Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-17 / 191. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 17. Sport 21 A United 24 millió fontot fizet a csatárért Van Persie a Manchesteré ÖSSZEÁLLÍTÁS London. Az Arsenal és a Manchester United is hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek Robin van Persie klubváltásáról. A BBC értesülé­sei szerint a holland csatár 24 millió fontért vált klubot, és négy évre kötelezi el magát új csapatához. „Ő egy fantaszti­kus játékos. Nagy erősítést fog jelenteni” - reagált a hírre Wayne Rooney, a Vörös Ördö­gök csatára. Az átigazolásnak azonban nem mindenki örül - az Ágyú­sok drukkerei például Van Per- sie-mezek égetésébe kezdtek tüntetésképp, hogy (egykori) kedvencük épp a nagy rivális­hoz szerződik. Van Persie 2004-ben, 2,75 millió fontért került a Fe- yenoordtól az Arsenalhoz. A csatár ezután többször is sérü­léssel bajlódott, az előző sze­zonban azonban kivételes tel­jesítményt nyújtott: minden tétmérkőzését egybevéve 57 találkozón 44-szer volt ered­ményes. Angliában a szakírók és a játékostársak is az idény legjobbjának választották. (TASR, nso) t A feldühödött szurkolók reakcióját megnézhetik az ujszo.com-on. (TASR/AP-felvétel) Mlade Divac szülőhazájába csábítja a háromszoros olimpiai bajnokot Busás jutalom a trinidadi győztesnek London. Busás jutalmat kapott hazájában a trinidadi Kes- hom Walcott, aki meglepetésre megnyerte a férfi gerely- hajítók versenyét a londoni olimpián. A 19 éves, júliusban junior világbajnoki címet nyert atléta - aki az olimpiák történetének legfiatalabb aranyérmese lett a férfi gerely- hajítók között - az állam ajándékaként luxuslakást, 125 ezer eurónak megfelelő pénzösszeget, földbirtokot és egyetemi ösztöndíjat vett át, emellett róla nevezik el a Ca­ribbean Airlines légitársaság egyik repülőgépét és egy vi­lágítótornyot is. (MTI) SPORT A TEVEBEN DUNA - 15.00: Nyíregy- háza-Ferencváros IINB Il-es labdarúgó-mérkőzés (élő) SPORTKLUB - 20.45: Lille- Nancy francia bajnoki labda­rúgó-mérkőzés (élő) SPORT 1 (magyar) -19.00: Kecskemét-Kaposvár NB I- es labdarúgó-mérkőzés (élő) SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar) - 21.00: Vil­larreal—Real Madrid B spa­nyol másodosztályú labda­rúgó-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 19.00: Cin­cinnati női tenisztorna (élő) FANDA - 20.15: Dukla Praha-Slovácko labdarúgó Gambrinus Liga-mérkőzés (élő) NOVA SPORT, DIGI SPORT (magyar) - 17.00: Cincin­nati férfi tenisztorna (élő) DIGI SPORT 2 - 15.15, 16.10, 17.10: Gyorsasági- motoros-vb, Moto3, Moto- GP, Moto2, Indianapolisi Nagydíj, 1. szabadedzések (élő) 22.15: Gyorsaságimotoros- vb, Moto3, Indianapolisi Nagydíj, 2. szabadedzés (élő) ČT 4, DIGI SPORT 2 - 20.00: Atlétikai Gyémánt Li­ga, Stockholm (élő) A kajakos edzője szerint folynak a tárgyalások, a menedzser szerint nem A szerbek hívják Janicsot Szerbia egyetlen aranyat sem szerzett a londoni olimpián, s a vezetők a si­kertelenséget most úgy or­vosolnák, hogy hazacsábí­tanák a magyar színekben versenyző Douchev-Janics Natasát. A szerb oldal sze­rint napok kérdése a meg­egyezés, a kajakos mene­dzsere cáfol. ÖSSZEÁLLÍTÁS A Magyar Szó internetes ki­adása arról számolt be, hogy Drágán Plavsics, a szerb női ka­jakkettes edzője a közszolgálati rádió és televízió vendégeként Janics esetleges hazatérését emlegette. ,A Szerbiai Olimpiai Bizottság elnöke, Vlade Divac jelenleg is megbeszéléseket folytat Natasával, s vélemé­nyem szerint nagyon gyorsan sikerül megegyezniük” - mond­ta Plavsics. Az egykori kosaras Divac va­lóban ott volt Londonban a női Kl-esek 200 méteres döntőjén (bár szerb nem volt a mezőny­ben), Janics edzője, Kovács László pedig az Origónak meg­erősítette a tárgyalások tényét. „Nem hivatalos, de valóban tár­gyalnak. Egyelőre nem tudni, hogyan végződik majd a tárgya­lás. Sajnálnám, ha elmenne, de nem idegenekhez menne. Ha edzőként továbbra is szüksége lenne rám, én a rendelkezésére állnék” - jelentette ki Kovács, aki már Janics édesapját is ed­zette, aki 1984-ben ezüstérmes lett a Los Angeles-i olimpián. Natasa apja eredményeit jó­val túlszárnyalta, eddig három aranyat, két ezüstöt és egy bronzot nyert - magyar színek­ben - az olimpián, pedig 2000- ben Sydneyben még jugoszláv válogatottként indult. Szerbiá­ban azonban nem kapott elég támogatást, ezért döntött az or­szágváltás mellett. A szerbek már az olimpia alatt is sokat sajnálkoztak afe­lett, hogy annak idején elenged­ték Janicsot. A Sportske.net szerb internetes lap főszerkesz­tője kemény hangú cikkben tá­madta az illetékeseket. „Natasa a szerb sportvezetéstől csak ígé­reteket kapott, de a családja nem hitt ezekben. Szerbia az elmúlt két olimpián öt érmet nyert: két ezüstöt és három bronzot. Szóval, lehet számol­gatni” - áll a kommentárban. Natasának egyébként a testvé­rei is elhagyták Szerbiát, Mico és Stjepan horvát színekben versenyez. Csonka Gábor, Janics Natasa menedzsere azonban határo­zottan cáfolja, hogy védence visszatérne szülőhazájába. „Mint minden pletykának, en­nek is van alapja - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a menedzser. - Ennek spéciéi az, hogy az olimpiai kétszáz méteres dön­tők után Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke odament Natasához, és gratu­lált a bronzérméhez. A jelek szerint ennyi már elég is volt va­lakiknek, hogy többet, sokkal többet gondoljanak bele ebbe a történetbe. Végezetül annyit mondhatok erről az egészről: Natasában fel sem vetődött ha­sonló gondolat.” (nso, origo, magyarszo.com) SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Athénban rendezték 2012 junior világbajnokságát. Már megszokhattuk, hogy erre a viadalra minden ország a leg­nagyobb reménységeit küldi, akik a későbbi években foko­zatosan a világ abszolút élvo­nalába is beverekedhetik ma­gukat. Idén a tizenhárom for­dulós versenyen két kínai nagymester: Ding Liren és Yu Yangyi volt a legnagyobb favo­rit. A bajnoki címért azonban végig a török Ipatov és a ma­gyar Rapport párharca folyt. Mindkettőjük 10 pontot gyűjtött, de sajnos a segédpon­toknak köszönhetően a török tini lett a világbajnok, Ricsi pedig az ezüstérmes. Nézzük a magyar fiú egyik sikeres ütközetét: Nimzoindiai védelem Világos: Rapport- Sötét: Yu l.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Fg5 (Ricsi a verseny során többször is sikeresen használta ezt a lépést a nimzoindiai véde­lem ellen.) 4...c5 5.d5 d6 6.e3 exd5 7.cxd5 Hbd7 8.Fd3 h6 9.Fh4 Fxc3+ 10.bxc3 Va5 ll.He2 Hxd5 12.0-0 0-0 13x4 Hb4 14.FM He5 15.HÍ4 (Vüá- gos gyalogot áldozott, de cse­rébe futópára van, és huszárá­val pedig a d5-mezőt igyekszik megszerezni.) 15...Be8 16.a3 Hbc6 17.Hd5 Fg4 18.Vc2 Hg6 19.Ff6! (Tetszetős lépés, amellyel sikerül a h4-futó akti­vizálása a nagy átlón keresz­tül.) 19...Fe620.Fc3Vd821.f4 f5 22.BÍ3 Hce7 23.Bg3 Fxd5 24.cxd5 Bf8 25.e4! (A világos haderő a centrumban felké­szült a támadásra.) 25...Ve8 26.h4 Bf7 27.e5 h5 28.e6 Bf6!? (A kínai sakkozó minőségáldo­zattal szeretne könnyíteni az állásán, de a magyar nagymes­ter továbbra is nagyon energi­kusan folytatja a játszmát.) 29.Fxf6 gxf6 30.Vb2 Kg7 31.Vxb7 Kh6 32.Va6 Vb8 33.Ve2 c4?! 34.Vxc4 Vb6+ 35.Kh2 Bc8 36.Vb4 Bel 37.Vxb6 axb6 38.Bb3 Hxf4 39.Ba2 Hfxd5 40.Bf2 Bel 41.Fxf5! He3 42.Fh3 Hfl + 43.Bxfl Bxfl 44.Bxb6 (A leegyszerűsített állás világos számára simán nyerve van.) 44...d5 45.Bb7 Hg6 46.Bf7 Bel 47.Bxf6 Kg7 48.Bf7+ Kg8 49.BÍ5 He7 50.Bxh5 Kg7 51.Bg5+ Kf6 52.Bg3 d4 53.BÍ3+ Ke5 54.h5 Bel 55.BÍ7 Kd6 56.BÍ8 Hc6 57.h6 d3 58.h7 d2 59.Fg4 és sötét feladta. 2810. fejtörő Vüágos indul, és két lépés­ben mattot ad. Nyerteseink A 2798. fejtörő megfejtése: l.Vd8! Mattligás nyertes: Nog- ely Ferenc, Pozsony, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Pósa László, Nemesradnót, jutalma: 7 euró. A2799. fejtörő megfejtése: l.Bc7! Matdigás nyertes: Csinta­lan Csaba, Hetény, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Pásztor Gábor, Ipolyság, jutalma: 7 euró. A 2800. fejtörő megfejtése: l.Va8! Matdigás nyertes: Varga Aladár, Sajógömör, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: CzajUk Tibor, Nyárasd, jutalma: 7 euró. A 2801. fejtörő megfejtése: l.Hh3... a) 1. ...f4 2.Vc5+ Ke4 3.Hg5matt,b) 1. ...d22.Hf4bármi3. Hg6matt,c) 1. ...b22. Hf4 bármi 3.Hg6 matt, d) 1... .Fdl 2. Hf4 bármi 3. Hg6 matt. Mattligás nyertes: Kiss Sarolta, Hubó, jutalma: 14 euró; li­gás nyertes: Czuczor Ottó, Érsekújvár, jutalma: 7 euró. i * £l A A ■é Ellenőrző jelzés - világos: Kc3, Vg4, Hd3, gy.: g3 (4 báb). Sötét: Kdl, gy.: e2, f4 (3 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12,814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu- rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorso­lunk ki. Beküldési határidő - a 2811., a 2812. és 2813. fejtö­rőkkel együtt - 2012. szeptem­ber 17. ■ Labdarúgás NB 1,4. forduló -19.00: Kecskemét-Kaposvár (já­tékvezető: Oláh). ■ Vízilabda SLOVAKIA CUP 2012, Nyltranovák - 9.00: Hollandia-Franciaország; 10.30: Szlovákia-Német- ország; 18.30: Franciaország-Németország; 20.30: Szlovákia-Hollandia. ■ Labdarúgás BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK: Puerto Rico-Spa- nyolország 1:2, g.: Cintron (65.), ill. Cazorla (42.), Fabregas (45 ): Orményország-Feltéroroszország 1:2, g.: Verhovcov (73.), ill. Renan Bressan (45., 66.); Azerbajdzsán-Bahrein 3:0, g.: Szubasics (35.), öz- kara (59), Hrejnov (77); Horvátország-Svájc 2:4, g.: Eduardo (20, 64), ill. Gavranovic (51 .,81.), Xha- ka (11), Barnetta (37); Ukrajna-Cseltország 0:0; Bulgária-Ciprus 1:0, g.: Micanski (66); Luxemburg-Grúzia 1:2, g.: Joachim (85, tizen­egyesből), ill. Mhedlidze (2), Amisulasvili (32); Norvégia-Görögország 2:3, g.: Hangeland (13), J. A. Riise (75), ill. Toroszidisz (7), K. Papadopulosz (13), Mitroglu (56): Svédország-Brazilia 0:3, g.: Pato (84, 86, a másodikat tizenegyesből), Leandro Damiao (32); Albánia-Moldova 0:0; Ausztria-Tö- rökország 2:0, g.: Kavlak (2), Ivanschitz (6, tizen­egyesből); Montenegró-Lettország 2:0, g.: Jovetic (36), Kasalica (76); Észtország-Lengyelország 1:0, g.: Vassiljev (90); Belgium-Hollandia 4:2, g.: Benteke (20), Mertens (75), Lukaku (77), Vertong- hen (80), ill. Narslngh (54), Huntelaar (55); Szlovénia-Románia 4:3, g.: Dedic (51 „ 60), Cesar (4), Kirm (70), ill. Papp (56), Törje (68, tizen­egyesből), Grozav (80): Németország-Argentína 1:3, g.: Höwedes (81), ill. Khedira (45, öngól), Mes- si (52), Di Maria (73); Észak-írország-Finnország 3:3, g.: S. Ferguson (7), Lafferty (19), Paterson (83, tizenegyesből), ill. Sparv (22), Pukki (24), He- temaj (78): Szerbla-lrország 0:0; Wales-Bosznia- Hercegovina 0:2, g.: Ibisevic (21), M. Stevanovic (54); Anglia-Olaszország 2:1, g.: Jagielka (27), De­foe (80), ill. De Rossi (15); Macedonia—Litvánia 1:0, g.: Pandev (54): Franciaország-Uruguay 0:0; Skócia-Ausztrália 3:1, g.: Rhodes (28), Davidson (63, öngól), McCormack (76), ill. Bresciano (18); Izland-Feröer-szigetek 2:0, g.: Sigthórsson (30, 90); Portugálla-Panama 2:0, g.: N. Oliveira (30), C. Ronaldo (51.); Paraguay-Guatemala 3:3, g.: Ô. Car- dozo (1), Fabbro (53), H. Pérez (63), ill. Pappa (8, tizenegyesből), León (29), C. Ruíz (84, tizenegyes­ből); Kanada-Trinidad és Tobago 2:0, g.: Ricketts (58), W. Johnson (86, tizenegyesből); Ekvádor-Chile 3:0, g.: Mina (9), Ayoví (13), J. Mon­téra (67); Salvador-Jamaica 0:2, g.: Shelton (16, 66); Mexikó-USA 0:1, g.: Orozco (80); Costa Rica-Peru 0:1, g.: Carrillo (8); Bolívia-Guyana 2:0, g.: Mojica (89, tizenegyesből), M. Suarez (90); Marokko-Guinea 1:2, g.: Salhi (90), ill. Mara (12), Bangoura (25.). ■ Kosárlabda FÉRFI EB-SELEJTEZŰ, A csoport, 1. forduló: Észtország-Szlovákia 95:74 (51:42), legeredmé­nyesebbek: Talts 16, ill. Vojtek 13. C csoport, 1. forduló: Ukrajna-Magyarország 77:71 (23:20,16:21,18:18,17:12), a legjobb magyar do­bók: Hanga 21, Szabó M. 10, Horváth 10. ■ Kézüabda FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Michalovce- FTC 26:29 (14:13), legjobb nagymihályi góldobók: P. Hruščák6,Gamrát5. ■ Tenisz CINCINNATI NŐI TORNA, 2. forduló: Errani (olasz, 7)-Hantuchová (szlovák) 6:4,6:4. Páros, 2. forduló: Marosi, Jurák (magyar, horvátj-Hantuchová, Cibulková-a Marosi, Jurák pá­ros játék nélkül jutott tovább, mert a szlovákok Cibul- ková könyöksérülése miatt nem álltak ki. ■ Sportfogadás A magyar TOTŐ 33. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlopa: X; 2,2, X, 2,2,1,1,2, X, 1,1, X-2. NYEREMÉNYEK: telitalálat és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatokra 929 130, a 11 taláro­sokra 116140, a 10 talárosokra 23 045 forintot fi­zetnek.. GÚLT0TÖ: telitalálat, 5 és 4 találatos szelvény sem volt. KENŐ: 1,2,12,14,15,19,24,29,38,40,41,42,47, 51,54,57,61,66,70,74. Kenő Plusz-szám;70. Péntek, augusztus 17. NB I-es lab­darúgó- mérkőzés: 5513. Kecs­kemét-Ka­posvár 1,7-3,4-4,37-1,13- 1,91-1,22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom