Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-22 / 195. szám, szerda
14 Horgász ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 22. www.ujszo.com Görbüljön a bot! Az én házam, az én váram mondást sok horgász a vízre is érvényesnek tartja. Szomszédom a minap kiment az egyik pozsonyi halastóra fenekez- ni. Egyébként megszállott feederező. A kis tavon van egy nádas öböl, onnan suhintotta be a szerelékét a tó belseje felé. Legnagyobb megdöbbenésére a közelében ülő sporik elkezdték szekálni, hogy „ezen a helyen úszózni szoktunk”, tűzzön el onnan. Hiába méltadanko- dott, hogy ő nem zavaija az úszóikat, hisz tőlük messze dobál, addig buzerálták, míg - okosabb enged - jobbnak látta távozni. Akad ellenpélda is. Szintén a főváros közelében levő tavon úszóztam partközeiben, amikor a szemközti oldalon nagy zajjal fészket rakott egy bojlis társaság, felállították az ütegeiket, összerakták a féltucatnyi botot, majd egymással versenyezve elkezdték bombázni a vizet - az orrom előtt. Mikor átkiabáltam, hogy rövidlátók-e, hiszen ott úszózom, ahová dobálni és etetni méltóztatnak, egyikük visszaszólt: ők ott „szoktak pecázni”. Miután úgyis szétverték a helyet előttem, jobbnak láttam odébb menni vagy ötven méterrel. Szerencsére kevesen horgásztak, volt elég szabad hely. Sajnos, a horgászrend az ilyen eseteket nem definiálja.' Igazság szerint nincs is rá szükség, hiszen ez nem előírás, hanem egyszerűen intelligencia és jólneveltség kérdése. Miként az is, hogy nem hajigálom át a szerelékem a szomszédén. Sajnos, a horgászat is a társadalmi állapotok tükre. Aki gazdagabb, vastagabb nyakú, kopaszabb a többieknél, az (joggal) vélheti, hogy őrá a törvény és a tisztesség szabályai, akárcsak az élet más területem, a vízparton sem vonatkoznak. Ezt tapasztalja lépten-nyomon, s ezt ,.honosítja meg” a pihenni, szórakozni vágyó tisztességes horgászok rovására. kövi A rém hideg éjszaka és a vízingadozás ellenére csak sikeres lett a pecázás Horogvégen a Kis-Duna nagy márnái A tett halála az okoskodás. Hiába fogadtam meg, hogy legközelebb pontyozni megyek egy tisztességes halastóra, mihelyt töprenkedni kezdtem, hol lehetne végre egy jó éjjeli pecát megejteni, csak az árnyas folyóvíz csobogására gondolva dobbant meg a szívem. KÖVESP1 KÁROLY Kollégámmal és kamasz fiával ismét a Kis-Duna partján huzigáltuk elő a botokat a tokból, és szereltük fenekezőre. A helyet, amit előzetesben megálmodtam, féltucat sátorból álló beduin-csapat szállta meg, így lejjebb keresgéltünk és találtunk mélyebb vizet. A vízmélység ezen a folyón relatív, pláne, ha Feketevíznél duzzasztanak. Most is legalább negyven centivel lejjebb volt a szint, amit elég rosszkedvűen konstatáltam. A hal nem szereti az ingadozást, de reméltük, hogy a kis-dunai mámák, dévérek, harcsák megszokták már, hogy rendszeresen kiszippantják alóluk a vizet. Mivel nagy mellénnyel és még nagyobb reményekkel jöttünk (megmutatjuk a kölyök- nek, hogyan kell halat fogni!), gyorsan beetettünk három öblöt is, hogy biztos legyen a fogás. A halak azonban egész este másképp gondolták. Jószerivel csak a spiccet rázó kishalak szórakoztattak, és a lábam alatt futkosó kövér vízi pocok nyújtott némi izgalmat. Olyan agresszíven viselkedett, olyan dobogással rohangált el a lábam előtt, hogy kezdtem magam lóversenyen érezni. Mintha figyelmeztetni akart volna, ez az ő territóriuma. A kis rágcsáló halált megvető bátorsággal szemezett a fejlámpa fényével is. Tavaly hasonló élményem volt egy megtermett hódpatkánnyal, azzal is egész éjjel területi vitát folytattam, míg győzött a nyers erő. Éjfél után egy óra körül el is raktam magam a sátorba, s augusztus ide, nyár oda, az orrom hegyéig összehúztam a hálózsák cipzáiját. Egy óra múlva Ez a ritka, védett hal - amelyet kölyökkoromban orsóhalnak is hívtunk - mindig kiváltja a csodálatomat: mintha az ősidőkből maradt volna itt, a Kárpát-medencében. Lejjebb mentem vagy ötven méterrel, gondosan kerülgetve a kajakosok által szétdobált, a liget szinte minden négyzetméterén éktelenkedő papírokat, a szanaszét hagyott biológiai taposóaknákat, és egy bedőlt fa alatti langó és a sodrás elvágó vizébe pottyantottam a húszgrammos ólmot és a nagy esőgilisztát. A következő félórában két kölyökharA Kis-Duna ajándéka Nem szívesen jön. de csak szákba kerül A két bandanagy máma szerző felvételei) mégis arra ébredtem, hogy fázik a térdem. Hiába, a csontok csak öregszenek, morogtam, és visz- szaszenderedtem, miközben fél szemmel azért oda-odasandí- tottam a világító patronra a bot hegyén. Négy óra körül kászálódtunk elő, mint a dermedt bogarak. Jólesett a forró kávé. Tibor ugyan morgott, miféle méreggel kínáltam este, egy szemhunyásnyit se tudott aludni. Tüzet raktunk, melegedtünk, felcsaliztunk, majd reménykedtünk. Pirkadatkor elkezdett emelkedni a szint és megéledni a víz. Halak locsogtak mindenfelé. Ami azonban feltűnt, rablásnak nyomát se tapasztaltuk. Csupán éjjel hallottunk egy-két süllős pukkanást, ám a nagy balinveretések, harcsás buffanások elmaradtak. Legnagyobb meglepetésre fogtunk viszont egy kisebb és egy nagyobbacska magyar bucót. csát és egy pirosszámyút sikerült elcsípni, miközben megjelent a kajakosok hada, akik rikoltozva csápoltak lefelé, majd - minő meglepetés! - egy motorcsónak, rendőrrel, halőrrel, mondanom sem kell, legnagyobb örömömre. Végre vigyázzák a vizet! S végre eltűnt a sok vágtató jet-sky és motorcsónak, minden horgász rémálma. így az egy-két maroknyi fagyasztott kukoricából álló etetés is a helyén marad. Mélázásom közepette egyszer csak megdöccent a bot spicce, majd jókorát lendült, amibe beleütöttem. A bot szinte megállt a levegőben. Azonnal a fékhez kaptam, és a kitörő máma futását igyekeztem megszelídíteni. A máma kapása és akasztása ösz- szetéveszthetedenül jellegzetes, az erős, sportos hal szinte mindig a meder felé iramodik. Szépen sírt az orsó fékje, a hal súlyától és erejétől csodásán bólogatott a pergetőbot (merthogy folyóvízen ilyennel szoktam horgászni). Megtett vagy három-négy tiszteletkört, majd megmentettem, kifektettem a fűre, és rácsörögtem társaimra, jöhetnek, ha szép halat akarnak látni. Elégedetten kvittelték a hatvan centis mámát; náluk egyelőre egy pirosszámyú, egy laposkeszeg és egy termetes szilvaorrú tette tiszteletét. Ezután is parádés peca következett, mindenféle hallal, majd talán félóra elteltével ismét borzasztó erőbe ütöttem: megjött az előbbi máma testvére. Nyilván egy ekkora halat könyebb lenne pontyozóbottal legyőzni, és még nagyobb élvezet lenne divatos feederrel kifárasztani, ám erre a lombos parton nincs hely. A finom, 10-40 grammos, 3 méteres Balzer azonban mindennel meg tud birkózni, nem túl kemény, s ráadásul a hosz- sza is bárhol megfelel. Szinte hozzám nőtt az elmúlt három évben, és mindenféle halat sikerült vele fogni, békéset és ragadozót egyaránt. Akárcsak ezt a mámát is, amelynek a bot és a 0,20-as zsinór teljesen kiszívta az erejét. Még így sem adta olcsón a pikkelyét, mert a merítő közelségére újra produkált egy fröcsögő kirohanást duplaszal- tóval. Kollégám nagy mentője aztán megoldotta a dolgot - időközben odafutott -, s hamarosan a fűben dobálta magát a gyönyörű hal. Végül, a vízingadozás és a rém hideg éjszaka ellenére, csak sikeres lett a pecázás. Annál is inkább, mert kollégámnak is sikerült egy alig leheletnyivel kisebb mámát akasztania, s a gyerek is fogott egy csomó halat. Láthatóan jól szórakozott, s még be sem fejeztük a pecát, már azt kérdezgette, hová megyünk legközelebb. VIZNiZOBEN Nádfal előtti pontyozó Alkalmi szerelék Kötésig vízben (A szerző felvételei) A Balaton arcai KÖVESDl KÁROLY Vízben állva pecázni? Igazi nyári, kánikulai műfaj. A Balatonon sokan művelik, igaz, főleg azok, akiknek vagy nincs csónakjuk, vagy csak egy-egy órára sikerül időt szakítaniuk kedvenc időtöltésükre. Azt is inkább alkonyat előtt, amikor a Napnak már kisebb az ereje, s amikor a fürdőzők rohama alábbhagy. Ilyenkor lassan megtelnek a mólók; van, aki csak úgy dobál, többnyire támolygó kanállal, van, aki feederrel hajigái befelé, mások úszóznak, vagy snecit gyűjtenek az éjjeli süllőzéshez. Ahány ember, annyi műfaj. A gyakorlottabbak persze később szállnak csónakba, hogy beevezzenek vagy bemotorozzanak a tüskéshátú kedvenceik után, esetleg a tihanyi kút mélységeiben vizslatnak a bajszik után, míg a megrögzött pontyozók a nádas előtti öblöket, „haljáratokat” vallatják lekarózott csónakjaikból. A vérprofik láthatatlanok az egyszerű halandó számára, mert a legrejtettebb zugokban kajtatnak. Ám mondjon bárki bármit, csodálatos víz a Balaton. Ezt különösen az tudja értékelni, aki ritkán látja, és újra meg újra rácsodálkozik a szépségeire.