Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-06 / 181. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 6. Sport - londoni olimpia 15 ^ Kiküldött munkatársunk, Bőd Titanilla jelenti Londonból A magyar tornász ezredre ugyanannyi pontot kapott, mint brit riválisa, a kivitelezési pontszám döntött a javára Aranyat ért Berki tökéletes gyakorlata Berki Krisztián csúcsra Berki nem hibázott a döntőben De a bírók engem láttak jobb­nak, így most az én nyakamban lóg az aranyérem.” Kovács István, Berki edzője arra is rámutatott, miben is látták jobbnak a pontozók a magyar tornászt. „A brit srác­nak egy tizeddel erősebb volt a gyakorlata, de holtverseny esetén a kivitelezési pontszám dönt. Krisztián mellett most az szólt, hogy sokkal könnye­debben mutatja be a gyakor­latát, nem látszik rajta úgy az erőlködés, mint az ellen­felein.” Smith arcán nemcsak az erőlködés, hanem a csalódás is látszott, amikor az eredmény- jelzőn megjelent, hogy csak második lett. A sajtótájékozta­tón azonban nagyon sportszerűen nyilatkozott. „Tudtam, hogy nagyon jó vol­tam, és az a néhány perc, amíg a pontokra vártam, egy örök­kévalóságnak tűnt. Végül má­sodik lettem a világ legjobb ló­lengés-specialistája mögött, ezzel csak elégedett lehetek” - mondta a brit sportoló, aki a se­lejtezőt megnyerte. Berki a kvalifikációban ron­tott, ezért csak az ötödik he­lyen zárt. „Először vagyok olimpián, kicsit megremegett a kezem. Viszont a selejtező és a finálé között eltelt egy hétben rendezni tudtam ma­gamban ezt a dolgot, és a döntőben már minden tökéle­tesen sikerült” - mondta az újdonsült olimpiai aranyér­mes. Kovács István azt is elárulta, védence kisebb vállsérüléssel érkezett Londonba. „Nem tu­dott úgy felkészülni, ahogyan szeret, mert a váltóval voltak gondok, ezért a selejtezőtől ki­csit tartottam, akkor még sem testileg, sem lelkileg nem volt százszázalékos állapotban. Abban is biztos voltam viszont, hogy a döntőre tökéletesen formába lendül” - mondta már (MTI-felvétel) felszabadultan, sugárzó arccal az edző. Berki nevetve hozzátette, idén már biztosan nem megy le többet a tornaterembe, de a visszavonulást nem tervezi: „Most elsősorban pihenni sze­retnék, szerintem ebbe a mes­ter is beleegyezik. Viszont el kell mondanom, hogy nagyon szeretem Riót, mert ott nyer­tem az első Világkupámat. Jó lenne visszatérni, és ismét nyerni ott valamit...” (bt) ért - az Európa- és világ­bajnok magyar tornász élete első olimpiáján aranyérmes lett lólen­gésben, két hazai ver­senyzőt, Louis Smith-t és Max Withlockot meg­előzve. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Berki Krisztián Pe- kingbe a furcsa kvalifikációs szabá­lyok szerint vb- ezüstérmesként sem jutott ki, így aztán hihetetlen elszánt­sággal küzdött a londoni olim­piai aranyért. Az elmúlt négy évben ő volt a szer egyedural­kodója, ám a brit Louis Smith folyamatosan javuló teljesít­ményt nyújott. Pontozásos sportágról lévén szó, sokan at­tól tartottak, Londonban a bí­rók mindenképp Smith-t hoz­zák ki győztesnek. Berki és Smith gyakorlata végül ezredre ugyanannyi pontot ért - 16,066-ot -, a jobb kivitelezési pontszám miatt azonban a ma­gyar tornászé lett az arany­érem. „Nagyon boldog vagyok. Ez az első olimpiám, és rögtön aranyérmes lettem. Még fel sem fogtam, igazán majd csak akkor tudatosítom, amikor ta­lálkozom a családommal - nyi­latkozta a 27 éves tornász, aki verseny közben többször is megtapsolta nagy riválisa gya­korlatát. - Nem lenne fair, ha azt kívánnám neki, hogy ront­son. Nagyon szurkoltam neki, mert tudom, milyen érzés ha­zai közönség előtt versenyezni és nyerni, hiszen 2005-ben első lettem a debreceni Európa- bajnokságon. Amikor Smith befejezte a gyakorlatát, azt hit­tem, ő lesz az olimpiai bajnok, mert élete legjobbját nyújtotta. A HŐS Oscar Pistorius Nem csak Martin Luther Kingnek, de a dél-afri­kai futónak is volt egy álma: az, hogy ott le­hessen az ép sportolók között az olimpián. Ami azért különleges dolog, mert művégtagokkal versenyző atléta (egy veleszületett rendelle­nesség miatt mindkét lábát amputálni kellett egyéves korában) még sosem szerepelt a já­tékokon - szombatig. A 400 méter selejtező­jéből simán továbbju­tott a 25 éves Pistorius. f A LEGENDÁK Serena és Venus Williams Az amerikai teniszező testvéreket már sokszor leírták, mindketten különféle, meglehető­sen komoly egészségi problémákkal küsz­ködtek, de össze­álltak, és olyankor nincs, aki megállítsa őket. Megnyerték az athéni, a pekingi és most a londo­ni olimpiai párost (ráadásul Serena egyesben is bajnok lett, megismételve Venus 2000-es sikerét) - és Rió­ban is ott akarnak lenni. AZ ESŐCSINÁLÓK A szombati nap brit sportolói Angliában sokszor borús az idő, csapadék is van bőven, a szombati éremesőnek azonban minden brit örülhetett: az 1908-as olimpia óta nem volt arra példa, hogy a britek egy nap („szuperszombat") alatt hat aranyat szereztek volna. Női hétpróbában, férfi távolugrásban és 10 000 méteren is hazai bajnokot avattak, mint ahogy a brit evező­sök és pályakerékpárosok is szállítottak három (2+1) elsőséget, (ot) a hétvége mondata: „Az ágyam matraca alatt vannak az olimpiai faluban.” Ryan Lochte amerikai úszó arról, hol tárolja Londonban nyert öt érmét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom