Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)

2012-07-04 / 154. szám, szerda

I www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 4. Minden apróságért a vonaton sem szokás meghúzni a vészféket, sőt büntetik is... A közvetlen demokrácia buktatói Úgy tűnik, egyelőre nincs reális politikai esély arra, hogy a szlovák parlament eltörölje a népszavazások érvényességéhez szüksé­ges, jelenleg 50%-os rész­vételi határt. RAVASZ ÁBEL A témát Igor Matovič dobta be a közbeszédbe, mondván, a je­lenlegi küszöb annyira magas, hogy az állampolgárok már csak azért sem mennek el szavazni, mert biztosak abban, hogy ér­vénytelenül végződik majd a re­ferendum. Való igaz, a Szlováki­ában rendezett hét népszavazás közül egyetlen végződött csak eredményesen: a 2003-as, EU- csatlakozásról döntő. Nem csak szlovákiai tenden­cia, hogy a politikai elitek nép­szerűtlenségét meglovagolva egyes politikusok magukat a „nép fiának” beállítva nagyobb és közvetlen beleszólást köve­telnek a választóknak az ország kormányzásába. A populista po­zíció szerint a politika egyetlen feladata a nép akaratának érvé­nyesítése, annak leginkább köz­vetlen kifejezése pedig a nép­szavazás - miközben a pártok közbeiktatása csak rontja a nép­akarat érvényesülését. A nép­szavazás több pozitív hatással is jár a kezdeményező számára: teret biztosít számára a médiá­ban, építi a párt arculatát, ápolja a közvetlen kapcsolatot a támo­gatókkal. Egy sikeres népszava­zással az ellenzék akadályt gör­díthet a kormány elé, de akár egy gyenge kormány is megerősíthe­ti sajátpozícióját. Amiről azonban nem beszél­nek a populisták, az az, hogy a képviseleti demokrácia nem vé- letienül fejlődött ki és vált gya­korlatilag egyeduralkodó politi­kai formává. A görög városálla­mok közvetlen demokráciája óta a politika hatásköre sokkal nagyobb lett, az életünk meg­annyi részébe hatolnak be a csápjai, és specializált döntések sorát kell meghozni ahhoz, hogy sikeresen lehessen működtetni. Az állampolgárokkal szemben nem reális elvárás, hogy minden témához egyformán jól értsenek - éppen ezért találták ki a képvi­seleti elvet. Jól kormányozni azonban csak úgy lehet, ha valaki egy át­fogó programot követ, egymás után, a lehetőségekhez mérten megvalósítva annak elemeit. A népszavazás intézménye nem arra szolgál, hogy a kormányzati munka minden egyes eleméről társadalmi vita alakuljon ki. A nép értékeli is kormányát, és egy nem túl hosszú időszak után az urnáknál leválthatja. A népsza­vazás arra szolgál, hogy ha egy monumentális horderejű - eset­leg a kormányprogram részét nem is képező - döntésről van szó, akkor annak plusz legitimi­tást lehessen adni. A másik funk­ciója pedig az, hogy egyfajta vészfékként működjön, ha a kormány valami borzasztó és ir­tózatos dologra készül. Minden apróságért a vonaton sem szo­kás meghúzni a vészféket, sőt büntetik is. Ráadásul a népszavazások minden esetleges pozitív vonat­kozásuk ellenére is negatív ha­tással vannak a lakosság bizal­mára a politikai intézmények­ben. A népszavazás a politika­csinálás bejáratott csatornáit megkerülve lehetőséget ad a népnek a korrekcióra, ezzel to­vább erősítve az elitek inkompe- tenciájánakképét. A népszavazás érvényességé­nek eltörlésére vonatkozó indít­vány tehát maximum nagyon felszínesen hangzik jó ötletnek. Hatásait átgondolva azonban le­lepleződik annak, ami: a popu­lista újabb eszközének a reflek­torfény megszerzésére, az eset­leges következményekkel mit sem törődve. Szöveg nélkül (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Könyörtelen statisztikák JUHÁSZ DÓSA JÁNOS És elindulunk megint. Zötyö- günk pár métert, aztán ismét megállunk. A helységnévközlő automata lassan már a végállomást sorolja, mi alig pár méterre a rajttól. Egy gombnyomás, és az automata ismét visszatér a kezdetekhez. Odahaza a tikkasztó melegben várnak a legelőre kicsapott kecskéim, s már kezdek izgul­ni. Hazaérek még ma egyálta­lán? Csak a masiniszta rohan­gál a kocsiban fel s alá, károm­kodik, ő is szeretne már otthon lenni. Újabb nekifeszülés, s végre elindulunk. Ez a játék az­tán minden állomáson megis­métlődik. Az egyiken felszáll egy vasutas ismerősöm, aki to­vábbijó hírekkel szolgál. Leg­alábbis ami a vasutat illeti. Végleg megszűnik a Feled és Torna közötti szárnyvonal, új­ságolja, ami őt is elevenen érinti, ugyanis forgalmista lé­tére az utóbbi időben legin­kább stoppal vagy gyalog jut el a munkahelyére. Esetleg moz­donnyal, ha az adott időben arrafelé kóborol egy tehervo­nat. Az említett szakaszon már tavaly három párra redukálták a járatok számát, de hiába volt a helyi önkormányzatok és vasutasok tiltakozása, azokat a járatokat vettékel, amelyen a legtöbben utaztak. Helyette meghagyták a hajnali járatot, amelyen az utolsó tíz kilomé­ter kivételével a kutya sem utazott. Elvették viszont azt a délutáni járatot, amelyen diá­kok és munkások utaztak haza rendszeresen, sokak számára ellehetetlenítve a folytatást, hisz Feled és Pelsőc között au­tóbusz még csak véletlenül sem közlekedik, így aki még­sem akarta féladni az iskoláját vagy a munkahelyét, annak maradt a gépkocsi vagy a Ri­maszombaton keresztül való többórás zötykölődés (az él­ménybeszámolót lásd feljebb). De a vasúttársaság vezetésé­nek most már kézzelfogható és perdöntő statisztikái van­nak arról, hogy a hajnali és a déli járatokon kevés az utas, ezért a szárnyvonal jogosan ítéltetik megszűnésre. Ha té­vedtek, legfeljebb horribilis végkielégítéssel távoznak majd a posztjukról. Bár valószínűleg akkor sem kény­szerülnek rá, hogy kikeressék a menetrendből azt a pár jára­tot, ami még utánuk (meg) maradt. Vélemény és háttér 5 KOMMENTAR A munkásosztály mennybe megy NAGY IVÁN ZSOLT S Tízpontos munkahelyvédelmi tervet jelentett be a héten Orbán Viktor, ami önmagában vi­tathatatlanul jó cél, feltéve, hogy az elképzelés működik. A helyzet azonban gyanúsan népszerűségmentő, emellett egyelőre nem látni, mi marad meg belőle a végrehajtásig, nem tudni, honnan van rá pénz. De ezt most hagyjuk is. Nézzük inkább azt, amiről kevesebb szó esik. Pe­dig az egész valahogy rémesen értelmiségellenesnek tűnik. Az amúgy, hogy Orbán Viktor nem szereti az értelmiséget, legalábbis azt, amelynek önálló gondolatai vannak, és nem csak neki csápol, már jó ideje kiderült. Erre utal önmagában az a pusztítás, amit felhatalmazásával Hoffmann Rózsa visz véghez az oktatás minden szintjén. De idézhetjük bizonyí­tékként őt magát, a miniszterelnököt is, aki múlt héten arról értekezett, mennyire nem kellenek neki romkocsmákban merengő bölcsészek. Nem mintha ő nem lett volna az, vagy legalábbis olyasmi, tudniillik beszélgető, agyaló fiatal értelmiségi, közelében csomó bölcsésszel, sőt! Am talán éppen ez az, ami aggasztja. A független, gondolkodó ember nyilvánvalóan másképp lát, mint a többi. Összefüggéseket fedez fel, ésszel jutalmaz vagy bírál, szükség esetén megoldásokat keres, és ehhez kivitele­zési módot is talál. Márpedig a mindinkább a patemalizmus felé mozduló ma­gyar állami szerkezetben, ahol folyamatosan szűnnek meg a helyi vagy közösségi döntéshozatal esélyei, ahol nemcsak azt akarják például megszabni, hogy mit kell tudnia egy diák­nak, hanem azt is, miként jut el odáig, szóval egy központo- suló szerkezetben ez nem jó. Pár éve Kínában mesélte egy magyar szakot végző fiú, hogy azért került erre az egyetem­re, mert egyszerűen oda jelölték. Nem érdekelte az egész, nem is vágyott soha Budapestre, nem is tudta pontosan, hol van, de az állami illetékesek ide irányították. Erre tart most Magyarország: a minisztérium eldönti, mire lesz szükség, és ha tanulni akarsz, oda mégy. Ha nem, akkor ígyjártál. Majd mindezek után Orván Viktor azzal áll elő, hogy meg kell akadályozni a fiatalok külföldre vándorlását. Mégis: hogy? Milyen alapon mondhatnám például kisgimnazista fi­amnak, hogy ne ezt tervezze már 12 évesen? A most meghir­detett munkahelyvédelmi terv rájuk vonatkozó részével? Gondoljunk bele: a program szerint járulékfizetési kedvez­ményt kapnak a 25 év alattiakat foglalkoztatók, miként ked­vezményben részesülnek azok is, akik szakképesítés nélküli­eket foglalkoztatnak. Klassz! Minden klappol: a 25 év alattiak munkát alapvetően akkor keresnek, ha nincs felsőfokú végzettségük. Vannak 22-23 éves diplomások, de a mai végzettek közül ezért mind többeknél húzódik el a tanulmány, például újabb képzés, például egy PhD miatt, amit azért alapvetően a büszke szü­lők támogatnak. Tehetik azonban mindezt annak tudatában, hogy az ország, ahol minden történik, ezért nem lesz hálás. Sőt! Akkor meg tényleg minek maradni? TALLÓZÓ KRÓNIKA Az RMDSZ vezetése nem foglalkozott a magyarországi pártalapítás kérdésével, és a közeljövőben nem is fog ez­zel foglalkozni, mert az őszi romániai parlamenti válasz­tásokra való felkészülést te­kinti a legfontosabb felada­tának - hangsúlyozta Kele­men Hunor, az RMDSZ elnö­ke. „Erről a kérdésről nincs döntés, és a közeljövőben nem is lesz, de a gondolat régóta érlelődik” - tette hoz­zá. Az RMDSZ-nek „lehetne Magyarországon is intézmé­nyes kerete, egy párt, amely­nek a kettős állampolgárság­gal rendelkezők odaadhatják a szavazataikat. Ez nem ak­kora szentségtörés, mint amekkorának néhányan lát­ják” - nyilatkozta az RMDSZ elnöke az erdélyi napilapnak. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) el­nöke ugyanitt úgy vélte, be­csületesebb és járhatóbb út lenne, ha az RMDSZ a nyilvá­nosság előtt vállalná a szé­gyellt magyarországi politikai kapcsolatait. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint „Magyarorszá­gon nem kell az RMDSZ-t be­jegyezni, ott már van egy: úgy hívják, hogy MSZP.” „A ma­gyar nemzetpolitika központ­ja nem Pozsony, Belgrád vagy Bukarest, hanem Budapest kell hogy legyen” - hangoztat­ta az MPP elnöke. Szerinte a Kárpát-medencét egységes térként kell megjeleníteni, nemcsak kulturális és gazda­sági, hanem politikai érte­lemben is, „abban a szövetségi rendszerben és abban a nem­zetpolitikában, amit a Fidesz képvisel”. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom