Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-08 / 183. szám, szerda
Horgász 13 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 8. Folyóvízen a legnagyobb hőségben is esznek a halak, olykor szinte a lábunk előtt vannak, a part közelében Rövidbotos peca a bokrok alatt Ezt a szilvaorrút elsőre balinnak néztem (fent). Ötvennégy centis máma - soha rosszabbat (lent). (A szerző felvételei) Nincs annál elkeserítőbb, mint forró kánikulában meddő várakozással, elborult aggyal ülni a tóparton, és várni Öméltósága, a ponty kapását. Még éjjel csak-csak. De nappal? Mivel legutóbb is csak nappali horgászatra akadt lehetőségem, ismét folyót, a Kis-Dunát vettem célba. Élő vízen kevésbé lusták a halak a rekkenő hőségben, csak meg kell keresni őket. KÖVESDl KÁROLY Szokott helyemen, egy víz fölé hajló, hatalmas fűzfa alatt cuccoltam le reggel. Próbáltam elhessegetni a kisördögöt, amely kapitális pontyokról sutyorászott a fülembe, s arról, hogy ideje lenne végre megpróbálkozni a régóta hanyagolt pergetéssel. Csakhát kánikulában gyalogolni, bozótban bujkálni, miközben az embernek még a szemhéja is izzad? Úgy döntöttem, egész nap egy helyen maradok. Küszinvázió Etetőanyag készítésével most sem bíbelődtem; nemes egyszerűséggel bevetettem a csonticsokorral felcsalizott kicsi horgot, hintettem néhány maréknyi főtt kukoricát, kevés félig- meddig bebábozódott csontit, és vártam. Jött is a kapás, fogtam is szakmánybán - küszöket. Nem lesz ez így jó, gondoltam, s előkaptam a jó öreg, velem csaknem egykorú, rövid, de annál nehezebb botot, amelyet - nem lévén kifejezetten harcsahorgász - jobb híján passzintottam össze egy jó nagy tekerővei. Még exsógorom apja használta valamikor a Tiszán, úgy örököltem meg a múzeumi darabot. Az orsó dobján negyvenes kanóc, rajta tizennégy grammos úszó, jókora kampó, s a harcsák csemegéje: gilisztacsokor. Ezzel próbálom végigsimogatni a part mentét, ahol a múltkor lefordult a horgomról egy jókora bajszi. Szerencsére a víz enyhén áradt. Szerencsétlenségemre, a harcsák erre rá se bagóztak. Megállt a tudomány. Kapás mutatóban sem. Éppen lemondóan ballagtam vissza „táborhelyemre”, amikor megpillantottam a világ legmeghorgászhatatlanabb zugát: egy jó asztallapnyi szabad területet, melyet felülről egy fatörzs, alulról bokros dzsumbuj zárt körbe, a meder felől pedig a vízig lelógó gallyak. Ha hal lennék, ide húzódnék be. Az egész környék legvédettebb és leghűsebb helyére. Ha eszem lenne, ide be nem dobnám a horgot. Itt még tisztességes bevágásra sincs hely, nemhogy fárasztásra. Nem szólva arról, hogy a víz azonnal a bokrok alá sodorja a horgot, ahol garantált az elakadás. De mikor olyan csábító! Bepottyantottam a szereléket, s guggolósra véve a figurát a parton, ahol alig fértem el, igyekeztem visszatartani az úszót a bokrok előtt. A horog így is a sűrű gallyak alatt kellette magát. Egyszer csak táncolni kezdett az úszó, majd cuppanva eltűnt, és elindult felfelé. Harcsa reményében rögtön százhúszra ugrott a pulzusom. Amennyire a hely engedte, odatöröltem. Kissé csalódtam, mert harcsa helyett egy szép domolykó próbált szabadulni a horogtól. Félkilós lehetett, s bizonyítva fajtája mohóságát, torokra falta a nagy gilisztacsokrot. Milyen volt szürkesége Visszaügyeskedtem a horgot a bokrok elé, és nagy reményekkel vártam az újabb kapást. Kisvártatva ismét bukdácsolni kezdett az úszó, de ezúttal nem A hely, amit nem lehetett kikerülni merült le, el sem indult, csak egy helyben táncolt. Kissé ráfeszítettem a zsinórra, a hal mérgesen húzott egy nagyot, de valahogy nem akart elindulni a csalival. Egy helyben nyelegetett, a frászt hozva rám. Mi lehet ez? A bevágásra valami nagy szürkeség sejlett elő. Atyavilág, hiszen ez dévérkeszeg! Fajtája öregebb példánya, amilyet talán csak tavasszal vagy késő ősszel szokott fogni az emberfia. Eszembe jutott a horgászat tízparancsolatából a dévérekre vonatkozó finomszerelékes passzus. Ugyan, kérem! Harcsás kampó, két szál nagy esőgiliszta! Úgy cibálta a nehéz úszót, ahogyan a kisboijú döfködi szopás közben az anyját. A méltatlankodó dévérkeszeget gyorsan megmentettem, nehogy meggondolja a dolgot. Hihetetlen ez a bokros helyszín, hogy eddig nem gondoltam rá! Gyorsan orsót, horgot cseréltem, a nehéz úszót is elraktam, s bár a bot továbbra is izomláz rémével fenyegetett (más bot itt egyszerűen nem fért volna el), elkezdtem finomabb zenét játszani. Harcsa itt úgysem jön, vagy ha igen, nem most. Szinte állandóan macerálta valami a horgot, ujjnyi kölyökbalintól másfeles óévéiig, domolykóig, sőt egy kö- lyökharcsa mégis csak beugrott a végén. Ment is vissza, „nagyra nőj!” kívánság kíséretében. A végén egy torpedó A szép fogások után visszaballagtam a helyemre, és próbáltam itt is elcsípni valamit - immár „normális”, matchbotos szerelékkel. De itt továbbra is csak a küszhorda és az ujjnyi keszegapróság tüntett ki a figyelmével. Lecseréltem az ólmot, és nagyot suhintva, a húzós mederbe küldtem a horgot. Hátha. Úgy tíz perc után szép, ütögetős kapásnak vágtam be. Úgy is maradt egy pillanatra a bot a kezemben, majd felsírt az orsó, mert a hal úgy gondolta, hogy nem akaija tepsiben végezni. Ahogy a kapásból sejtettem, gyönyörű máma küzdött a horgon. A botot feltartva visszafaroltam a merítőért, mialatt a hal megcélozta a vízből kimeredő (egykor táplis állást tartó) két vasrudat. Mintha tudta volna, hogy a fémcsövek közt kell kavarni, s lehetőleg berontani közéjük, felcsavami a zsinórt. Ingerülten konstatálta, hogy átláttam a szitán, így elindult a meder felé, ahonnan visszafordítottam. Még vagy három-négy kör erejéig elszórakoztunk egyEgy falánk domolykó mással (bár esetében kevésbé lehetett szórakoztató a szúrós horog), majd aláügyeskedtem a merítőt, és kivittem a fűre, ahol én is lerogytam a fáradtságtól. Egész nap guggoltam, vizslattam, meresztettem a szemem. Még mondja valaki, hogy a folyóvízi cserkelő horgászat nem megterhelő! Ismét bebizonyosodott, hogy nyári melegben a halak jól megférnek egy helyen. Ragadozók és fehérhalak, pontyok és balinok, keszgek és süllők képesek egy helyen hűsölni, a part mentén. Még ha meghor- gászhatatlan, lehetetlen is a terep, meg kell próbálkozni vele. Sok kín, gyűrődés, de remek szórakozás. Legközelebb azért halastóra megyek, mert még azt hihetik, hogy nem tudok pontyot fogni. Ez az óvatos dévér egyáltalán nem volt óvatos HETI TIPP Az etetőanyag mennyisége AJÁNLÓ Panaszkodnak a horgászok, hogy egyre többet kell etetni, ha az ember halat szeretne fogni. Egy dunai mámázáshoz ma már három-négyszer annyi gombócot kell bedobálni, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. S itt nem a gyártók reklámfilmjeire gondolok, amelyektől szinte elborul az ember agya, látva a hat-nyolc zacskó etetőanyagot, ragasztót, kukoricát, aromát, dipet, port és masszát, mindenféle méregdrága hozzávalót, amelyek nélkül „természetesen” nem lehet horgászni, vagy ha lehet is, sokkal kevesebb halat fogunk, hanem a gyakorló pecások panaszára. Szerencsére ez nincs így. A halakat az íz is odacsalja a horoghoz, de ennél sokkal fontosabb az etetés állaga - az a bizonyos felhő, amely kioldódva sodródik lefelé a vízben, és arra ösztönzi a halakat, hogy kutakodni kezdjenek, honnan érkezik, illetve hol van a kaja forrása. Természetesen többet kell etetni egy nagy folyón, mint egy sekély, szinte álló vizű holtágon vagy bányatavon, de nem biztos, hogy egy-egy dunai kesze- gezés kifizetődne, ha toplistás, méregdrága külföldi etetőanyagból kellene nyolc-tíz kilót felhasználnunk egy délután során. Ezek inkább a koncentrált tavi etetésre valók. De hadd mondjak egy példát. Volt olyan esti horgászatom folyóvízen, hogy két kiló kon- zervkukoricán kívül más etetőanyagot nem használtam. Alapozásként beszórtam a felét, majd kábé félóránként utána dobáltam. Baráti társasággal voltam, tehát nem pecáztam folyamatosan. Néhány óra leforgása alatt fogtam vagy tizenöt-húsz halat, dévérkeszeget, mámát, szilvaorrút, jászkeszeget. Átlagban kilósmásfél kilós szépségeket, köztük két süldő harcsát. Nem kellett hozzá csak konzervkukorica, néhány adag csonti és 40-50, eső után gyűjtött esőgiliszta. A sikerben természetesen a helyválasztásnak és az időjárásnak legalább akkora szerepe volt, mint az etetésnek. (Kövesdi) Görbüljön a bot! Vélhetően szórakozni, kikapcsolódni indultak, s bűnöző lett belőlük - nagyjából ez annak a három, 14,15 és 20 éves taksonyi fiatalembernek a története, akiket július 23-án, délután egy óra tájt kaptak rajta a halőrök, amint engedély nélkül áztatták a zsinórt a Kis-Dunában. Anyagi kárt nem okoztak, mivel egy darab halat sem fogtak - az ügy viszont a rendőrségre került, amely orvhalászat vétsége miatt indított eljárást. Amennyiben bűnösségük bebizonyosodik, a bíróság akár két év szabadságvesztésre ítélheti őket; kis-, illetve fiatalkorú elkövető esetében a büntetés feleződik. A hír olvastán azonnal felötlött bennem: a három fiatalt biztosan nem a haszonszerzés vágya kergette ki a víz partjára, hiszen akkor nem fényes nappal, hanem az éj leple alatt, jól szervezett és felszerelt bandába tömörülve űzték volna az orvhalász „mesterséget” - miképp, sajnos, oly sokan teszik. Valószínű, hogy kedvtelésüknek akartak hódolni, s csak a jó ég a megmondhatója, miért ilyen esztelen módon tették - a törvény alkalmazása szempontjából ez viszont nem bír jelentőséggel. Bár kötelességünk, hogy betartsuk, itt jegyzem meg: a vonatkozó jogszabály nem definiál olyan alapvető fogalmakat, mint a zsákmányszerzés; ezzel szemben tartalmaz néhány megfogalmazást, amelyeket ha szó szerint értelmeznénk, egész évben ki sem merészkednénk a vízhez. Egy „elrettentő” példa: a wobblerek használata. A gyártók e furmányos kütyüket két darab hármas horoggal látják el, a törvény viszont tiltja egy szereléken két hármas horog alkalmazását. Vagy: a horgász legkésőbb sötétedés után egy órával köteles megvilágítani „állomáshelyét”. Hogy a törvényalkotók a „sötétedés után” alatt az adott földrajzi szélességre kiszámítható napnyugtát értik-e, s állomáshelynek az a hely számít-e, ahol a horgász tartózkodik, horgászik, vagy éppen csak lecuccolt, egyaránt titok számomra. Túl sok a hasonló megfogalmazás; ami a legrosz- szabb, hogy senkinek sem érdeke „felhomályosítani” a horgásztársadalmat. Talán mert túl komoly tömeget képvisel? Lőrincz Adrián A Horgász melléklet legközelebb 2012. augusztus 22-én jelenik meg. Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk.
