Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-18 / 215. szám, kedd
FOCITIPP ■ 2012. SZEPTEMBER 18. www.ujszo.com TÉMA toraim kérésének megfelelően nem árulhatom el, hogy melyik csapat öltözőjében volt bunyó. Mindenesetre olyan szembeszökően manipulálták a meccset, hogy egy „tiszta” futballista a szünetben megütötte az egyik csaló csapattársát. Gondoljunk csak bele: egy NBl-es meccs szünetében nem a taktikáról beszélnek az öltözőben, hanem bundázással vádolják egymást, s az egyik játékos üti a másikat. GAZDAG: Novák Tamás és Skrabski Fruzsina kétrészes dokumentumfilmet készített a futball és a sportfogadás kapcsolatáról. A film hozadéka, hogy a közszolgálati tévében, fő műsoridőben hívta fel a figyelmet erre a témára, hiányosságaként pedig az említhető, hogy egyetlen konkrétum sem hangzott el, a nevek az utolsó pillanatban ki lettek sípolva, a hangok eltorzítva, az arcok kikockázva. Miért? NOVÁK TAMAS: Mert nem szeretünk bíróságra járni. Én elsősorban a rendszer működését akartam megérteni. Hogy miért alakult ki a fogadási csalás, csak Közép-Európát érinti-e vagy pedig világjelenség. S arra a szomorú következtetésre jutottunk, hogy a fogadási csalás már mindenütt megmételyezte, s előbb-utóbb fel is fogja zabálni a profi futballt. Nincs ellenszere. Amikor Szerbiában forgattunk, egy „Karesz” nevű informátorunk, aki egykor a balkáni bundamaffia tagja volt, mutatott nekünk egy jegyzéket, amely szerint a magyar élvonalbeli meccs 25 ezerbe került, a szlovák is 25 ezerbe, a belga már 60 ezerbe, az angol másodosztály pedig 125 ezerbe. Vagyis mindennek megvolt az ára, nemcsak a közép-európai focisták tömték ki ezzel a pénztárcájukat. Dedan Hill évekkel ezelőtt megírta, hogy a világbajnokság mérkőzéseit is manipulálják, könyvében konkrét vb-meccseket említett, amelyeknek előre tudta a végeredményét. Mégsem foglalkozott ezzel senki, sőt: éppen Declan Hill lett persona non grata a FIFA-nál. Sokak szerint az a bizonyos szerbiai „kockás füzet” is csak kitaláció, amelyben magyar válogatott játékosok neve is szerepelt. Ehhez képest pár nappal a forgatás után megjelent „Karesznél” egy magyar ügyvéd, és tizenkét futballista nevében nagy összeget ajánlott fel a füzetért cserébe. GAZDAG: Milyen reakdók érkeztek a dokumentumfilmetekre? NOVÁK: Amikor elkezdtük a forgatást, akkor még mindenki készséges volt, mert lerítt rólunk, hogy nem vagyunk sportújságírók. Aztán amikor megneszelték, hogy tudhatunk bizonyos információkat, akkor megváltozott a hozzáállásuk. Az ügyvédjeik jelentkeztek, letiltották az interjúkat, megfagyott körülöttünk a levegő. Aki barátságosabb volt, az azt javasolta, hogy ne bolygassuk ezeket a dolgokat. A játékosok nem voltak hajlandók nyilatkozni. Szinte már könyörögtem nekik. Odamentem a Fradi és az Újpest egykori iko- nikus játékosaihoz, hogy figyeljetek, csak álljatok a kamera elé, és mondjátok azt, hogy „a bunda csúnya dolog”, semmi mást. De a fejüket rázták, hogy ők ebben a témában inkább nem szólalnak meg, mert családos emberek, értsem meg őket. Aztán off-record meséltek egy-két vad történetet. Naivan azt hittem, a futballban dolgozóknak is az az érdekük, hogy kiderüljön az igazság. Tévedtem. A kapuk bezáródtak előttünk. GAZDAG: Élénk visszhangot váltott ki az a cikked, amelyben a sportfogadás logikájával érvelve megjósoltad, hogy a BL- döntőben a Bayem vezet majd, de a Chelsea nyeri meg a trófeát. Miből gondoltad, hogy így lesz? NOVAK: Ez csak egy teória volt, arra próbáltam rájönni, mi lehet a fogadóirodák érdeke. Az emberek általában a biztosra fogadnak Ha a BL-elődöntőben 2-0-ra vezet a Barca a Chelsea ellen, és az angol csapat tíz emberrel játszik, akkor az egész világ biztos abban, hogy a Barcelona fog nyerni, s ezért hajlandók élő fogadásban nagy összegeket tenni a Barca továbbjutására. Végül mégis a Chelsea jutott tovább. Másnap ugyanez volt a helyzet, a Real Madrid is 2-0-ra vezetett a Bayem ellen, s az első negyedórában úgy tűnt, 6-0 lesz a vége. Aztán itt is az esélytelenebb jutott tovább. De megemlíthető az is, hogy a Real és a Bayem ugyanannak a fogadóirodának a hivatalos partnere. Ez rendben van? Ha engem kérdezel, a futball gyógyíthatadan. Az „orvos- tudomány” jelenlegi állása szerint az online fogadások által okozott „rákos daganatot” már nem lehet kimetszeni. Iszonyatos pénzekről van szó, és senkinek sem érdeke felfedni az igazságot. Lépjen közbe az állam? Elég kockázatos volna, éppen most, válság idején, amikor kenyér sincs, megfosztani az embereket még a cirkusztól is. GAZDAG: „El lehet ítélni a játékosokat, de meg kellene érteni, mit miért csináltak. Sokan olyan klubokban játszottak, ahol hónapokig nem jött meg a fizetés, miközben el kellett tartani a családokat. Lehet, hogy megköveznek érte, de kimondom: nem biztos, hogy a bundázó játékosok ennek az ügynek a fő bűnösei.” Ezt Ur- bán Flórián nyilatkozta a Digj Sport televízió Reggeli start című műsorában. Mit fűznétek hozzá? VAJDA: Rövid leszek: ha valaki úgy érzi, hogy nem tud tisztességesen megélni a fütballból, az menjen el cukrásznak. KÉRDÉS A KÖZÖNSÉG SORAIBÓL: Hogyan lehetne elérni, hogy a szurkoló ne a nyilatkozatoknak, hanem a saját szemének higgyen? Megjelent a Futball- gyilkosok, megjelent Declan Hill könyve, vetítették a dokumen- tumfilmet, az emberek mégsem akarják elhinni, hogy ennyire fertőzött ez a közeg. Mi kell még ahhoz, hogy felébredjenek? n Amint elkezdődik a mérkőzés, onnantól kezdve már nincs visszaút, a maffia által kért eredménynek kell megszületnie, ha törik, ha szakad VAJDA: A szurkolók elnézőek a csapatukkal szemben, de nem a végtelenségig. Az ő reakciójuk az, hogy nem mennek ki a meccsre. Ennél is rosszabb, hogy most már minden meccs kapcsán felmerül bennünk a gyanú, hogy nem Fotó: fotolia.com bunda-e. Pedig a fociban az a szép - például a kosárlabdával ellentétben -, hogy születhetnek váradan eredmények, s még egy gyenge harmadik ligás csapat is legyőzheti élvonalbeli ellenfelét. GAZDAG: Mert mindenki hibázhat, még a legjobb csapat legkitűnőbb futballistája is. A hiba a játék része. És nagyon nehéz megmon- elani, hogy egy adott hiba a véletlen műve-e vagy sem. A fütballnak éppen ez adta a varázsát, ez a ki- számíthatadanság. Hogy a „senki” Lokomotíva Kassa az UEFA-kupá- ban 1-0-ra legyőzhette a „nagy” AC Milant, annak a Ján Kozáknak a góljával, aki fölöttünk lakott egy kassai panelházban, a tizedik emeleten. Ma már, ahogy egyre másra derülnek ki a fogadási csalások részletei, nem tudunk felhődenül örülni annak, ha a csapatunk 0-3-ról fordít, mert azonnal eszünkbe jut, hogy erre az élő fogadás során 100-as szorzó lehetett. A csalók éppen annak a gyermeki, őszinte örömnek a lehetőségét vették el tőlünk, ami a legfontosabb volt a futballban. NOVÁK: Számomra az is megdöbbentő volt, hogy újságírók is benne vannak. A szerbiai informátor szerint Magyarországon az egészet egy olyan újságíró kezdte el szervezni, aki ismerte a focistákat. GAZDAG: „Mélységesen csalódott vagyok, hogy az élsport ennyire manipulálható. Ha ez segítene, akkor két vagy három évre fel kellene függeszteni a Serie A-t” - nyilatkozta a fogadási csalásokkal kapcsolatban Mario Monti olasz miniszterelnök. VAJDA: Nem a bajnokságot kellene felfüggeszteni, hanem a sportfogadást. NOVAK: Ez a nyilatkozat azért is döbbenetes, mert egy olasz miniszterelnök sokkal többet tudhat, mint bármelyik újságíró, ugyanis az összes titkosszolgálati jelentés ott van az asztalán. S azok alapján nyilván pontosan látta, hogy mivé lett a profi futball Olaszországban. KÉRDÉS A KÖZÖNSÉG SORAIBÓL: Ha a sportújságírók is gyanítják, hogy a futballpályán sokszor nem futballmeccsek zajlanak, akkor hogyan képesek úgy írni róla, mintha minden rendben lenne? VAJDA: Számomra ez egy tudathasadásos állapot, bevallom. De mit tudna kezdeni ezzel egy újságíró, ha még az ügyészségnek sincs könnyű dolga? Szinte leheteden bizonyítani a csalást. Számításaim szerint Magyarországon 15-20 edző bukott bele abba, hogy a játékosai rendre eladták a meccseket. S amikor megkérdezem ezeket az edzőket, hogy miért nem pofozták fel a csaló futballistákat, akkor azt válaszolták: Gyuri, nem mehetek be az öltözőbe, és nem mondhatom azt a játékosomnak, hogy uram, maga egy bűnöző! Volt olyan edző, aki megnevezte nekem azokat á futballistákat a csapatából, akik fogadási csalásokból élnek. Egy másik edző pedig titokban bekameráztatta az öltözőt, hogy rájöjjön, kik a csalók. Borzasztóan kényes téma ez, és nehéz kezdeni vele bármit is. BENKŐ: Bennem egyfajta ellenállást, dacot váltott ki az egész. Sok kollégámmal ellentétben nem vagyok hajlandó mismásolni, bra- tyizgatni fütballszereplőkkel. Megmakacsoltam magam, és a magam eszközeivel küzdők a magyar futball megtisztulásáért. GAZDAG: A bundamaffiát soha nem lehet legyőzni. Se legyőzni, se megállítani. Ennek ellenére hinnünk kell abban, hogy van értelme kiállni a tiszta futball mellett. Nincs más választásunk. Meg kell őriznünk magunkban a játék tisztaságába vetett hitünket. Sajnos a szurkolók többsége közönyös és kiábrándult lett. Bunda a fociban? Megvonják a vállukat, és azt felelik, hogy mindig is voltak csalók Hát nem! Ne így álljunk hozzá! S ez nemcsak az újságírók felelőssége, hanem mindnyájunké. A szurkolóké is. Mert, ahogy a futball is mindenkié, úgy a felelősség is mindenkié. Rajtunk múlik, hogy mi lesz a fociból. Hogy elfogadjuk-e a csalást világrendként vagy sem. KÉRDÉS A KÖZÖNSÉG SORAIBÓL: Az elmondottak alapján a fogadási irodák a hunyok Lehet valahogyan szabályozni a működésüket? Vagy a legfelsőbb körökig ér az egész? S mit mondjak majd a fiamnak, ha focista akar lenni? BENKŐ: A fogadóirodákat nem lehet bezárni, a fogadási csalást pedig nem lehet felszámolni, mert annyi pénzről van szó. Sikerült-e felszámolni a kábítószer-kereskedelmet? Nem. Miért nem? Mert ez egy hatalmas ipar, és mindenki megkenhető. Egyébként én is pontosan azt kérdeztem az egyik érintett futballistától, hogy érdemes-e futballistát nevelnem a fiamból. Azt felelte: persze, csak ne hátvéd legyen. NOVAK: A sportfogadás nem szűnik meg, mert nem szűnhet meg. Amikor azt hallom, hogy egy sima magyar edzőmeccsen 70 millió forintot lehet keresni, akkor senkinek sem érdeke, hogy megszűnjön ez a pénzkereseti lehetőség. A futball már nem az a sport, ahol két csapat játszik egymás ellen. A focipályát úgy kell elképzelnünk, mint egy nagy rulettasztalt, ahol mindenfélére lehet fogadni: az első szögletre, az első bedobásra, a gólok számára, de még a sárga és a piros lapokra is. KÉRDÉS A KÖZÖNSÉG SORAIBÓL: Lehet-e úgy harcolni a tiszta futballért, hogy nem konfrontálódunk a maffiával, mert akkor könnyen a rövidebbet húzhatjuk, hanem a becsületes játékosokat motiváljuk? A focisták viselhetnének például megkülönböztető karszalagot, amivel azt jeleznék, hogy „én nem bun- dázok”. GAZDAG: Jó a felvetés, de attól tartok, megvalósíthatadan. Az orvosoknál is divatba jött a kitűző, hogy ők nem fogadnak el hálapénzt, szóval ki lehetne próbálni a fociban is, bár... Voltak olyan játékosok, akiket letartóztattak a fogadási csalások miatt, bevallották a manipulációt, mégis büszkén nyilatkozták a sajtónak, hogy tiszta a lelkiismeretük. VAJDA: Én is gondoltam már arra, hogy egy NBl-es forduló beharan- gozójánál csak olyan játékost szólaltatok meg, akiről tudom, hogy tiszta. Ezzel, csak az a baj, hogy két forduló után elfogynának ezek a játékosok, olyan kevés van belőlük. VAJDA: Hadd kérdezzek most én a közönségtől: Szlovákiában nincs fogadási csalás? KÖZÖNSÉG (mosolyogva): Á, itt nincs! Nem is volt! Soha! GAZDAG: Pozitív végszót kérek mindhármatoktól! VAJDA: A magyar kormányfő nemrég azt nyilatkozta, hogy a futballbundával szemben a zéró tolerancia elvét kell alkalmazni. Ami azt jelenti számomra, hogy legfelsőbb szinten is kezdeni akarnak ezzel valamit. Ez adhat nekünk reményt. BENKŐ: Hűha, pozitív végszót? Most inkább passzolnám a kérdést. .. Na jó, amíg ilyen érdeklődés van a téma iránt, s amíg ennyien eljönnek egy fórumra, s a közönség is ilyen fontos és lényeges dolgokra kérdez rá, addig van remény arra, hogy a futball megtisztuljon. NOVAK: Én már letettem a profi fütballról, és nem lettem ettől depressziós. A falusi meccsekre szívesen kijárok. Lehet, hogy a foci olyasmivé vált, mint volt hajdanán, a kezdetekkor. Néhány ember egymás ellen játszik a tornateremben meg a faluvégi füves pályán. A többi pedig, Messi meg Ronaldo, csak reklám. Haszna annyi, hogy az ötéves gyerek megszeresse ezt a sportot, s ő is rendszeresen eljárjon a tornaterembe meg a faluvégi pályára. De eszébe ne jusson jelentkezni egy profi klubnál! Inkább válasszon magának tisztességes munkát, s járjon el mellette focizni, ami kikapcsolódásnak is jó, és barátokat is talál általa az ember. Ez a foci értelme. (A beszélgetés során konkrét nevek és meccsek is elhangzottak, ezeket érthető okokból nem írhatjuk U-a szerk.)