Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-11 / 186. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2012. AUGUSZTUS 11. Szalon 19 KÖNYV A SZALONBAN Előbb-utóbb Pawei Huelle Castorp BENYOVSZKY KRISZTIÁN Egy prequel tehát egy már ismert mű előzményeit elbeszélő - irodalmi, filmes, színházi vagy egyéb multimediális - alkotás befogadása mindig sajátos időélménnyel jár. Már az is feszültséget teremt, hogy a megírás idejét tekintve későbbi, a történet idejét tekintve viszont korábbi alkotásról van szó. Ebből adódóan aztán később tudjuk meg azt, ami előbb történt - vagy történhetett volna. Merthogy az előzményeket taglaló regény (maradjunk az irodalomnál) szerzője nem mindig azonos a kiegészítendő pretextus szerzőjével, ezért a visszamenőleges kiegészítés sok esetben egy önálló alkotói szubjektum kreatív látomásának tekinthető. Afféle függeléknek, mely mintha pótolni akarná azt, amit az írótárs - üyen vagy olyan okból - nem tudott vagy nem akart elmondani. Az ilyen művek is megerősítik azt a belátást, hogy a szövegek csak formálisan zártak, befejezettek, mert az irodalmi szőttes bárhol megbontható, és a szálak tetszőlegesen tovább- szőhetők. Mindig van lehetőség betoldásra, kiengedésre, részleges vagy radikálisabb átszabásra. Többek között azért, mert minden alkotás, természetéből adódóan, tartalmaz kitöltetlen - azaz kitöltésre váró - helyeket; létmódjának elidegeníthetetlen vonása, hogy olvasóit az élményszerű újraalkotás örömében részesíti, a szerzőket pedig új művek megírására ösztönözi. Néha elég egy „ártatlan” mondat, hogy az író fantáziája meglóduljon. Ez történt a Castorp című regény esetében is, melynek szerzője, Pawel Huelle A varázshegynek egy látszólag jelentéktelen kijelentésére „csapott le”. Thomas Mann méltán világhírű regényének második fejezetében arról tudósít bennünket a narrátor, hogy amikor a főhőssel, Hans Castorppal megismerkedünk, „már mögötte volt négy félév a danzigi műegyetemen” (Szőllősy Klára fordítása). Semmilyen további információ nem hangzik el erre az időszakra vonatkozólag; a kortárs lengyel író viszont úgy gondolta, érdemes ennek utánajárni. Ha valaki (miként jelen sorok írója is) A varázshegy ismeretében olvassa a könyvet, önkéntelenül is hajlik a profetikus olvasatra: arra, hogy a tüdőszanatóriumi történések felől értékelje az eseményeket. Ez a beavatott- ság jóleső érzésével töltheti el, hisz bizonyos szöveghelyeket sugalmazásként, később beteljesülő események előrevetítéseként fog értelmezni. Például azt, amikor a kapitány arra figyelmezteti a fedélzeten álldogáló Castorpot, terítsen magára valamit, mert az „apró vízcsep- pek láthatatlanok ugyan, de anélkül, hogy érezné, rövid idő alatt teljesen átáztatják a ruháját, és máris kész a tüdőgyulladás. Itt nem tudunk beteget ápolni”. (14.) Vagy amikor a magába merült fiú látomásában bobszánkókat pillant meg, amelyeken „nyakig teveszőr pokrócba bugyolált halottak száguldanak a lejtőn lefele”. (114.) Erről a szokásról unokatestvérétől értesül (majd) nem sokkal a davosi intézettje való megérkezés után: „Azok télen bobszánkóval szállítják le a hulláikat, mert az utak járhatatlanok.” (Szőllősy Klára fordítása) így, ilyen utalásértékű mondatoknak köszönhetően élhetjük át azt, hogy a jelenre vonatkozó állításokba beszüremkedik a jövő: ez is a prequel befogadásának vonzó sajátosságai közé tartozik. S különösen fontosak az ilyen tapasztalatok egy olyan mű esetében, mely a huszadik század egyik legfontosabb idő- rgényével lép párbeszédbe. Huelle regényének főhőse egyrészt személyes élmények hatására, másrészt természet- tudományi stúdiumainak köszönhetően szembesül az idő ellentmondásos természetével. Azzal, hogy az nem más, mint egy nélkülözhetetlen, s mégis megfoghatatlan fogalom. Valami olyanra utal, ami nem létezik „saját emberi elméjén kívül”, legalábbis nem abban az értelemben, hogy „el lehetne különíteni vagy le lehetne párolni a maga valójában”. (112 -113.) Az idő létezése tulajdonképpen érzékcsalódás, vagy „gyakorlati szükségletek kielégítésére létrehozott konstrukció”. Akárcsak a matematikai függvények, melyek segítségével „meg lehet tervezni egy hajót, egy hidat vagy egy automobilt, de önmagukban nem jelentenek semmit”. (113.) Castorp többször megéli, hogy kieseik a külső, objektíve mérhető időből, s elmerül a maga saját idejében, amelynek mozgása-mú- lása független az előbbitől. Van, hogy teljesen állni látszik, máskor pedig szédítő sebességgel kezd el múlni. A varázshegyböl jól ismert gondolatok ezek, persze korántsem olyan átfogó igényű és bölcseletileg cizellált megfogalmazásban, mint ott. Ez ugyanúgy igaz a társadalmi és politikai eszmék kifejtettségére és egyéni reflexiójára, mint ahogy a szerelem lélektani fej- lődésrajzára is. Huelle az ábrázolás összetettsége és a stílus fogalmi árnyaltsága tekintetében láthatólag nem akar versenyre kelni Thomas Mann-nal (ez „őrült” terv volna, lássuk be). De miért is tenné, hisz itt nem A varázshegy megismétléséről van szó, hanem bizonyos sorsfordító események és azon lelki diszpozíciók alakulástörténetének bemutatásáról, melyek képessé teszik majd a főhőst arra, hogy Naphta és Set- tembrini fogékony tanítványává váljék. Az idézett gondolatok csupán a későbbi felismerések csírái, melyek még ápolásra, intellektuális gondozásra szorulnak. Ezzel magyarázható tehát Huelle tömörebb, egyszerűbb elbeszélői stílusa, mely a kívülálló narrátor jóindulatú irónia jellemezte szólamán keresztül azért valamelyest mégis képes felidézni a német regény beszédmódját. A Castorp viszonya A varázshegyhez déja vu-szerű: többször lehet olyan érzésünk olvasás közben, hogy ezt - vagy egy ehhez nagyon hasonló - jelenetet, karaktert vagy motívumot már mintha ismernénk valahonnan (a főhős egészségesen eltöltött néhány hete egy gyógyfürdőben, két férfi szenvedélyes vitája politikai és művészeti kérdésekről, egy különös szerelmi háromszög története, a havazás felkavaró élménye). Az érzés intenzitása persze attól függően változik, hogy milyen régen olvastuk a Mann-regényt. Nem mondható azonban, hogy Huelle teljesen ráhagyatkozna a pretextusra, inkább - egy palimszesztushoz hasonlóan - csak engedi átsej- leni magán annak bizonyos vonásait. Bár a Castorp megszületésének igen, élvező olvasásának már nem előfeltétele A varázshegy ismerete. A lengyel szerző regénye megáll a maga lábán, nem függeléke emennek. Különösen szembetűnő ez akkor, ha tekintetbe vesszük a titok, a nyomozás és a sokkultúrájú kikötőváros, Gdansk cselekményképző szerepét. Pawel Huelle művének címe a maga szűkszavúságával mintha arra utalna, hogy a családnév önmagában is elég beszédes, szinte fogalomértékű, s nem igényel semmilyen kiegészítést vagy pontosítást. Hogy valamennyire is értelmezni tudjuk, ahhoz persze ismernünk kellA varázsűegy főhősének jellemét. Eddig legalábbis így volt. Most azonban fordult a kocka: ha szóba kerül Mann regényének főhőse, aligha tekinthetünk el a lengyel szerző róla adott irodalmi víziójától. Kézenfekvő tehát az is, hogy Huelle felől olvassuk Mannt. Mert ez is a prequel el nem hanyagolható hatástényezői közé tartozik, hogy - az irodalomtörténeti kronológiával szembemenve - képes felcserélni az előzmény-következmény kategóriáit. (PawelHuelle: Castorp. Fordította: Kertész Noémi. Budapest, EurópaKönyvkiadó, 2007) CD-AJÁNLÓ MÁSSALhangzók: Egy perc... PUHA JÓZSEF A CD először is gondolkodásra késztet. Miközben a mai napig előszeretettel használjuk a popzene kifejezést, a stílus önmagában már jó ideje a zeneipar perifériáján van. A szó hagyományos értelmében vett popzenei újdonságot ritkán hallunk. A popot különböző stíluselemekkel vegyítjük, s a végeredmény már nem pop. Az Egy perc... című nagylemez sem színtiszta pop, de ez a legpoposabb album az elmúlt időszak magyar terméséből. Egyszerű, mégis sokszínű. Ettől a rádiós zenei szerkesztők, úgy látszik, elszoktak már - s velük együtt sajnos a hallgatók is a CD rádiós jelenlétért ordító tizenegy szerzeménye közül csupán a Czutor Zoltán által énekelt Pitypang ért el számottevő sugárzást, főleg a Petőfi rádióban. En is ott hallottam először. Zoli jellegzetes hangját pülanatok alatt felismertem, és kis idő után az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Pitypang nem Belmondo-dal. Czutoros ugyan, de csak annyira, amennyire kell. A MÁSSALhangzók névnek semmi köze a betűkhöz, azt jelzi, hogy a zeneszámokat külső szereplők éneklik. A duót Szabó Dzsó szövegíró és Vida József zeneszerző alkotja. Nem szeretik, ha formációjukat zenekarnak nevezik. Meglátásuk szerint nagylemezt manapság lemezlovas, vagy produceri háttérrel működő zenekari formáció, esetleg klasszikus felállású zenekar készít - általában nem ók a dalszerzők, azok a háttérben maradnak. Esetükben a fordítottja történt. Két szerző lépett elő azzal a céllal, hogy teljes zenei anyagban adjon tanú- bizonyságot szerzői képességeiről. Áz Egy perc... tehát szerzői lemez, a MÁSSALhangzók pedig szerzői zenei projekt. A történet levelezgetéssel indult, Dzsó kereste meg Józsefet e-mailben egy internetes dalverseny kapcsán. Először eszmét, aztán szöveget, zenét cseréltek. A közös munka lépcsőzetes volt, saját erőből, teljes alkotói szabadság mellett. Rájöttek, a szerzeményeiknek formája, arca, némelyiknek személyisége is van, és úgy döntöttek, profi előadókat kémek fel, hogy elénekeljék azokat. Elkezdtek tehát - kezdetben kevesebb, később egyre több sikerrel - „küincsel- ni”. Néhány ismert előadó stílusbeli és egyéb kifogásokkal indokolva visszautasította a felkérést, de a végeredmény, a verbuvált énekesi gárda még így is minden képzeletüket felülmúlta. A CD-n szereplő legtöbb előadó a példaképük, aki meg életkorából fakadóan nem, azt a tehetségéért tartj ák nagyra. Az Egy perc... című album dalait nyolc énekes: Szirtes Edina Mókus (Fabula Rasa), Czutor Ignác (Singer Street), Czutor Zoltán (Belmondo), Kálmán Tamás (Kánaán, Future Plant), Lo- vasi András (Kiscsillag), Mészáros Tamás (Fool Moon, Spencer HillMagicBand), Szolnoki Péter (Bon-Bon) és Takáts Tamás (Ta- káts Tamás Dirty Blues Band) adja elő, némelyikük hangszert is ragadott. Elsősorban a szerzőpáros munkáját dicséri, hogy mindegyik zeneszámnak olyan atmoszférája van, aminek kapcsán többé-kevésbé kakukktojások volnának az énekesek saját, eredeti munkásságában. Czutor Zoltán két felvételt énekel, az említett Pitypang mellett a Hamis címűt, amelynek szövege korlenyomat, társadalomkritikát fogalmaz meg. Kálmán Tamás három dal előadója. A szerzemények többsége annyira populáris, hogy már egyszeri meghallgatás után befészkeli magát az emlékezetünkbe, közben a zene igényesen hangszerelt, a szöveg erős tartalmi töltésű, sok esetben gondolkodásra késztető. A nagylemezen még Kecskeméti Sándor (basszusgitár), Molnár Gábor (szaxofon, trombita) és Zoltai György (szájharmonika) működikközre. Bosszantó, hogy ezek a dalok nem vagy alig kapnak publicitást, pedig az egyre bonyolódó és telítődő zenei életünkben annyira vágyunk popzenére, mint még soha. Igaz, csak a lelkünk mélyén, valójában nem is tudatosítjuk. De aki meghallgatja az Egy perc... című CD-t, az biztos ráébred erre. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
