Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-06 / 181. szám, hétfő
www.ujszo.com UJSZO 2012. AUGUSZTUS 6. Sport-LONDONI OLIMPIA-HIRDETÉS 17 Kiss László: „Fantasztikusak voltak a fiúk" Ötödik a magyar váltó MTI-JELENTÉS A Cseh László, Gyúrta Dániel, Pu- lai Bence, Kozma Dominik összeállítású magyar négyes 3:33,02 perces országos csúccsal az ötödik helyen végzett a 4x100 méteres vegyesváltóban. A magyar csapat a pénteken felállított, 3:34,44 perces rekordját döntötte meg, a staféta első embereként úszó Cseh László pedig a 100 hát országos csúcsát adta át a múltnak 53,40 másodperccel. A korábbit ugyanő úszta pénteken, akkor 53,78-cal indította Gyurtát. „Fantasztikusak voltak a fiúk, le a kalappal előttük! - mondta elismerően Kiss László szövetségi kapitány. - Fiatalok, tehetségesek, s két olyan vezéregyéniséggel, mint amilyen az első emberként saját 100-as hátúszó csúcsát is megjavító Cseh Laci és az olimpiai bajnoki címet 200 mellen világrekordddal kiérdemlő Gyúrta Dani négy év múlva, a ri- ói olimpián a legjobbak között lehetünk ebben a számban is, mert még fejlődni fognak. Úszóválogatottunk az érmek számában elmaradt a várakozástól, jómagam többre számítottam, az olimpiai pontokat tekintve azonban túlszámyaltukPekinget.” ÖTKARIKÁS KRÓNIKA ■ Atlétika Férfi 400 m, előfutam: 5,Deák Nagy Marcell (magyar) 46,17-kiesett. ■ Gyeplabda Férfi torna, 3. forduló - A csoport: Nagy-Britannia- Pakisztán 4:1; Spanyolország-Dél-afrikai Köztársaság 3:2. 4. forduló: Pakisztán-Dél-Af rika 5:4. B csoport: Új-Zéland-Belgium 1:1; India-Koreai Köztársaság 1:4. Női torna, 4. lorduló - A csoport: Hollandia-Koreai Köztársaság 3:2; Japán-Belgium 1:1; Kína-Nagy- Britannia 2:1. Az állás: 1. Hollandia 12 pont (10:4); 2. Nagy-Britannia 9 (13:5); 3. Kína 7 (6:2); 4. Dél-Korea 3 (6:12); 5. Belgium 2 (1:7); 6. Japán 1(3:9). B csoport: Ausztrália-Dél-afrikai Köztársaság 1:0; USA-Uj-Zéland 2:3; Németország-Argentína 1:3. Az állás: 1. Argentína 9 pont (12:4); 2. Új-Zéland 9 (9:5); 3. Ausztrália 9 (5:2); 4. Németország 6 (6:7); 5. USA3 (4:6); 6. Dél-afrikai Köztársaság 0 (2:14). ■ Kézilabda Férfi torna, 4. forduló - A csoport: Tunézia-Nagy- Britannia 34:17 (14:8); Svédország-Argentína 29:13 (12:8); Izland-Franciaország 30:29 (16:15). Az állás: 1. Izland 8 pont; 2. Franciaország 6 (130:84); 3. Svédország 6 (130:86); 4. Tunézia 2 (96:102); 5. Argentína 2 (90:113); 6. Nagy-Britannia 0. B csoport: Szerbia-Koreai Köztársaság 28:22 (12:10); Horvátország-Dánia 32:21 (14:9); Spanyolország-Magyarország 33:22 (16:13), magyargóldobók: Nagy L. 7, Császár 4, Zubai 3, Putics 3, Mocsai 2, Iváncsik G. 2,Harsányi 1. A csoport állása: 1. Horvátország 8 pont (120:84)2. Dánia 6 (98:105); 3. Spanyolország 6 (115:96): 4. Szerbia 2 (97:105); 5. Magyarország 2 (88:105); 6. Koreai Köztársaság 0 (91:114). Női torna, 4. lorduló -A csoport: Oroszország-Bra- zllia31:27 (15:14). B csoport: Spanyolország-Svédország 25:24 (11:10); Norvégia- Dánia 24:23 (12:11). 5. forduló - A csoport: Brazília-Angola 29:26 (14:9); Montenegró-Oroszország. B csoport: Svédo rszág-Ko reai Köztársaság 28:32 (13:16). ■ Kosárlabda Férfi torna, 4. forduló - A csoport: Franciaország- Tunézia 73:69; USA-Litvánia 99:94; Argentína-Ni- géria 93:79. Az állás: 1. USA 8 pont (463:301); 2. Argentína 7 (351:298); 3. Franciaország 7 (297:305); 4. Litvánia 5 (319:336); 5. Nigéria 5 (265:377); 6. Tunézia 4 (257:335). B csoport: 0roszország-Spanyolország 77:74; Brazilia-Kína 98:59; Nagy-Britannia-Ausztrália 106:45. Az állás: 1. Oroszország 8 (320:277); 2. Brazília 7 (314:267); 3. Spanyolország 7 (332:306); 4. Ausztrália 6 (328:293); 5. Nagy-Britannia 4 (290:347); 6. Kína 4 (255:349). Női torna, 4. forduló - A csoport: Törökország-Kína 82:55; USA-Csehország 88:61.5. lorduló: Angola- Csehország 47:82. B csoport: Franciaország-Nagy-Britannia 80:77; Franciaország-Oroszország 65:54. ■ Labdarúgás Férfi torna, negyeddöntő: Japán-Egyiptom 3:0 (1:0); Mexikó-Szenegál 2:2 (1:0) - üosszabbítás után 4:2; Brazília-Honduras 3:2 (1:1); Koreai Köz- társaság-Nagy-Britannia 1:1 (1:1)-büntetőkkel 5:4. A keddi elődöntőben: Mexikó-Japán; Brazília- Koreai Köztársaság. Női torna, negyeddöntő: Japán-Brazilia 2:0 (1:0); Kanada-Nagy-Britannia 2:0 (2:0). A hétfői elődöntőben: Franciaország-Japán; USA- Kanada. ■ Ökölvívás Férfi 64 kg, nyolcaddöntő: Vincenzo Mangiacapre (olasz)-Káté Gyula (magyar) 20:14. ■ Röplabda Férfi torna, 4. forduló - A csoport: Lengyelország- Nagy-Britannia 3:0; Olaszország- Ausztrália 3:2; Argentína-Bulgária 3:1. Az állás: 1. Bulgária 9 pont (10:4); 2. Lengyelország 9 (10:4); 3. Olaszország 8 (10:6); 4. Argentína 6 (7:7); 5. Ausztrália 4 (5:9); 6. Nagy-Britannia 0 (0:12). B csoport: Németország- Tunézia 3:0; Oroszország- USA 3:2; Brazília-Szerbia 3:2. Az állás: 1. USA 10 pont (11:4); 2. Brazília 8 (10:5); 3. Oroszország 8 (9:5); 4. Németország 5 (6:8); 5. Szerbia 5 (7:10); 6. Tunézia 0 (1:12). Női torna, 4. forduló - A csoport: Dominikai Köztársaság -Nagy-Britannia 3:0; Olaszország -Algéria 3:0. 5. forduló: Algéria-Dominikai Köztársaság 0:3. B csoport: USA-Szerbia 3:0, Kína-Koreai Köztársaság 3:2. ■ Sportlövészet Férfi trap, selejtező az 1. nap után: 13. Varga Erik (szlovákiai) 73. ■ Tenisz Férti egyes, elődöntő: Murray (brit, 3.)-Djokovics (szerb, 2.) 7:5,7:5. Bronzmérkőzés: Del Pótra (argentin, 8.)-Djokovics 7:5,6:4. Döntő: Federer-Murray 2:6,1:6,4:6 Férfi páros, bronzmérkőzés: Julien Benneteau, Richard Gasguet (francia)-David Ferrer, Feliciano Lopez (spanyol) 7:6,6:2. Döntő: Mike Bryan, Bob Bryan (amerikai, 1.)- Michael Llodra, Jo-Wilfried Tsonga (francia, 2.) 6:4, 7:6. Női egyes, elődöntő: S. Williams (amerikai, 4.)- Azarenka (fehérorosz, 1.) 6:1,6:2. Bronzmérkőzés: Azarenka-Kirilenko (orosz, 14.) 6:3, 6:4. Döntő: S. Williams-Sarapova (orosz, 3.j 6:0,6:1. Női páros, döntő: S. Williams, V. Williams (amerikai)-Hradecká, Hlavačková (cseh, 4.) 6:4,6:4. ■ Tollaslabda Férfi egyes, bronzmérkőzés: Lung (kinai)-Hjun II Li (dél-koreai) 2:1. Döntő: Tan (kínai)-Wei Li (malajziai) 2:1. Női egyes, bronzmérkőzés: Nehwal (indiai)-Vang Hszin (kínai) 2:0. Döntő: Li Hszüe-zsuj (kínai)-Vang Ji-han (kínai) 2:1. Női páros, bronzmérkőzés: Sorokina, Viszlova (orosz)-Aiex Bruce, Michele Li (kanadai) 2:0. Döntő: Tien Csing, Csao Jun-lej (kínai)-Fudzsi, Kakivá (japán) 2:0. ■ Vitorlázás Férti laser, a 10. futam után: 21. Berecz Zsombor (magyar). Férti szörf, 8. (utam után: 25. Gádorfalvi Áron (magyar). Női szőrt, a 8. futam után: 18. Detre Diána (magyar). ■ Vívás Női párbajtőr csapatverseny, elődöntő: Koreai Köztársaság-USA 45:36; Kína-0 roszo rszág 20:19. A 3. helyért: USA-Oroszország 31:30. Döntő: Kína-Koreai Köztársaság 39:25. Férfi kard, csapatverseny, elődöntő: Románia- Oroszország 45:43; Koreai Köztársaság-Olaszország 45:37. A 3. helyért: Olaszország-Ororszország 45:40. Döntő: Koreai Köztársaság-Románia 45:26. ■ Vízilabda Férfi torna, 4. lorduló - A csoport: Horvátország-Ausztrália 11:6; Spanyolország- Görögország 11:9; Olaszország-Kazabsztán 9:6. Az állás: 1. Horvátország 8 pont; 2. Spanyolország 6; 3. Olaszország 5; 4. Görögország 3; 5. Ausztrália 2; 6. Kazahsztán 0. B csoport: Montenegró-Románia 12:8; Ma- gyarország-Nagy-Britannia 17:6. A magyar góldobók: Madaras Norbert 3, Kásás Tamás 3, Biros Péter 2, Hosnyánszky Norbert 2, Varga Dániel 1, Kiss Gergely 2, Steinmetz Ádám 1, Varga Tamás 1, Varga Dénes 1, Szívós Márton 1. Szerbia-USA 11:6. A csoport állása: 1. Szerbia 7 pont; 2. Egyesült Államok K 3. Montenegró 5; 4. Magyarország 4; 5. Románia 2; 6. Nagy-Britannia 0. Női torna, 3. lorduló - A csoport: USA-Kína 7:6. B csoport: Olaszország-Nagy-Britannia 10:5. Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 11:10. A magyar góldobók: Czigány Dóra 2, Szűcs Gabriella 2, Antal Dóra 2, Keszthelyi Rita 1, Bujka Barbara 1, Kisteleki Hanna 2, Tóth Ildikói. Ez már az enyém. Štefečeková a londoni ezüstéremmel (TASR/AP-felvétel) A szlovák traplövő megismételte pekingi helyezését: szétlövés után állhatott a dobogóra Štefečeková újra ezüstérmes Peking után Londonban is ezüstérmet nyert a női traplövőkversenyében Zuzana Štefečeková. A szlovák sportlövő szétlövésben szerezte meg az ezüstöt a francia Reau és a San Marinó-i Perilli előtt. Az arany az aznap megállíthatatlan olasz Jessica Rossié lett, 99 találatos teljesítménye új világcsúcs. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Štefečekovát egy kisebb fanklub is elkísérte Londonba. „Zuza Štefečeková a mi bajnokunk” - állt angolul fehér egyenpulóverükön. Aszurkolók közül nem hiányoztak a 28 éves szlovák sportlövő szülei sem. Alex csak otthon szurkolt „Rióba valószínűleg nem tudnak majd velem jönni, ezért a Szlovák Ólimpiai Bizottságon keresztül vásároltam jegyeket a barátaimnak és a szeretteimnek. A jelenlétük nagyon sokat jelentett, csak attól féltem, nehogy azt kelljen látniuk, hogy csalódottan sírok a verseny után” mondta Štefečeková, aki egyébként nem egy sírós típus, a kérdésekre is mindig vágányán, kertelés nélkül válaszol. De benne is érző szív dobog, kiskutyájához, Alexhez például olyannyira ragaszkodik, hogy František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke a játékok előtti esélylatolgatásában Štefečeková esetében negatívumként említette, hogy Alex nem lesz ott Londonban. „Nem volt itt a kutyám, de itt volt a családom, ezt így bármikor máskor is elfogadnám” - jegyezte meg ennek kapcsán Štefečeková, s a kérdésre, vajon Alex, akinek saját akkreditációja van a Világkupa-viadalokra, legalább a tévében nézte-e az olimpiai döntőt, flegmán válaszolt: „Nem hiszem, mert ő még Skype-on keresztül sem ismer meg!” Fél szelet pástétomos kenyér Štefečeková a háromfordulós selejtezőből a 2. helyen jutott a döntőbe, 73 találatot ért el - az első és a harmadik sorozatban hibázott egyet, a második tökéletes volt. „Mindig azt mondom, hogy ha bejutottam a döntőbe, az már jó eredmény. A fináléban általában gyengébb szoktam lenni, mert ott már nagyon sokat számít a pszichika is” - magyarázta Štefečeková, aki a selejtező és a döntő közötti néhány órát internetezéssel töltötte, és egy fél szelet pástétomos kenyeret is megevett. „Otthonról hoztam magammal például májpástétomot is, mert amikor korábban itt voltunk Londonban edzőtáborban, majdnem éhen vesztünk” - közölte a rá annyira jellemző nyíltsággal Štefečeková. A szlovák lány a döntőt nagyon jól kezdte, sokáig tudta tartani a lépést a fantasztikus formában lövő olasz Rossival, aztán viszont háromszor egymás után hibázott, és hirtelen az érem is veszélybe került. ,A legnehezebb a döntő utolsó lövése volt - árulta el a szlovák sportlövő. - Pontosan tudtam, hogy ha elhibázom, negyedik leszek, ha viszont eltalálom, akkor Reau-val és Perillivel szétlövésben csatázunk az ezüstért és a bronzért.” Mindeközben Rossi óriási fölénnyel, 99 találattal győzött, s új világcsúcsot állított fel, éppen Štefečeková 96 pontos rekordját javította meg. MintFederer A szétlövést Štefečeková kezdte (a döntőben jobb selejtezőbeli helyezése miatt riválisai után következett). Az első lövése mindhárom versenyzőnek hibátlan volt, a másodikat Perilli elhibázta, a harmadikban pedig Reau is rontott. Štefečeková így Peking után Londonban is a dobogó második fokára állhatott fel. „Olyan típus vagyok, mint Federer, akkor kapcsolok rá igazán, ha vesztésre állok. A szétlövés felpörgetett, és az is önbizalmat adott, hogy idén már többször is sikerrel vettem: majdnem minden versenyemen így kerültem be a döntőbe - hangsúlyozta Štefečeková, aki úgy érzi, a londoni ezüstig nehezebb út vezetett, mint a pekingiig. - Akkor senki nem várt tőlem semmit, most viszont a szurkolók is sokat vártak tőlem, és én is sokat vártam saját magamtól.” A szlovák sportlövő helyzetét nehezítette, hogy két nappal az olimpiai döntő előtt lázasan feküdt az ágyban. „Először nagyon mérges voltam, hogy lebetegedtem, de nem azért dolgoztam négy éven át, hogy csak úgy hagyjam magam. Szerencsére a verseny napjára sokat javult az állapotom. Reggel már nem vettem be semmilyen gyógyszert, hogy ne legyek nyomott” - mondta a kétszeres olimpiai ezüstérmes, aki csak itthon fog nagy ünneplést csapni, szurkolói ugyanis már tegnap visszautaztak Szlovákiába. (bt) FELKÉSZÜLNI, VIGYÁZZ, RAJT! iiiiiiiiii iiiiiiiiii Mit kell tennie? A játék időtartama alatt (2012. július 27. - augusztus 10.) az Új Szóban és a Vasárnapban közölt összesen 12 szelvényből legalább 9-et gyűjtsön össze! A szelvények megjelenésének időpontja: Új Szó - július 27. - augusztus 7. (1-10 szelvény) Vasárnap - július 31. (32. szám, 11. szelvény) Vasárnap - augusztus 7. (33. szám, 12. szelvény) A sorsolásba csak azok kerülnek be, akik a 12 szelvényből 9-et a következőképpen gyűjtenek össze: Vasárnap - 2 darab szelvény, Új Szó - 7 darab szelvény. Az összegyűjtött szelvényeket borítékban küldje vissza a következő címre: Redakcia Új Szó, Vasárnap Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 A borítékra írja rá: Nyári játék Beküldési határidő: 2012. augusztus 11. íooo C 1500 C 9. SZELVÉNY 500C