Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-17 / 191. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 17. Kultúra-hirdetés 7 Ektorasz Ligizosz napjaink görögországi helyzetére építi nemrég bemutatott filmje történetét Ha elfogy a madáreledel Yannis Papadopoulos mindenre vállalkozott a kamera előtt... (Zuzana Mináčová felvétele) Bár itt él a jelenben, er­kölcsi értékrendjét te­kintve régimódinak tart­ja magát Ektorasz Li­gizosz görög rendező. Régimódi lázadónak, aki első játékfilmjében bres- soni hangulatot teremt­ve mesél el egy intim, egyszemélyes történetet. SZABÓ G. LÁSZLÓ Hova vezet, ha az ember tár­sadalmi szempontból szükség­telenné válik, ha a rendszer, amelyben él, nem értékeli te­hetségét? Ilyen helyzetben is képes megőrizni önbecsületét? - kérdezi harminchat évesen Ektorasz Ligizosz, akit hazájá­ban eddig színházi rendező­ként ismertek. Ibsen, Beckett, Csehov darabjait állította szín­padra, rövidfilmesként pedig 2004-ben, a velencei mustrán mutatkozott be. Karlovy Vary idei fesztiválján a versenyfil­mek szekciójában indult A ma­dáreledelen élő fiúval. A fiú: tehetséges fiatalember. Opera­énekes. Jó megjelenésű férfi. Szoprán. Sokra vihetné, ha va­laki felkarolná. Például egy éles szemű menedzser. De ami még inkább hiányzik az életé­ből, az a szerencse. Nincs meg­hallgatás, amelyen sikerrel sze­repelne, így szakmai vonalon nem is kerül fontos helyzetbe. „Válságos időkben nem könnyű megőrizni méltóságun­kat - vélekedik Ektorasz Li­gizosz. - Görögországban még az is nehezíti a dolgokat, hogy úgy neveltek bennünket: gyen­geségünket nem fedhetjük fel, segítséget nem kérhetünk a bajban. A rendszerváltással még szigorúbbak lettek az elvá­rások. Az emberek egyenesen szégyellik, hogy szegények, gyengék és kudarcra ítéltettek. A szégyenérzet egy egészen új fajtája alakult ki, amely erős el­zárkózáshoz vezet.” Három napot töltünk a ro­konszenves athéni ifjú közvet­len közelében. Mintha mindent egyszerre veszítene el. Az állá­sát, a barátnőjét, az egziszten­ciáját. Egyetlen társa marad a lejtőn: kalitkába zárt kanári­madara. Voltaképpen ő menti meg az éhhaláltól. Egyszerű, hétköznapi helyzetekben bon­takozik ki a szociális kérdése­ket feszegető dráma. „Múltunk hősökkel teli, re­géink és mondáink becsületes háborúkról, elképesztő áldoza­tokról, utolérhetetlen szellemi nagyságokról szólnák - mond­ja Ligizosz. - Az én filmem hőse egy szerény, halk szavú, tisz­tességes eszközökkel küzdő, szorgalmas ember. Az ökölhar­cosok idejében örök vesztes. Született áldozat. Ő sem tud többet, mint a madara. Szépen énekel, ám a kalitkáját nem ké­pes elhagyni. Ha a múltban él­ne, a tiszteletet ébresztő, nagy dicsőségek idején bizonyára szobrot emelnének neki, hogy halhatatlanná váljon, itt és most azonban az életben ma­radás legalapvetőbb dolgaiért kell megküzdenie.” A történet elején még kerül valami a tányérra, a végén azonban már az alultápláltság riasztó jeleit látjuk a fiún. Nem hogy a számlák befizetésére - élelemre sem jut neki. Mada­rának apró magvaiból eszeget ő is, amíg van miből csipeget­nie. Családjával megromlott a kapcsolata, anyjával ritkán be­szél, megértésre akkor sem számíthat. Szerelme elhagyja, idős szomszédja, akiről már jó ideje ő gondoskodik, nem tudja támogatni. Lakásából kirakják, beköltözni nem tud senkihez. Marad az utca. Egy elhagyott, romos épület, ócska lomokkal és egy halom szobortöredék­kel. Ott húzódik meg szeretett társával, a sárga kanárival. Ektorasz Ligizosz nemcsak rendezője, forgatókönyvírója is a filmnek. Vannak kérdések, amelyekkel nem foglalkozik. Nem elemez és nem magyaráz. Létrehoz egy helyzetet, és azt járja körbe, de mindaz, amit lá­tunk, nem tud kimerítő választ adni azokra a felvetésekre, ame­lyek a nézőt az utolsó percig foglalkoztatják. Például arra a kérdésre, hogy miért nem pró­bál meg valahol másutt elhe­lyezkedni a fiatal művész, ha már a saját pályáján nincs erre lehetősége? Olyan helyzetek­ben, amelyek a puszta megélhe­tést kínálnák számára, egyszer sem tűnik fel a vásznon. A film ereje abban van, és ez már a fő­szereplő, Yannis Papadopoulos érdeme, hogy ettől függetlenül mégsem válik közömbössé számunkra az örök vesztes tör­ténete. Papadopoulos minden­re vállalkozott a kamera előtt, amit a rendezője megkívánt tő­le. Még egy olyan momentumra is, amit színésztől eddig sosem láthattunk. Karlovy Vary feszti­váljának nemzetközi zsűrije azonban alakításának egészét értékelte, amikor játékáért el­ismerő oklevéllel jutalmazta. RÖVIDEN Augusztus 20-i kitüntetések Budapest. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából állami ki­tüntetéseket adott át a tudomány és a kultúra jeles képviselő­inek augusztus 20-a alkalmából. A Magyar Érdemrend Tisz­tikeresztjét kapta többek közt Póka Egon, a Hobo Blues Band és a P. Mobil basszusgitárosa, a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakképző Iskola igazgatója, Révész Sándor előadóművész, a Piramis együttes énekese, valamint Eifert János fotóművész. Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés­ben részesült Balogh Erika Jászai Mari-díjas színművész. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta Pataky Attila előadóművész, szövegíró, az EDDA Művek énekese, Érdi Tamás zongoraművész, Gergely László rendező, a szarvasi Cervinus Teátrum Regionális Színház művészeti igazgatója, a Nemzetiségi Színház Szövetség elnöke, Elek Dóra, a Balta­zár Színház rendezője, művészeti vezetője, valamint Mada­rász Katalin előadóművész. (MTI) KÖSZÖNTŐ 2012. augusztus 17-én ünnepli 80. születésnapját özv. KEVESDA MÁRIA Csenkén. E szép ünnep alkalmából sze­retettel köszönti, jó egészséget, sok boldogságot és hosszú, boldog, nyugodt életet kíván: testvére, Miklós, sógornője, Margit család- , jukkái MR122436 Egy kerek születésnapod elérkezett, Sok szerető szív rólad megemlékezett. Adassék meg minden mire szíved vágyik, Élj közöttünk boldogan még nagyon sokáig. Augusztus 17-én töltötte be 80. születésnapját KEVESDA ANDRÁSNÉ Csenkén. Ebből az alkalomból szívből köszöntik lányai, vejei, unokái fe­leségükkel, férjükkel és a 12 drága dédunoka BR1210521 A fiatal színjátszók között akadt olyan is, aki már főiskolai szinten tanulja a szakmát, s olyan is, aki először vett részt ilyen jellegű foglalkozáson Tábori képeslap (Molnár Mónika felvétele KIS PÉNTEK JÓZSEF Augusztus 11-én a szakmai bemutatókkal véget ért Karván a Jókai napok idei színjátszó tábora. Tizenküenc fiatal szín­játszó és szakmai irányítóik töl­töttek együtt tíz, kreatív alkotó munkával gazdagon kitöltött napot. Erről tanúskodtak a zá­rónap estéjén bemutatott em­lékezetes produkciók is. A Karvai Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tantermeiben zajlottak a bemu­tatók. Mindkét terem kicsinek bizonyult a résztvevők szülei­nek, barátainak és a színjátszás iránt érdeklődők számára. Kü­lönösen az első produkció hely­színe nézőtérnek szánt része volt igen szűkös. Solténszky Ti­bor dramaturg, a Jókai napok lassan két évtizede állandó szakmai vezetője és a bíráló bi­zottság elnöke és munkatársai vezetésével mutatta be az egyik csapat Erdős Virág, a fiatal költő, író és drámaíró Merénylet és 91% című színművéből készí­tett, mozgásszínházi elemekkel is gazdagon megtűzdelt előadá­sát, amely a Való-színű címet kapta. Szinte sokkoló volt az a fegyelem, szakmai odaadás, mérhetetlen alázat és pontos­ság, ami végig jelen volt a közel egyórás bemutató ideje alatt a játszók minden mozdulatában és megszólalásában. Állíthatjuk, hogy ezek a fia­tal színjátszók, akik között akadt olyan is, aki már főiskolai szinten tanulja a szakmát, s olyan is, aki először vett részt üyen jellegű szakmai foglalko­záson, életre szóló „fegyelmi leckéd’ kaptak a színjátszás lé­nyegéből. Abból, hogy igazán adni csak akkor lehet, ha a ját­szó maradéktalanul aláveti magát az előadásnak s az azt megelőző próbafolyamatnak. S ez bizony sokszor keserves zu­hanás a kétségbeesésbe, más­kor felemelően szárnyaló, mint a szabad lélegzet. Az egyes szerepeket Csámpai Barbara, Farkas Melinda, Gye­pes Bianka, György Ádám, Kalo­csányi Gábor, Matusek Attila, Nágel Máté, Panyi Gergő, Sol­ténszky Ráhel és Szurcsík Ádám formálták meg kiválóan. Közü­lük is kiemelkedett Gyepes Bi­anka érett, tudatos és nagyon pontos szerepformálása. Ter­mészetes „könnyedséggel” hi­tette el velünk a groteszk és ab­szurd elemekből építkező „nyúl- asszony” szimbolikus figuráját. A másik csapat Martin McDo- nagh ír szerző, Az Inishmore-i hadnagy című keserű, fekete humorban bővelkedő komédiá­jának jeleneteit fűzte fel, nagyszerű dramaturgiai érzék­kel, egy ugyancsak közel hat­vanperces előadássá kerekítve belőle. A Komáromi Jókai Szín­házban Macskabaj címen volt repertoáron néhány évvel ez­előtt. Természetesen nem túl szerencsés és nem is mindig eti­kus összehasonlítgatni a hiva­tásos és amatőr előadásokat, mert ez a szándékhasznos volta helyett a leggyakrabban konf­liktusokat eredményez. Ha azonban abból indulunk ki, Jelenet Az Inishmore-i hadnagyból hogy a színházi produktum egyetlen mércéje a végtermék művészi hatásfoka, ha tetszik, akkor: a katarzis, akkor bízvást állíthatom, hogy Sereglei And­rás műhelymunkának is bízvást beillő rendezése viszi el a pál­mát. Pontosan annyit vállalt fel, amennyi a darabból és a benne oroszlánkörmüket próbálgató ifjú színjátszókból kibontható. Az eredmény pedig egy lenyű­gözőelőadás. Mind a tíz szereplő teljes tes­ti-szellemi jelenléttel adta oda magát az ihletett perceknek. Csicsó Tamás és Melecsky Kris­tóf voltak a játék fő aktőrei. Dékány Nikolett, Kárpáti Liza, Marton Mercédesz, Szekér Gergő és Fülöp Kristóf mellett számomra a legnagyobb meg­lepetés Levente Győző, aki nem tagja egyetlen színjátszó cso­portnak sem, mégis, már má­sodik éve ott van a színjátszó táborban, és remekül érzi ma­gát. Helytáll a legbonyolultabb feladat megvalósításában is. Nem akar színész lenni, de az biztos, hogy felnőtt élete során hasznára válik majd, amit itt elsajátított.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom