Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)

2012-10-06 / 231. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 6. Szombati vendég - kultúra 9 S ön mikor megy szabad­ságra? A feleségem szokott pa­naszkodni, hogy mindig csak az utazási irodánk ügyfeleivel utazunk. Alighogy megjöt­tem Skóciából, most Grúziá­ba megyek, de ezek azok az utak, amelyek igazán feldob­nak, kikapcsolnak, igazi aktív pihenést jelentenek. Még úgy is, hogy a helyszínen is folya­matosan dolgozom. Az ügy­felek kíváncsiak, érdeklődők, így ezek az utazások gyakran olyanok, mintha egy baráti tár­sasággal utaznánk. Ez jelenti számomra a szabadságot is. Sok helyre szerveznek uta­zásokat, szinte mindenhol van helyi idegenvezetőjük, akinek ismernie kell a he­lyi viszonyokat. Nehéz volt megtalálni ezeket az embe­reket? Kezdetben sokan jelentkez­tek olyanok, akikről kiderült, inkább kalandorok, mint ko­moly szakemberek. Akkor sok gondot okoztak nekünk az ilyen idegenvezetők. Volt köz­tük, aki ivott, sőt volt olyan is, aki pénzt lopott. Később sok­kal körültekintőbben válogat­tuk meg az idegenvezetőket, most pedig már minden hely­színen - több mint 150 hely­re szervezünk utazásokat - a legjobbak várják az utazókat. Idegenvezetőink több nyelvet beszélnek, az angol, spanyol, francia, német mellett van, aki kínaiul, norvégül, japánul, vi­etnamiul, grúzul is beszél. Talán éppen ennek a lelke­sedésének köszönhető, hogy idén önt választották meg az év vállalkozójának... Én az utazásnak élek, ez az életem értelme. Talán ezt díjaz­ták. Meggyőződésem, hogy ha valaki szeretettel és odaadással végzi a feladatát, annak előbb- utóbb meglesz a gyümölcse, és most nem feltédenül az anya­giakra gondolok, sokkal inkább az elégedett utasokra, a pozitív visszajelzésekre. Mindig arra tö­rekedtünk, hogy valami külön­legeset, érdekeset mutassunk a hazai utazóközönségnek. Húsz év kemény munkáját ismerték el most, aminek nagyon örülök. Az elismerés egyben felelőssé­get is jelent, hogy ne hozzak szégyent azokra, akik engem, bennünket díjaztak. Nem sajnálja, hogy otthagy­ta az orvosi pályát, és a turiz­mussal kezdett el foglalkozni? Három szívátültetésnél vol­tam jelen, nagyon érdekelt az is. Ám amikor elkezdtem utaz­ni, az élmény annyira elvará­zsolt, hogy nem volt visszaút. Olyan erős hatás ért, hogy úgy is fogalmazhatok, az egyik sze­relmet lecseréltem egy másik szerelemre. Sosem bántam meg, mivel úgy gondolom, hogy ezzel a tevékenységgel még job­ban segíthetek az embereknek - még ha más értelembe véve is -, mintha orvos maradtam volna. Több ügyfelünk súlyos beteg volt, ám az utazás alatt any- nyira feltöltődött, hogy többet segített rajta, mint bármilyen gyógyszer. Sokak számára ez jelenti élete értelmét. Ez is bizo­nyítja, hogy az utazás olyan cso­dálatos, varázslatos dolog, ami semmihez sem hasonlítható. Robert Mapplethorpe első életmű-kiállítását hatalmas érdeklődés kísérte a Ludwig Múzeumban Kimerevített vágyak Előbb vitát kavart, az Egyesült Államok kortárs művészetének egyik leg­emlékezetesebb kultúr­politikai vitáját, aztán le­fújták egy W ashington- ban meghirdetett kiállí­tását, a konzervatív jobboldal nem engedte, hogy a képek közönség elé kerüljenek, a vége rendőrségi akció lett, majd egy újabb kiállító- hely perbe fogása. SZABÓ G. LÁSZLÓ Történt mindez a nyolcvanas évek legvégén, nem sokkal Ro­bert Mapplethorpe halála után. Az ő képei, az ő életvitelének, érzelmi és szexuális világának fekete-fehér lenyomatai kavar­tak ekkora botrányt, ez volt sok(k) azok számára, akikben a mezítelen (fekete és fehér) fér­fitestek fotókon megörökített erotikája felháborodást keltett. A változó időben nemcsak a világ, a művészet megítélése is változik. Robert Mapplethorpe buda­pesti kiállítására a Ludwig Mú­zeumba négy hónapon át özön­löttek az érdeklődők. Semmi tiltakozás, semmiféle ellenál­lás, legfeljebb néma döbbenet, hirtelen elcsodálkozás az arco­kon, hiszen a kiállított száz- nyolcvan fotó közül nem egy még azoknak is új volt, akik felkészülten, az anyag zömét ismerve érkeztek a kimereví­tett vágyak világába. Ezek a képek ma is erős szexuális töl­tetet hordoznak, klasszikus formalizmusuk mellett a leple­zetlen fétis is jól olvasható. Huszonhárom évvel Mapp­lethorpe halála után kíván­csibb, érdeklődőbb, nyitottabb, elfogadóbb, bizonyos fokig ta­lán megértőbb is lett a világ az identitáskérdéseket, a nemisé­get, a testiséget ennyire szemé­lyesen és szemérmetlenül be­mutató életművel szemben. A pozitív visszajelzések egyér­telműen azt igazolták: ezt a ki­állítást meg kellett rendezni, ezt valóban igényelte és régóta várta a kultúra és a művészet iránt fogékony közeg. Pedig, ha jól emlékszem, tízegynéhány évvel ezelőtt Mapplethorpe már betette a lábát Budapestre. Egy Szent István körúti kiállító­teremben akkor még nem falra akasztott képeivel várta az ér­deklődőket, hanem több pél­dányban kitett vaskos albumá­val, a szexualitás súlyos bibliá­jával, hogy pardon nélkül mu­tassa be egy kompromisszu­mok nélküli világ addig isme­retlen fotográfiáit. Az akkori élmény természetesen meg sem közelítette e mostanit, amikor egy eredeti nagyítás közveden közelről szippantot­ta magába az embert. Ä kiállí­tás atmoszférája, a hófehér fa­lak szinte elsimították, tompí­tották, visszafojtották az eset­leges indulatokat, ellenérzése­ket, az installálása annyira szép volt, hogy még a legvadabb ké­pek is megszelídültek. Negyvenhárom év. Ennyi ju­tott a kortárs fotográfia világ­hírű alakjának, aki nem is ké­szült fotósnak. 1963 és 1970 között festészettel és szobrá­szattal foglalkozott, első alko­tásai különböző magazinokból kivágott képek alapján készült kollázsok voltak, s ezek terel­ték később a fotózás felé. Ál­landó munkatársa lett Andy Warhol Interview című maga­zinjának, s végigfotózta a New York-i elit tagjait. Portréi a klasszikus stílus jegyében fo­gantak. Isabella Rosselliniről, Udo Kierről, Donald Suther- landról, Annie Leibovitzról, Grace Jonesról és szerelméről, élettársáról, szakításuk után is megértő barátnőjéről, a punk keresztanyjaként emlegetett költő-énekesnőről, Patti Smith- ről készült arcképei valódi mesterművek. Mint ahogy sajá­tos, érzéldséget tükröző virág­csendéletei is. Kálákat, tulipá­nokat, rózsákat, orchideákat, afrikai százszorszépeket azóta sem látott-láttatott senki ilyen erotikus szépségeknek, de még egy szem eperben, egy káposz­tában, egy ananászban is köz­vetíteni tudta a finomságot, a természetes eleganciát. Művé­szetének, alkotói világának, fantáziájának elsődleges im­pulzusait Mapplethorpe egye­dül a férfitestből, a maszkulin erőből, a hímnemű esztétikum­tól kapta. Modelljeit feketék és fehérek között egyaránt megta­lálta, előbb azonban mélyreha­tó tanulmányokat végzett az antik szobrászatban, a rene­szánsz mesterek (főként Mi­chelangelo) művein és a mani­erizmusban. Mindig mindenben a tökéle­teset kereste. A lehengerlőén szépet, a felkavaróan érzékit, a páratlanul izgatót. A test mint művészeti médium így lett el- választhatatían a nevétől. Ön­arcképsorozata (bőrdzsekiben, műszőrmében, késsel, kalas- nyikowal, koponyával díszített sétapálcával a kezében, ördögi szarvakkal a fején) is klasszikus kompozícióinak sorát gazdagít­ja, akárcsak gyerekekről készí­tett képei. A valóság sokáig lát­hatatlan szeletét mutatta be, a saját bőrén megélt szexuális vágyakat, mindazt, amiből művészként meríthetett, táp­lálkozhatott, alkothatott. Élete utolsó három évében, halálos betegen, már a végső útra készült. Saját és mások testéhez való viszonyát fotók százaival fogalmazta meg. Ké­pei az interneten is elérhetőek. Kilép a mindennapok szorítá­sából, aki négy fal között, egyedül nézegeti őket. Csík zenekar, fiatal képzőművészek installációi, tűzzsonglőrök és gólyalábasok kergetik a bút Búkergető fesztivál FECSÓ YVETT Torna. Második alkalommal rendez Középkori Búkergető Fesztivált a szepsi székhelyű Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ. Holnap délután a Szepsi közelében fek­vő Tornán kortárs képző- művészeti kiállítással kezdőd­nek az események 16 órakor. A Kálvária című installációsoro­zat a régió kilenc képzőmű­vésze által megálmodott egy­napos program. Helyszíne a 17. században épült romos tornai Keglevich-kastély, amely fontos történelmi, kulturális érték, megőrzése társadalmi szem­pontból is fontos, de személyes kapcsolódást is hordoz, amely több alkotónál magánmitológi­ába ágyazva jelenik meg. A kiál­lítás műfaját tekintve site speci­fic, az egyes installációk meg­tett utakat szimbolizálnak, az emberi életet, a hozzájuk kap­csolódó tárgyakat tevékenysé­geket. A kilenc fiatal képző­művész, Cselényi Árpád, Dudás Bálint, Éliás Ádám, Fecsó Szi­lárd, Komjáti Zsolt, Pribék Gá­bor, Pólós Zoltán, Raéek Eszter, Tóth József az említett bonyo­lult rétegeket szeretnék saját látásmódjuk által kivetíteni. A kiállítást Haltenberger Szabó Kinga művészettörténész nyitja meg, és csak holnap estig, a fesztivál végéig látható. A hazánkban is rendkívül népszerű Csík zenekar 19 óra­kor kezdődő koncertjéig a kö­zönség a sátoraljaújhelyi Gara- gulya Gólyalábas Komédiás Kompánia és a helyi Búzavirág Éneklő Csoport műsorán szó­rakozhat, majd sötétedéskor a Tűzlovagok látványos tűz- show-ja kápráztatja el a néző­ket a helyi futballpályán. Az esti koncert előtt és alatt kézművesek kínálják portéká­ikat: fonott kosarak, agyag­edények, drótból készült deko­rációk közül lehet válogatni. Ilyen látványos produkciók is szerepelnek a programban (Képarchívum) Modelljeit feketék és fehérek között egyaránt megtalálta (Képarchívum)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom