Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-18 / 192. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 18. Kultúra-hirdetés 7 Állótapsos, teltházas közönséget vonz a Luxemburg grófja Sir Buksi és más kékvérűek Látványos jelmezek és örökölt függönyök (Gecse Attila felvétele) „A Teátrum büszkén vállalja célját-hivatását: eljuttatni a szép magyar szót, a magyar nyelvű színházat a Felvidék legkisebb közösségébe, óvodájába, iskolájába, színházába vagy művelődési házába.” JUHÁSZ DÓSAJÁNOS „Repertoárunk ezért tudatosan széles - opera, operett, vígjáték és mesejátékokkal szeretnénk szórakoztatva nevelni a széles rétegeket. Nagy hangsúlyt fektetünk a magyar nyelv, irodalom és történelem megismertetésére és népszerűsítésére irodalmi műsorok keretén belül is ” - hirdeti magáról a társulat, amely legutóbb a Luxemburg grófja című Lehár-nagyoperet- tet vállalta be, s a napokban Gö- mörben immár a tizedik ismétlést tartotta. A fentiekhez nincs igazán mit hozzátennünk, nem egyszer írtunk már e lap hasábjain is arról, hogy miután a komáromi és kassai társulat különböző okok miatt nagyrészt felhagyott a tájolással, s legfeljebb egy-egy nagyobb városba jutnak el, azóta a közel400 kilométeres sávban elterülő szlovákiai magyarság jelentős része színház nélkül maradt. Az egykor színházzal jól ellátott falvak egész sora került le a színházi térképről, s lassan úgy nőttek fel generációk, hogy nem is találkoztak a színház fogalmával. Ezt a hiányt próbálta betölteni küldetésszerűen a Dráfi Mátyás által jegyzett társulat, akik Dérynéék és az egykori Állami Faluszínház hagyományait követve ekhósszekéren (mostanában már autóbusszal) járják a vidéki kultúrházakat a saját maguk készítette díszleteket és ruhákat felvonultatva, s az állótapsos, teltházas siker őket igazolja. A szakma persze fanyalog vagy tudomást sem vesz ezekről a törekvésekről (a hakni szóval elintézve a társulat létezését). E sorok szerzője az elmúlt évek előadásainak többségét látta, s minden szakmai kifogása ellenére nagyon fontos vállalkozásnak tartja a társulat létezését és működését. S be kell ismernünk, a színvonal is folyamatosan javul, a színházindítóként bemutatott Csókos asszony és a mostani Luxemburg grófja között minőségi különbség van - ez utóbbijavára. E Lehár-mű bemutatásának a pár szerethető sláger mellett egyetlen indoka van, méghozzá Sir Bazil (akarom mondani, Sir Buksi) figurája, akit annak idején Feleki Kamill kapott meg jutalomjátékként, s azóta szeretjük ezt a darabot. Dráfi Mátyás, aki a társulatvezetés mellett a rendezést is vállalja, természetesen magára osztja a figurát, joggal, kárhoztat viszont ezáltal minden további játszót másod- hegedűsi szerepkörbe. Maga a cselekmény a megengedettnél is bugyutább, Alfred Maria Will- ner és Robert Bodanzky forgatókönyvírók nevét ezen operett elkövetése után sem jegyezte meg az irodalomtörténet. Ä történetről nem érdemes semmit elárulni, mert akkor tényleg nincs miért beülni rá. Az utóbbi időben már élőzenekarral is találkozhatunk a Teátrum előadásain (ebben az előadásban a szereplők összlét- száma 52 fő), de a rossz hangosítás miatt ez nem válik feltétlenül az előadás előnyére. Hiába a többnyire jó nevű énekesek, ha a túlburjánzó zenekar miatt mit sem hallani a dalokból. A Dráfi mellett szerepet kapó színészek is ugyancsak hullámzó színvonalat mutatnak, van, akinek az énekesi képességei mellett a színészi játék okoz gondot, de van olyan is, akinél ez fordítottan (nem) működik. Az operett egy igen komoly műfaj, még ha hagyományosan viszik is színre, a szimpla, magának való bohóckodást kiveti magából. Van, aki ezzel tisztában van, mások mégis csak a könnyedebbiknek vélt megoldásban bíznak. Tetszető- sek és látványosak viszont a jelmezek, a díszlet legfeljebb praktikus értékekkel (kis helyen is elfér a buszban) bír. Az egyes helyeken örökölt függönyök működőképességét viszont nem árt az előadás előtt kötelező jelleggel letesztelni. Az előadás valószínűleg jó pár reprízt megél, és sok olyan helyre eljut még, ahol az utóbbi években legfeljebb csak a televízióban találkozhattak színházzal. Ahogy a társulat műsoron tartja még a Bánk bánt, a Mágnás Miskát, de a Marczibányi- ház és A rebellis című történelmi, valamint a mesejátékait is. Amennyiben a kőszínházaink teljesen kivonulnak a piacról (értem ez alatt nemcsak a bezárkózást az épületeikbe, hanem az elmozdulást a művészszínházi lét felé), a Teátrumra egyre nagyobb szükség lesz a közösségi és nyelvi megmaradás érdekében. Hagyományok és történeteik Megjelent az augusztusi Irodalmi Szemle LAPAJÁNLÓ Keveset emlegetett alkotókról és sikerszerzőkről egyaránt olvashatunk az Irodalmi Szemle augusztusi számában, amely kitüntetetten foglalkozik szlovákiai magyar írókkal, művekkel. A lapszám gerincét azok a tanulmányok adják, amelyek lezárt, illetve alakulóban lévő életműveket vesznek górcső alá. Bolemant Lilla Szenes Piroska Csillag a homlokán című regénye kapcsán a feminista narratológia egyes kérdéseiről töpreng, Filep Tamás Gusztáv Szenes Erzsi deportálásának körülményeit vizsgálja, Gál Éva a csehszlovákiai magyar irodalom 1930-as évekbeli történéseivel foglalkozik. Duba Gyula is a „régiekhez” nyúl vissza: évfordulóik apropóján emlékezik meg Sas Andorról, Egri Viktorról és Csanda Sándorról. Csan- da Gábor Tamás Mihály és Tamás Mihályné Csanda Sándorral való, igen adatgazdag és számos új, eddig ismeretlen adatot és adalékot tartalmazó levelezését adja közre, Vilcsek Béla pedig Cselényi László életművének fogadtatástörténetét elemzi. így érkezünk el a kortárs irodalomhoz: Tallós Péter írása a közemúlt egyik legsikeresebb szlovákiai magyar regényének, Hunčík Péter Határesetének recepciójához szolgál új aspektusokkal, míg Márkus Béla a ritkán megszólaló Hogya Györgyről közöl összegző tanulmányt. Kovács Lajos a közelmúltban elhunyt M. Csepécz Szilvia gyermekkönyv-trilógiá- járól írt Ä tartalommal megtöltött pillanat címmel, Tóth László Vonások című írása pedig három szlovákiai magyar szerzőt mutat be: Lehocky Terézt, La- cza Évát és Bettes Istvánt. A Szlovákiai Magyar írók Társasága által megjelentetett Ha- gyománytör(tén)és című kötettel foglalkozik Szalay Zoltán kritikája. A lap szépirodalmi rovatában folytatódik Márai Sándor fiatalkori, eddig ismeretlen tárcáinak közlése (közreadó: Ötvös Anna), versekkel Kulcsár Ferenc és Markó Béla jelentkeznek, és elolvashatjuk Gál Sándor naplójegyzeteinek legújabb részeit. A lapszámot Mayer Éva illusztrálta, akit Gyenes Gábor mutat be. (szalzo) Kossuth Lajos levele Békéscsabán Békéscsaba. Ismét Békéscsabán van Kossuth Lajosnak a Csabai Casino és a Csabai Polgári Kör elnökeihez 1868-ban Torinóból írt válaszlevele; a kortörténeti dokumentumot az Egyesült Államokban élő leszármazott ajánlotta fel Magyar- országnak, a levelet Szapáry György washingtoni magyar nagykövet személyesen adta át tegnap Vantara Gyula polgármesternek. A levelet a nagyközönség a Munkácsy Emlékházban, a zöld szalonban tekintheti meg két hétig, majd a dokumentum szakszerű körülmények között tárolásra kerül. Helyette másolatot láthat a közönség, de kutatási céllal az eredeti is bármikor megtekinthető lesz. (MTI) Mi az, ami meghatározza az embert? Származása vagy belső küldetése? Vajon zsidónak lenni kötelesség vagy választás kérdése? Útkeresés, avagy a zsidóság béklyójában KjlnJiM&U ALMÁSI KRISZTINA Kálmán Marit a kortárs magyar szépirodalom egyik legnagyobb meglepetéseként emlegeti a kritika. A hatvanöt éves írónőre 2009-ben figyelt fel a szakma. Ekkor nyerte meg egy novellája több száz írás közül a legnagyobb magyar irodalmi portál, a Litera pályázatát. Ezzel Kálmán Mari bebizonyította, hogy tisztviselőből át lehet avanzsálni írónővé, és 60 év felett is utat törhet az ember az irodalom ösvényein. Első regénye után, amely a Talyigás Irma és az Ürdög címet viseli, idén az Ecetudvar című kötettel rukkolt elő. A történetet kétségkívül körüllengi egy titokzatos aura, amely megfoghatlan, valamiképp mégis emberközeli. A regény főhőse Lantos Mari, aki egy zsidó családból származó lány, elvesztett vallási identitással. Tulajdonképpen minden elmondható róla, amit egy kamaszlány szeretne elkerülni: lepukkant lakás, anyja zsarnokoskodó viselkedése, nála jobb módú barát és a szerelmi élet sivársága. Egy udvarbeli lakó azt tanácsolja neki, hogy a hitben keresse a kiutat, de ő nem hisz az ilyenekben. Később megismerkedik egy fiúval, akivel egy baj van: keresztény. Fokozatosan anyját és apját is elnyeli a temető földje, de nem érez fájdalmat, csak apjával szemben egy kis bűntudatot, akivel anyja miatt nem tudott igazán jóban lenni. Végtelen kiúttalanságában Marit belső hangja végül Izraelbe vezeti, hogy felkutassa azt, ami a zsidó sorshoz köti. Izraelben jómódú barátnője megismerteti a zsidó szokásokkal és hagyományokkal. Felkeresi egyetlen élő rokonát, bácsiká- ját, s tőle várja a megváltást, aki a Tóra fontosságával és a zsidó nép kiválasztottság-tudatával ismerteti meg. Mari azonban rájön, hogy magának kell megtalálnia a saját újtát, legbelül. A regény komoly hangon, mégis átlátható egyszerűséggel közelíti meg még az olyan vallástörténeti kérdéskört is, hogy mi a zsidóság. Ez egy rassz, nemzet, vallási közösség, származás? Mit jelent zsidónak lenni? Az írónő egyúttal egy erőteljes kontrasztot is felállít a téma komolysága és az elbeszélés játékossága által. A gyermekirodalomra hajazó beszélő nevek tűnnek fel a műben, mint például Forintos Gazsi vagy Bicegő Margó. Nem egy szigorú értelemben vett vallási regényről van szó tulajdonképpen. Olyasvalaki rajzolódik ki az olvasó szeme előtt, akiben mindenki egy kicsit magára ismerhet. Egy kicsit magányos. Egy kicsit elveszett. És persze szeretetre méltó. 23 ÉRMÉS EGY HELYEN! Sikeres magyarok, dobogós szlovákok, ünnepelt világsztárok Augusztus 21-én, KEDDEN PIAKÁT az Új Szóban!
