Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-26 / 222. szám, szerda
10 Régió-szülőföld ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 26. www.ujszo.com Az életet egyrészt objektív tényezők, mint az aszály és az energiakészletek kimerülése, másfelől a fedezet nélküli pénzkibocsátás teszi drágábbá Euró, válság, szkepticizmus, vagy amit akartok Úgy kellett nekünk az euró, mint mulatságban két pofon, vélekedik bő három és fél évvel a közös európai pénznem bevezetése után az ország lakosságának egy része. Pontosabban: tíz, találomra megkérdezett személyből hét-nyolc, ami ugyan közelről sem tekinthető reprezentatív lakossági mintának, ám a közhangulatról sok mindent elárul. LŐR1NCZ ADRIÁN Decemberre ismét drágább lesz a kenyér, és a többi élelmiszer is átlagban 7 százalékkal kerülhet többe, mint egy évvel korábban, adta hírül e hét elején szinte valamennyi hazai napilap. A valóságban árucikkenként persze „csak” 5-10 centes áremelkedésekkel kell számolnunk, ám a 830 eurót alig meghaladó statisztikai átlagkeresettel, vagy a 327,20 eurós minimálbérrel sújtott szlovákiai kispolgár az elmúlt években már megtanulta, hogy sok kicsi sokra megy. Vox populi, vox dei - lássuk, miképp vélekedik az „élet drágulásáról” az utca embere. Nem normális, hogy harmincöt euróért, azaz mintegy ezer egykori szlovák koronáért alig egy szatyor élelmiszert tud vásárolni az ember, dohog magát megnevezni nem kívánó alanyom a dunaszerdahelyi bevásárlóközpontok egyike előtt. A közeli benzinkútnál egy boldognak alig tűnő gépjármű-tulajdonos fanyar mosollyal adja tudtomra, hogy ha neki mondjuk tíz évvel ezelőtt azt állította volna valaki, hogy egyszer majd negyvenöt koronáért fogja tankolni az olcsó benzin literjét, egész egyszerűen kiröhögte volna. Kisnyugdíjas dühöng a posta ügyfélszolgálati üvegablaka előtt: a vállalat közel negyven koronának megfelelő összegért juttatja célba ajánlott levelét, amelynek címzettje alig tíz kilométerrel odébb lakik - hát annyiért biciklin ő maga is elviszi! „Mióta euró van, megőrült a vüág...” - mond sommás véleményt a közös európai valutáról, amelynek nimbusza szélességi köreinken mára némileg megkopott. Kitartani a végsőkig Az euróval szembeni szkepticizmus nem mai, és nem szlovák találmány. A legutóbbi, reprezentatívnak tekinthető közvélemény-kutatás alkalmával, 2009 decemberében az ország lakosságának közel 71 százaléka úgy látta: a pénznem bevezetése valószínűleg vagy egyértelműen áremelkedést eredményezett. A megkérdezettek 24 százaléka adott nemleges választ, míg közel öt százalék nem nyilvánított véleményt a témában. Sokatmondó adatok láttak napvilágot az euróövezet régebbi tagállamai vonatkozásában is. A Le Figaro szerint például Franciaország lakosságának már csak alig 36 százaléka támogatná a Maastrichts Szerződés elfogadását, amely a közös pénznem bevezetését eredményezte, s a megkérdezettek 45 százaléka volt azon a véleményen, hogy az euró a munkanélküliség és az árak növekedését eredményezte. Míg Angela Merkel német kancellár komoly harcot vív az euróövezet megmentéséért, honfitársainak 65 százaléka úgy véli: euró nélkül előbbre volna az ország, s visszasírja a márkát. A szkepticizmust jellemzi, hogy a németek 49 százaléka szerint jobb lett volna kimaradni az Európai Unióból. Ezek után már alig meglepő, ha egy nemzetközileg ismert pénzügyi szakember, a német jegybank korábbi igazgatója, Thilo Sarrazin ez év májusában Európának nincs szüksége az euróra címmel könyvet dob a piacra, amelyben azt állítja: Németország mindmáig úgy érzi, vezekelnie kell a második világháború kirobbantásáért, a világégés során elkövetett bűnökért, illetve a holokausztért - ezért tart ki végsőkig a közös pénznem mellett. Bárhogy ítéljük is meg az eurót, nem szabad megfeledkeznünk egy fontos mozzanatról - arról, hogy bevezetése Szlovákiában egybeesett a világgazdasági válság begyűrűzésével, amelynek következtében 2009-ben az eurózónában szinte teljesen leállt a gazdasági növekedés. Aki tehát ragaszkodik ahhoz, hogy a régi, „koronás” árakat következetesen egybevesse a maiakkal, valójában a válság hozadékát teszi mérlegre. Az eredmény sok mindent megmagyaráz. Ki emeli az árakat? Megmagyarázza például azt, hogy miért fizetünk egyre többet az alapélelmiszerekért - holott köztudott, hogy az őstermelők, gazdálkodók nagyjából ugyanannyiért adják tovább a feldolgozóknak portékájukat, mint az euró bevezetése, sőt az euróövezethez történt csatlakozás előtt. „Ha a mezőgazdasági alaptermékek árát vesszük górcső alá, általánosságban elmondható, hogy az élelmiszerek árának emelése az esetek többségében nem indokolt - véli Pa- tasi Ilona, a dunaszerdahelyi székhelyű Szlovákiai Agrárkamara igazgatója. - Vegyük például a tejtermékeket; a tejfel- dolgozó ma 25 centért vásárolja fel a termelőtől a jó minőségű tej literjét, ami mintegy 10 centtel kevesebb, mint az euró bevezetése előtt. A kenyérgabona árát illetően sem állt be változás, hiszen a feldolgozók az idei évi, gyenge terméshozamot eredményező aszályok után éppúgy 220 euróért vásárolják fel tonnáját, mint tavaly, amikor a gazdálkodók jó átlagos terméshozamokat értek el. Az áremelés tehát a péktermékek esetében sem indokolt, legalábbis nem idén. Más lesz a helyzet 2013 januárjától, amikor életbe lép a Munkatörvénykönyv módosítása, amely a gazdálkodókra és a feldolgozókra egyaránt magasabb járulékterheket ró. ” A felvásárlói árak viszonylag látványos, 20 százalékos növekedése a hús felvásárlási áránál volt tapasztalható, ám ha figyelembe vesszük, hogy a takarA forgalomba kerülő pénz mennyisége nő, míg a bérek stagnálnak - ennek tudható be, hogy egyre kevesebbet kapunk érte (Képarchívum) mánygabona és az élelmiszergabona ára közötti különbség jelenleg alig 10 százalék, kiderül, hogy a mezőgazdaságnak ez az ágazata sem napjainkban éh fénykorát. „Ha nem a termelő és nem a feldolgozó emeli az árakat, akkor ki?” - teszi fel a sarkalatos kérdést a szakember. Vélhetően a kereskedelem, amely nem különösebben érzékeny az iránt, hogy az őstermelők, gazdálkodók belépő költségei napjainkban nagyjából ugyanannyit tesznek ki euróbán kifejezve, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt - koronában. így jutunk el odáig, hogy az élelmiszer- ipari termékek felhalmozása rövid időhorizonton kifizetődő befektetésnek tűnhet. Már ketyeg Az ötlet Juraj Mesik polgári aktivistától, a Világbank volt elemzőjétől ered, aki - a válság hatását mérséklendő - pozsonyi birtokán egyebek mellett nyúltenyésztésre adta a fejét. „Az árak az egész világon emelkednek, függetlenül attól, hogy euróval fizetünk-e, vagy sem - véli. - A véletlen műve, hogy Szlovákiában épp akkor vezettük be a közös európai valutát, amikor a kőolaj világpiaci ára négy-ötszörösére, az élelmiszereké pedig a másfélszeresére nőtt. A helyzetet tetézte, hogy a központi jegybankok, így az európai ECB és az amerikai Fed is fedezetlen bankók kibocsátásával igyekeztek megoldani a helyzetet, ami további drágulást eredményezett és eredményez az elkövetkező hónapokban is.” Görögországgal, Spanyolországgal, Olaszországgal, Japánnal és Portugáliával összehasonlítva Szlovákia gazdaságilag viszonylag jól áll, ám az export- függőség kiszolgáltatottá teszi, véli Mesík. „A szlovák gazdaság egyik időzített bombája a gépjárműkiviteltől való függőség - mondja. - Másik gyenge pontja, hogy a legfontosabb energiahordozók, így a kőolaj és a földgáz tekintetében szinte teljes mértékben behozatalra szorul, ugyanakkor több élelmiszer-ipari terméket is külföldről importálunk. Ennek egyik oka, hogy mezőgazdaságunk katasztrofális állapotba került, úgy vélem, ezért valamennyien súlyos árat fizetünk majd.” Jobb, ha felkészülünk arra, hogy a vüággazdasági válság még jó ideig eltart, és tartós élelmiszereket halmozunk fel, esetleg „rágyúrunk” a háztáji gazdálkodásra, vélekedik a szakember; javíthatja esélyeinket, ha visszaszokunk arra az életszínvonalra, amelyen a nyolcvanas években éltünk. „Mivel a jelenlegi válságot számos, egymást kiváltó és kölcsönösen erősítő tényező idézte elő, gyakorlatilag megoldhatatlan. Hozhatnak a politikusok bármüyen látványos intézkedéseket, a helyzet magától fog megoldódni; megjegyzem, ez számos bank, vállalat és állam, ületve egyén teljes csődje árán megy majd végbe” - hangzik Mesík ide vonatkozó megállapítása. Kincs, ami nincs És hogy mi jön ezután? Az euró, a dollár és más valuták elértéktelenedését követően új pénzeket nyomtatunk, majd a bankszámlákon, nyugdíjpénztárakban és biztosítási kötvényekben felhalmozott „virtuális gazdagság” füstbemenetelét követően beáll egyfajta egyensúly. „Akik azt hitték, hogy megtakarításaiknak köszönhetően gazdagok vagy legalábbis jól szituáltak, egyszeriben rájönnek, hogy gyakorlatilag nincstelenek - mondja mintegy végszó gyanánt Mesík. - Civüi- zációnk számára a legnagyobb kihívás az lesz, hogy mindezt háborúk, a társadalom teljes felbomlása nélkül élje túl. Európában talán sikerül, a világ más részein aligha. Az arab világban már elkezdődött.. Juraj Mesík: „Uj gépkocsik nélkül képesek leszünk túlélni - de élelmiszer és energiahordozók nélkül nem" (Somogyi Tibor felvétele)
