanélküli”. Arra a riporteri kérdésre, hogy London reálisan számít- hat-e egy olyan alapvető EU- szabály újratárgyalására, mint az unión belüli szabad mozgás, a brit kormányfő kitérően csak annyit mondott: meg kell vizsgálni a döntési hatáskörök „egyensúlyát”, és ennek keretében „minden ponton végig kell menni”, meghatározva, hogy mi szolgálja Nagy-Britannia érdekeit. Cameron már korábban több ízben kijelentette, hogy ha a 2004-es EU-bővítés idején a konzervatívok lettek volna kormányon, az akkori munkáspárti kormánnyal ellentétben korlátozták volna a munkaerőbeáramlást az újonnan EU-tag- gá vált közép- és kelet-európai országokból. A Konzervatív Párt részéről azonban most hangzott el első ízben és legmagasabb politikai szinten az az igény, hogy az unión belüli szabad utazás és munkaerő-áramlás teljes rendszerét általános felülvizsgálatnak kell alávetni. Cameron jelezte, hogy a 2014-2020-as EU-költségvetés ügyében is kész a konfrontációra Brüsszellel. Egy interjúban kijelentette: felháborító lenne az EU-költségvetés „hatalmas arányú” emelése, miközben Nagy-Britannia kiadáscsökkentő intézkedésekre kényszerül. „Ha arra kerül a sor, hogy nemet kell mondani egy olyan egyezségre, amely nem megfelelő Nagy-Britanniának, akkor nemet fogok mondani” - mondta a brit miniszterelnök.