Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-10 / 209. szám, hétfő
[IT EZ-AZ EGESZSEG ■ 2012. SZEPTEMBER 10. www.ujszo.com Sztárok életmódja Érzékeny akcióhős A bajnoknő nincs veszélyben Jean-Claude Van Damme-ot legyőzhetetlen akcióhősként ismeri a világ. Az 1960- ban Brüsszelben született, a közönség köré ben leginkább akciófilmjeivel híressé vált hollywoodi színész diagnózisa: bipoláris zavar. A mániás depresszió többnyire genetikai-biológiai hajlam alapján jön létre és kétpólusú, hangulati betegséget jelent. Az egyén életében mély depressziós és erősen felhangok, úgy nevezett mániás epizódok váltják egymást. Kezdetben évekig csak depressziós időszakokat észlelnek, míg egyszer csak megjelenik a felhangok, mániás periódus. Van Damme - eredeti nevén Jean-Claude Van Varenberg - azt állítja magáról, hogy ő a világ egyik legérzékenyebb embere. Egyébként gyermekkora óta lelki problémákkal küzd, amelyeken későbbi sikerei ellenére sem tudott úrrá lenni. Édesapja öszönzésére tizenegy éves korában ezért harc- művészettel kezdett foglalkozni, és tizenhat évesen már rendszeresen járt kick-box edzésre. A szülők azt remélték, hogy a küzdősport majd megoldja fiuk minden lelki problémáját, de nem így történt. Az sem segített neki, hogy tizennyolc évesen, az első versenyén mindjárt három kiütéses győzelmet aratott, s ő volt a második legjobb harcművész a világon. S nem gyógyította ki betegségéből az sem, hogy 1985 óta, amikor első főszerepét kapta - a Karate tigris 1. - Nincs irgalom című filmben, olyan sikeres filmekben játszott, mint a Véres játék (1988), a Cyborg - A robotnő (1989), a Tökéletes katona (1992), az Időzsaru (1994), az Inferno (1999) és A törvény erejével (2008). Jó hírek érkeztek Sárka Záhrobskáról. A műlesiklás 2OO7. évi cseh világbajnoka idén nyáron nagyon megijesztette rajongóit, de főleg szeretteit, amikor kiderült, hogy komoly beteg, s a prágai katonai l kórház agy- 1 sebészetén tétnek kell alávetnie magát, mivel agydaganatot fedeztek fel nála. A vancouveri olimpia bronzérmes sízője a július eleji operációt megelőzően kénytelen volt felfüggeszteni az edzéseket, mert annyira rosszul érezte magát, szédült, sőt el is ájult. Ezért fordult orvoshoz. A kórházban a műtétet megelőzően egy hétig altatták. A dr. David Netuka a dr. Václav Masopust által végrehajtott sikeres operációt követően viszont mindjárt jobban érezte magát, kommunikált. Az orvosok a prognózist illetően - természetesen a hiszto- lógiai eredmény ismeretében - optimisták: a világbajnok esetében hipofízis adenómáról volt szó (az agyalapi mirigyből kiinduló daganatok gyűjtőnemneve hipofízis mirigydaganat, más néven hipofízis adenoma). A daganatok szerencsére az esetek döntő többségében jóindulatúak - Záhrobská esetében is erről volt szó. Arról persze, hogy ősszel megkezdi-e a felkészülést az elkövetkező idényre, az őt képviselő ügynökség még nem nyilatkozott. Jól érzi magát a bőrében Annak idején ótokban költözött Amerikába Molnár Anikó, aztán ugyanolyan titokban jött haza a tengerentúlról. Az egykori Nagy O, a Való Világ szereplője azért lépett le, hogy új életet kezdjen, mivel a sok nyilvános szereplés, a botrányos kapcsolatok és állandó súlyingadozása miatt kicsúszott a talaj a lába alól, nagyon elege volt mindenből. Persze, a meseországban sem volt minden fenékig tejfel, keményen kellett dolgoznia, hogy valami haszna legyen a nagy utazásnak. Igyekezett elsajátítani a sminkes szakmát, a maszkmesterséget, s hazatérve ezt próbálja kamatoztatni, de tévés felkérést is kapott. Hazatérte után ugyan sokat támadták amiatt, hogy felszedett pár kilót, de már sokkal jobban túl tudja magát ezen tenni, mint korábban. Azt mondja, jól érzi magát a bőrében, mert a szakma önbizalmat és magabiztosságot adott neki. EGY HET A SZEPASSZONNYAL Szeptember 10., 11. és 12. - a Hold a Rák jegyében van A Rák hatással van a gyomorra és az emésztésre. Ezekben a napokban a könnyen emészthető ételeket helyezze előtérbe. Egyen minél több klorofillban gazdag zöld élelmiszert. Nagyon egészséges a káposzta - ha szereti, minél gyakrabban kerüljön a tányérjára. Rostot, poliszaharidokat, illóolajokat, vitaminokat és sok más elemet tartalmaz. Gyógyítja a gyomorfekélyt, az érelmeszesedést és a kövérség kezelésében is hasznos. Próbálja ki a nyers káposztasalátát kaparival. A kapari kitűnő ízt ad a káposztának, ráadásul sok jó tulajdonsága is van (serkenti az immunrendszert, oldja a váladékot, vízhajtó és ezzel tisztítja a szervezetet). A szem alatt az arccsonton van az epe második pontja. Alaposan masszírozza meg. Most a szokásos mosópormennyiség felében mossa az ágyneműt. Szeptember 13. és 14. - a Hold az Oroszlán jegyében van Az Oroszlán a szívre hat. Pótolja a C-vitamint, egyen friss zöldséget és gyümölcsöt. A vitaminok feszessé teszik a laza kötőszövetet, stabilizálják az érfalat, szinten tartják a koleszterint. A cékla nagyon egészséges — ha szereti, egyen minél -többet. Sok benne a rost, a folsav, a kálium és az egyéb fltokémiai anyag (szaponinok, antokianinok, stb.), ennek köszönhetően csökkenti a koleszterinszintet és védi a szívet. Ha hőkezeli, főzze vagy süsse hámozatlanul. Kóstolja meg a főtt és felszeletelt céklát olívaolajjal és citrommal. Mindennap szerezzen magának örömet: rendezze át a lakást, változást jelent és örülni fog a jól végzett munkának. (www.krasnapani.cz) A lövő heti egészség tartalmánál A szív betegségeiről Az elmúlt napokban az Új Szó Stúdió vendége volt dr. Balázs Ferenc kardiológus, akivel a szív betegségeiről és a megelőzésről beszélgettünk. A beszélgetés írott változatát és az olvasóink kérdéseire adott választ jövő heti számunkban olvashatják. A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacsf.ujszo.com; 02/59 233 461 Reklámmenedzser: Csáder Zsuzsa 0908/354 953, fotók: Fotolia, képarchívum Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1