Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-06 / 231. szám, szombat
Heréit kos KenőMifélét? Svéd keresztnév A berlini páciens meggyógyult HIV-fertőzéséből T öbb mint öt évvel a radikális kezelés után, „a berlini páciensként” ismertté vált, jelenleg San Franciscóban élő férfi német orvosának meggyőződése, hogy betege valóban az első, aki kigyógyult HIV-fertőzéséből. A páciens, Timothy Ray Brown és orvosa, Gero Hutter egy génterápiáról zajló tanácskozáson, a St. Louis-i Washing- ton Egyetemen első alkalommal együtt tartott tájékoztatót. A szimpóziumon részt vevő kutatók azt tanulmányozzák, hogy használhat- ják-e a génterápiát a test HIV-vírustól való megszabadítására. A ma 46 éves Brownnál 1995-ben diagnosztizálták a HIV-vírussal való fertőzöttséget, majd 2006-ban leukémia alakult ki nála. Németországi orvosa, Gero Hutter olyan vérképzőszervi őssejteket ültetett át neki, melyek egy ritka genetikai mutációval élő embertől származtak. Ez a génmutáció természetes ellenálló képességet nyújt hordozójának. Hutter úgy véli, hogy ez a rezisztencia is átkerült Brown szervezetébe az őssejtek transzplantációja következtében. Az AP amerikai hírügynökségnek Brown elmondta, hogy nagyszerűen érzi magát, 2007-es műtété óta nincs szüksége HIV-ellenes gyógyszerekre, és aktívan tevékenykedik a róla elnevezett alapítványban, amely a HIV-fertőzés gyógymódját keresi. Hutter úgy véli, hogy elegendő idő telt már el a kezelés óta ahhoz, hogy habozás nélkül állíthassa: Brown meggyógyult. Emlékeztetett rá, hogy rákbeteg pácienseknél ugyancsak öt év elteltével nevezik gyógyultnak az érintetteket. Timothy Ray Brown Seatde-ben nőtt fel, és 1993-ban költözött Németországba. HIV-fertőzése diagnosztizálása után antivirális kezelést kapott, amely megelőzte az AIDS kialakulását nála. 2006- ban előbb szokatlanul fáradtnak érezte magát, majd pár hét alatt olyan gyenge lett, hogy kivizsgálták. Ekkor derült ki leukémiája. Átesett egy kemoterápián, amelyet követően szüksége volt vérképzőszervi őssejtek beültetésére. Ekkor fordult Hutterhez, aki a Heidel- bergi Egyetem vérspecialistája. Hutter azt javasolta, hogy a sejttranszplantációhoz olyan donort keressenek, akinek egy bizonyos típusú vérsejtjei vannak, melyek természetes rezisztenciát nyújtanak a HIV-fertőzés ellen. Az észak-európai népesség csupán 1 százaléka rendelkezik ezzel a jellegzetességgel. Hutter azt feltételezte, hogy egy ilyen donortól származó vérképzőszervi őssejtek átültetése a befogadó szervezetét is ellenállóvá teheti a HIV-fertőzéssel szemben. A sejtek bejuttatása után már néhány héten belül Brown tesztjei reménykeltők voltak - idézte fel Hutter. Az esetet az orvos a New England Journal of Medicine (NEjM) című szakfolyóiratban 2009-ben ismertette. Idén kaliforniai orvosok a HIV- vírus nyomaira bukkantak Brown szöveteiben, ezért felvetődött, hogy a betegség visszatérhetett. Hutter szerint azonban a szövetekben talált maradványok nem alkalmasak arra, hogy szaporodjanak vagy a betegség visszatérését okozzák. (MTI) N incs a skót whis- kyben semmi rejtélyes. Kell hozzá gabona, élesztő, víz, némi kézi munka és ügyesség. Aztán - egy szigorú skót törvény szerint - legalább háromévi és egynapi érlelés tölgy- fáhordóban, skót földön. Ennyi, semmi titok. A végeredmény mégis világsiker, a scotch még sohasem fogyott jobban, mint manapság. A gazdasági válság ellenére az egész világ vásárolja, az ital a nehézségek ellenére is hódít. Mindeközben Skóciában felvetették, hogy nem ártana egy whiskyügyi miniszter... Mivel egyszerű gyártani, whiskyt nemcsak Skóciában, hanem Eszak- Amerikában, Japánban, de még Uruguayban is főznek és párolnak. A skót szeszes italnak azonban nemigen érnek a nyomába, a whiskyk közül elsősorban a brit országrészből valókat viszik. „Természeti kincs” Az ital az északi-tengeri kőolaj mellett Skócia legnagyobb kincse, a desztillálók teljes gőzzel működnek Mind a 108. Tavaly a gyártók nem mindennapi, 4,2 milliárd fontos export- bevételre tettek szert, idén még nagyobb lehet az összeg, hiába az adósságválság, a fogyasztás radikális csökkenése Spanyolországban és Görögországban, a betegeskedő bankok és a tartósnak bizonyuló recesszió Nagy-Britanniában. Mert a whiskyt manapság elsősorban a fejlődő országokban kortyolgatják szívesen, a skótok pedig megtalálták a siker receptjét: több befektetés, több nyereség - és több whisky, mint valaha. A fiatal skótoknak azonban mindez nincs ínyükre, ódivatúnak tartják a gabonapárlatot. Glasgow vagy épp Aberdeen pubjaiban a sör mellett inkább a vodka és a gin fogy. „Én sem iszom whiskyt” - mondja a 39 éves John Park. Pedig ő a whisky új ura Skóciában. A munkáspárti politikus egy évvel ezelőtt alapította a pártokon átívelő whisky-munkacsoportot Mérhetetlenül nagy Nagyon kivánsz Fújható jelzőeszköz önmagukkal vitázók A kálium vegyjele Startol Civil társaskör Régebbi monitor betűjele Kérdőszócska Kórmöl-VLegalább három évig és egy napig kell érlelni tölgyfahordóban, skót földön Eirak belüli Meglátogatott fcgymósra pakol Zakul SKJIJI utód Alföld Alant Tájoló egynemű betűi MegKivégtotm 7PU Rep gép jele Gyakori meseállat Segítek a rászoKolteni készülő rulónak Bibliai alak Szem. névmás Kezdői (folyó) Személyi röviden Glédáia Reszegít “T7— Tréfásan figyel igevégzödós A lantén vegyjele Nadrágtartó Szinten Bánatos Lakatot Kabátra Orom O'OSltC Naptan egység Azonos betűk Éppen hogy Regen n. a borén í'32: Agyvég! buliia ígéretekkel kábít Izom- . rostja Baromfi szóval > Becézett mocska Könnye- . két ejt Batu fejedelem — címe K Gondolja L_ Ösvény Díszítő- > eleme Filmcsillag > (Taylor) Doki . kurtán Puskát, pisztolyt — fog rá > Régiesen aludt Belső v szerv Tóparti növény Díszes kezdőbetű Méter Államformák Lefedve megvédeni "~V~ Repülő Szájat nagyra nyit Régi rokon E Okán Könnyű sportöltözék Orosz- országi > folyó L_ Klasszikus és Hím állat > Alaposan lehordott-v— Lakoma > Enyém Jénában —<7--Híres géppisztolynév 'T1 Elkunyerál Fedő Kicsiny hajlék Igekotő “T7“ Spanyol folyó Éjfélig ártó Érzékeld időszak meddcl! Az egyik névelő Fém szláv Tudományág Friss Germán bika Puha ötvózőfem Német országi folyó Könnye- . két ejt Makacs Futó viszonyai Mondat y eleme Saját kezűleg Bátorkodik Ételjellemző “V“ levitt . A-hang Női név ----<7— > 16 REJTVÉNYSZIGET PRESSZÓ ■ OKTOBER 6. www.ujszo.com Elet írta történet